A BVSC - Zugló FC 1998–1999-es szezonja nem sikerült túl fényesen a csapatnak, mert kiestek az
NB I-ből, ami jelentős visszaesés az előző két szezontól, bár lehetett látni a folyamatos visszaesést. Amíg 1995–1996-ban még bajnoki második helyen végeztek, amit mondhatunk meglepetésnek, addig 1996–1997-es szezonban már a 6. helyen zártak, és az előző szezon-ban már csak a 10.-ek voltak. Tehát a fokozatos leszakadás a kieséshez vezetett.
Szezon összefoglaló
| Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében! |
Események
- 1998. július 9. - Sándor István vezetésével Akasztóra költözött a csapat, ahol július 17-ig edzőtáborozáson vett részt.
- 1998. július 14. - A Ferencvárosnak kölcsönadott Potemkin Károly nem tért vissza a Szőnyi útra.
- 1998. augusztus 19. - Emléktornát rendezett a klub öregfiúk csapata Tóth István, a BVSC Budapest elhunyt elnöke tiszteletére.
- 1998. szeptember 10. - A nehéz helyzetbe lévő klub tárgyalásokat kezdeményezett egy francia-luxemburgi multinacionális céggel, amely több milliárdos befektetéssel, szórakoztató- és bevásárlóközpontot építene a BVSC Budapest sporttelepének egy részén.
- 1998. szeptember 13. - A rossz szereplés ellenére sem kívánja felmenteni tisztségéből Sándor István edzőt a klub vezetése - jelentette ki Ádám József klubigazgató.
- 1998. szeptember 30. - Ádám József felvette a kapcsolatot a munka nélküli Verebes Józseffel: a mesteredző lehet a távozni készülő Sándor István utóda.
- 1998. október 1. - a klub vezetői feljelentették a Ferencvárost, mert a zöld-fehérek nem fizették ki Bükszegi Zoltán és Füzi Ákos vételárának utolsó részletét.
- 1998. október 12. - Eltemették Doktor Istvánt, a Vasas, majd a BVSC Budapest egykori technikai vezetőjét.
- 1998. október 20. - Détári Lajos, a hatvanegyszeres válogatott labdarúgó megegyezett Ádám József klubigazgatóval, melynek értelmében hat bajnoki és egy kupameccsen szerepel a csapatban.
- 1998. október 21. - Détári Lajos bekapcsolódott a csapat edzésmunkájába.
- 1998. október 28. - Kovács Attila, az MLSZ elnöke váratlanul felfüggesztette Détári Lajos játékjogát.
- 1998. november 2. - Olekszandr Bondarenko és Viktor Brovcsenko részegen jelent meg a Vasas - Győri ETO FC junior mérkőzésén a Fáy utcában.
- 1998. november 4. - 1 250 000 forintra büntette a klub igazgató az italozó ukrán légiósokat.
- 1998. november 5. - Berzi Sándor, az MLSZ főtitkára megerősítette: Détári Lajos akkor kapja vissza játékengedélyét, ha az osztrák hatóságok igazolják, hogy amatőrként szerepelt a VSE St. Pöltenben.
- 1998. november 6. - Az osztrák labdarúgó-szövetség értesítette a klubot, hogy Détári Lajos professzionista labdarúgóként futballozott Ausztriában.
- 1998. november 8. - Bár eldőlt, hogy Détári Lajos az őszi szezonban már nem játszhat a csapatban, ennek ellenére a Szőnyi úton maradt.
- 1998. november 18. - Befejezte vizsgálatát az OTSH a Détári-ügyben, s megállapította, hogy nem követett el jogsértést az MLSZ; a játékos ősszel már nem léphet pályára.
- 1998. december 8. - A békásmegyeri urnatemetőben kísérték utolsó útjára Pollák Ervint, az 50 éves korában elhunyt szakosztályvezetőt.
- 1998. december 12. - Begipszelték Pomper Tibor lábát: a védő a Nyíregyháza Spartacus elleni teremlabdarúgó-mérkőzésen sérült meg.
- 1998. december 22. - A klub vezetősége nem titkolja, a gyenge őszi bajnoki szereplés miatt meneszteni kívánja Sándor István vezetőedzőt.
- 1999. január 3. - Ádám József klubigazgató szerződést kötött Dragan Sekulical. A szerb szakember július végéig irányítja a labdarúgócsapatot.
