Az Asperger-szindróma(Asperger syndrome, gyakori rövidítése AS) a neurobiológiai állapotnak számító pervazív fejlődési zavarok egyik kategóriája, amelynek a BNO kódja: F84.5.[7] (Ez a kód 2015-ben jogosultságot biztosított a megváltozott munkaképességű felnőttek számára járó adókedvezmények igénybevételére.[8]) Az Asperger-szindrómára – az egyéb autizmusspektrumhoz[9] tartozó állapotokkal ellentétben – jellemző a normális ütemű nyelvi fejlődés, és gyakran átlagos vagy annál magasabb egyéni intelligenciaszinttel párosul. Az Asperger-szindrómás nem mutat értelmi zavart, és nyelvi zavart sem, kisgyerekkorban nem volt fejlődési késése a nyelv elsajátításában, valamint elboldogul az alapvető társas interakciókban, azaz vannak mindennapi kommunikációs készségei.[10] A DSM-IV szerint az átlagos, vagy annál magasabb intelligencia diagnosztikai kritérium. Következményeként a felismerése is nehezebb. Magas a látencia. Bizonyos becslések szerint az esetek 30-50%-át nem diagnosztizálják. Számos Asperger-szindrómás magától is képes felismerni azokat a dolgokat, amikben eltér a többi embertől, megtanulja leküzdeni hátrányait, és képes beilleszkedni a társadalomba akár anélkül is, hogy tudná magáról, hogy Asperger-szindrómás.
A rendellenességet dr. Hans Asperger osztrák pszichiáter és gyermekorvos írta le először 1944-ben; ő az autisztikus pszichopátia nevet adta neki. Róla nevezte el a szindrómát dr. Lorna Wing angol pszichiáter és pszichológus, aki egy 1981-es írásában használta először a kifejezést. Az Asperger-szindróma a Mentális rendellenességek diagnosztikai és statisztikai kézikönyve (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders) 4. kiadásába (DSM-IV) került be 1994-ben. A 2013-ban megjelent, jelenleg érvényes DSM-V megszüntette ezt a diagnózist, helyette bevezette az „autizmus spektrumzavar”-t (ASD), ami súlyosság szerint osztályoz,[11] azonban a WHO által használt BNO-10-ben továbbra is szerepel.
Pontos okai és előfordulási gyakorisága ismeretlen, elsősorban a diagnosztizálási rendszerek változásai miatt.
Jellemző a szociális interakciók minőségbeli hiányossága ezek közül legalább két területen: a viselkedési minta, testbeszéd zavart, például kerüli a szemkontaktust, vagy helytelenül alkalmazza a társas interakciókat szabályozó gesztusokat; kapcsolatteremtő képessége korához képest fejletlen; nincsenek spontán vágyai arra, hogy másokkal együtt tevékenykedjen; nem akar társas, vagy érzelmi kapcsolatokban részt venni.
Viselkedési mintája korlátozott, behatárolt és ismétlődő, melyre érdeklődési és aktivitási formák esetében legalább az alábbi jellemzők közül valamelyik ráillik: belefeledkezik egy vagy több sztereotipikus és korlátozott érdeklődési területbe, amely nagy mértékben eltér a társadalmi normáktól; ragaszkodik speciális, semmi haszonnal nem járó rutinokhoz vagy rituálékhoz; folyamatosan foglalkozik egyes tárgyak vagy részeik vizsgálatával.
Mindezek különböző mértékű problémákat okoznak a társas kapcsolatokban, az iskolában vagy a munkában.
Ellenben nincs megkésett beszédfejlődés (például az érintett személy kétéves korban egyes szavakat már használ, majd kb. hároméves korban kommunikatív módon képes beszélni); megismerő tevékenysége korának megfelelő; semmi látható jele nincs a klinikai kognitív fejlődés késedelmének; a viselkedési minták életkornak megfelelően alakulnak, valamint semmilyen specifikusan látható jele nincs mélyreható fejlődési rendellenességnek vagy skizofréniának.[12]
Azonosság az Asperger-szindróma és a jól funkcionáló autizmus között
Az Asperger-szindróma (AS) és a jól funkcionáló autizmus (high-functioning autism, HFA) diagnosztikai kritériumai azonosak, egyetlen különbséggel: a jól funkcionáló autizmus egyik felismerési kitétele a megkésett beszéd, míg az aspergernél a rendes beszédfejlődés jellemző.[13] Vita folyik arról, hogy a két megnevezést a közeljövőben egyesítsék-e, nagyfokú egyezés lévén. Mindkettőre igaz:
Az ebben szenvedők nehezen fejezik ki érzelmeiket;
Nehezen létesítenek kapcsolatot, nem szeretik a szemkontaktust, nehezen olvassák le az érzelmeket mások arcáról, ugyanez a nehézség a gesztusokat is illeti;
Gépszerű, érzelemhiányos beszéd, ill. ennek ellenkezője, az éneklős-affektált ("sing-song")[15] – problémák a hanglejtéssel;
A rutinhoz, megszokotthoz való kényszeres vagy görcsös ragaszkodás;
Egy adott tárgy (gondolatkör, téma) iránt tanúsított megszállott érdeklődés, abban való elmélyedés, miáltal az illető az adott terület kiemelkedő ismerője, szaktekintélye lesz;
Különböző dolgok iránt tanúsított érzékenység/ellenszenv, pár példa: hang, fény, szín, szag, ruhák, ételek.
