2021–2022-es UEFA-futsal-bajnokok ligája

2021–2022-es UEFA futsal bajnokok ligája
Adatok
Dátum2021. augusztus 20. – 2022. május 1.
Csapatok4 (1 szövetségből)
(selejtezőben indult: 55)
HonlapUEFA.com

CímvédőPOR Sporting CP

 ← 2020–20212022–2023 → 

A 2021–2022-es UEFA Futsal Bajnokok Ligája (korábban UEFA Futsalkupa) az európai klubfutsal versenyének 36., az UEFA által szervezett 21. kiírása.

A besorolás rendszere

A rangsor szerinti legerősebb három nemzet – Spanyolország, Oroszország és Kazahsztán – két csapatot indíthat, valamint Portugália, mivel a Sporting CP nyerte a legutóbbi Bajnokok ligáját. Ez a 8 csapat a legmagasabb együtthatójú 23 vagy 24 csapat közé tartozik és közvetlenül a Elit körből indul. A többi csapat a selejtezőtől indul. Az első fordulóban,a fő fordulóban valamint az elitkörben mindegyik csoportban körmérkőzéseket játszanak az előre kiválasztott házigazdáknál. A Final 4-ban a négy kvalifikált csapat kieséses formátumban játszanak (elődöntők, harmadik helyezett és döntő) egymással, akár az UEFA által a kvalifikált csapat valamelyikéből kiválasztott házigazdánál vagy semleges helyszínen.

Az alábbi táblázatban látható a lebonyolítási rendszer:

A szakaszban bekapcsolódó csapatok Az előző forduló továbbjutói
Első forduló
(32 csapat)
  • 32 bajnokscsapat a 22-54-ig rangsorolt bajnokságból
Fő forduló A csoport
(16 csapat)
  • Sporting CP
  • 15 csapat az 1–11-ig és a 16–19-ig rangsorolt bajnokságból
B csoport
(16 csapat)
  • 7 csapat a 12–15-ig és a 20–22-ig rangsorolt bajnokságból
  • 8 csoportelső az első fordulóból+a legjobb 2.
Elitkör
(16 csapat)
  • 4 csoportgyőztes a Fő forduló A csoportból
  • 4 2.helyezett a Fő forduló A csoportból
  • 4 3.helyezett a Fő forduló A csoportból
  • 4 csoportgyőztes a Fő forduló B csoportból
Final 4
(4 csapat)
  • 4 csoportgyőztes az Elitkörből

Csapatok

Fő forduló A csoport
Csapat Hely
POR Sporting CP GY
ESP Barcelona 1
KAZ Kairat 2
POR Benfica 3
ESP Levante 4
RUS MFK Tyumen 5
SVN Dobovec 6
RUS Sinara Ekaterinburg 7
KAZ Atyrau 8
LTU Kauno Žalgiris 9
ITA Pesaro 10
POL Rekord Bielsko-Biała 11
ROU Csíkszereda 16
SVK MIMEL Lučenec 17
BLR Viten Orsha 18
NED Hovocubo 19
Fő forduló B csoport
Team Hely
CRO Olmissum 12
BIH Mostar 13
FRA ACCS 14
CZE Interobal Plzen 15
ARM Leo 20
UKR Ivano-Frankivsk 21
BEL később 22
Első forduló
Csapat Hely
MLT Luxol St Andrews 23
GER TSV Weilimdorf 24
AZE Araz Naxçivan 25
CYP APOEL Futsal 26
DEN Gentofte 27
HUN Haladás VSE 28
SUI Futsal Minerva 29
SRB FON 30
FIN Kampuksen Dynamo 31
KOS Liqeni 32
GEO CIU 33
LUX Differdange 03 34
MKD Proekt 35
GRE Doukas 36
MDA Dinamo Plus 37
EST Viimsi 38
SWE Hammarby IF 39
ENG Helvécia 40
LVA Raba 41
BUL Varna City 42
ALB Tirana 43
AUT Diamant Linz 44
IRL Blue Magic 45
ISR Ashdod Dolphins 46
NOR Utleira 47
TUR Tavşançalı 48
WAL Cefn Druids 49
GIB Europa 50
MNE Titograd 51
NIR Sparta Belfast 52
SMR Fiorentino 53
AND Encamp 54

Formátum és időpontok

2021/22 UEFA Futsal Bajnokok ligája
Forduló Sorsolás Dátum
Első forduló 2021. július 7. 2021. augusztus 20–25.
Fő forduló 2021. október 26–31.
Elitkör 2021. november 3. 2021. november 23–28.
Final 4 később 2021. április 28–május 1.