- 1999. január 4. - Módosítani kívánják a játékosok szerződéseit, jelentette be Ádám József klubigazgató.
- 1999. január 8. - A Klub vezetése újra felvette a kapcsolatot Détári Lajos egykori klubjával, a VSE St. Pöltennel.
- 1999. január 17. - Alekszandr Bondarenko is elfogadta a klub új szerződésajánlatát és továbbra is a Szőnyi úton marad.
- 1999. január 25. - A klub közgyűlésén Hipszki Mihályt, a BVSC Budapest ügyvezető elnökét választották meg a labdarúgócsapatot működtető kft. ügyvezető igazgatójának.
- 1999. február 9. - Détári Lajos edzésre jelentkezett az együttesnél.
- 1999. február 10. - Hipszki Mihály klubelnök szerződést bontott Dragan Sekulic edzővel, majd Tajti Józsefet bízta meg a csapat felkészítésével.
- 1999. február 16. - Détári Lajos július 30-ig szóló szerződést kötött a klubbal.
- 1999. február 20. - Kiss István és László Csaba a Videoton FC Fehérvár csapatához igazolt.
- 1999. február 22. - Bérczy Balázs és Forrai Attila a Szőnyi útra szerződött.
- 1999. április 12. - Potemkin Károly ismeretlen okok miatt nem jelent meg a csapat edzésén, s a játékos keresésére indított expedíció sem járt sikerrel.
- 1999. május 1. - A vezetők szerződést bontottak Potemkin Károllyal.
- 1999. május 21. - A Sportkórházban megműtötték Rósa Dénest és Cătălin Anghelt.
- 1999. június 16. - A Diósgyőrtől hazai pályán elszenvedett vereség után (3–1) eldőlt, hogy a csapatnak búcsúznia kell az élvonaltól.
- 1999. június 22. - Jogtalanul szerepelt Forrai Attila a Diósgyőri VTK elleni mérkőzésen, ezért az MLSZ fegyelmi bizottsága egy pontot levont a PNB-től búcsúzó együttestől.
Mérkőzések
Professzionális Nemzeti Bajnokság
PNB, 1. forduló
Debreceni VSC-Epona: Fekete R. - Stupar (Ilea 46.), Goian, Pető Z. - Sándor Cs., Vadicska - Dombi, Bagoly (Böőr 21.), Szatmári - Kiss Z. (Madar T. 72.), Csehi Z. Edző: Herczeg András.
BVSC-Zugló FC: Koszta - Szakos, Bondarenko, Pomper, Vincze Z. - Füzi K. (Polonkai 54.), Molnár Z., Resko - Brovcenko, Usvat (Kiss I. 57.) - Anghel (Prokob 78.). Edző: Sándor István.
PNB, 2. forduló
BVSC-Zugló FC: Nagy G. - Szakos, Pomper, Bondarenko, Vincze Z. (Szaszovszky 82.) - Füzi K., Molnár Z., Resko, Usvat (Polonkai 64.) - Kiss I., Aubel (Bozsik 55.). Edző: Sándor István.
Újpest FC: Bíró Sz. - Sebők V. - Fehér Cs., Tamási Z. - Jenei, Pető T. (Bérczy 83.), Kozma I. (Kiskapusi 73.), Tóth N. - Herczeg M. (G. Kopunovic 76.), Kovács Z., Korsós A. Edző: Várhídi Péter.
PNB, 3. forduló
Győri ETO FC: Molnár L. - Lakos - Korsós Gy., Stark - Mracskó, Csató S. (Fodor 73.), Somogyi J., Salagean - Baumgartner (Rósa D. 55.), Szarvas, Vayer (Lazar 63.). Edző: Reszeli Soós István.
BVSC-Zugló FC: Koszta - Bondarenko - Szakos, Pomper, Vincze Z. - Molnár Z., Resko, Usvat, Brovcenko (Csillag 60.) - Kiss I. (Polonkai 69.), Anghel (Prokob 75.). Edző: Sándor István.
PNB, 4. forduló
BVSC-Zugló FC: Koszta - Pomper - Bondarenko, Vincze Z. - Szakos, Molnár Z. (Aubel 46.), Resko, Brovcenko (Csillag 34.), Usvat - Kiss I., Anghel (Polonkai 75.). Edző: Sándor István.
