A csapatnak köszönhetően Eugene egyik beceneve Track Town.[4] Négy edzőjük az Amerikai Atlétikaedzők Szövetsége dicsőségcsarnokának tagja.
Történetüket két film (Without Limits és Prefontaine), valamint két könyv (Bowerman and the Men of Oregon és Pre: The Story of America's Greatest Running Legend) is feldolgozza.
Története
Az 1906-os csapatAz 1957-es csapat
Kezdetek
Az 1895-ben alapított csapat első edzője az első évben Joseph Wetherbee volt, őt William O’Trine, J. C. Higgins, C. A. Redmond és William Ray követték.[5] A sűrű edzőváltások problémákat okoztak,[6] habár 1895-ben hét versenyből hatot megnyertek.[7]
Bill Hayward-éra
A kezdetben Webfootsnak nevezett csapat modern kori története 1903-ban kezdődött, amikor az Albanyi Főiskola (ma Lewis és Clark Főiskola) csapata ellen kikaptak. A következő évben megbízták Bill Haywardot,[5] az ellenfél edzőjét, aki 44 évig maradt az Oregoni Egyetemen; ezalatt a csapatnak kilenc olimpikonja és öt világrekordere lett.[8] Az 1919-ben átadott Hayward Sportpálya az ő nevét viseli; 1921-től az atlétikai felkészülések a Kincaid Sportpálya helyett itt zajlanak.[9]
Bill Bowerman-éra
Bill Bowerman 1934-ig az egyetem hallgatója volt;[10] az atlétikában való részvételről Hayward győzte meg.[11]
Hayward távozása után egy évig John Warren volt az ideiglenes edző, majd a második világháborúból hazatért Bowermant bízták meg.[5] Ugyan vezetőedző volt, magára inkább oktatóként tekintett;[12] házi feladatot fontosabbnak tartotta a sportnál, és a hallgatókat bátorította, hogy a sportban tanult értékeket a mindennapi életben is kamatoztassák.[11][12] Pályafutása alatt a csapat négyszer lett NCAA-bajnok, valamint 33-an lettek olimpikonok és 24-en világrekorderek.[11][13] Elérte, hogy az olimpiai felkészítőt a Hayward Sportpályán rendezzék meg.[11]
Bowerman 1972-ben vonult vissza. Az USA Atlétikai Edzőinek Szövetsége a legjobb sportoló hallgatóknak (egy férfi és egy nő) 2009 óta ítéli oda a Bowerman-díjat.[14]
Steve Prefontaine
Az 1969-ben beiratkozó Steve Prefontaine egyből felkeltette Bowerman vezetőedző és Dellinger társedző figyelmét;[15] futásstílusa hatással volt a sport ütemére.[16] A sokak által az USA legjobb futójának gondolt[17][18] Prefontaine minden egy mérföld fölötti futást megnyert, és hétszer volt az NCAA bajnoka.[15] Az 1972-es müncheni olimpián ötezer méteren negyedik lett.[15] 1975-ben, karrierje csúcsán autóbalesetben halt meg.[17]
Fontosnak tartotta az amatőr sportolókkal szembeni bánásmódot.[19] Rendszeresen korruptnak nevezte az Amatőr Sportolók Unióját;[20][21] felszólalásai hozzájárultak az amatőr sportolóknak jogi védelmet nyújtó 1978-as törvény elfogadásához.[16] Karrierje hozzájárult a futás 1970-es évekbeli népszerűségéhez.[22] Emlékére a Hayward pályán évente futóversenyt rendeznek.[23]
A Nike-ot Bowerman és sportolója, Phil Knight alapították. Knight az Oregoni Egyetem elvégzése után[24] beiratkozott a Stanford Egyetemre, ahol a japán cipők USA-ba importálását találta ki.[25] A Stanford elvégzése után 1964-ben Bowermannal ötszáz dolláros befektetéssel megalapították a japán cipőket importáló Blue Ribbon Sportst.[10] Az 1960-as években Bowerman a gumi gofrisütőbe öntésével kísérletezett könnyebb cipők kifejlesztésével.[13] A cég Nike-ra való átnevezése Knight ötlete volt, aki saját cipőkön dolgozott.[10][26] Bowerman prototípusát az 1972-es olimpiai felkészítőn Steve Prefontaine is viselte. Bowerman 1972-ben az edzőségtől visszavonult, de 1999-ig, a Nike többmilliárdos értékű céggé válásáig a vállalat igazgatótanácsában maradt.[10]