Sorrend meghatározása

A csoportok sorrendjét a következők szerint állapították meg (versenyszabályzat 32.5)

  1. több szerzett pont az összes mérkőzésen (egy győzelem 3 pont, egy döntetlen 1 pont, egy vereség 0 pont),
  2. jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken
  3. több lőtt gól az azonosan álló csapatok között

Ha két vagy több csapat a fenti három kritérium alapján is azonos eredménnyel áll, akkor a következők szerint kell meghatározni a sorrendet:

  1. jobb gólkülönbség az összes mérkőzésen,
  2. több lőtt gól az összes mérkőzésen.
  3. több szerzett pont az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken,
  4. Büntető rúgások, ha csak két csapatnak van azonos számú pontja, és a csoport utolsó fordulójában találkoztak, valamint az összes fenti kritérium alkalmazása után össze is megegyeznek a mutatóik. (nem használható, ha több mint két csapat áll azonos pontszámmal);
  5. fair play pontszám (-1 pont egy sárga lapért, -3 pont két sárga lapot követő piros lapért, -4 pont egy azonnali piros lapért, -5 pont egy sárga lap és egy azonnali piros lapért);
  6. UEFA club coefficiens alapján;
  7. sorsolás

Első forduló

A csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. MLT Luxol St Andrews 3 3 0 0 18 0 +18 9 Továbbjut a Fő fordulóba
2. MKD Proekt (H) 3 2 0 1 14 6 +8 6 Lehetséges továbbjutó a Fő fordulóba (rangsor)
3. WAL Cefn Druids 3 1 0 2 6 15 −9 3
4. ISR Ashdod Dolphins 3 0 0 3 2 19 −17 0
Frissítés dátuma: ismeretlen
Sorrend szabályai: Tiebreakers
(H) ?.
2021.08.21.
MLT Luxol St Andrews 5-0 WAL Cefn Druids FC
(4-0)
Jegyzőkönyv
Sport Hall "26-ti April", Gevgelija
Játékvezető: Filipe Gonçalo Santos Duarte (portugál)

2021.08.21.
ISR Ashdod Dolphins 0-6 MKD KMF Proekt
(0-3)
Jegyzőkönyv
Sport Hall "26-ti April", Gevgelija
Játékvezető: Alem Bajrovic (bosnyák)


2021.08.22.
ISR Ashdod Dolphins 0-8 MLT Luxol St Andrews
(0-6)
Jegyzőkönyv
Sport Hall "26-ti April", Gevgelija
Játékvezető: Damian Grabowski (lengyel)


2021.08.22.
MKD KMF Proekt 8-1 WAL Cefn Druids FC
(4-1)
Jegyzőkönyv
Sport Hall "26-ti April", Gevgelija
Játékvezető: Telmen Undrakh (norvég)


2021.08.24.
MKD KMF Proekt 0-4 MLT Luxol St Andrews
(0-3)
Jegyzőkönyv
Sport Hall "26-ti April", Gevgelija
Játékvezető: Damian Grabowski (lengyel)

2021.08.24.
WAL Cefn Druids FC 5-2 ISR Ashdod Dolphins
(2-1)
Jegyzőkönyv
Sport Hall "26-ti April", Gevgelija
Játékvezető: Alem Bajrovic (bosnyák)

B csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. MDA Dinamo Plus 3 3 0 0 10 6 +4 9 Továbbjut a Fő fordulóba
2. SUI Futsal Minerva (H) 3 2 0 1 25 6 +19 6 Lehetsége továbbjutó a Fő fordulóba (rangsor)
3. BUL Varna City 3 1 0 2 4 7 −3 3
4. SMR Fiorentino 3 0 0 3 4 24 −20 0
Frissítés dátuma: ismeretlen
(H) ?.
2021.08.22.
MDA Dinamo Plus 3-2 SMR Fiorentino
(3-1)
Jegyzőkönyv
Sporthalle Weissenstein, Bern
Játékvezető: Giulio Colombin (olasz)