Zalahús ZTE FC: Vlaszák - Strasser - Molnár B. (Kocsárdi 56.), Filó A. - Babati (Szőke 56.), Csóka, Arany, Somfalvi, Németh T. (Molnár A. 69.) - Kámán, Sebők J. Edző: Strausz László.
PNB, 5. forduló
Vác FC-Zollner: Halász - Lévai, Nagy T., Schwarcz, Kasza I. - V. Kopunovic (Romanek 46.), Vojtekovszki, Vén (Boda 66.), Vitelki (Andrássy 75.) - Füle, Horváth P. Edző: Csank János.
BVSC-Zugló FC: Koszta - Szakos (Aubel 64.), Bondarenko (Polonkai 28.), Pomper, Vincze Z. - Resko, Molnár Z., Csillag, Usvat - Kiss I. (Prokob 54.), Brovcenko. Edző: Sándor István.
PNB, 6. forduló
BVSC-Zugló FC: Koszta - Resko, Pomper, Bondarenko, Vincze Z. - Kiss I. (Aubel 63.), Molnár Z., Csillag (Polonkai 70.), Brovcenko (Szakos 46.), Usvat - Anghel Edző: Sándor István.
Ferencvárosi TC: Udvarácz - Telek - Szűcs M., Mátyus - Nyilas (Schultz L.), Vámosi, Lendvai M., Vincze O. (Kovács B. 80.), Füzi Á. - Selimi, Bükszegi. Edző: Nyilasi Tibor.
PNB, 7. forduló
Videoton FC Fehérvár: Milinte - Makrickij - Tóth A., Schindler - Máriási, Puskas, Lázár, Zsivóczky - Waltner (Djurisic 75.) - Vancsa (Györök 65.; Schneider 84.), Lukács. Edző: Csongrádi Ferenc.
BVSC-Zugló FC: Koszta - Pomper - Kertész, Bondarenko, Szaszovszky - Polonkai, Resko, Molnár Z., Usvat (Szegletes 61.) - Kiss I. (Füzi K. 81.), Aubel (Prokob G. 57.). Edző: Sándor István.
PNB, 8. forduló
BVSC-Zugló FC: Koszta - László Cs. - Bondarenko, Szaszovszky - Molnár Z., Resko, Pomper (Füzi K. 65.), Csillag - Polonkai, Bozsik (Aubel 46.), Brovcenko (Bajic 78.). Edző: Sándor István.
Nyírség-Spartacus: Celeski - Szatke - László B., Ács, Kiss Gy. - Kondora, Karkusz (Kirchmayer 54.), Szabó A., Nagy S. - Novák (Bessenyei 81.), Sira (Göncz 90.). Edző: Őze Tibor.
PNB, 9. forduló
Dunaferr SE: Kovácsevics - Salamon - Éger, Milovanovic - Rósa H., Zavadszky, Jäkl, Jeremejev (Dudás 80.), Popovics (Tököli 58.) - Lengyel (Cseke L. 66.), Nicsenko. Edző: Varga Zoltán.
BVSC-Zugló FC: Koszta - László Cs. - Molnár Z., Bondarenko - Szakos (Szegletes 46.), Resko, Csillag (Bajic 37.), Brovcenko, Usvat (Füzi K. 70.), Vincze Z. - Kiss I. Edző: Sándor István.
PNB, 10. forduló
BVSC-Zugló FC: Koszta - László Cs. - Molnár Z. (Csillag 17.), Bondarenko, Vincze Z. - Füzi K., Resko, Bajic (Usvat 46.), Brovcenko - Kiss I., Szegletes (Polonkai 66.). Edző: Sándor István.
Vasas DH: Végh - Mónos, Tóth A. (Herczeg Cs. 74.), Juhár, Aranyos - Farkasházy, Szilveszter, Galaschek, Maczó (Nyerges 46.) - Hámori F. (Gricajuk 89.), Pál. Edző: Gellei Imre.
PNB, 11. forduló
Kispest-Honvéd FC: Vezér - Plókai A., Hungler, Tarlue (Csábi 32.), Gabala (Cseke I. 29.) - Kabát, Dubecz, Pintér, Bánföldi, Szántó (Holló 71.) - Borgulya. Edző: Gálhidi György.
BVSC-Zugló FC: Koszta - Molnár Z., László Cs., Resko, Vincze Z. (Szaszovszky 84.) - Füzi K., Brovcenko (Szegletes 69.), Csillag, Bajic (Polonkai 51.) - Kiss I., Aubel. Edző: Sándor István.