Különbség az Asperger-szindróma (AS) és a jól funkcionáló autizmus (HFA), valamint a klasszikus autizmus között
70-nél magasabb IQ (az AS-HFA csoportban), a klasszikus autistáknak ennél alacsonyabb; emiatt a klasszikus autistáknak komolyabb fejlődési elmaradásaik vannak az AS-HFA csoporthoz képest. Jelentősen diszfunkcionálisabbak. Az autizmus egy kontinuumon létezik, erre utal a tünetkör átfogó megnevezése (autizmus spektrumzavar, ASD), vagyis az egyedi felismerés szerepe fontos, lehetőleg erre szakosodott pszichiáter/pszichológus segítségével.
Beszéd és nyelv
A nyelvelsajátítás és a nyelvhasználat gyakran eltér a megszokottól.[16] Jellemző az elmondottak szó szerinti értelmezése, túlzó bőbeszédűség, a finom árnyalatok félreértése, és a mások számára érthetetlen metaforák használata. A beszéd formális, pedáns; a hanghordozás nem felel meg a helyzetnek. A hangmagasság, a hangerő, a hanglejtés és a ritmus egyaránt érintett lehet.[17] A hangminőséggel is baj lehet.[16]
Gyerekeknél gyakori az éneklő-affektáló hanghordozás (angolul: sing-song voice), valamint a másoktól hallott szavak visszhangszerű ismétlése (echolália).
A koherencia is sérülhet. Az Asperger-szindrómás egyén hosszan beszélhet egy számára érdekes témáról, figyelmen kívül hagyva a hallgató jelzéseit, és észre nem véve azt, hogy érdekli-e a hallgatót az, amiről beszél. Előfordulhat, hogy nem tudja visszatartani a gondolatait. Gyakran nem is lehet megérteni a beszéd logikáját, következtetéseket levonni, megérteni, hogy miről van szó, vagy más témára terelni a beszélgetést.[16]
Az Asperger-szindrómás gyerekek már korán nagy szókinccsel rendelkezhetnek („kis professzorok”), de hajlamosak a nyelvet szó szerint értelmezni.[17]
Nehézségük támad a humor, irónia és csipkelődés értelmezésével. Bár az Asperger-szindrómás egyének értik a humor kognitív alapjait, de nem érzik, hogy ennek célja a szórakoztatás.[18] Egyes egyéni beszámolók és szülői közlések szerint viszont némely autisták sikerrel sajátítják el a humorérzéket.[19]
Szűkkörű érdeklődés és repetitivitás
Az Asperger-szindrómás emberek érdeklődése gyakran beszűkült és repetitív. Ez a neurotipikus emberekhez képest túlzottan szűk körű és intenzitású lehet. Ezek merev, repetitív és sztereotip rutinokká állhatnak össze, vagy egyes tárgyak adott részeivel foglalkozhatnak.[20]
Az Asperger-szindróma egyik fő vonása a szűk körre korlátozott érdeklődés.[17] Az Asperger-szindrómások egy csoportja akár több kötetnyi információt gyűjthet össze az olyan viszonylag szűk témákban, mint például a dinoszauruszok, vagy a mélyhűtőkről, anélkül, hogy bármit is tudnának arról a tágabb, komplexebb témakörről, amibe beletartoznak.[16][17] Egy gyerek például érdeklődhet a fényképezőgép-típusok számozása iránt, anélkül, hogy bármi fogalma lenne a fényképezőgép-típusokról.[17] Bár ezek a témák változhatnak, rendszerint egyre inkább szűkülnek, és egyre szokatlanabbak lehetnek. Gyakran annyira uralják a gyerekek interakcióit, hogy az egész család belemerül. Mivel a gyerekek egyébként is gyakran érdeklődnek szűk témák iránt, ez a tünet nehezen ismerhető fel.[16]
A sztereotip és repetitív mozgások az Asperger-szindróma diagnózisának központi részét alkotják.[21]
Ezek éppúgy magukba foglalják a kézrepdesést, rázogatást, csavargatást, mint a teljes testre kiterjedő bonyolult mozgásokat.[20] Ezek rendszerint hosszabban ismétlődnek, akaratlagosabbnak és rituálisabbnak tűnnek, mint a tikkek, amik gyorsabbak, kevésbé ritmikusak, és kevésbé szimmetrikusak.[22]
Interakció
Az érzelmi intelligencia és azon belül gyakran az empátia az Asperger-szindróma leginkább alulfejlett területe lehet.[23] Az Asperger-szindrómások még a kapcsolatteremtés alapjaival sincsenek tisztában. Ide tartozik az érzelmi és szociális kölcsönösség hiánya, a barátkozás nehézsége, vagy a metakommunikáció sérülése (szemkontaktus, arckifejezés, gesztusok).[17]
A súlyosabban autista egyénektől eltérően az Asperger-szindrómások nem vonulnak vissza az emberi kapcsolatoktól. Például hosszas beszédbe kezdenek egy általuk kedvelt témáról, és figyelmen kívül hagyják hallgatóik jelzéseit, hogy érdekli-e őket a téma, vagy távozni akarnak.[16] Ez a viselkedés aktív, de furcsa.[17] Ez úgy hat, mintha az Asperger-szindrómás egyén nem lenne tekintettel másokra, figyelmen kívül hagyná mások érzéseit, így érzéketlennek tűnhet.[16]