2021.08.22.
BUL Varna City 0-4 SUI Futsal Minerva
(0-2)
Jegyzőkönyv
Sporthalle Weissenstein, Bern
Játékvezető: Ingo Heemsoth (német)



2021.08.23.
BUL Varna City 0-2 MDA Dinamo Plus
(0-0)
Jegyzőkönyv
Sporthalle Weissenstein, Bern
Játékvezető: Denys Kutsyi (ukrán)


2021.08.23.
SUI Futsal Minerva 17-1 SMR Fiorentino
(7-0)
Jegyzőkönyv
Sporthalle Weissenstein, Bern
Játékvezető: George Jansizian (svéd)


2021.08.25.
SMR Fiorentino 1-4 BUL Varna City
(0-3)
Jegyzőkönyv
Sporthalle Weissenstein, Bern
Játékvezető: Denys Kutsyi (ukrán)

2021.08.25.
SUI Futsal Minerva 4-5 MDA Dinamo Plus
(1-2)
Jegyzőkönyv
Sporthalle Weissenstein, Bern
Játékvezető: Giulio Colombin (olasz)

C csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. HUN Haladás VSE 3 3 0 0 12 6 +6 9 Továbbjut a Fő fordulóba
2. LUX Differdange 03 3 1 0 2 9 10 −1 3 Lehetsége továbbjutó a Fő fordulóba (rangsor)
3. ALB Tirana (H) 3 1 0 2 8 9 −1 3
4. NOR Utleira 3 1 0 2 7 11 −4 3
Frissítés dátuma: ismeretlen
(H) ?.
2021.08.21.
HUN Haladás 5-1 NOR Utleire
(2-1)
Jegyzőkönyv
Hall Tirana Olimpik Park, Tirana
Játékvezető: Hikmat Qafarli (azeri)

2021.08.21.
LUX Differdange 03 2-4 ALB Tirana
(0-0)
Jegyzőkönyv
Hall Tirana Olimpik Park, Tirana
Játékvezető: Gordon Mccabe (skót)



2021.08.22.
LUX Differdange 03 3-4 HUN Haladás
(1-1)
Jegyzőkönyv
Hall Tirana Olimpik Park, Tirana
Játékvezető: Stephen Vella (máltai)


2021.08.22.
ALB Tirana 2-4 NOR Utleire
(0-1)
Jegyzőkönyv
Hall Tirana Olimpik Park, Tirana
Játékvezető: Raafat Al Hamola (izraeli)


2021.08.24.
NOR Utleire 2-4 LUX Differdange 03
(1-1)
Jegyzőkönyv
Hall Tirana Olimpik Park, Tirana
Játékvezető: Hikmat Qafarli (azeri)

2021.08.24.
ALB Tirana 2-3 HUN Haladás
(1-2)
Jegyzőkönyv
Hall Tirana Olimpik Park, Tirana
Játékvezető: Gordon Mccabe (skót)

D csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. SWE Hammarby IF 3 2 0 1 16 9 +7 6 Továbbjut a Fő fordulóba
2. DEN Gentofte 3 2 0 1 12 11 +1 6 Lehetsége továbbjutó a Fő fordulóba (rangsor)
3. EST Viimsi (H) 3 2 0 1 16 7 +9 6
4. NIR Sparta Belfast 3 0 0 3 5 22 −17 0
Frissítés dátuma: ismeretlen
Sorrend szabályai: Tiebreakers
(H) ?.
2021.08.21.
DEN Gentofte 3-2 NIR Sparta Belfast
(2-1)
Jegyzőkönyv
Viimsi Kooli Spordikeskus, Haabneeme
Játékvezető: Ruben António Cardoso Santos (portugál)

2021.08.21.
SWE Hammarby IF 3-1 EST Viimsi
(3-1)
Jegyzőkönyv
Viimsi Kooli Spordikeskus, Haabneeme
Játékvezető: Michael Christofides (ciprusi)