PNB, 12. forduló
BVSC-Zugló FC: Koszta - László Cs. - Bondarenko (Szaszovszky 66.), Resko - Füzi K., Brovcenko, Csillag (Bajic 55.), Vincze Z. - Détári - Kiss I., Aubel (Prokob 76.). Edző: Sándor István.
Haladás-Milos: Németh G. - Tóth M. - Varga K., Horváth A. - Zugor (Tóth P. 78.) - Bonchis (Balassa 57.), Nagy Cs., Kovács S., Balog Cs. - Bodor I. (Király E. 78.), Vidóczi. Edző: Mihalecz István.
A találkozó eredményét törölték. Óvás után 3–0-s gólkülönbséggel a Haladás kapta a 3 pontot.
PNB, 13. forduló
III. Kerület FC-AT: Lippai - Varga L. - Gáspár, Metzger - Kovács N., Tordai, Vincze G., Kecskés Z. (Schultz L. 70.), Kun - Lendvai P., Bencze (Wukovics 73.). Edző: Ralf Wilhelms.
BVSC-Zugló FC: Koszta - László Cs. - Bondarenko, Szaszovszky - Füzi K., Resko, Brovcenko, Polonkai (Csillag 65.), Vincze Z. - Kiss I. (Szilágyi G. 88.), Aubel (Szegletes 46.). Edző: Sándor István.
PNB, 14. forduló
BVSC-Zugló FC: Koszta - László Cs. - Bondarenko, Szaszovszky - Szakos, Vincze Z., Pomper (Szilágyi G. 82.) - Füzi K., Füzesi (Aubel 55.), Polonkai - Kiss I. Edző: Sándor István.
MTK Hungária FC: Babos G. - Lőrincz E. - Farkas V. - Molnár Z., Halmai, Szamosi - Erős K., Illés, Madar Cs. - Kincses (Kozma J. 73.), Balaskó (Preisinger 73.). Edző: Egervári Sándor.
PNB, 15. forduló
Gázszer FC: Kövesfalvi - Korol - Dulic, Salacz Z. - Simek, Nagy L. (Forrai 67.), Dvéri, Bekő, Medvid (Móri 67.) - Földes, Tiber. Edző: Hartyáni Gábor.
BVSC-Zugló FC: Koszta - László Cs. - Bondarenko, Resko - Füzi K., Csillag (Szegletes 83.), Brovcenko, Polonkai, Vincze Z. - Kiss I., Füzesi (Usvat 46.; Pomper 76.). Edző: Sándor István.
PNB, 16. forduló
BVSC-Zugló FC: Koszta - László Cs. - Bondarenko (Füzesi 62.), Szaszovszky, Vincze Z. - Füzi K., Pomper (Bajic 54.), Csillag, Polonkai - Kiss I., Aubel. Edző: Sándor István.
Siófok FC: Posza - Bimbó - Kovács B., Juhász - Felföldi (Kasza G. 69.), Győri, Bozsér (Csák 76.), Sallai T., Perger - Márkus (Ördög 54.), Szabó Z. Edző: Nagy László.
PNB, 17. forduló
Diósgyőri FC: Nota - Téger, Földvári, Kuttor, Kovács T. - Turóczi, Farkas J., Szabó T. (Kákóczki 67.), Buzás (Szabados A. 79.) - Kulcsár, Egressy. Edző: Tornyi Barnabás.
BVSC-Zugló FC: Koszta - László Cs. - Resko, Vincze Z., Szaszovszky - Polonkai, Brovcenko (Füzesi 86.), Pomper, Csillag - Kiss I. (Bozsik 81.), Bajic (Szilágyi G. 65.). Edző: Sándor István.
PNB, 18. forduló
BVSC-Zugló FC: Koszta - Pomper - Bondarenko, Vincze Z. - Rósa D. (Bajic 65.), Polonkai (Forrai 57.), Détári, Bérczy, Usvat - Aubel (Anghel 46.), Potemkin. Edző: Tajti József.
Debreceni VSC-Epona: Fekete R. - Goian - Bodnár, Pető Z. - Böőr (Bernáth 89.), Bagoly (Siklósi 83.), Vadicska, Kovács N., Szatmári - Dombi, Ilea (Bajzát 85.). Edző: Garamvölgyi Lajos.