A tesztek szerint az Asperger-szindrómás gyerekek elméletben értik mások érzelmi reakcióit, és a szociális normákat;[17] az életben azonban nehézségeik akadnak az alkalmazásukkal.[16] Az Asperger-szindrómás emberek megfigyelik, analizálják és merev szabályokba foglalják ezeket a konvencionális normákat, és közvetlenül alkalmazzák őket, ezáltal merevnek vagy szociálisan naivnak tűnhetnek a környezetük számára. A sikertelen kapcsolatteremtési kísérletek miatt eltompulhat a gyermekkori igény a szocializációra.[17]
Az adatok nem támasztják alá azt a hipotézist, hogy az Asperger-szindrómások predesztináltak lennének az erőszakos cselekedetekre, vagy a bűncselekményekre, a beleérző-képesség hiánya és az agresszivitás miatt.[17][24]
Más adatok azt sugallják, hogy az Asperger-szindrómás gyerekek inkább áldozatok, mint elkövetők.[25]
Járulékos jelenségek
Az Asperger-szindrómás egyéneknek a diagnózishoz szorosabban nem kapcsolódó tüneteik és vonásaik lehetnek, amik mélyen érintik az adott személyt, vagy a családját. Ezek egyaránt hatnak az érzékelésre, a mozgásra, az érzelmekre és az alvásra.
Gyakori a megszokottnál érzékenyebb látás és hallás.[26]
A minták kis mértékű változásait is észreveszik, legyen szó akár tárgyak elrendezésének, vagy egy jól ismert kép részleteiről.[27] Ez rendszerint tartományfüggő. Azonban rosszabbul teljesítenek egyes hallást vagy térbeli látást igénylő észlelési feladatokban, mint a jól funkcionáló autisták, és látási memóriában is alulmaradnak velük szemben.[17]
Szokatlanul érzékenyek vagy érzéketlenek lehetnek a különböző érzéki ingerekre, és szinesztéziásak is lehetnek.[28]
Mindezek másoknál is előfordulhatnak, és nem feltétlenül utalnak Asperger-szindrómára.
Hans Asperger leírása[17] és más diagnosztikai sémák[29]
is megemlékeznek némi ügyetlenségről. Az Asperger-szindrómás gyerekek fejlődése késhet a mozgási ügyességet igénylő területeken, mint amilyen a kerékpározás, vagy egy üveg kinyitása. Gondjaik lehetnek a mozgáskoordinációval, a látás és a mozgás összehangolásával.[17] Problémák lehetnek a propriocepcióval (a testhelyzet észlelésével), az egyensúlyozással, a hüvelykujj és a többi ujj szembeállításával. Nem nyilvánvaló, hogy ezek a rendellenességek meghatározóak az Asperger-szindróma és a többi jól funkcionáló autizmus szempontjából.[17]
Az Asperger-szindrómás gyerekek gyakran alvászavarosak. Nehezen alszanak el, túl sokszor ébrednek fel éjszaka, vagy túl korán kelnek.[30]
Gyakran nem tudják a saját érzelmeiket meghatározni és leírni, de nem lehet tudni, hogy ezeket az Asperger-szindróma okozza-e.[31]
A nem-autista gyermekek szüleihez képest az Asperger-szindrómás gyermekek szülei több stresszt kénytelenek elviselni.[32]
Okai
Már Hans Asperger is leírt hasonló jellegzetességeket az általa vizsgált gyerekek családjában, különösen az apáknál. A kutatások megerősítették ezt a megfigyelést, és azt sugallják, hogy az Asperger-szindrómának genetikai okai vannak. Az elméletek szerint az autizmus kifejeződése több génen múlik. Bár még nem találtak ilyen gént, a kutatók ezzel magyarázzák a tünetek sokféleségét.[17][33]
Genetikai okokra utal a családi halmozódás, és a hasonló, de enyhébb formában meglevő rendellenességek a családban, mint például kisebb nehézségek a társas interakciókban, az olvasásban, vagy a nyelvhasználatban.[34]
A legtöbb kutatás arra utal, hogy a teljes autizmusspektrumon ugyanazok a genetikai tényezők,[17] de ezek az Asperger-szindrómában nagyobb szerephez jutnak, mint az autizmusban. Az elméletek szerint egyes gének bizonyos alléljai megnövelik az egyén hajlamát az Asperger-szindrómára. Ha ez bekövetkezik, akkor az allélok pontos kombinációja határozza meg az egyes tünetek meglétét és súlyosságát.[34]
Néhány eset teratogének (fejlődési rendellenességet okozó tényezők) hatására utalhat a terhesség első nyolc hetében. Bár ezek nem zárják ki a későbbi keletkezést, az autizmus nagyon hamar megjelenik a fejlődés során.[35] A születést követően több környezeti tényezőt is feltételeztek, de ezeket nem sikerült tudományos igénnyel igazolni.[36]
Az érzékszervek működése
Az Asperger-szindrómások és a jól funkcionáló autisták legfőbb problémájuknak az érzékszervek működésének sajátosságait tekintik. Megfigyelhető, hogy a vakok hasonló, sztereotip mozgásokat végeznek. Kísérletekben igazolták, hogy az ingerszegény környezetbe helyezett patkányokon autisztikus viselkedés volt megfigyelhető. Mindezek arra utalnak, hogy a számtalan viselkedési furcsaságot az okozza, hogy az érzékelt ingerek feldolgozása sérül, így a kapott információk nem ugyanazok, mint amit mások látnak, hallanak, érzékelnek (egyensúly, testérzékelés). Kerülik a szemkontaktust (közvetlen látás), mert nagyon kellemetlen, stresszes érzés ez a számukra, néhányan úgy fogalmaztak, hogy a szemkontaktus „éget”.[37] Donna Williams szerint az aspergeres központi látása olyannyira töredezett képet hoz létre, hogy inkább a periférikus látását használja.[38]
