Békéscsaba tömegközlekedése

Békéscsaba központi autóbusz-pályaudvara

Békéscsaba helyi tömegközlekedését a várossal kötött szerződés alapján a helyközi autóbusz-közlekedést is ellátó Volánbusz Zrt. végzi. A társaság autóbuszai járnak a környező, Békéscsabához csatolt településrészekre is (Fényes, Mezőmegyer, Gerla).

Történet

Mivel a város viszonylag későn kezdett el urbanizálódni, így Békéscsabán igazából csak a második világháború utáni évekre tehetjük a helyi közösségi közlekedés komolyabb megindulását. Nagy lökést adott mindennek a Körös Volán jogelődjének, a 81. Számú Autóközlekedési Vállalatnak a megalakulása 1953. december 1-jén. Előtte a helyi igényeket szinte kizárólag a keskeny nyomközű vasút, a "Motor" szolgálta ki. Ez a vasút egy 760 mm nyomtávolságú, egyvágányú vasútvonal volt. Eredetileg az Alföldi Első Gazdasági Vasút nevet viselte, majd a MÁV vette át a vonalak kezelését MÁV Alföldi Kisvasút néven (MÁV AK). A hálózat központja Békéscsaba volt. A kisvasút északi és délnyugati irányba vezetett, északon Békés-Vésztő, délnyugaton pedig Szabadkígyós és kaszaperi elágazással Orosháza, Békéssámson és Mezőkovácsháza irányába. Az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció után a vonalakat megszüntették, és teljesen az autóbuszközlekedést helyezték előtérbe. Ennek megfelelően ezekben az években történtek a legnagyobb fejlesztések a Körös Volán életében.

Kicsit korábban, még 1962-ben bevezették a kalauz nélküli, perselyes járatokat. Rá 6 évre, 1968-ban átadták a központi, Szarvasi úti telepet, ami a mai napig is biztosítja az autóbuszok indítását, fogadását, szervizelését és minden egyéb más tevékenységet. 1974-re tehető az Ikarus 200-as buszcsalád megjelenése, amely kiszorította a korábbi, korszerűtlenebb típusokat. Mivel időközben a MÁV is egymás után számolta fel, illetve csökkentette a járatai számát, így a megnövekedett forgalmat már egyre kevésbé tudta kiszolgálni a város központjában fekvő szűk és nehezen megközelíthető Hunyadi téri autóbusz-állomás. Ezért 1989-ben átadták az új, tágas terminált, amely Alföldi Kisvasút egykori állomásának helyén, közvetlenül a vasúti pályaudvar előtt épült fel, intermodális csomópontként, aluljárós rendszerben. A rendszerváltás után a Körös Volán nehéz helyzetbe került, ezért a járműállományát az NDK-ból és BKV-tól vásárolt használt Ikarus buszokkal pótolta. Az ex-BKV-s járműveket mára már mind kivonták a forgalomból, míg az ex-NDK-s buszok egy része felújítva még ma is közlekedik. Nem volt ritkaság, hogy egy újonnan NDK-ból érkező jármű egy leselejtezett BKV eredetű jármű rendszámát kapta meg. Mivel a Volán-Társaságok 1992-ben tisztán menetrendszerű közlekedéssel foglalkozó cégekké váltak, ezért a vállalat általános jogutódaként 1993. január 1-jén létrejött a Körös Volán Autóbuszközlekedési Részvénytársaság. 1997 óta Békéscsaba útjain is megjelentek az új generációs Rába autóbuszok, majd 2002-től a MAN-típusok is. Így a békéscsabaiak egyre komfortosabb és kényelmesebb, modernebb autóbuszokon utazhatnak.

A növekvő veszteségekre, a finanszírozás megoldatlanságára, valamint a csökkenő utaslétszámra hivatkozva 2009-ben a Körös Volán 120 000 km-rel csökkentette a városban lévő futásteljesítményét. Két helyi járatot, a 14-est és a 19-est megszüntették, ezt átszervezéssel, új, hosszabb járatok beállításával pótolta a Volán.[1] 2012. október 1-jétől a Szent István tér lezárása miatt az autóbuszok útvonala jelentősen módosult, járatok egy része a Luther utcán (5, 8, 8A, 8V, 20), illetve a Bajza utca-Gyulai út (3M, 3V, 17M) útvonalon keresztül érik el a végállomásukat. Hétvégén a jaminai városrész közlekedését a régi-új 4-es járat bonyolítja le, hétköznapokon az 1-es járat pedig többnyire a Volán-telepig közlekedik, így megszűnt az 1-2 körjárat.[2]

Jelen

Békéscsaba tömegközlekedési vonalhálózata 2012-ben. A Szent István tér lezárása után jelentősen módosult a közlekedés rendje.