2021.08.22.
SWE Hammarby IF 5-6 DEN Gentofte
(2-2)
Jegyzőkönyv
Viimsi Kooli Spordikeskus, Haabneeme
Játékvezető: Joern Te Kloeze (holland)


2021.08.22.
EST Viimsi 11-1 NIR Sparta Belfast
(7-1)
Jegyzőkönyv
Viimsi Kooli Spordikeskus, Haabneeme
Játékvezető: Bogdan Hanceariuc (romániai)


2021.08.24.
NIR Sparta Belfast 2-8 SWE Hammarby IF
(0-4)
Jegyzőkönyv
Viimsi Kooli Spordikeskus, Haabneeme
Játékvezető: Bogdan Hanceariuc (romániai)

2021.08.24.
EST Viimsi 4-3 DEN Gentofte
(1-3)
Jegyzőkönyv
Viimsi Kooli Spordikeskus, Haabneeme
Játékvezető: Ruben António Cardoso Santos (portugál)

E csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. SRB FON 3 3 0 0 10 2 +8 9 Továbbjut a Fő fordulóba
2. MNE Titograd (H) 3 2 0 1 6 3 +3 6 Lehetsége továbbjutó a Fő fordulóba (rangsor)
3. IRL Blue Magic 3 1 0 2 6 9 −3 3
4. GEO CIU 3 0 0 3 2 10 −8 0
Frissítés dátuma: ismeretlen
Sorrend szabályai: Tiebreakers
(H) ?.
2021.08.21.
SRB FON 4-1 IRL Blue Magic
(3-0)
Jegyzőkönyv
Moraca Hall, Podgorica
Játékvezető: Yiangos Yiangou (ciprusi)

2021.08.21.
GEO CIU 0-2 MNE Titograd
(0-0)
Moraca Hall, Podgorica
Játékvezető: Paavo Komppa (finn)



2021.08.22.
GEO CIU 0-3 SRB FON
(0-0)
Jegyzőkönyv
Moraca Hall, Podgorica
Játékvezető: Jernej Petek (szlovén)


2021.08.22.
MNE Titograd 3-0 IRL Blue Magic
(1-0)
Jegyzőkönyv
Moraca Hall, Podgorica
Játékvezető: Done Ristovski (észak-macedóni)


2021.08.24.
IRL Blue Magic 5-2 GEO CIU
(2-2)
Jegyzőkönyv
Moraca Hall, Podgorica
Játékvezető: Yiangos Yiangou (ciprusi)

2021.08.24.
MNE Titograd 1-3 SRB FON
(0-3)
Jegyzőkönyv
Moraca Hall, Podgorica
Játékvezető: Done Ristovski (észak-macedóni)

F csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. FIN Kampuksen Dynamo 3 2 1 0 23 7 +16 7 Továbbjut a Fő fordulóba
2. AZE Araz Naxçivan 3 2 1 0 21 10 +11 7 Lehetsége továbbjutó a Fő fordulóba (rangsor)
3. LVA Raba (H) 3 1 0 2 12 16 −4 3
4. GIB Europa 3 0 0 3 8 31 −23 0
Frissítés dátuma: ismeretlen
Sorrend szabályai: Tiebreakers
(H) ?.
2021.08.21.
AZE Araz Naxçivan 9-2 GIB Europa
(4-0)
Jegyzőkönyv
Salaspils sporta nams, Salaspils
Játékvezető: Dario Pezzuto (olasz)

2021.08.21.
FIN Kampuksen Dynamo 5-0 LVA Raba
(3-0)
Jegyzőkönyv
Salaspils sporta nams, Salaspils
Játékvezető: Daniele D'adamo (san marinói)



2021.08.22.
FIN Kampuksen Dynamo 4-4 AZE Araz Naxçivan
(2-3)
Jegyzőkönyv
Salaspils sporta nams, Salaspils
Játékvezető: Drazen Vukcevic (montenegrói)


2021.08.22.
LVA Raba 8-3 GIB Europa
(2-0)
Jegyzőkönyv
Salaspils sporta nams, Salaspils
Játékvezető: Panagiotis Ntalas (görög)