Bill Dellinger- és Tom Heinonen-éra
Bill Dellinger 1956-ban szerzett diplomát,[24] az 1964-es olimpián pedig aranyérmes lett.[27] 1967-ben Bowerman mellett társedző, majd 1973-ban vezetőedző lett. Dellinger alatt a futók négyszer, az atlétikacsapat pedig egyszer lett az NCAA bajnoka.[28] 1988-ban vonult vissza;[29] később futóversenyt neveztek el róla.[30]
Tom Heinonen 1975-től doktoranduszként testnevelés-oktató, majd 1977-től a nőiatlétika-csapat vezetőedzője lett. Ő volt az első, kizárólag nőket vezető edző, valamint az Oregon Twilight Meet versenyt koedukálttá tette.[31] Heinonen alatt a nők háromszor lettek NCAA-bajnokok és 14 játékosuk szerzett bajnoki címet. 17 sportolója vett részt az olimpián és 134 sportolója nyerte el az All-America elismerést.[32] A férfi és női csapatok összevonásakor, 2003-ban vonult vissza.[33]
Vin Lananna-éra
2005-ben az előző évben lemondott Mike Smith-t Vin Lananna, a Stanford Cardinal korábbi edzője váltotta. Pályafutása alatt a Ducks hétszer volt NCAA-bajnok, valamint megnyerte első országos fedett pályás bajnokságát.[34] Neki köszönhető, hogy az olimpiai felkészítőt, az NCAA-bajnokságot és az USA Track & Field Championshipet is megrendezték Eugene-ben.[3]
2012-től Lananna adminisztratív szerepet tölt be, utódja Robert Johnson lett.[35]
Robert Johnson-éra
Robert Johnson Vin Lananna alatt versenyzett, majd 2009-ben a női csapat társedzője lett. Az egyetemen népszerű volt a távfutás, de a sprint nem; Johnson pályafutása alatt ezt drasztikusan megváltoztatta.[36]
Johnson 2012-ben lett vezetőedző. 2011-ben a nők minden kül- és beltéri rekordot megdöntöttek;[36] 2010-ben megnyerték első NCAA-bajnoki címüket,[37] 2017-re pedig a nyolc bajnokságból hetet megnyertek. A 2017-es fedett pályás bajnokságon a nők annyi pontot szereztek, hogy a Deajah Stevens előfutambeli sávelhagyása miatti ponttörlés mellett is csak két ponttal maradtak el a Georgia Bulldogs összpontszámától.[38]
A kültéri bajnokságon[39] egy futójuk sérülés miatt nem indult, 4×100 méterről pedig kizárták őket, de ennek ellenére a döntőt megnyerték.[40]
2021-ben az egyetemet testszégyenítéssel vádolták meg, ami egyes sportolóknál étkezési zavarokhoz vezetett. Johnson a csontsűrűség-vizsgálatot az emberi tényező kizárásával indokolta.[41] Néhány hónappal a 2022-es világbajnokság előtt bejelentették, hogy Johnsont kirúgják.[42] Utódja Jerry Schumacher.[43]
Hatása
Galen Rupp a 2012-es olimpián
A csapat az amatőr és profi sportolókat is befolyásolta. Bill Bowerman a korábbi őrnagyi tapasztalatait is felhasználta (például új technikákat filmvetítéssel oktatott).[11] Aprólékos figyelmével más felfedezéseket is tett,[10] például a sportolókat azok figyelembe vételével terhelte, és pihenőket is ennek figyelembevételével adott.[11] Kísérletezni kezdett a ruházat tömegének csökkentésével, amit végül a Nike-nál hasznosított.[10] Magára inkább oktatóként és nem edzőként tekintett, és fontosnak tartotta a házi feladatokat, valamint, hogy sportolóik tapasztalataikat a való életben is használják fel.[12] Tom Heinonen erősen támogatta egy női csapat felállítását,[31] Steve Prefontaine rendszeresen kritizálta az Amatőr Atlétikai Uniót,[16] Kenny Moore pedig az elnöki olimpiai bizottság egyik felszólalója volt;[44][45] ezek mind hozzájárultak az amatőr sportolóknak jogi védelmet biztosító 1978-as törvény elfogadásához.[16][46]
