PROFILPELAJAR.COM

Algaevő harcsa
	Ancistrus dolichopterus
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Főosztály:	Csontos halak (Osteichthyes);
Osztály:	Sugarasúszójú halak (Actinopterygii);
Alosztály:	Újúszójúak (Neopterygii);
Alosztályág:	Valódi csontoshalak (Teleostei);
Öregrend:	Pontyszerűek (Ostariophysi);
Rend:	Harcsaalakúak (Siluriformes);
Család:	Tepsifejűharcsa-félék (Loricariidae);
Alcsalád:	Algaevő harcsaformák (Ancistrinae);
Nemzetség:	Algaevő harcsarokonúak (Ancistrini);
Nem:	Algaevő harcsa (Ancistrus); Kner, 1854
Szinonimák
	Pristiancistrus Fowler, 1945; Thysanocara Regan, 1906; Xenocara Regan, 1904;
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Algaevő harcsa témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Algaevő harcsa témájú kategóriát.

Az algaevő harcsa (Ancistrus) a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályának harcsaalakúak (Siluriformes) rendjén belül a tepsifejűharcsa-félék (Loricariidae) családjának egyik neme.^[1]^[2]^[3]

A legkedveltebb akváriumi halak közé tartozik. Tartása és szaporításuk nem túl bonyolult, ritkán betegszik meg, mivel a legtöbb akváriumi betegségnek ellenáll. Egyik legismertebb fajtája az akvaristák körében a Temminck algaevő harcsa (Ancistrus temminckii), amit éppen népszerűsége okán az akvaristák egyszerűen ancinak neveznek.

Nevének eredete

Az Ancistrus elnevezést a görög agkriston (horog) szóból, kapta, utalva a szívószája miatti jellegzetes fejállására.

Származásuk, elterjedésük

Az Ancistrus fajok Dél-Amerika északi és középső részeiből származnak, Suriname-tól Río de la Platáig. Két faj, az A. centrolepis és az A. chagresi Panamában él.^[4] Igazi troglodita (baslanglakó): három faj:

A. cryptophthalmus,
A. galani és
A. formoso.^[5]^[5]^[6] Azek az egyedüli ismert loricariidák, amelyek a föld alatti életmódhoz alkalmazkodtak.^[5]

A kereskedelemben általában hibrideket forgalmaznak.^[7]

A legtöbb faj folyóvizekben él, bár az általuk benépesített élőhelyek sokfélék a sebes folyású folyóktól az árterületek állóvizeiig és a mocsarakig.

Megjelenése,felépítése

Kifejlett mérete: 15 centiméter.. Tipikus a többé-kevésbé háti-hasi irányban lapított testforma, és a szívószáj sok apró foggal.^[8] Az interopercularis csont a kopoltyúfedőn felállítható fogacskákkal teli. Az opercularis csont többnyire szabadon mozgatható. A harcsák oldalát csontpáncéllemezek védik, amelyek sokszor szintén csontfogakat viselnek. A has és a fej elülső része csupasz. A legfeltűnőbb jellegzetességük a fej elülső részének tapogatói, amelyek több faj hímjein elágaznak. A nőstényeken kisebbek, vagy teljesen hiányoznak.^[9] A hímek hátuszonya is csonttüskés, és pofájukon kiölthetők a csonttüskék, amelyek a nőstényekről hiányoznak.^[2] Színük szürke, barna vagy fekete, amit gyakran fehér vagy sárga pontok tarkítanak.^[2] A legtöbb tepsifejűharcsa-féle mintegy 30 cm hosszúra nő meg, de az algaevő harcsák mérete általában ennek fele, ami alkalmassá teszi őket arra, hogy kisebb akváriumokban is megéljenek.

Életmódja, élőhelye

Igényelt vízhőmérséklete 23-27 °C, pH: 6,5–7,2. A víz keménysége 2,8–11,2NK° (német keménységi fok).