2021.08.24.
GIB Europa 3-14 FIN Kampuksen Dynamo
(3-8)
Jegyzőkönyv
Salaspils sporta nams, Salaspils
Játékvezető: Daniele D'adamo (san-marinói)

2021.08.22.
LVA Raba 4-8 AZE Araz Naxçivan
(2-2)
Jegyzőkönyv
Salaspils sporta nams, Salaspils
Játékvezető: Dario Pezzuto (olasz)

G csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. AUT Diamant Linz 3 2 1 0 22 10 +12 7 Továbbjut a Fő fordulóba
2. GRE Doukas (H) 3 2 1 0 13 6 +7 7 Lehetsége továbbjutó a Fő fordulóba (rangsor)
3. AND Encamp 3 1 0 2 2 16 −14 3
4. CYP APOEL Futsal 3 0 0 3 9 14 −5 0
Frissítés dátuma: ismeretlen
Sorrend szabályai: Tiebreakers
(H) ?.
2021.08.21.
CYP APOEL Futsal 1-2 AND Encamp
(1-1)
Jegyzőkönyv
Dais Sports Hall, Athén
Játékvezető: Javier Moreno Reina (spanyol)

2021.08.21.
AUT Diamant Linz 4-4 GRE Doukas
(2-1)
Jegyzőkönyv
Dais Sports Hall, Athén
Játékvezető: Nebojsa Panic (szerbiai)



2021.08.22.
GRE Doukas 4-0 AND Encamp
(1-0)
Jegyzőkönyv
Dais Sports Hall, Athén
Játékvezető: Jagnar Jakobson (észt)


2021.08.22.
AUT Diamant Linz 7-6 CYP APOEL Futsal
(2-3)
Jegyzőkönyv
Dais Sports Hall, Athén
Játékvezető: Filip Nesnera (cseh)


2021.08.24.
AND Encamp 0-11 AUT Diamant Linz
(0-4)
Jegyzőkönyv
Dais Sports Hall, Athén
Játékvezető: Javier Moreno Reina (spanyol)

2021.08.24.
GRE Doukas 5-2 CYP APOEL Futsal
(2-0)
Jegyzőkönyv
Dais Sports Hall, Athén
Játékvezető: Filip Nesnera (cseh)

H csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. KOS Liqeni 3 3 0 0 15 8 +7 9 Továbbjut a Fő fordulóba
2. GER TSV Weilimdorf (H) 3 2 0 1 19 11 +8 6 Lehetsége továbbjutó a Fő fordulóba (rangsor)
3. ENG Helvécia 3 1 0 2 20 19 +1 3
4. TUR Tavşançalı 3 0 0 3 4 20 −16 0
Frissítés dátuma: ismeretlen
Sorrend szabályai: Tiebreakers
(H) ?.
2021.08.21.
KOS Liqeni 5-0 TUR Tavşançalı
(5-0)
Jegyzőkönyv
Glaspalast Sindelfingen, Sindelfingen
Játékvezető: Pablo Delgado Sastre (spanyol)

2021.08.21.
ENG Helvécia 7-9 GER TSV Weilimdorf
(4-3)
Jegyzőkönyv
Glaspalast Sindelfingen, Sindelfingen
Játékvezető: Kaloyan Kirilov (bolgár)



2021.08.22.
ENG Helvécia 6-7 KOS Liqeni
(0-2)
Jegyzőkönyv
Glaspalast Sindelfingen, Sindelfingen
Játékvezető: Marco Rothenfluh (svájci)


2021.08.22.
GER TSV Weilimdorf 8-1 TUR Tavşançalı
(2-0)
Jegyzőkönyv
Glaspalast Sindelfingen, Sindelfingen
Játékvezető: Michael Lima De Sousa (luxemburgi)


2021.08.24.
TUR Tavşançalı 3-7 ENG Helvécia
(0-3)
Jegyzőkönyv
Glaspalast Sindelfingen, Sindelfingen
Játékvezető: Michael Lima De Sousa (luxemburgi)

2021.08.24.
GER TSV Weilimdorf 2-3 KOS Liqeni
(1-1)
Jegyzőkönyv
Glaspalast Sindelfingen, Sindelfingen
Játékvezető: Pablo Delgado Sastre (spanyol)