Békéscsabának összesen 18 darab helyi járatú autóbuszvonala van, amelyek nagyjából lefedik a város egész területét. Azonban a lakosság felől évek óta meglévő panasz a járatok nem megfelelő sűrűsége. Az elmúlt 20-25 évben sok járatot (1G, 2, 3G, 3K, 6, 8I, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17G, 18, 19) szüntettek meg, viszont elindultak új járatok is (3V, 3M, 4, 7F, 8V, 17M, 17).

A 18 járat közül csak igen kevésnek van viszonylag sűrű követési ideje. Az 5-ös és a 17V vonalakon járó buszok tekinthetők valódi, rendszeresen sűrűn közlekedő járatoknak, 20-30 perc közti követési idővel. Az 1-es, 3-as, 8-as, 17-es, 20-as viszonylatokon az autóbuszok körülbelül 30-60 percenként közlekednek. A többi járat ennél is ritkábban érkezik a megállókba. A járatok nagy része az autóbusz-állomásról indul (ami össze van kötve a MÁV vasúti pályaudvarával), illetve nagy csomópontnak tekinthetők még az Andrássy Gimnázium,[3] Malom tér, Petőfi liget-Jókai utca,[4] Szabadság tér és Szeberényi tér megállóhelyek.

Békéscsabán a város adottságai miatt igen nehéz jó tömegközlekedést üzemeltetni. A település nagy területen terül el, a népsűrűsége kicsinek mondható. Ez azzal jár, hogy viszonylag sok vonalat kell fenntartani, amelyeket kevés utas használ. A város úthálózata ugyancsak nem kedvez a tömegközlekedésnek. Habár sok a széles út, és viszonylag egyenesnek nevezhető az utcaszerkezet is, azonban az Andrássy út lezárása óta gyakorlatilag az összes helyi járat forgalma a Bartók Béla útra zúdult. Ezen úton egymást érik a forgalmi jelzőlámpák. Mivel azok nincsenek kellően összehangolva a buszok közlekedésével, ezért sokszor előfordul, hogy a járatok 3-4-szer kénytelenek állni az 1 kilométer hosszú út folyamán. Ezért a menetidő feleslegesen meghosszabbodott. Ékes példája ennek a 8-as számú viszonylat, ami 4 kilométert 16 perc alatt tesz meg. Szintén gátolja a hatékony tömegközlekedést a városon áthúzódó vasútvonal, ami nagyjából kettévágja a települést, így a jaminai városrész (Erzsébethely) csak két felüljárón közelíthető meg, abból az egyik még egy vasútvonalat keresztez. A Lencsési lakótelepen adott minden a hatékony közlekedéshez, ott jónak is mondható. Rossz megközelítésű a nyugati és a keleti városrész.

2014-ben integrált utastájékoztató- és forgalomirányító rendszer lett bevezetve.[5] Az autóbuszokra fedélzeti egység - idegen szóval OBU - került, melyen a sofőrök GPS-alapú térképen láthatják a járművük helyzetét, valamint szükség esetén segítséget kérhetnek a vállalat diszpécsereitől. Emellett a Szabadság tér és Petőfi liget megállókban, illetve az autóbusz-állomáson LED-kijelzőket (4x4) telepítettek. Ezeken az utasok láthatják, mely buszjáratok érintik a megállót, hová megy és várhatóan mikor (óra:perc) érkezik meg.

2014-ben a Körös Volán másik három tömegközlekedési társasággal - a Bács-, a Kunság- és a Tisza Volánnal - egyesült, létrejött a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ. Innentől tehát a DAKK biztosította a város tömegközlekedését.

2019. október 1-jén a Közlekedési Központok megszűntek, helyüket a Volánbusz vette át.

Járműpark

Békéscsaba helyi közlekedését jelenleg alapvetően 24 autóbusz bonyolítja le, de ezen felül jelentős számú menetet teljesítenek helyközi kocsik is. A járművek igen nagy hányada MAN, illetve Mercedes-Benz márkájú busz. 2012-ben kiadásra került a város első alacsony padlózatú járatainak kivonatos menetrendje is.[6] 2020-ban a Volánbusz és a városi önkormányzat megegyezett, hogy az év elején Kecskeméten felszabadult 10 Mercedes Conecto és 2 Volvo 7700 típusú autóbuszt áthelyeznek, a flotta fiatalítása céljából.