Mindenevőek, bármilyen táplálékot elfogyasztanak, de feltétlenül szükségük van növényi táplálékra is (pl.: főtt cukkinira, spirulina tablettára). Nevükből arra utal, hogy igen sok algát is megesznek. Kedvelik a gyökereket, amiket táplálékkiegészítőnek esznek. Ha elég búvóhely van az akváriumban, akkor elég sok fajjal együtt tudnak élni, fajtársaikkal szemben azonban a hímek különösen agresszívak lehetnek, főleg a szaporodási időszakban. Nem járnak rajokban. Elég félénkek és majdnem egész nap rejtőzknek.^[7] Talajlakók, csak ritkán és rövid szakaszokra úsznak fel. A fiatalok jóval többet tartózkodnak a felszínen, ezért a madarak könnyű zsákmányai. Módosult gyomruk képes az oxigén felvételére,^[10] így akkor is túlélnek, ha a víz oxigénszintje alacsony.^[2]

Szaporodása

A hímek revírt foglalnak, és védelmezik egymással szemben. Erőfitogtatásként elúsznak egymás mellett párhuzamosan, fejjel a farokkal szemben. Csonttüskéiket kimeresztik. Ha az erőfitogtatás nem használ, akkor egymás körül úsznak, és fejre támadnak.^[9] Ha a behatoló győz, akkor az előző hím utódainak sorsa az ő döntésén múlik.^[9] Nem biztos, hogy megeszi őket, mivel a hím vonzerejét növeli, ha ikrákat vagy ivadékokat őriz. A tapogatókról feltételezik, hogy a szikanyagon élő utódokat utánozzák. A hímek akár ikrákat is lopnak egymástól vonzerejük növeléséért.^[9]

A lágy vizet szereti, ezért még ajánlatosabb gyökeret tenni az akváriumba, mivel ez lágyítja a vizet. A hím kitakarítja az üregét, amit a nőstény megtekint. Az odú gazdája kiterjesztett uszonyokkal kíséri őt az üreghez. Amíg a nőstény megtekinti az üreget, addig a hím mellette marad.^[9] A nőstény 20–200 narancssárga, 3 mm-es ikrát rak az üreg „mennyezetére” vagy hasonlóan rejtett helyekre, ezek után a hím őrzi, tisztogatja őket. Kiválogatja közülük a betegeket, és gondoskodik a szellőzésről.^[9] A hím több anyától is szerezhet ikrákat, az üregben egyszerre és az ikrától a szabadon úszó ivadékig többféle ivadék is jelen lehet. Az utódok 4–10 nap múlva kelnek ki, az üreget 7–10 nap múlva hagyják el, miután felélték szikanyagukat. Az ivadék kikeléséig a hím nem vagy csak alkalmanként, rövid időre hagyja el az üreget táplálékszerzésre.^[9] Átlag 50–100 ivadék kel ki egy ikrázásból.^[7] Élettartamuk megfelelő gondozás esetén 12 év.

AZ „anci ” és rokonainak tartása

Kedvelt akváriumi hal, mivel megeszi az algát és kisebb közeli rokonainál. Jól tűri a különféle vízminőséget és más fajok társaságát. és Könnyen szaporítható. Színe többnyire barna, de egyes fajok tarkábbak, és sötét alapon sárga pöttyösek. Gyakoriak az örökletes albínók is.^[11]

Régebben többnyire két faj volt elérhető: az Ancistrus cirrhosus és az Ancistrus temminckii. Ma már több faj is kapható, de a pontos azonosításuk nem egyszerű.

Etetésük egyszerű. Főként algát és más, a felszínen növő növényeket eszik, de adhatunk neki szárított algát, haleleséget, férgeket és rovarlárvákat is. Ha nincs növényzet az akváriumban, akkor algaostyákkal kell pótolni a zöldséget, különben éhen hal. Az alultápláltságot a behorpadó has jelzi.

A fadarabok alkalmas rejtekhelyek. Más növényi anyagok hiányában elengedhetetlen a fa, mivel segít megemészteni a fehérjegazdag tápot.^[12] A nemeket könnyű megkülönböztetni, a hímnek pofáján feltűnő tüskés bőrkinövés alapján. Általában közös akváriumban is szaporodnak. Tenyésztésükhöz elég egy alkalmas üreg. A kicsiket minél előbb rakjuk külön egy kisebb, szaporító akváriumba.

Óvatosnak kell bánni a töviseikkel. Bár sérülést ritkán okoznak, de beakadhatnak a nem természetes anyagokba, például a szivacsokba.