Kezelése
Az Asperger-szindróma kezelése arra irányul, hogy elmúljanak a stresszelő tünetek, és az érintett személy szociális és kommunikációs képességei a korának megfelelően fejlődjenek.[17] Multidiszciplináris megközelítésben, testreszabottan végzik ezt a fejlesztést.[39] Sikereik ellenére az egyes beavatkozások hatásossága és eredményessége korlátozott.[17][40]
Az Asperger-szindróma ideális kezelése sikeresen egyezteti össze az egyes tünetekkel foglalkozó terápiákat. Míg a legtöbb szakember szerint a kezelést mielőbb el kell kezdeni, addig nincsenek mindenki számára egyformán legjobb kezelési módszerek.[34] A kezelés hasonlít a jól funkcionáló autizmus kezelésére, de leginkább a kommunikációban érdekelt.[17]
A tipikus program a következőket foglalja magába:[34]
a szociális képességek fejlesztése a hatékonyabb interakciók érdekében[41]
kognitív viselkedésterápia a stresszkezelés javítására, aminek az is célja, hogy csökkentse a félelmeket és fegyelmezze a robbanásszerűen kitörő érzelmeket, és ezáltal mérsékelje a hajlamot a kényszeres és a repetitív rutinokra[42]
az olyan kísérő betegségek gyógyszerelése, mint a depresszió[43]
foglalkozások a szenzoros integráció és a mozgáskoordináció fejlesztésére
szociális és kommunikációs fejlesztés, beszédterápia, a pragmatika fejlesztése a beszélgetés elkezdésére és befejezésére[44]
támogatás és segítségnyújtás a szülőknek, különösen az otthon használt viselkedéstechnikák bevezetésében.
A legtöbb esettanulmány néhány tünet kezelésével foglalkozik nem több mint öt résztvevővel. A mellékhatásokat nem írják le.[45]
A szociális képességek tréningjének hatásosságát nem igazolták megnyugtatóan.[46]
Egy véletlenmintás statisztikai vizsgálat szerint, amit a problémás gyerekek szüleivel végeztek, az egynapos programok és a hatüléses tanácsadás csökkentette a problémák számát, míg az egy alkalommal végzett segítségnyújtás mérsékelte a problémákat.[47]
Az Asperger-szindrómás idősebb gyerekek és a felnőttek számára nagy segítséget jelentett a szakmai kommunikációs képzés az állásinterjúkon és a munkahelyen alkalmazott etikettben.[17]
Az Asperger-szindróma tünetei ellen nincs gyógyszer,[48] azonban fontos, hogy diagnosztizálják és kezeljék a társult betegségeket.[23] Az Asperger-szindrómások hiányosságai a viselkedésbeli változásokban és saját érzelmeik megfigyelésében ahhoz vezetnek, hogy nehezen látják be a gyógyszerezés szükségességét.[48] A gyógyszerek hatásosak lehetnek a viselkedésterápiával és a környezethez való alkalmazkodás elősegítésével együtt például az agresszió, a depresszió és a figyelemzavar ellen.[17]
Vigyázni kell a gyógyszerekkel: hatásukra nőtt a szívritmuszavarok és az anyagcserezavarok, például a cukorbetegség kockázata,[49][50] nem beszélve a hosszabb idő alatt kialakuló idegrendszeri károsodásokról.[45] A repetitivitás kezelésére használt gyógyszerek impulzívabbá, agresszívabbá tehetik az egyént, és alvászavarokhoz vezethetnek.[33] A társult tünetek kezelésére használt gyógyszerek egyike gyakran okoz súlygyarapodást és fáradtságot, és megnöveli az olyan idegrendszeri tünetek esélyét, mint amilyen a nyugtalanság, vagy a disztónia,[33] és megnöveli a szérum prolaktin szintjét.[51]
Egy másik hasonló célú szer nyugtatóként is hat, és gyakran vált ki súlygyarapodást[50] és cukorbetegséget.[49] A nyugtató mellékhatás iskoláskorú gyerekeknél nem marad következmények nélkül az iskolai tanulásban.[52]
Az Asperger-szindrómásoknak nehézségeik vannak saját érzelmeik meghatározásában, kifejezésében, és nehezen viselik azokat a mellékhatásokat, amelyek a legtöbb ember számára nem jelentenének problémát.[53]
Kilátások
Egyes adatok szerint az Asperger-szindrómások 20%-a kinövi ezt az állapotot.[54]
2006-ig nem jelent meg olyan tanulmány, amiben hosszú távú megfigyelésekről írtak volna az Asperger-szindrómával kapcsolatban. Hiányoznak a gyerekekkel végzett hosszú távú vizsgálatok.[16] Az Asperger-szindrómások várható élettartama megegyezik a legtöbb emberével, bár azok a pszichiátriai betegségek ronthatják a kilátásokat, amik gyakoribbak náluk.
