Atargatiszgörög istennő az ókoriKözel-Keleten. A görögök rövidítve Derketó (Δερκετώ) vagy Derketisz (Δερκετίς) néven is ismerték. Valószínűleg ebből eredt egy másik elterjedt elnevezése, a Dea Szüria (Δέα Συρια), azaz Szíria Istennője is, amelyet néha szintén rövidítettek Deaszüra változatra is. A rómaiak Atargatis, Derceto és Dea Syria néven is átvették. A hellenisztikus időkben rendkívül népszerű volt, ekkor már haltestű, kifejezetten sellőszerű alakban képzelték el. Ő volt a közösség védelmezője. A körülötte lévő víz jelképezi a vizek jelentőségét a termékenységben, valamint a magzatot védelmező magzatvízre is utal. Általában Hadad felesége a mítoszokban, vagy Baál-Hadad, a kánaáni viharistené.
Története
Atargatisz – nevéből és elterjedéséből következően – minden bizonnyal az ősi (akkád eredetű) Asratum istennő késői változata. Valószínűleg az ugaritiAtiraton keresztül alakult ki, szerepet játszhatott ebben a szíriai Asirtum változat is, valamint a héberAsera is. Arameus névalakja ‘tr’ṯ. Mindannyian közösek abban is, hogy Istár mítoszai jelentősen hatottak a kultuszokra. Ez a termékenységgel és szerelemmel kapcsolatos istenkör az i. e. 2. évezred első felétől népszerű volt MezopotámiátólHattiig és UrartutólKánaánig. A név etimológiája talán az Attisz és Astarté nevek összevonódására vezethető vissza (eredetileg Ate és Atirat). Más elképzelés szerint Attor isten és egy fogalom összevonása. A fogalom palmürai személynevekben „kedvező” jelentésű.
Kultuszaiban – a későbbi keresztény írók szerint, ezért az adat bizonytalannak tekintendő – szerepet játszott az öncsonkítás is. A 3. század elején Bar Daisan (Bardeszanész) szír író így írt róla: „A szíriai és urhai (Edessza) férfiak Atargatisz tiszteletére ivartalanították magukat. De amikor Abgár király hívő lett (értsd: keresztény), megparancsolta, hogy aki kiheréli magát, annak vágják le a kezét. És ettől a naptól máig senki sem csonkította meg magát.”
Lukianosz ezt írja egyik szobráról: „Az egyik kezében a jogart tartja, a másikban egy orsót. A fején sugárkoronát visel és tornyot, derekán öv. A szobron igen drága arany és drágakövek, amelyek közül néhány fehér, néhány a vízszínű, soknak borszíne van, soknak pedig tüzes...” Lukianosz: Dea Szüria
Állandó jelzői a „tiszta”, „megváltó” és „Szűz”, valamint az „Istenek Anyja”, kétségkívül hatással volt a Szűz Mária-történetre. Ikonográfiája Kübelé, a „Nagy Anya”. ábrázolásaihoz hasonló.
Mítosza szerint halandóból lett istenné. Állapotos lett és egy tóba ugorva öngyilkos akart lenni. Vízi nimfák mentették meg, de félig hallá változott, a megszületett gyermeke pedig Szíria királynője lett. Szicíliai Diodórosz szerint ez a leány Szemiramisz volt (akinek első férje Óannész). A vízzel kapcsolatos mítosza miatt azonosították Aphroditével, majd a római korban Venusszal. A vízből kiemelkedő Aphrodité önálló istenként talán közvetlenül Atargatiszból eredeztethető, mégpedig annak termékenységi, és Istártól származó szerelmi, érzéki vonatkozásaiból. Ciprus beleillik a kultusz korai görög időkbeni terjedésének irányába. Ovidius elbeszéli, hogy Venus Typhon elől menekülve ugrott az Eufráteszbe, amikor Eros gyermekével volt terhes. Az istennő a vízi nimfákhoz könyörgött, mire két hal megmentette. Ez a két hal alkotja a Halak csillagképet. Lukianosz Hérával azonosította. Ezen túlmenően egyes aspektusai Nemeszisz sorsistennő felé is mutatnak. A palmürai Tükhé – aki Artemisszel is azonosult – az ősi arab istennőhöz, Allathoz is hasonló, akinek ikonográfiája nagyon hasonlít a Atargatiszéhoz. Allat viszont szintén az Élat (’ílt) néven is ismert még ősibb ugaritiAtirat(’aṯrt) egy változata. Az ikonográfia változásai azt eredményezték, hogy a római korban még több helyi istennővel azonosult, még olyan jelentős kultuszok is hatása alá kerültek, mint az egyiptomiÍziszé. Még a brit szigeteken is kimutatható a jelenléte.
