A rezgéseket az a közeg közvetíti, amiben az élőlény él, ez többnyire levegő vagy víz, de lehet a talaj is. A közeg rezgését a hallószerveken kívül egyéb szervek is észlelhetik más testrészekben, de ezt nem nevezzük hallásnak. Ennek oka, hogy a hangok a tapintószerveket is stimulálhatják, vagy, hogy rezonancia alakul ki a hang és bizonyos testrészek között, amelyet a mozgásérző receptorok észlelnek (ilyen például az infrahangok érzékelése, vagy erős hang esetén a hasfalon érzékelhető rezgés).
Az irányhallás a két fület elérő hangok eltérő hangerejének és késedelmi idejének összehasonlításán nyugszik, ami az agyban zajlik le. Így követhető a hangforrás mozgása is.
Emlősök és más gerincesek
Az emlősök hallószerve a fül, ennek részei: a külső fül, a középfül és a belső fül, ami a halláson kívül az egyensúlyérzékelést is szolgálja.
A hangok először a külső hallójáratba jutnak, majd megrezegtetik a dobhártyát. Ennek belső felszínéhez kapcsolódik a három hallócsontocska közül az első, a kalapács. A hallócsontocskák ízületekkel kapcsolódnak egymáshoz, ugyanúgy, mint ahogy a könyökben vagy a térdben kapcsolódnak a csontok. A dobhártya által közvetített rezgések hatására a hallócsontocskák rezegni kezdenek az ízületek jóvoltából, és a folyadékkal teli csigába továbbítják a rezgéseket. A végén a rezgések ingerületté alakulnak a csigában található Corti-féle szervben. Innen az idegi jeleket a hallóideg közvetíti az agy hallóközpontjába, ahol a hangok tudatos érzékletté lesznek.
Emberi fül
A látással összehasonlítva a hallás képes elkülöníteni két egymást gyorsan követő jelet, mivel a szemmel ellentétben nem kell kémiai anyagokat felbontania és újra összeraknia. Ott vissza kell állítani a rodopszint, míg a fülben nem ez a helyzet.
A gerincesek mellett egy sereg más állatcsoport is képes a hallásra. Így például azok a rovarok, amelyek hangokkal kommunikálnak. Hallószerveik különbözőek lehetnek.