Habár társasági életre való alkalmatlanságuk megmarad, az Asperger-szindrómások jobban fejlődnek, mint a rosszabbul funkcionáló autisták;[17] például jobban visszaszorulnak a tüneteik.[55]
Legtöbbjük átlagos matematikai képességgel bír, és általános képességeikhez mérten csak egy kicsit teljesítenek rosszabbul a matematikai teszteken; néhányuk viszont kifejezetten tehetséges matematikából,[56]
és az Asperger-szindróma nem akadályozott meg egyes felnőtteket abban, hogy Nobel-díjat kapjanak.[57]
Az Asperger-szindrómás gyerekek különleges nevelést igényelnek viselkedési és társasági problémáik miatt, de tanulhatnak nem speciális iskolákban is.[16] Az Asperger-szindrómás serdülőknek gondjaik lehetnek az önellátással, a társasági és a magánélet szervezésével és az ott adódó problémák megoldásával. Másságuk felfedezése akár traumát is okozhat.[58] Jó értelmi képességei ellenére a legtöbb Asperger-szindrómás felnőtt korában is otthon marad, bár közülük egyesek megházasodnak és önállóan dolgoznak.[17]
Nagy izgatottságot okozhat a rituálék és rutinok akár csak feltételezett megsértése, vagy a tisztázatlan helyzetek.[17] A stressz különféle idegrendszeri tünetekben nyilvánulhat meg: kiválthat agressziót, figyelmetlenséget, hiperaktivitást, kényszeres viselkedést, vagy elvonási tüneteket.[42] A társadalomba való beilleszkedés ismétlődő nehézségei állandó frusztrációhoz vezethetnek, és ez depressziót okozhat.[17] A klinikai tapasztalatok szerint az Asperger-szindrómás személyek az átlagosnál gyakrabban követnek el öngyilkosságot, de ezt nem erősítették meg tudományos igénnyel.[59]
Nagyon fontos a családok felkészítése az erősségek és a gyenge oldalak megismerésében,[23] a stratégiák kialakításában és a fejlesztésben.[25] A családnak nyújtott segítséggel megnőnek a gyerek fejlődési lehetőségei, és javulnak a kilátásai. Sok múlhat a minél korábbi diagnózison: felnőttkorban is lehet segíteni, de ez jóval kevésbé hatásos, mint gyermekkorban.[23] Az Asperger-szindrómának jogi következményei is lehetnek, mivel lehet, hogy az érintett nem képes felmérni tetteinek következményeit a társadalomban.[23]
Előfordulása
A gyakoriságot illető becslések meglehetősen eltérőek. Egy 2003-as áttekintés szerint a tanulmányokban a gyakoriság 0,03 ezreléktől 4,84 ezrelékig terjedt, ahol is az autizmus és az Asperger-szindróma aránya 1,5:1 és 16:1 között volt.[60] Az átlagos arány 5:1, amit összevetve az autizmusra kapott 1,3 ezrelékes becsléssel 0,26 ezrelék adódik az Asperger-szindrómára.[61]
A különbségek részben az egységes kritériumrendszer hiányából erednek. Például egy viszonylag kicsi, 2007-es finn tanulmány szerint, ahol a mintát 5484 nyolcéves gyerek alkotta, ezerből 2,9 mutatta az ICD-10 szerinti tüneteket; 2,7 felelt meg a Gillberg–Gillberg-kritériumoknak(wd); 2,5 felelt meg a DSM-IV előírásainak és 1,6 a Szatmári-féle diagnózisnak. Összesítve, a gyerekek 4,3 ezreléke volt Asperger-szindrómás a különböző kritériumok szerint. A fiúk között több az Asperger-szindrómás; a Gillberg–Gillberg-diagnózis szerint becsülve a nemek aránya 1,6:1 és 4:1 közötti.[62]
Története
Az Asperger-szindrómát Hans Asperger osztrák gyermekorvosról nevezték el. Ez a szindróma egy viszonylag új diagnózis az autizmus terén.[63] A gyermek Asperger több jelét mutatta a később róla elnevezett szindrómának, mint a magányosság és a nyelvtehetség.[64] A szemináriumokon készült fényképei szerint az ő arca volt a legkomolyabb, átható tekintettel.[65]
Az Asperger-szindrómás személyek észlelését nem, vagy csak igen kevéssé befolyásolja
a kontextus, nem törekednek arra, hogy „egésszé” formálják a látott vagy
hallott ingereket. Miközben a részletekre fókuszálnak, a nyers valóságot észlelik
torzítás nélkül. Ez az ingerfeldolgozási mód bizonyos területeken – matematika,
informatika, művészetek vagy a zene – szintén a tehetség kibontakozásának serkentője
lehet. Az abszolút hallást lehet az egyik legjobb példának tekinteni: a
zenei savant-ok valamennyien abszolút hallással rendelkeznek, és ez a képesség
komoly előnyt jelent a zenei memória és előadói tevékenység terén. Az „átlagos”
kisgyermekek számára az abszolút hallás megszerzése könnyű életük első három-négy évében, mert ebben az életkorban zenehallgatáskor figyelmük az
egyes hangokra és nem a hangok közötti kapcsolatra (azaz a dallamra) koncentrálódik.