Lukianosz igen részletesen írta le a templom csillogó pompáját, a számos kultikus tárgyat és szobrot, a papok sokaságát és a különböző rituálékat, ünnepeket. Naponta kétszer volt áldozat. Ezeket egy papnő kísérte fuvolával és csörgővel. A kötelező szent tó a közelben volt, tele szent halakkal, amelyekből senkinek sem volt szabad enni. Éppígy tilos volt Atargatisz szent galambjait bántani.
Ábrázolásai
A természet istennőjeként a sors hatalmát is kezében tartja. A szeleukida korban csaknem minden pénzérmén megtalálható az ábrázolása, fején jellegzetes fénykoronát visel. Máskor „falkoronát”, azaz tornyot, várfalat utánzó fejdíszt. Emberformában oroszlánon ülő nőalak koronával. Dura-Európoszban egy falkoronás szobortöredéken két galamb ül a vállán.[1] Gyakran lovaglás közben, szinte mindig oroszlánok kíséretében ábrázolták. Általában trónon ül, két szfinxszel vagy oroszlánnal körülvéve. A szokásos kísérők mellett egyes helyeken delfinekkel látható. Nyolcágú csillag hangsúlyozhatta a Vénusz bolygóval való kapcsolatát. A nyolcágú csillag a középkorban Atargatiszra utalva a nyolc erény jelképévé vált, gyakori heraldikai szimbólum.
Valószínűleg Atargatiszt ábrázolja a nabateus dombormű (Khirbet et-Tannur, időszámításunk kezdete körül), amelyen a szárnyas Nikéállatövábrázolást tart a fején, ebben pedig egy fátyolos női büszt van Holddal és jogarral.[2] Ugyanitt egy másik töredék a vízi jellegeket hangsúlyozza hullámos hajjal, dülledt szemekkel, a feje tetején két hallal. Körülötte a szeleket jelképező motívumok.[3]
Egy erősen sérült római dombormű férjével, Hadaddal ábrázolja. Hadad mellett egy bika áll, Atargatisz két oldalán oroszlánok, miközben a trónon ül.[4] Egy 50 és 250 között készült, festett mészkő faragványt a dura-európoszi Atargatisz-templom udvarán találtak (ma a Yale Egyetem tulajdonában van). A Hadad–Atargatisz házaspár trónon ül, köztük egy oszlop. Érdekessége, hogy Hadad valamivel kisebb feleségénél. A bika itt is megjelenik, ahogyan Atargatisz mellett is két oroszlán áll. Az istennő haja hullámos és sugárkoronát visel.[5]
A Vatikáni Múzeum egyik fogadalmi sztéléjén a trónon ülő istennőt ismét oroszlánok veszik körül, haja hullámos, fejdíszén holdsarló van. Jobb kezében orsót, bal kezében tükröt tart. Az orsó sokszor megjelenik istennők közelében, univerzális sors-szimbólum a Földközi-tenger vidékén, a tükör pedig az Aphrodité-kapcsolatot mutatja.[6]
Egy különleges ábrázolása található a petrai Oroszlános Templomban. A sárga homokkő tömb egy nagy kocka, amelynek előlapján stilizált szemek, orr és száj látható. A tetején lombos fríz, ennek közepén egy lyuk van. Ebben valószínűleg valamilyen jelkép volt eredetileg.[7]
Egy római Atargatisz-szobrocska erősen Íziszre hasonló kompozíciójú. A hagyományos attribútumok helyett ezen a szobron egy kígyót ábrázoltak, amely talán a mithraizmus oroszlánfejű istenének, Aiónnak ábrázolásaiból került ide.[8]
James Hastings: Encyclopedia of Religion and Ethics, 3. rész, 166. old.
K. van der Toorn, Bob Becking, Pieter Willem van der Horst: Dictionary of deities and demons in the Bible, Koninkjilke Brill, Leiden, 1999. ISBN 9004111190 115. old.
Maurice Sartre: The Middle East under Rome, President and Fellows of Harvard College, 2001. ISBN 0674016831 524. old.
