Az Oregon Ducks baseballcsapata a Pac-12 Conference tagjaként az NCAA I-es divíziójában képviseli az Oregoni Egyetemet. Hazai mérkőzéseiket a PK Parkban játsszák.[2]
Története
Az egyetem első baseballmérkőzését 1877-ben játszották, a csapat 1885-ben alakult.[3]
1954-ben kijutottak a College World Seriesre, ahol kikaptak az Arizona Wildcatstől és a UMass Minutementől. 1964-ben az újjászervezett Nyugati Egyetemek Sportszövetségében újra a divízióbeli bajnokok között voltak,[4][5][6] de a döntőben a USC Trojanstől kikaptak.[7]
Az 1981-es szezont követően költségcsökkentés miatt a baseball-, férfigimnasztika-, nőigolf- és nőitenisz-versenycsapatok megszűntek;[3][8][9] a baseballt 1983 márciusától klubsportként játszották.[10] 2007 júniusában az Oregon State Beavers korábbi sikerei miatt bejelentették, hogy 2009-től újraalapítják a baseball-versenycsapatot.[11][12][13]
A PK Park nyitómérkőzésén 2777 néző előtt 1–0-ra legyőzték az addigi országos bajnokot, a Fresno State Bulldogst.[14] 2019. május 28-án, tizenegy szezon után George Horton vezetőedző bejelentette távozását,[15] utódja júniusban Mark Wasikowski lett.[16] Első szezonjában a csapat az LSU Tigers mögött második lett.
Létesítmény
A csapat mérkőzéseit korábban a McArthur Sportpályától délre fekvő, Herbert Crombie Howe angol nyelvi oktatóról elnevezett Howe Sportpályán játszotta.[9] Howe szerepet játszott a Pacific Coast Conference megalapításában és ő volt az egyetemi kapcsolattartó.[17] 1981-ben a versenyszerű baseballcsapat megszűnt, csak klubcsapatként létezett. A pályát 1987-től baseballozók mellett a softballcsapat használta.[18][19][20]
1983 és 2008 között az Oregoni Egyetem volt a konferencia egyetlen, versenysportszerű baseballcsapat nélküli tagja. A versenycsapat újjáalapításának 2007-es bejelentését[11] követően 2009-ben egy korábbi parkoló helyén felépült a PK Park, amelyet 2010-től a Eugene Emeralds is használ.[2]
Eredmények szezononként
Az első mérkőzést 1877-ben játszották, első szezonként az 1906-ost tartják számon.[21]
Év
|
Vezetőedző
|
Eredmény
|
1906
|
J. B. Knapp
|
|
1907
|
Hugo Bezdek
|
|
1908
|
H. B. Leonard
|
|
1909
|
Tom Kelly
|
6–3–1
|
1910
|
6–4–1
|
1911
|
9–6
|
1912
|
Homer Jamison
|
8–0
|
1913
|
|
1914
|
Hugo Bezdek
|
11–3
|
1915
|
6–3
|
1916
|
5–4
|
1917
|
|
1918
|
Dean Walker
|
10–2
|
1919
|
Shy Huntington
|
1–6
|
1920
|
11–9
|
1921
|
George Bohler
|
6–13
|
1922
|
2–15
|
1923
|
3–15
|
1924
|
William Reinhart
|
6–12–1
|
1925
|
5–7
|
1926
|
4–4
|
1927
|
3–9
|
1928
|
11–4
|
1929
|
8–9
|
1930
|
15–7
|
1931
|
8–10
|
1932
|
5–10
|
1933
|
7–6
|
1934
|
16–6
|
1935
|
14–8
|
1936
|
Howard Hobson
|
13–11
|
1937
|
13–3
|
1938
|
17–9
|
1939
|
20–7
|
1940
|
17–11
|
1941
|
15–6
|
1942
|
20–5
|
1943
|
15–7
|
1944
|
|
1945
|
|
1946
|
18–9–1
|
1947
|
19–7
|
1948
|
Don Kirsch
|
12–6
|
1949
|
18–7
|
1950
|
12–11
|
1951
|
14–14
|
1952
|
19–12
|
1953
|
15–4
|
1954
|
18–8[* 1]
|
1955
|
18–8
|
1956
|
18–8
|
1957
|
24–9–1
|
1958
|
19–8
|
1959
|
19–11
|
1960
|
12–7
|
1961
|
19–9
|
1962
|
29–9–1
|
1963
|
25–7
|
1964
|
31–11[* 2]
|
1965
|
27–8–1
|
1966
|
21–18
|
1967
|
16–14
|
1968
|
25–15–1
|
1969
|
22–19
|
1970
|
|
1971
|
Mel Krause
|
19–18
|
1972
|
24–13
|
1973
|
23–13
|
1974
|
26–19
|
1975
|
20–19
|
1976
|
20–18
|
1977
|
14–27
|
1978
|
23–24
|
1979
|
29–27–1
|
1980
|
19–21
|
1981
|
16–21[* 3]
|
1982 és 2008 között versenycsapat nem, csak klubcsapat volt
|
2009
|
George Horton
|
14–42[* 4]
|
2010
|
40–24[* 5]
|
2011
|
33–26[* 6]
|
2012
|
46–19[* 7]
|
2013
|
48–16[* 8]
|
2014
|
44–20[* 9]
|
2015
|
33–25[* 10]
|
2016
|
29–26[* 11]
|
2017
|
30–25[* 12]
|
2018
|
26–29[* 13]
|
2019
|
27–29[* 14]
|
2020
|
Mark Wasikowski
|
8–7[* 15]
|
2021
|
39–16[* 16]
|
2022
|
36–25[* 17]
|
2023
|
41–22[* 18]
|
Bajnokságok
Pac-12
Év
|
Csoport
|
Eredmény
|
2022
|
4.