2. helyezettek rangsora

Hely. Cs Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás
1. F AZE Araz Naxçivan 3 2 1 0 21 10 +11 7 Továbbjut a Fő fordulóba
2. G GRE Doukas 3 2 1 0 13 6 +7 7
3. B SUI Futsal Minerva 3 2 0 1 25 6 +19 6
4. H GER TSV Weilimdorf 3 2 0 1 19 11 +8 6
5. A MKD Proekt 3 2 0 1 14 6 +8 6
6. E MNE Titograd 3 2 0 1 6 3 +3 6
7. D DEN Gentofte 3 2 0 1 12 11 +1 6
8. C LUX Differdange 03 3 1 0 2 9 10 −1 3
Az első mérkőzés(ek) dátuma: 2021. augusztus 25.. Forrás: Unknown
Sorrend szabályai: Tiebreakers

Fő forduló

A fő fordulót 2021. október 26. és 31. között játsszák. A csoportok sorsolása 2021. augusztus 30-án történik.

Összesen 32 csapat játszik a fő fordulóban. Két ágra oszlik:

  • A csoport (16 csapat): a címvédő, valamint az 1-11. és a 16-19. helyen rangsorolt csapatok
  • B csoport (16 teams): a 12–15., a 20-22. helyen rangsorolt csapatok és a 9 továbbjutó együttes az első fordulóból.

A csapatokat 2021-es UEFA futsal klub-együtthatók alapján négy kiemelési helyre osztják fel.

A csoport
1-es kalap 2-es kalap 3-as kalap 4-es kalap
B csoport
1-es kalap 2-es kalap 3-as kalap 4-es kalap

Jegyzetek

Read other articles:

Debi SagitaLahirDebi Sagita16 Desember 1996 (umur 27)Jambi, IndonesiaPekerjaanAktrisTahun aktif2013 - sekarang Debi Sagita (lahir 16 Desember 1996) adalah aktris berkebangsaan Indonesia. Filmografi Film Tahun Judul Peran Catatan 2015 Magic Hour Suster 2016 Modus Jennifer muda Serial televisi Tahun Judul Peran Catatan 2015 High School Love Story Teman Zoya 2016 Popcorn Kasih FTV Cemang Cemong Arang Bawa Jodoh Polwan Cantik Belahan Jiwa Bosku Super Geulis Antara Cinta dan Janur Kunin...

 

Leonor Andrade Leonor Andrade en 2015.Informations générales Naissance 13 septembre 1994 (29 ans) Portugal Activité principale Chanteuse, actrice Genre musical Pop, Rock Années actives Depuis 2014 modifier Leonor Andrade, née le 13 septembre 1994, est une chanteuse et actrice portugaise notamment connue pour avoir représenté le Portugal à l'Eurovision en 2015. Biographie En 2014, Andrade participe à la deuxième saison de A Voz de Portugal[1]. Après l'émission, elle rejoint c...

 

Adinda ThomasAdinda di Banyuwangi pada tahun 2021LahirAdinda Noviana Sari Nurjannah Thomas8 Agustus 1993 (umur 30)Bandung, Jawa Barat, IndonesiaAlmamaterInstitut Komunikasi dan Bisnis LSPRPekerjaanAktrismodelpengusahapenyanyiTahun aktif2013—sekarangSuami/istriRaka Akmal ​(m. 2023)​ Adinda Noviana Sari Nurjannah Thomas, S.I.Kom. (lahir 8 Agustus 1993) adalah pemeran, model, pengusaha, dan penyanyi berkebangsaan Indonesia. Adinda memulai debutnya di dun...

Ximena Rincón Ximena Rincón como senadora en 2022. Presidenta del Senado de Chile 25 de agosto de 2021-11 de marzo de 2022Predecesora Yasna ProvosteSucesor Álvaro Elizalde Senadora de la República de Chilepor la Circunscripción 9, Región del Maule Actualmente en el cargo Desde el 11 de marzo de 2018Predecesor Creación de la circunscripción Ministra del Trabajo y Previsión Social de Chile 11 de mayo de 2015-18 de noviembre de 2016Presidente Michelle BacheletPredecesora Javiera BlancoS...