PNB, 19. forduló
Újpest FC: Bíró - Urbán - Tamási, Szekeres T. - Jenei, Fehér Cs., Kvasz, Tóth N. - Szanyó (Némedi 80.) - Kovács Z., Korsós A. (Herczeg M. 57.). Edző: Várhídi Péter.
BVSC-Zugló FC: Koszta - Szakos, Pomper, Bondarenko, Füzi K. (Bajic 78.) - Rósa D., Bérczy, Usvat (Polonkai 70.) - Détári - Aubel (Anghel 46.), Potemkin. Edző: Tajti József.
PNB, 20. forduló
BVSC-Zugló FC: Koszta - Bérczy - Szakos, Bondarenko - Rósa D., Forrai (Polonkai 69.), Füzi K., Usvat - Détári - Aubel (Csillag 92.), Potemkin (Anghel 46.). Edző: Tajti József.
Győri ETO FC: Baji - Lakos - Korsós Gy., Stark - Csiszár - Bognár (Böjte 78.), Baumgartner, Somogyi J., Salagean - Szarvas (Vayer 61.), Lazar (Balla 61.) Edző: Reszeli Soós István.
PNB, 21. forduló
Zalahús ZTE FC: Vlaszák - Kocsárdi, Strasser, Filó A. - Szőke (Babati 46.), Szabó II Zs. (Szabó I Zs. 88.), Arany (Casoltan 46.), Molnár B., Németh T. - Sebők J., Ferenczi. Edző: Strausz László.
BVSC-Zugló FC: Rott - Forrai, Bérczy, Bondarenko - Szakos, Csillag, Bajic (Vincze Z. 56.), Usvat (Pomper 86.) - Détári - Rósa D. (Aubel 77.), Anghel. Edző: Tajti József.
PNB, 22. forduló
BVSC-Zugló FC: Rott - Bérczy - Balog Z., Bondarenko - Rósa D., Csillag (Polonkai 67.), Forrai, Usvat - Détári - Aubel (Bajic 46.), Potemkin (Pomper 88.). Edző: Tajti József.
Vác FC-Zollner: Hámori I. - Lévai, Nagy T., Kovács P., Nyikos - Vojtekovszki, Sipeki (Vitelki 26.), Vén, Romanek (Kasza I. 82.) - Horváth P., Füle (Andrássy 60.). Edző: Csank János.
PNB, 23. forduló
Ferencvárosi TC: Udvarácz - Telek - Vámosi, Mátyus - Nyilas, Szűcs M., Lendvai M., Füzi Á. (Bjelic 71.) - Bócz (Kovács B. 60.) - Kulcsár (Eszenyi 84.), Szabics. Edző: Marijan Vlak.
BVSC-Zugló FC: Rott - Bérczy - Balog Z., Bondarenko - Forrai (Pomper 46.) - Rósa D., Csillag (Polonkai 76.), Détári, Bajic, Usvat - Potemkin (Bozsik 68.). Edző: Tajti József.
PNB, 24. forduló
BVSC-Zugló FC: Koszta - Pomper - Balog Z, Bondarenko - Rósa D., Csillag (Polonkai 61.), Bérczy, Usvat - Détári - Aubel (Bajic 75.), Potemkin (Bozsik 46.). Edző: Tajti József.
Videoton FC Fehérvár: Milinte - Kozma I. - Petric (László Cs. 72.), Schindler - Szalai T. (Mester 46.), Nagy L., Horváth Cs., Zsivóczky, Györök - Barva (Szilágyi L. 63.), Waltner. Edző: Verebes József.
PNB, 25. forduló
Nyírség-Spartacus: Celeski (Vadon 46.) - Szatke, Ács, Nagy S., László B. - Karkusz, Kondora, Kirchmayer, Gerliczki - Baranyi (Azoitei 70.), Novák (Szabó A. 46.). Edző: Őze Tibor.
BVSC-Zugló FC: Koszta - Balog Z., Pomper, Bondarenko - Rósa D. (Füzi K. 74.), Forrai, Bérczy, Csillag, Usvat - Polonkai (Prokob G. 80.), Détári. Edző: Tajti József.