|
0–2
|
2023
|
6.
|
4–0[* 19]
|
NCAA
Év
|
Eredmény
|
Arány
|
Megjegyzések
|
1954
|
3–2
|
0.500
|
8. csoport bajnoka, College World Series 7. hely
|
1964
|
0–2
|
.000
|
8. csoport második hely (regionális)
|
2010
|
2–2
|
.500
|
Regionális második hely
|
2012[* 20]
|
4–2
|
.667
|
A regionális bajnokság rendezője
|
2013[* 21]
|
3–2
|
.600
|
A regionális bajnokság rendezője
|
2014
|
2–2
|
.500
|
Regionális második hely
|
2015
|
1–2
|
.333
|
Regionális harmadik hely
|
2021[* 22]
|
2–2
|
.500
|
A regionális bajnokság rendezője
|
2022
|
1–2
|
.333
|
Regionális harmadik hely
|
2023
|
4–2
|
.667
|
A regionális bajnokság rendezője
|
Összesen
|
22–20
|
.524
|
–
|
- Megjegyzések
- Az NCAA I-es divíziójának első baseballbajnokságát 1947-ben rendezték meg
- A csoportok létszáma az évek során többször változott
Díjak és kitüntetések
- Pac-12 Év játékosa
- Pac-12 Év dobójátékosa
Korábbi játékosok
Megjegyzések
- ↑ 11–5-tel Pacific Coast Conference divízióbeli 1. hely;[22] regionális bajnok;[23] College World Series 7. hely (megosztva)
- ↑ 11–5-tel AAWU divízióbeli 1. hely;[4] regionális bajnokság 2. hely[7]
- ↑ A versenycsapat megszűnését követően további két győzelem a Lane Titans ellen[3][8]
- ↑ Pac-10 4–23, 10. hely
- ↑ Pac-10 13–14, 5. hely (megosztva); regionális 2. hely
- ↑ Pac-10 11–16., 8. hely
- ↑ Pac-12 19–11, 3. hely; a regionális bajnokság rendezője
- ↑ Pac-12 22–8, 2. hely; a regionális bajnokság rendezője
- ↑ Pac-12 18–12, 4. hely; regionális bajnokság 2. hely
- ↑ Pac-12 16–14, 6. hely; regionális bajnokság 3. hely
- ↑ Pac-12 14–16, 8. hely (megosztva)
- ↑ Pac-12 12–18, 8. hely
- ↑ Pac-12 12–18, 8. hely (megosztva)
- ↑ Pac-12 10–19, 9. hely
- ↑ Pac-12 0–0, a szezont a Covid19 miatt felfüggesztették
- ↑ Pac-12 20–10, 2. hely; a regionális bajnokság rendezője
- ↑ Pac-12 18–12, 4. hely; regionális bajnokság 3. hely
- ↑ Pac-12 16–14, 6. hely; a regionális bajnokság rendezője
- ↑ Megnyerték a bajnokságot.
- ↑ Nemzeti bajnokság 5. csoport
- ↑ Nemzeti bajnokság 8. csoport
- ↑ Nemzeti bajnokság 13. csoport
Hivatkozások
- ↑ Colors | University Communications (angol nyelven). Oregoni Egyetem. (Hozzáférés: 2024. február 17.)