 

For the novel, see The Passion (novel). The Passion is a huge Passion Play, held around Easter on the streets of a certain city. The event started in the Netherlands as a collaboration between the broadcasters EO and RKK (nowadays between EO and KRO-NCRV) and the local community. In 2016 an American version was staged in New Orleans. The event is considered a missionary chance to pay attention to Easter. Creation The event and television is partly inspired by the local event, the Manchester P...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Januari 2023. Teresia Yi Mae-im (1788-1839) adalah martir Katolik Korea yang merupakan bibi dari martir Barbara Yi Chong-hui dan Magdalena Yi Yong-hui. Teresia dan tiga orang wanita saleh lainnya menyerahkan dirinya sendiri ke aparat pemerintahan. Teresia dipenggal ...

Pour les articles homonymes, voir Petty. Tom Petty Tom Petty en 2012.Informations générales Nom de naissance Thomas Earl Petty Naissance 20 octobre 1950Gainesville (Floride, États-Unis) Décès 2 octobre 2017 (à 66 ans)Malibu (Californie, États-Unis) Nationalité Américaine Activité principale Chanteur, guitariste, compositeur, acteur Genre musical Rock Instruments Chant, guitare électrique Années actives 1976-2017 Site officiel www.tompetty.com modifier Thomas Earl Petty, dit ...

 

Former Eurostar terminus in London 51°30′11″N 0°06′53″W / 51.502973°N 0.114809°W / 51.502973; -0.114809 (London Waterloo Railway Station) Waterloo International Four Eurostar Class 373s at Waterloo International in June 2006LocationSouth BankLocal authorityLondon Borough of LambethManaged byNetwork RailOwnerNetwork RailStation codeWITNumber of platforms5Key dates14 November 1994Opened13 November 2007Closed5 August 2017Reopened temporarily5 September...

 

Pour les articles homonymes, voir Whitewood. Cet article est une ébauche concernant une localité canadienne et la Saskatchewan. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Whitewood Administration Pays Canada Province Saskatchewan Maire Doug Armstrong Constitution 1892 Démographie Population 950 hab. (2011) Densité 313 hab./km2 Géographie Coordonnées 50° 20′ 00″ nord, 102...

Music hall in Anaheim, California City National Grove of AnaheimFormer namesTinseltown, The Sun TheatreAddress2200 East Katella AvenueLocationAnaheim, California, United StatesCoordinates33°48′11″N 117°53′08″W / 33.803164°N 117.885681°W / 33.803164; -117.885681OwnerCity of AnaheimOperatorNederlander ConcertsCapacity1,700Opened1998Websitewww.citynationalgroveofanaheim.com The City National Grove of Anaheim is an indoor, live music venue in Anaheim, Californi...

 

Terrorism-related operation in Australia This article is part of a series aboutGough Whitlam Early life World War II service Member for Werriwa (1952–1978) Deputy Labor leadership Labor Party spills 1967 1968 1976 May 1977 Prime Minister of Australia Term of government (1972–1975) Vietnam War withdrawal National Sewerage Program Medibank Advance Australia Fair 1973 Murphy raids 1973 referendum Gair Affair 1974 referendum Loans affair Papua independence Family Law reform Racial Discriminat...

 

نصب لبابك الخرمي في مدينة بابك بأذربيجان.  الخُرَّميَّة (بالفارسية: خرمدینان) ولها اسم آخر وهو المُحمَّرة (بالفارسية: سرخ‌جامگان)، وذلك نسبةً للسهم الأحمر.[1] وهذه الفرقة والفرق المنشقة منها خرجت على الدولة العباسية بأفكارٍ غير إسلاميةٍ داعيةً إلى الإباحية، وا...

AGM-114 Hellfire Sebuah model komponen Hellfire Jenis Peluru kendali udara ke permukaan dan udara ke udara Negara asal Amerika Serikat Sejarah pemakaian Masa penggunaan 1984–kini Sejarah produksi Produsen Lockheed Martin Spesifikasi Berat 100–108lb (45.4–49kg)[1] Panjang 64 in (163 cm) Diameter 7 in (17.8 cm) Hulu ledak High Explosive Anti-Tank (HEAT); 20 lb (9 kg) anti perisai bertingkatMetal augmented charge (MAC); 18 lb (8 kg) cas berbentuk letupan penabur Jen...