PNB, 26. forduló
BVSC-Zugló FC: Koszta (Rott 70.) - Balog Z., Pomper, Bondarenko - Csillag, Bérczy, Usvat, Forrai - Détári - Aubel (Füzi K. 81.), Anghel (Rósa D. 28.). Edző: Tajti József.
Dunaferr SE: Bita - Salamon, Éger, Mikler (Kóczián 66.) - Jäkl, Dudás - Zavadszky, Lengyel, Nagy T., Jeremejev (Javrujan 66.) - Nicsenko. Edző: Varga Zoltán.
PNB, 27. forduló
Vasas DH: Végh - Mónos, Gricajuk, Juhár, Aranyos - Sowunmi (Sallai B. 85.), Galaschek, Zombori, Szilveszter - Hámori F. (Eipl 89.), Pál (Koltai 74.). Edző: Gellei Imre.
BVSC-Zugló FC: Rott - Pomper - Bérczy (Balog Z. 57.), Bondarenko - Rósa D., Csillag, Forrai (Anghel 74.), Füzi K., Usvat - Détári - Aubel. Edző: Tajti József.
PNB, 28. forduló
BVSC-Zugló FC: Rott - Pomper - Balog Z., Füzi K., Bérczy - Csillag, Polonkai, Détári (Bozsik 84.), Usvat (Vincze Z. 79.) - Aubel, Anghel (Szilágyi G. 72.). Edző: Tajti József.
Kispest-Honvéd FC: Vezér - Hungler - Plókai A., Medgyesi - Dubecz, Zováth, Csábi (Lóczi 38.), Gabala (Bánföldi 59.) - Csertői (Némethy 59.), Borgulya, Kabát. Edző: Gálhidi György.
PNB, 29. forduló
Haladás-Milos: Takács T. - Horváth A., Balassa, Zugor, Balog Cs. - Bonchis, Tóth M. (Varga K. 71.), Nagy Cs., Tóth P. (Kocsis 77.) - Fehér J. Cs. (Árgyelán 80.), Jovanovic. Edző: Mihalecz István.
BVSC-Zugló FC: Rott - Balog Z., Pomper, Bérczy - Csillag (Szilágyi G. 52.), Bondarenko (Bozsik 76.), Füzi K., Rósa D. - Aubel, Détári, Anghel (Vincze Z. 52.). Edző: Tajti József.
PNB, 30. forduló
BVSC-Zugló FC: Rott - Balog Z., Pomper, Bérczy - Csillag, Bondarenko, Füzi K. (Vincze Z. 54.), Usvat - Polonkai - Szilágyi G. (Bozsik 46.), Aubel. Edző: Tajti József.
III. Kerület FC-AT: Tóth I. - Gáspár - Kovács N., Kuti (Várkonyi 46.), Pálfi - Tordai, Lázár, Kilik, Stranyóczky - Wukovics (Lendvai P. 46.), Juhos (Gyura 73.). Edző: Schróth Lajos.
PNB, 31. forduló
MTK Hungária FC: Babos G. - Lőrincz E. - Babos Á., Szekér, Elek (Szamosi 85.) - Erős, Halmai (Komlósi 77.), Illés, Madar Cs. - Kenesei, Preisinger (Balaskó 67.). Edző: Egervári Sándor.
BVSC-Zugló FC: Rott - Pomper - Gelbmann, Vincze Z. - Szakos, Polonkai, Bajic, Bondarenko, Usvat - Szilágyi G. (Bozsik 76.), Détári. Edző: Tajti József.
PNB, 32. forduló
BVSC-Zugló FC: Rott - Balog Z., Pomper, Vincze Z. - Csillag (Bozsik 56.), Polonkai, Bondarenko (Szilágyi G. 46.), Usvat - Détári - Aubel, Bajic. Edző: Tajti József.
Gázszer FC: Kövesfalvi - Korol, Szalai Cs., Urbonas - Dulic, Zimmermann, Dvéri, Bekő, Salacz Z. - Simek (Móri 50.), Földes (Tiber 90.). Edző: Hartyáni Gábor.
PNB, 33. forduló
Siófok FC: Posza - Bimbó - Juhász - Soós (Kun 78.), Győri (Kovács B. 30.), László A., Pest K., Sallai T., Perger - Ördög, Lukács (Csoknay 66.). Edző: Mészáros József.
BVSC-Zugló FC: Rott - Pomper - Balog Z., Gelbmann (Rósa D. 75.) - Csillag, Aubel (Szegletes 88.), Forrai, Détári, Vincze Z., Usvat - Szilágyi G. (Bozsik 90.). Edző: Tajti József.
