A Hunyad megyei Bencenc faluban született. A szászvárosi Kun Kocsárd református gimnáziumban tanult, mely ma Aurel Vlaicu nevét viseli, majd 1902-ben Nagyszebenben érettségizett.[1] Mérnöki tanulmányait a budapestiMűegyetemen kezdte, majd 1903-1904-ben Pólában a tengerészetnél teljesített katonai szolgálatot; ezt követően a müncheni Ludwig Maximilian Egyetemen 1907-ben szerzett mérnöki oklevelet.[1] 1908-tól Rüsselsheimban dolgozott az Opel-művekben, majd visszatért szülőfalujába, és 1909-ben egy vitorlázó repülőgépet épített, amellyel több repülést hajtott végre.[2]
Barátja, Octavian Goga tanácsára 1909 őszén Bukarestbe költözött abban a reményben, hogy megfelelő anyagi támogatást talál tervei megvalósításához. 1909. november 2-ától a hadseregnek dolgozott, és elkezdte első repülőgépének, a Vlaicu I-nek az építését.[3] Az első repülést ezzel a géppel 1910. június 17-én végezte.[1] 1910. szeptember 26-án a hadsereg őszi hadgyakorlata során Slatináról egy hadiparancsot vitt Piatra Oltra; ez volt az első légi úton kézbesített üzenet a román hadsereg történetében.[3]
1911-ben megépítette a Vlaicu II-t, amellyel több bemutatót tartott. 1912-ben egy első és négy második díjat nyert az ausztriai Aspernben június 23-30 között rendezett repülőtalálkozón; ezzel Románia a harmadik helyen végzett Franciaország és az Osztrák-Magyar Monarchia mögött.[1][3]
1913-ban önkéntesként vett részt a második Balkán-háborúban, melynek során több felderítő repülést hajtott végre Bulgária felett.[3] 1913-ban halt meg Câmpina mellett, amikor a Vlaicu II-vel megpróbálta átrepülni a Kárpátokat.[2] Valószínűleg szívrohamban halt meg, de családja úgy tartotta, hogy gyilkosság áldozata lett.[4]Bukarestben, a Bellu temetőben helyezték örök nyugalomra, katonai tiszteletadás mellett.[3]
Halálakor a kétüléses Vlaicu III félig kész állapotban volt, ezt barátai, Giovanni Magnani(wd) és Constantin Silișteanu befejezték, és 1914-ben több kísérleti repülést hajtottak végre vele. Amikor 1916-ban az első világháború során a német hadsereg elfoglalta a román fővárost, a Vlaicu III-at Németországba vitték. A gépet utoljára 1940-ben látták Berlinben egy repülőgép-kiállításon.[1]
1948-ban a Román Népköztársaság Akadémiája post-mortem tagjává választotta.[1]
Ez a szócikk részben vagy egészben az Aurel Vlaicu című román Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.svg){kind=small}