 

28th prime minister of Bulgaria Bogdan FilovБогдан Филов28th Prime Minister of BulgariaIn office16 February 1940 – 9 September 1943MonarchsBoris IIISimeon IIPreceded byGeorgi KyoseivanovSucceeded byPetur Gabrovski (acting)Regent of BulgariaIn office28 August 1943 – 9 September 1944Serving with Prince Kiril and Nikola MikhovMonarchSimeon IIPrime MinisterHimselfPetur Gabrovski (acting)Dobri BozhilovIvan Ivanov BagryanovKonstantin MuravievPreceded byRegen...

 

American politician Michael W. BrubakerSenator BrubakerMember of the Pennsylvania Senatefrom the 36th districtIn officeJanuary 2, 2007 – January 6, 2015Preceded byNoah WengerSucceeded byRyan Aument Personal detailsBorn1958Lancaster, PAPolitical partyRepublicanSpouseCindy Aspril[1]ResidenceWarwick Township, PAAlma materWest Virginia UniversityProfessionagronomist/CEOWebsitePennsylvania State Senator Michael Brubaker Michael W. Brubaker (born 1958) is an American politician a...

Magazine publisher Sharon HaverBornNew York City, New York, United StatesOccupation(s)Fashion journalist, fashion stylistTitleEditor-in-chief FocusOnStyle.comWebsitehttp://www.focusonstyle.com Sharon Haver is a New York City-based Syndicated Fashion Columnist, fashion stylist, and entrepreneur.[1] Early life and education Haver has earned a Bachelor of Business Administration in Marketing with a minor in Law, and she once considered becoming a lawyer.[2] Career Haver is the fo...

 

Nahum 3Denah sederhana kota kuno Niniwe, menggambarkan tembok kota dan gerbang-gerbangnya. Digambar oleh Fredarch.KitabKitab NahumKategoriNevi'imBagian Alkitab KristenPerjanjian LamaUrutan dalamKitab Kristen34← pasal 2 Habakuk 1 → Nahum 3 (disingkat Nah 3) adalah bagian terakhir dari Kitab Nahum dalam Alkitab Ibrani dan Perjanjian Lama di Alkitab Kristen. Kitab yang memuat nubuat yang disampaikan nabi Nahum ini termasuk dalam kumpulan kitab nabi-nabi kecil.[1][2] T...

 

1659–1660 painting by Johannes Vermeer The Girl with the Wine Glass (A Lady and Two Gentlemen)The Girl with the Wine Glass (Dame en twee heren)ArtistJohannes VermeerYearc. 1659–1660Mediumoil on canvasLocationHerzog Anton Ulrich Museum, Braunschweig The Girl with the Wine Glass (Dame en twee heren) is an oil on canvas painting by Johannes Vermeer, created c. 1659–1660, now in the Herzog Anton Ulrich Museum, in Braunschweig. Painting materials The pigment analysis done by Hermann K...

奥林匹克运动会莫桑比克代表團莫桑比克国旗IOC編碼MOZNOC莫三比克國家奧林匹克委員會历届奥林匹克运动会参赛记录(总结)夏季奥林匹克运动会198019841988199219962000200420082012201620202024 莫桑比克自1980年莫斯科奧運會上迄今已经参加了十一屆夏季奥运会。該國从未参加冬季奥运会。 獎牌榜 参见:奥林匹克运动会奖牌统计 賽事 選手 金牌 銀牌 銅牌 總計 排名 1980年莫斯科 14 0 0 0 ...

 

حزب الوفاء الوطني البلد الأردن  تعديل مصدري - تعديل   جزء من سلسلة مقالات سياسة الأردنالأردن الدستور الدستور حقوق الإنسان الملكية الملك عبد الله الثاني ولي العهد السلطة التنفيذية السلطة التنفيذية رؤساء وزراء السلطة التشريعية السلطة التشريعية مجلس الأمة مجلس الأعيا...