Így azt mondhatjuk, hogy a kisgyermekek szintén a részletekre fókuszáló
kognitív stílussal dolgozzák fel a zenét, az Asperger-szindrómásokhoz hasonlóan.
Harmatiné Olajos Tímea – Pataky Nóra – K. Nagy Emese: A kétszeresen kivételes tanulók tehetséggondozása
1944-ben Asperger négy gyerekről írt a praxisában,[23] akiknek gondjaik voltak a beilleszkedéssel. Hiányoztak a metakommunikációs képességeik, nem tudtak együtt érezni társaikkal, és a testi feladatokban ügyetlenek voltak. Asperger ezt az állapotot autisztikus pszichopátiának nevezte, és fő tünetének az elszigetelődést tartotta.[34] Az Asperger-szindróma mai értelmezésétől eltérően Asperger úgy találta, hogy az általa felfedezett tünetegyüttes bármely intelligenciaszint mellett előfordulhat, még az értelmi fogyatékosok között is.[66]
A náci eugenika szellemében akkoriban minden devianciát és öröklődő fogyatékosságot ki akartak irtani. Asperger megvédte az autisztikus pszichopátiával diagnosztizált gyerekeket, mondván, hogy nekik is megvan a helyük a társadalomban, jól betöltik szerepüket, sőt, még jobban is, mint mások.[67] Tőle ered a „kis professzorok"[68] elnevezés is.[67] Hitte, hogy ezek a gyerekek a későbbiekben nagy előrelépést tesznek, és eredeti gondolkodású felnőttekké válnak.[23] Azokat azonban, akik nem fejlődtek eléggé a terápiák hatására, a halálba küldte. Aktívan együttműködött a gyermekeutanázia programmal. Emiatt egyes Asperger-szindrómások szeretnék lecserélni állapotuk elnevezését.[69] Cikke a háborús Németországban jelent meg német nyelven, így máshol nem nagyon olvasták.
Az Asperger-szindróma elnevezést Lorna Wing terjesztette el az angol nyelvű orvostársadalomban egy 1981-es cikkével,[70] amiben hasonló jellegzetességeket mutató gyerekek eseteit dolgozta fel.[63] Uta Fridth 1991-ben angolra fordította Asperger cikkét.[67]
A diagnosztikai kritériumokat Gillberg és Gillberg, valamint Szatmári és társai vázolták fel 1989-ben.[62] A standard diagnózis 1992-ből származik, amikor megjelent a WHO diagnosztikai könyve, az International Classification of Diseases (ICD-10, 10: tizedik kiadás). 1994-ben az Asperger-szindróma bekerült az Amerikai Pszichiátriai Szövetség diagnosztikai referenciakönyvébe, a Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disordersbe (DSM-IV, IV: negyedik kiadás).[34]
Azóta könyvek, cikkek, és weboldalak százai foglalkoznak az Asperger-szindrómával, és az így diagnosztizáltak száma folyamatosan nő.[63] Vitatott, hogy különbséget kell-e tenni az Asperger-szindróma és a jól funkcionáló autizmus között; ezt egy újabb tanulmánynak kell tisztáznia.[23] Tudományos módszerekkel kellene ellenőrizni a két kritériumrendszert, mert mindkettő tapasztalati megerősítésre szorul.[16]
Aspergeres kultúra és mozgalom
Korábban az Asperger-szindrómások egymástól elszigetelten éltek, azonban az internet elterjedésével ez megváltozott. Egy külön szubkultúrát alakítottak ki maguknak az olyan találkozóhelyeken, mint például a Wrongplanet weboldal.[71][72]
Az Asperger-szindrómás egyén rövidítésére használt aspie szót Liane Holliday Willey vezette be 1999-ben. A társadalmi normáknak megfelelően fejlődő, autizmus- és Asperger-szindrómamentes egyéneket azóta neurotipikusnak nevezik.[73]
Ebben a kultúrában az autizmus spektrumot nem gyógyítandó betegségnek, vagy kiküszöbölendő fogyatékosságnak tekintik, hanem egy összetett humán jelenségnek, amit a maga teljességében kell tekinteni. Elvetik azt a nézetet, hogy létezik egy ideális agyberendezés; helyette elfogadást hirdetnek, és az úgynevezett neurodiverzitást tartják értéknek. Ez azt jelenti, hogy sokfélék vagyunk, sokféleképpen gondolkodunk, és ez a sokféleség fontos érték, amit szükséges megőrizni.[74]
Ez a nézőpont alapot ad a kultúra hirdetésére, ünneplésére, és a küzdelemre a emberi jogokért.[75]
Lassan csökkenő élességű a különbség azok között, akik betagolódtak ebbe a kultúrába, és nem akarják, hogy kiküszöböljék az autisztikus tulajdonságaikat és azok között, akik mindent megtesznek azért, hogy asszimilálódjanak a többségi társadalomba.[76]
Akadnak akadémikusok, akik szintén emellett a nézőpont mellett érvelnek, mondván, hogy az autizmus spektrum nem betegség, és nem fogyatékosság.[72][77]Simon Baron-Cohen egy 2002-es cikkében írta: „A társasági életben a részletekre való pontos odafigyelés nem sokat segít. De a matematika, a számítógépek, a katalógusok, a mérnöki tudományok, a nyelvészet, a zene és a természettudományok világában ez inkább sikerhez vezet, mint sikertelenséghez." Két okot lát arra, hogy miért jó, ha fogyatékosságnak tekintik az autizmus spektrumot: elismerni, hogy az empátia nehézsége érzelmi zavarokhoz vezet, és hogy törvényileg elismert támogatást kapjanak.[78]
Egyes elméletek szerint az autisztikus tulajdonságok hatottak az ember evolúciójára, és ezek a hatások a történelemben is kimutathatók.[79]
Jegyzetek
↑Mental and behavioural disorders (angol nyelven). WHO & DIMDI (German Institute of Medical Documentation and Information). (Hozzáférés: 2010. április 27.)