Bowerman és sportolóinak felfogását Moore a Bowerman and the Men of Oregon című könyvében írta le, emellett a Sports Illustrated újságírója,[46][47], forgatókönyvíró[48] és a Personal Best atlétikai tematikájú film színésze volt.[49] Bowerman maga is számos atlétikai tematikájú könyvet írt, például a felsőoktatási versenyfelkészítésről szóló[50]High Performance Training for Track and Fieldet,[51] vagy W. E. Harris kardiológussal a kocogás pozitív hatásait bemutató Joggingot,[52] ami a mozgásforma népszerűségéhez vezetett.[11] Utódja, Bill Dellinger is több könyvet írt (például Competitive Runner’s Training Book,[53]The Running Experience,[54]Winning Running).[55]
A csapat edzőinek pályafutása az egyetemen kívül is folytatódott. Bowerman visszavonulása után tanácsadóként segítette egykori sportolóit,[3] valamint az 1968-as és 1972-es olimpiai csapatok edzője is volt. Dellinger az 1984-es olimpia futóit készítette fel;[28] visszavonulása után szélütést kapott, de ennek ellenére visszatért az edzéshez.[56] Tom Heinonen az amatőr csapat tanácsadója,[33][57]Matt Centrowitz (Matthew Centrowitz Jr. édesapja) pedig az Amerikai Egyetem futóedzője lett.[58] Alberto Salazar a Nike munkatársaként és maratonfutóként megkérdőjelezett technikákat alkalmazott (például a sportolók természetes futásdinamikájának befolyásolása), de sokakat sikerre vezetett. A Nike Oregon Projectben az afrikai futók technikáját kívánta ötvözni az amerikai felkészítési módszerekkel, emellett a korábban teljesen eltérőnek gondolt sprint- és távfutók futásdinamikájának hasonlóságát is felfedezte. Technikáival 2009-ben a hagyományosan kelet-afrikaiak által nyert[59][60]Boston MarathononKara Goucher harmadik lett. A 2012-es olimpián tízezer méteres futásban Mo Farah első, Galen Rupp pedig második lett. Rupp volt 1988 óta az első, nem afrikai születésű éremnyertes.[61] A 2016-os nyári olimpián 1908 óta Matthew Centrowitz Jr. volt az első amerikai, aki 1500 méteres futásban aranyérmes lett.[62] 2021 júliusában Alberto Salazart szexuális és fizikai bántalmazással kapcsolatos vádak miatt életfogytig eltiltották a sporttól.[63] A többi edzőhöz hasonlóan Salazar is több könyvet írt.[64]
A Phil és Penny Knight, valamint ötven további szponzor által finanszírozott bővítés keretében a befogadóképesség 10 500-ról 12 650 főre nőtt (ezt további további székekkel ideiglenesen huszonötezerre lehet növelni), és az ülőhelyeket a lehető legközelebb építették a pályához. Az északkeleti sarokban emelt, olimpiai láng formájú tornyon Bill Bowerman, Steve Prefontaine, Raevyn Rogers, Ashton Eaton és Otis Davis fotója látható.[72]
Riválisok
1966-os verseny
Az Oregon Ducks legfőbb riválisa az Oregon State Beavers (Civil War). Korábban az atlétikacsapatok évente kétszer versenyeztek, azonban a Beavers csapatát pénzügyi okokból 1988-ban megszüntették,[73] ezzel a rivalizálás véget ért. 2004-től újra van női csapatuk,[74] azonban férfi nem, így a sorozat nem indult újra.