Rendszertani helyzete

Bővebben: Algaevő harcsafajok listája

Akvarisztikai kódok

1988-ban egy új kódrendszert vezettek be az akvaristák számára, az úgynevezett L-számokat. Ennek az volt az előzménye, hogy különböző, részben még nem leírt új fajokat importáltak. A kódban az "L" a Loricariidae családnévre, a szám a DATZ-ban felsorolt fajokra utal.

Jegyzetek

↑ A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2010. szeptember 11.)
↑ ^a ^b ^c ^d Armbruster, Jonathan W.: Ancistrus (Kner, 1854)
↑ Ancistrus Kner, 1854 (angol nyelven). auburn.edu. (Hozzáférés: 2010. szeptember 11.)
↑ Taphorn, Armbruster, Villa-Navarros and Ray (2013). Trans-Andean Ancistrus (Siluriformes: Loricariidae). Zootaxa 3641 (4): 343–370
↑ ^a ^b ^c Romero, A., editor (2001). The Biology of Hypogean Fishes. Developments in Environmental Biology of Fishes. ISBN 978-1402000768
↑ Trajano, Eleonora (2001). „Habitat and population data of troglobitic armored cave catfish, Ancistrus cryptophthalmus Reis, 1987, from central Brazil (Siluriformes: Loricariidae)” (PDF). Environmental Biology of Fishes 62, 195–200. o. DOI:10.1023/A:1011884829498. ^{[halott link]}
↑ ^a ^b ^c R.Róbert / Rain: Anci - Algaevő harcsa - (Ancistrus sp.). rainakvarisztika.hu, 2009. február 18. [2010. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. szeptember 11.)
↑ T. Geerinckx, M. Brunain, A. Herrel, P. Aerts, and D. Adriaens (2007): A head with a suckermouth: a functional-morphological study of the head of the suckermouth armoured catfish Ancistrus cf. triradiatus (Loricariidae, Siluriformes).- Belg. J. zool. 137: 47-66. http://www.naturalsciences.be/institute/associations/rbzs_website/bjz/back/pdf/BJZ%20137(1)/Volume%20137(1).pdf Archiválva 2012. május 29-i dátummal a Wayback Machine-ben
↑ ^a ^b ^c ^d ^e ^f ^g Sabaj, Mark H. (1999). „Spawning in Ancistrus (Siluriformes: Loricariidae) with comments on the evolution of snout tentacles as a novel reproductive strategy: larval mimicry” (PDF). Ichthyol. Explor. Freshwaters 10 (3), 217–229. o. (Hozzáférés: 2009. június 22.)
↑ Satora, L. (1998). „Histological and ultrastructural study of the stomach of the air-breathing Ancistrus multispinnis (Siluriformes, Teleostei)” (PDF). Can. J. Zool. 76, 83–86. o. [2004. augusztus 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1139/cjz-76-1-83. (Hozzáférés: 2007. május 8.)
↑ Green, Douglas: Keeping and Breeding Bristlenose (eBook). Aquatic ecology pp. 688. [2019. július 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. december 26.)
↑ Shane Linder: An introduction to the bushy nose plecos of the genus Ancistrus. planetcatfish.com

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben az Antennen-Harnischwelse című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben az Ancistrus című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

Videó az Ancistrus sp. –algaevő harcsák ikrázásáról. indavideo.hu. (Hozzáférés: 2010. szeptember 11.)
A taxon adatlapja az ITIS adatbázisában. Integrated Taxonomic Information System. (Hozzáférés: 2010. szeptember 8.)
Ancistrus Kner, 1854 (angol nyelven). BioLiB.cz. (Hozzáférés: 2010. szeptember 11.)
Ancistrus (angol nyelven). EOL Encyclopedia of Life. (Hozzáférés: 2010. szeptember 11.)
Ancistrus FishBase
Claus Schaefer, Torsten Schröer: Das große Lexikon der Aquaristik. Ulmer Verlag., Stuttgart 2004, ISBN 3-8001-7497-9.
Günther Sterba: Süßwasserfische der Welt. Weltbild Verlag., Augsburg 1998, ISBN 3-89350-991-7.