↑>Kasari C, Rotheram-Fuller E (2005). „Current trends in psychological research on children with high-functioning autism and Asperger disorder”. Curr Opin Psychiatry18 (5), 497–501. o. DOI:10.1097/01.yco.0000179486.47144.61. ISSN0951-7367. PMID16639107.
↑ abAmerican Psychiatric Association (2000). "Diagnostic criteria for 299.80 Asperger's Disorder (AD)". Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders (4th, text revision (DSM-IV-TR) ed.). ISBN 0-89042-025-4.
↑Frith U (2004). „Emanuel Miller lecture: confusions and controversies about Asperger syndrome”. J Child Psychol Psychiatry45 (4), 672–86. o. DOI:10.1111/j.1469-7610.2004.00262.x. PMID15056300.
↑Bogdashina O. Sensory Perceptional Issues in Autism and Asperger Syndrome: Different Sensory Experiences, Different Perceptual Worlds. Jessica Kingsley (2003). ISBN 1-843101-66-1
↑Polimeni MA, Richdale AL, Francis AJ (2005). „A survey of sleep problems in autism, Asperger's disorder and typically developing children”. J Intellect Disabil Res49 (4), 260–8. o. DOI:10.1111/j.1365-2788.2005.00642.x. PMID15816813.
↑Epstein T, Saltzman-Benaiah J, O'Hare A, Goll JC, Tuck S (2008). „Associated features of Asperger Syndrome and their relationship to parenting stress”. Child Care Health Dev34 (4), 503–11. o. DOI:10.1111/j.1365-2214.2008.00834.x. PMID19154552.
↑ abcFoster B, King BH (2003). "Asperger syndrome: to be or not to be?". Curr Opin Pediatr 15 (5): 491–4. doi:10.1097/00008480-200310000-00008. PMID 14508298.
↑ abcdefNational Institute of Neurological Disorders and Stroke (NINDS): Asperger syndrome fact sheet, 2007. július 31. (Hozzáférés: 2007. augusztus 24.) NIH Publication No. 05-5624.
↑Olga Bogdashina. 1., Valódi színek. Szentendre: Geobook Kiadó (2008). ISBN 978-963-06-6128-7
↑Khouzam HR, El-Gabalawi F, Pirwani N, Priest F (2004). „Asperger's disorder: a review of its diagnosis and treatment”. Compr Psychiatry45 (3), 184–91. o. DOI:10.1016/j.comppsych.2004.02.004. PMID15124148.
↑ abMatson JL (2007). „Determining treatment outcome in early intervention programs for autism spectrum disorders: a critical analysis of measurement issues in learning based interventions”. Res Dev Disabil28 (2), 207–18. o. DOI:10.1016/j.ridd.2005.07.006. PMID16682171.
↑Sofronoff K, Leslie A, Brown W (2004). „Parent management training and Asperger syndrome: a randomized controlled trial to evaluate a parent based intervention”. Autism8 (3), 301–17. o. DOI:10.1177/1362361304045215. PMID15358872.
↑ abNewcomer JW (2007). „Antipsychotic medications: metabolic and cardiovascular risk”. J Clin Psychiatry68 (suppl 4), 8–13. o. PMID17539694.
↑ abChavez B, Chavez-Brown M, Sopko MA, Rey JA (2007). „Atypical antipsychotics in children with pervasive developmental disorders”. Pediatr Drugs9 (4), 249–66. o. DOI:10.2165/00148581-200709040-00006. PMID17705564.
↑Staller J (2006). „The effect of long-term antipsychotic treatment on prolactin”. J Child Adolesc Psychopharmacol16 (3), 317–26. o. DOI:10.1089/cap.2006.16.317. PMID16768639.
↑Blacher J, Kraemer B, Schalow M (2003). „Asperger syndrome and high functioning autism: research concerns and emerging foci”. Curr Opin Psychiatry16 (5), 535–542. o. DOI:10.1097/00001504-200309000-00008.
↑ abMattila ML, Kielinen M, Jussila K et al. (2007). „An epidemiological and diagnostic study of Asperger syndrome according to four sets of diagnostic criteria”. J Am Acad Child Adolesc Psychiatry46 (5), 636–46. o. DOI:10.1097/chi.0b013e318033ff42. PMID17450055.