Másik fő riválisuk a UCLA Bruins volt, akikkel 1966-tól versenyeztek.[75][76] 2012-ben az olimpiai évben való szervezés nehézségei miatt a mérkőzés elmaradt,[77] és azóta sem rendezték meg.
Vezetőedzők
A legalább két évet a csapatnál töltő edzők:[5][35][67]
Az egyetemnek tucatnyi NCAA-bajnoka és All-America kitüntetettje van.[3] A legnevezetesebb sportolók (például Steve Prefontaine[15] és Alberto Salazar)[59] a hosszútávfutók közül kerültek ki.
Bill Bowerman, Bill Dellinger, Alberto Salazar és Terrence Mahon is edzőként folytatta pályafutását,[59] mások (például Phil Knight) az üzleti életben helyezkedtek el. Tinker Hatfield később a Nike cipőtervezője,[78] Rudy Chapa pedig a SPARQ sportfelszereléseket gyártó cég alapítója lett.[79]
Dan Kelly az 1908-as nyári olimpián távolugrásban második lett; azóta az egyetem sportolói minden olimpián részt vettek.[81] Az Amerikai Egyesült Államok által bojkottált 1980-as nyári olimpián Chris Braithwaite hazája, Trinidad színeiben vett részt.[3]
Az első, 1983-as atlétikai világbajnokságon Joaquim Cruz nyolcszáz méteres futásban bronzérmet nyert. Camara Jones 1995-ben nyert érmet, majd az egyetem sportolói 2011 után minden évben nyertek. A 2022-es bajnokságot a Hayward Sportpályán rendezték; az egyetem 15 sportolója közül ketten (Jenna Prandin és Kemba Nelson) nyertek érmet, mindketten a női 4×100 méteres váltófutásban.[82]Devon Allent a 110 méteres gátfutásról kizárták, mert a startpisztoly után 0,099 másodperccel indult. A szabályok 0,1 másodperc eltérést engednek meg; az eset számos vitát kiváltott.[83]
A Bowerman-díjat a legjobb sportoló hallgatók kapják meg.[89] A Bill Bowerman edzőről elnevezett díjat Tinker Hatfield futó tervezte. Először 2009-ben ítélték oda.[90]
↑ abcdefgAbout Bowerman (angol nyelven). Oregon Public Broadcasting. [2011. január 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. február 26.)
↑Jackie Krentzman: The Force Behind the Nike Empire (angol nyelven). Stanford Magazine, 1997. [2012. június 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. február 26.)
↑John Hanc: Going the Distance. (angolul) Newsday, (1997. január 29.)
↑William J. Bowerman – William Hardin Freeman: High-Performance Training for Track and Field. (angolul) Champaign (Illinois): Human Kinetics Publishers. 1990. ISBN 978-0-88011-390-8
↑William J. Bowerman – W. E. Harris: Jogging. (angolul) (hely nélkül): Putnam Pub Group. 1977. ISBN 978-0-448-14443-6
↑Bill Dellinger: Competitive Runner’s Training Book. (angolul) Hoboken (New Jersey): John Wiley & Sons Inc. 1984. ISBN 978-0-02-028340-9
↑Bill Dellinger: The Running Experience. (angolul) (hely nélkül): NTC/Contemporary Publishing. 1978. ISBN 978-0-8092-7517-5
↑Richard Benyo – Alberto Salazar: Running Encyclopedia. (angolul) Champaign (Illinois): Human Kinetics Publishers. 2001. 318. o. ISBN 978-0-7360-3734-1 Hozzáférés: 2024. február 27.
↑Erik Peterson: Tinkering with success (angol nyelven). Albany Democrat-Herald, 2002. december 19. [2011. május 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. február 27.)
↑The Bowerman (angol nyelven). U.S. Track & Field and Cross Country Coaches Association. [2019. június 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. január 22.)
↑Curtis Anderson: sp.ruppwins.1217 (angol nyelven). The Register-Guard, 2009. december 16. [2012. május 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. február 27.)
↑Alan Schwartz: Big Idea Needed a SPARQ (angol nyelven). Baseball America. [2011. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. február 27.)
Ez a szócikk részben vagy egészben az Oregon Ducks track and field című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.jpg)