Darabszám Járműtípus Jelleg Gyártási év Életkor Megjegyzés Kép
3 Ikarus C80.40A magas padlós, csuklós 2001–2002 23–24 évesek
1 MAN Lion’s Classic normál padlós, szóló 2004 21 éves
2 MAN Lion’s Classic G normál padlós, csuklós 2004–2005 20–21 évesek
1 MAN SG 313 normál padlós, csuklós 2003 22 éves
12 Mercedes-Benz Conecto alacsonypadlós, szóló 2007–2009 16–18 évesek
1 Mercedes-Benz Conecto G alacsonypadlós, csuklós 2006 19 éves
2 Rába Premier 291 normál padlós, csuklós 2000 25 évesek
2 Volvo 7700 alacsonypadlós, szóló 2006 19 évesek

Autóbuszvonalak

Viszonylat Végállomások Megjegyzés
1 Szabadság tér VOLÁN telep
3 Szabadság tér Veres Péter utca
4 Szabadság tér Szabadság tér Jamina érintésével
5 Autóbusz-állomás Mezőmegyer
7 Autóbusz-állomás Lencsési autóbusz-forduló
7F Autóbusz-állomás Autóbusz-állomás Fényes és Lencsési lakótelep érintésével
8 Erdélyi sor Linamar
8A Erdélyi sor Tesco
8V Varságh utca Tesco
17 Szabadság tér Lencsési autóbusz-forduló
17M Malom tér Lencsési autóbusz-forduló Tanítási időszakban, munkanapokon
17V Autóbusz-állomás Lencsési autóbusz-forduló
20 Autóbusz-állomás Gerla, községháza

Jegyzetek

  1. Csabai közgyűlés: van költségvetés, de megszűnik két helyi járat Archiválva 2009. február 23-i dátummal a Wayback Machine-ben, Beol.hu, 2009. február 19.
  2. Hétfőtől jelentősen megváltozik a buszközlekedés a megyeszékhelyen Archiválva 2012. november 10-i dátummal a Wayback Machine-ben, Beol.hu, 2012. szeptember 27.
  3. Andrássy Gimnázium (1, 1A, 3, 3M, 3V, 4, 5, 7, 7F, 17V, 20) és Kazinczy utca 1-3. (8, 8A, 8V) megállók
  4. Helyi és regionális autóbuszok megállóhelye
  5. Könnyebb tájékozódás, egyszerű menetrend. Beol.hu (magyarul) (2014. augusztus 12.) (Hozzáférés: 2014. augusztus 12.) arch
  6. Alacsony padlózatú autóbuszok menetrendje, http://www.korosvolan.hu/files/mrend/bcs_alacsonypadlos_menetrend.pdf Archiválva 2015. április 2-i dátummal a Wayback Machine-ben

További információk

Read other articles:

Keuskupan RockfordDioecesis RockfordiensisKatolik LokasiNegaraAmerika SerikatWilayah11 county di barat laut IllinoisProvinsi gerejawiChicagoKoordinat42°15′57″N 88°57′49″W / 42.265808°N 88.963501°W / 42.265808; -88.963501Koordinat: 42°15′57″N 88°57′49″W / 42.265808°N 88.963501°W / 42.265808; -88.963501StatistikLuas6.457 sq mi (16.720 km2)Populasi- Total- Katolik(per 2010)1.665.000451,509 ...

 

Final Piala Liga Inggris 1996TurnamenPiala Liga Inggris 1995–1996 Aston Villa Leeds United 3 0 Tanggal24 Maret 1996StadionStadion Wembley, LondonWasitRobbie Hart (County Durham)[1]Penonton77,056[1]← 1995 1997 → Final Piala Liga Inggris 1996 adalah pertandingan final ke-36 dari turnamen sepak bola Piala Liga Inggris untuk menentukan juara musim 1995–1996. Pertandingan ini diselenggarakan pada 24 Maret 1996 di Stadion Wembley. Aston Villa memenangkan pertandingan...

 

Эту статью предлагается удалить.Пояснение причин и соответствующее обсуждение вы можете найти на странице Википедия:К удалению/31 мая 2020.Пока процесс обсуждения не завершён, статью можно попытаться улучшить, однако следует воздерживаться от переименований или немотиви...