↑Wing L.szerk.: Frith U: The relationship between Asperger's syndrome and Kanner's autism, Autism and Asperger syndrome. Cambridge University Press, 93-121. o. (1991). ISBN 0-521-38608-X
↑ abcAsperger H; tr. and annot. Frith U.szerk.: Frith U: 'Autistic psychopathy' in childhood, Autism and Asperger syndrome. Cambridge University Press, 37–92. o. [1944] (1991). ISBN 0-521-38608-X
↑Wrong Planet. www.wrongplanet.net. Wrong Planet, LLC and Alex Plank (Hozzáférés: 2014. május 29.)
↑ abClarke J, van Amerom G (2007). „'Surplus suffering': differences between organizational understandings of Asperger's syndrome and those people who claim the 'disorder'”. Disabil Soc22 (7), 761–76. o. DOI:10.1080/09687590701659618.
↑Willey LH. Pretending to be Normal: Living with Asperger's Syndrome. Jessica Kingsley (1999). ISBN 1-85302-749-9
↑Williams CC.szerk.: Stoddart KP: In search of an Asperger, Children, Youth and Adults with Asperger Syndrome: Integrating Multiple Perspectives. Jessica Kingsley, 242-52. o. (2005). ISBN 1-84310-319-2 „The life prospects of people with AS would change if we shifted from viewing AS as a set of dysfunctions, to viewing it as a set of differences that have merit.”
↑Dakin CJ.szerk.: Stoddart KP: Life on the outside: A personal perspective of Asperger syndrome, Children, Youth and Adults with Asperger Syndrome: Integrating Multiple Perspectives. Jessica Kingsley, 352-61. o. (2005). ISBN 1-84310-319-2
↑Molloy H, Vasil L (2002). „The social construction of Asperger Syndrome: the pathologising of difference?”. Disabil Soc17 (6), 659–69. o. DOI:10.1080/0968759022000010434.
↑Baron-Cohen S (2002). „Is Asperger syndrome necessarily viewed as a disability?”. Focus Autism Other Dev Disabl17 (3), 186–91. o. DOI:10.1177/10883576020170030801. A preliminary, freely readable draft is in: Baron-Cohen S: Is Asperger's syndrome necessarily a disability? (PDF). Autism Research Centre, 2002. [2006. május 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. december 2.)
Atkinson, Rita L.–Atkinson, Richard C.–Smith, Edward E.–Bem, Daryl J.–Nolen-Hoeksema, Susan. Pszichológia. Budapest: Osiris Kiadó (2005) A fordítás alapja:
Atkinson, Rita L.–Atkinson, Richard C.–Smith, Edward E.–Bem, Daryl J.–Nolen-Hoeksema, Susan. Hilgard's Introduction to Psychology. Forth Wort: Harcourt Brace Jovanovich College Publishers (1993)
További információk
Irodalom
Marc Segar: Életvezetési útmutató Asperger szindrómában szenvedő emberek számára; ford. Gervai Judit; Kapocs, Budapest, 1997 (Autizmus füzetek)
Tony Attwood: Különös gyerekek. Kalauz az Asperger szindrómáról szülőknek és nevelőknek; ford. Simó Judit; Animus, Budapest, 2002 (Önsegítő könyvek)
Olga Bogdashina: Valódi színek. Érzékelés és észlelés az autizmus spektrum zavarokban; előszó Wendy Lawson, Theo Peeters, ford. Gether Dénes; Autisták Országos Szövetsége, Budapest, 2008
Clare Sainsbury: Marslakó a játszótéren. Hogyan értsük meg az Asperger-szindrómás iskolásokat?; ford. Petri Gábor; Autisták Országos Szövetsége, Budapest, 2011
John Elder Robison: Nézz a szemembe. Életem Asperger-szindrómával; ford. Ördögh Bálint; Kossuth, Budapest, 2012
John Elder Robison: Nézz a szemembe, fiam. Apa és fia kalandjai aspergerrel, vonatokkal és bombákkal; ford. Rindó Klára, Szabados Tamás; Kossuth, Budapest, 2015
Tony Attwood: Az Asperger-szindróma kézikönyve. Szülőknek, pedagógusoknak, szakembereknek; ford. Kálecz-Simon Orsolya; Animus, Budapest, 2015
Ellen Notbohm–Veronica Zysk: Ezeregy nagyszerű ötlet autizmussal élő vagy Asperger-szindrómás gyerekek neveléséhez és tanításához; ford. Kepes János; Akadémiai, Budapest, 2016
Pető Judit: Álarc nélkül. Autizmussal, Asperger-szindrómával élő fiatalok jelene és jövője; szerzői, Budapest, 2016
Edith Sheffer: Asperger gyermekei. Az autizmusfogalom gyökerei a bécsi nácizmusban; ford. Frank Orsolya; Európa, Budapest, 2019
Kólák Noémi: Aspi útmutató; Milvengo Kft, Budapest 2024
Az itt található információk kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek orvosi szakvéleménynek, nem pótolják az orvosi kivizsgálást és kezelést. A cikk tartalmát a Wikipédia önkéntes szerkesztői alakítják ki, és bármikor módosulhat.