PNB, 34. forduló
BVSC-Zugló FC: Rott - Gelbmann - Balog Z., Vincze Z. - Forrai - Csillag (Rósa D. 61.), Polonkai, Détári, Usvat (Bajic 74.) - Aubel, Szilágyi G. (Bozsik 74.). Edző: Tajti József.
Diósgyőri FC: Nagy Z. - Smiljanic - Takács V., Kovács T. - Téger - Domokos (Ternován 46.; Varga E. 87.), Lipták, Kiser, Buliga (Buzás 67.) - Szabó T., Egressy. Edző: Temesvári Miklós.
Tabella
Forrás: [forrás?]
Rendezési elv: 1. pontszám; 2. gólkülönbség; 3. lőtt gólok.
# = helyezés; M = játszott meccsek száma; Gy = győzelmek; D = döntetlenek; V = vereségek; Lg = lőtt gólok; Kg = kapott gólok; Gk = gólkülönbség; Pont = pontok; (B) = bajnok; (K) = kiesett; (F) = feljutott.
Magyar kupa
Magyar kupa 7. csoport
KCFC-Hajdúszoboszló: Matkó - Molnár F., Usmajev, Szilágyi M. - Szentmiklósi (Fekete A.), Dobi, Ulveczki, Makra, Dobos (Nagy I.) - Sárkány (Kocsis), Lugosi. Edző: Gyarmati András.
BVSC-Zugló FC: Koszta - Szakos, Pomper, Bondarenko, Vincze Z. (Aubel) - Molnár Z., Resko, Füzi K. (Szaszovszky), Usvat (Szegletes) - Anghel, Kiss I. Edző: Sándor István.
Magyar kupa 7. csoport
Soroksári TE: Borsos - Czigler - Vikukel, Erdélyi - Bősze (Tóth G.), Szente, Labanics - Magosi, Gyurováth, Benkes, Lóczi (Simon J.). Edző: Szurgent Lajos.
BVSC-Zugló FC: Koszta - Pomper - Szegletes, Bondarenko, Szaszovszky, Usvat (Aubel) - Molnár Z., Csillag (Brovcenko), Resko - Bajic, Anghel (Kiss I.). Edző: Sándor István.
Magyar kupa 7. csoport
Ladánybenei FC: Tasnádi - Kun, Érsek (Baranyi), Szőke, Sajó - Virág Z. (Bán), Gogolák, Tóth, Hornyák - Virág F., Kollár Edző: Petike János.
BVSC-Zugló FC: Nagy Z. - Pomper, Molnár Z., Resko, Anghel - Polonkai (Kiss I.), Szegletes, Szaszovszky - Füzi K., Usvat (Aubel), Brovcenko (Bajic). Edző: Sándor István.
Magyar kupa 16 közé jutásért
Palotás SE: Jeszenszky - Udvari, Turcsányi, Hahn, Tóth Sz. - Tuifel, Mohácsi, Lénárt (Kiss J. 89.), Jele (Máté L. 46.) - Rob (Nádasdy 87.), Burzi. Edző: Bodonyi Béla.
BVSC-Zugló FC: Koszta - Szakos, László Cs., Szaszovszky, Brovcenko - Füzi K., Csillag, Polonkai, Vincze Z. - Kiss I., Aubel (Szegletes 55.). Edző: Sándor István.
Felkészülési mérkőzések
Játékosok statisztikái
Utolsó frissítés: 1999. június 16.
Játékoskeretek
PNB
Átigazolások
Nyári átigazolási időszak
Téli átigazolási időszak
Házi góllövőlista
Utolsó frissítés: 1999. június 16.
PNB
- 8 gólos
- 5 gólos
- 4 gólos
- 3 gólos
- 2 gólos
- 1 gólos
|
|
|
Magyar kupa
|
Felkészülési mérkőzések
- 12 gólos
- 10 gólos
- 9 gólos
- 5 gólos
- 4 gólos
- 2 gólos
- 1 gólos
|
|
|
Összesen
- 17 gólos
- 14 gólos
- 11 gólos
- 9 gólos
- 8 gólos
- 6 gólos
- 5 gólos
- 4 gólos
- 3 gólos
- 2 gólos
- 1 gólos
|
|
|
Források