34

33 ← 34 → 35素因数分解 2 × 17二進法 100010三進法 1021四進法 202五進法 114六進法 54七進法 46八進法 42十二進法 2A十六進法 22二十進法 1E二十四進法 1A三十六進法 Yローマ数字 XXXIV漢数字 三十四大字 参拾四算木 34(三十四、さんじゅうし、さんじゅうよん、みそじあまりよつ)は自然数、また整数において、33の次で35の前の数である。 性質 34は合成数であり、正の約数�...

 

В Википедии есть статьи о других людях с фамилией Лариджани. В Википедии есть статьи о других людях с именем Ардашир. Али Лариджаниперс. علی اردشیر لاریجانی‎ Министр культуры и исламской ориентации Ирана 12 сентября 1992 — 28 августа 1994 Предшественник Мохаммед Хатами П...

 

Indian Kalvari-class submarine INS Kursura underway History India NameINS Kursura BuilderSudomekh, Admiralty Shipyard, Leningrad, Soviet Union Launched25 February 1969 Commissioned18 December 1969 Decommissioned27 February 2001 IdentificationS20 FateMuseum ship at RK Beach, Visakhapatnam General characteristics Class and typeKalvari-class submarine Displacement 1,950 t (1,919 long tons) surfaced 2,475 t (2,436 long tons) submerged Length91.3 m (300 ft) Beam7.5 m (25&#...

Executive department of the U.S. Federal Government Department of Commerce redirects here. For other uses, see Department of Commerce (disambiguation). United States Department of CommerceSeal of the U.S. Department of CommerceFlag of the U.S. Department of CommerceThe Herbert C. Hoover Building, the headquarters of the U.S. Department of CommerceAgency overviewFormedFebruary 14, 1903; 121 years ago (1903-02-14)Preceding agencyUnited States Department of Commerce and LaborJu...

 

Voce principale: Pisa Calcio. Pisa Sporting ClubStagione 1980-1981 Sport calcio Squadra Pisa Allenatore Lauro Toneatto Amministratore unico Adolfo Anconetani Serie B7º Coppa ItaliaPrimo turno Maggiori presenzeCampionato: Occhipinti (38) Miglior marcatoreCampionato: Cantarutti (12) StadioArena Garibaldi 1979-1980 1981-1982 Si invita a seguire il modello di voce Questa pagina raccoglie i dati riguardanti il Pisa Sporting Club nelle competizioni ufficiali della stagione 1980-1981. Indice ...

 

Merger of American basketball leagues Cities that hosted NBA and ABA teams at the time of the merger in 1976. Pre-existing NBA cities are marked in black. ABA franchises that were accepted into the NBA are marked in red. New York, marked in blue, hosted both leagues. The remaining ABA teams, marked in orange, folded. The ABA–NBA merger was a major pro sports business maneuver in 1976 when the American Basketball Association (ABA) combined with the National Basketball Association (NBA), afte...

Japanese anime franchise El-HazardTitle screen for The Magnificent World神秘の世界エルハザード(Shinpi no Sekai El-Hazard)GenreIsekai[1] Original video animationEl Hazard: The Magnificent WorldDirected byHiroki HayashiProduced byHiroaki InoueYasuo HasegawaWritten byRyoe TsukimuraMusic bySeikou NagaokaStudioAICLicensed byCrunchyrollBI: Anime LimitedReleased May 26, 1995 – January 25, 1996Runtime30 minutes (2–6)45 minutes (1 & 7)Episodes7 (List...

 

Lungotevere RipaSan Michele a Ripa; in fondo, il lungotevereLocalizzazioneStato Italia CittàRoma QuartiereTrastevere Informazioni generaliTipostrada CollegamentiInizioponte Palatino Fineporto di Ripa Grande Trasportimetropolitana (Circo Massimo) Mappa Modifica dati su Wikidata · ManualeCoordinate: 41°53′15.96″N 12°28′43.72″E / 41.887766°N 12.478811°E41.887766; 12.478811 Il lungotevere Ripa è il tratto di lungotevere che collega ponte Palatino al porto ...

 

 烏克蘭總理Прем'єр-міністр України烏克蘭國徽現任杰尼斯·什米加尔自2020年3月4日任命者烏克蘭總統任期總統任命首任維托爾德·福金设立1991年11月后继职位無网站www.kmu.gov.ua/control/en/(英文) 乌克兰 乌克兰政府与政治系列条目 宪法 政府 总统 弗拉基米尔·泽连斯基 總統辦公室 国家安全与国防事务委员会 总统代表(英语:Representatives of the President of Ukraine) 总...

Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber: Purwoduksino – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR Artikel ini perlu dikembangkan agar dapat memenuhi kriteria sebagai entri Wikipedia.Bantulah untuk mengembangkan artikel ini. Jika tidak d...

 

كاتدرائية القديس بطرس وبولس الكاثوليكيَّة في باراماريبو. تُشكل المسيحية في سورينام أكثر الديانات إنتشاراً بين السكان، سواء في شكل الكاثوليكية والبروتستانتية، وتُعتبر الكنيسة المورافية أقدم كنيسة في البلاد. وفقًا لبيانات التعداد السكاني لعام 2012 حوالي 48.4% من سكان سورينام...

 

AsparukhPenguasa BulgariaMonumen di Strelcha, BulgariaBerkuasa681–701PendahuluKubratPenerusTervelKelahiranskt. 640Kematian701Sungai DnieperWangsaDuloAyahKubratAnakTervel Ajjar Asparukh (juga disebut Asparuh, Isperih atau Ispor) (bahasa Bulgaria: Аспарух, Asparuh atau Исперих, Isperih) adalah pemimpin suku Bulgar pada pertengahan akhir abad ke-7. Ia merupakan pendiri Kekaisaran Bulgaria Pertama. Bersama dengan 30.000 hingga 50.000 orang Bulgar,[1][2][3&#...

Andrés SchetinoNazionalità Uruguay Altezza195 cm Peso73 kg Calcio RuoloCentrocampista Squadra Fénix CarrieraGiovanili 20??-2013 Fénix Squadre di club1 2013-2016 Fénix53 (3)2016 Fiorentina0 (0)2016→  Livorno0 (0)2016-2017→  Siviglia Atlético20 (0)2017 Fiorentina0 (0)2017-2018→  Esbjerg19 (1)2018 Fiorentina0 (0)2018-2019→  Cosenza4 (0)2019-2022 Fénix86 (4)2023-2024 Bellinzona21 (0)2024- Fénix7 (0) Nazionale 20...

 

此條目没有列出任何参考或来源。 (2010年11月20日)維基百科所有的內容都應該可供查證。请协助補充可靠来源以改善这篇条目。无法查证的內容可能會因為異議提出而被移除。 2010年亞洲運動會壘球比賽,於2010年11月19日至11月26日在廣州天河棒壘球場舉行。參賽隊伍有日本、南韓、中華台北、中國、泰國、菲律賓六隊。 獎牌統計 排名 国家/地区 金牌 银牌 铜牌 總數 1  日...

 

Capital and largest city of Slovakia For the region, see Bratislava Region. Capital city in SlovakiaBratislavaCapital cityClockwise from top: View of Bratislava; Financial district; Old Town streets; Grassalkovich Palace; Blue Church; View of Old Town FlagCoat of armsWordmarkNicknames: Beauty on the Danube, Little Big CityBratislavaLocation of Bratislava in SlovakiaShow map of SlovakiaBratislavaBratislava (Bratislava Region)Show map of Bratislava RegionBratislavaBratislava (Europe)Show m...

Active volcanic island in the South Shetland archipelago This article is about the island in Antarctica. For the island in Washington State, see Deception Pass. For the island in Chile, see List of islands of Chile § Deceit. Deception IslandSatellite image of the island by Sentinel-2 (March 2023)Deception IslandLocation in the South Shetland IslandsShow map of South Shetland IslandsDeception IslandLocation in AntarcticaShow map of AntarcticaGeographyLocationAntarcticaCoordinates62°57�...

 

Federal highway in Germany B 455Bundesstraße 455Route informationLength100 km (62 mi)Major junctionsFromSchottenMajor intersections Route Map Schotten B 276 Nidda-Harb B 457 Wölfersheim-Berstadt B 489 (37) Wölfersheim A 45 Friedberg B 3 B 275 (16) Friedberg A 5 replaced with A 5 (17) Bad Homburger Kreuz A 661 replaced with A 661 (1) Oberursel-Nord A 661 B 456 Tunnel Northern Bypass Kronberg Königstein B 8/ B 519 Eppstein (46) Wiesbaden/Niedernhausen A 3 Wiesbaden 2. Ring B ...