- ↑ a b Jacob May: Oregon unveils Duck baseball’s Field of Dreams (angol nyelven). Daily Emerald, 2008. január 30. (Hozzáférés: 2024. február 17.)
- ↑ a b c Bob Rodman: A gloomy day for Ducks’ oldest program. (angolul) Eugene Register-Guard, CXIV. évf. 196. sz. (1981. május 7.) 1C. o. Hozzáférés: 2024. február 17.
- ↑ a b Paul III Harvey: Ducks clinch ND title. (angolul) Eugene Register-Guard, XCVII. évf. 213. sz. (1964. május 23.) 1B. o. Hozzáférés: 2024. február 17.
- ↑ Dick Strite: Ducks can be as good as ’54 team. (angolul) Eugene Register-Guard, XCVII. évf. 215. sz. (1964. május 25.) 3B. o. Hozzáférés: 2024. február 17.
- ↑ Paul III Harvey: Oregon, USC nines seek district crown. (angolul) Eugene Register-Guard, XCVII. évf. 218. sz. (1964. május 28.) 2B. o. Hozzáférés: 2024. február 17.
- ↑ a b Paul III Harvey: USC dumps Oregon. (angolul) Eugene Register-Guard, XCVII. évf. 221. sz. (1964. május 31.) 3B. o. Hozzáférés: 2024. február 17.
- ↑ a b UO axes baseball, gymnastics. (angolul) Eugene Register-Guard, CXIV. évf. 196. sz. (1964. május 7.) 1C. o. Hozzáférés: 2024. február 17.
- ↑ a b Bob Rodman: The question isn’t what for Howe. (angolul) Eugene Register-Guard, CXV. évf. 216. sz. (1982. május 27.) 1C. o. Hozzáférés: 2024. február 17.
- ↑ Bob Rodman: Oregon baseball* returns this weekend. (angolul) Eugene Register-Guard, CXVI. évf. 129. sz. (1983. március 1.) 5C. o. Hozzáférés: 2024. február 17.
- ↑ a b Baseball’s back. (angolul) Eugene Register-Guard, (2007. július 14.) A14. o. Hozzáférés: 2024. február 17.
- ↑ University of Oregon is bringing back baseball. (angolul) Moscow-Pullman Daily News, (2007. július 14.) 1B. o. Hozzáférés: 2024. február 17.
- ↑ Jeff Smith: Baseball no longer a dead Duck (angol nyelven). The Oregonian, 2007. július 14. [2007. szeptember 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. február 17.)
- ↑ Schmidt’s Walk-Off Upsets Defending Champs (angol nyelven). Oregon Ducks, 2009. február 28. (Hozzáférés: 2024. február 17.)
- ↑ James Creepa: Oregon Ducks, baseball coach George Horton parting ways (angol nyelven). The Oregonian, 2019. május 28. (Hozzáférés: 2024. február 17.)
- ↑ James Creepa: Oregon Ducks hire Purdue’s Mark Wasikowski, former UO assistant, as baseball coach (angol nyelven). The Oregonian, 2019. június 12. (Hozzáférés: 2024. február 17.)
- ↑ Now it’s Howe Field. (angolul) Eugene Register-Guard, XC. évf. 116. sz. (1936. április 25.) 2. o. Hozzáférés: 2024. február 17.
- ↑ Howe Field (angol nyelven). Oregon Ducks, 2011. június 21. (Hozzáférés: 2024. február 17.)
- ↑ Dave Kayfes: UO baseball, out at home? (angolul) Eugene Register-Guard, CXVIII. évf. 163. sz. (1985. április 4.) 1B. o. Hozzáférés: 2024. február 17.
- ↑ Wet weather stops baseball, softball. (angolul) Eugene Register-Guard, CXI. évf. 185. sz. (1978. április 26.) 6C. o. Hozzáférés: 2024. február 17.
- ↑ 2018 Record Book (angol nyelven) pp. 1., 44. Oregon Ducks, 2018. február 28. (Hozzáférés: 2024. február 17.)
- ↑ Dick Strite: Oregon blanks OSC nine for NCAA spot. (angolul) Eugene Register-Guard, (1954. május 23.) 1C. o. Hozzáférés: 2024. február 17.
- ↑ Dick Strite: Oregon wins regional title. (angolul) Eugene Register-Guard, (1954. június 1.) 2B. o. Hozzáférés: 2024. február 17.
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben az Oregon Ducks baseball című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
|
---|
|
Oktatás | | |
---|
Kutatás | |
---|
Campus | |
---|
Sport | |
---|
Média | |
---|
Szokások | |
---|
Nevezetes személyek | |
---|
Alapítva: 1876 |