102-es főút (Magyarország)

102-es főút
Úttípusmásodrendű főút
Hossza23 km
Ország Magyarország
TartományokPest vármegye
MérnökségekMagyar Közút Zrt.
Az út elejeHerceghalom
Az út végePilisjászfalu

A 102-es számú főút az 1-es főút herceghalmi elágazásától a 10-es út pilisjászfalui csomópontjáig tart; hossza 23 kilométer. Az útszakasz nagy része (Zsámbék és Pilisjászfalu között) 2013-ig az 1104-es, Zsámbék és Herceghalom között az 1101-es számmal mellékút volt.

Jelentősége abban áll – az érintett települések összekötésén felül –, hogy a pilisi térségnek lényegében ez az egyetlen, Budapestet elkerülő olyan útvonala, amely összeköti a régiót az M1-es autópályával, illetve könnyű megközelítést biztosít az M0-s autóút és a Budapestről az ország déli része felé vezető autópályák, főutak irányába. Esztergom és a térségi települések jobb közlekedési kapcsolatainak biztosítása érdekében, illetve az esztergomi Magyar Suzuki Zrt.-vel kötött stratégiai megállapodás értelmében tervezés alatt áll az R11-es gyorsút,[1] amely a tervek szerint tehermentesítené az utat a megnövekedett forgalom alól.

Nyomvonala

A 102-es főút a Zsámbéki-medence legfontosabb útvonala, nagyjából észak-déli irányban halad a medence nyugati széle közelében. Teljes hosszában a budapesti agglomerációban halad. Herceghalom közigazgatási területén indul, az M1-es autópálya itteni csomópontjának északi szélétől, az 1101-es út folytatásaként, kezdetben északnyugati irányban. Néhány kilométer után eltávolodik a Békás-pataktól és Zsámbék széléig az abból kiágazó Zsámbéki-patak folyását követi. Zsámbékra beérve északkeleti irányt vesz, majd a kisváros központjának déli szélén beletorkollik Bicske-Mány felől az 1104-es út, kicsivel arrébb pedig Budakeszi-Páty felől az 1102-es út, amelynek egyenes irányú folytatásaként északnyugati irányban halad, majd a kisváros katolikus templománál éles iránytöréssel ismét északkeletnek fordul.

Zsámbékot elhagyva átmenet nélkül éri el a várossal gyakorlatilag összenőtt Tök települést, keresztülhalad annak központján is északi irányba tartva, majd körülbelül másfél kilométernyi külterületi szakasza következik, ahol északkelet felé tart. Perbálra beérve ismét a falu központját szeli keresztül, itt ismét beletorkollik egy alsóbbrendű út, a Budakeszi-Telki-Budajenő felől érkező 1103-as út, amelyen a Zsámbéknál Páty felé elágazó úthoz hasonlóan könnyedén elérhető a főváros. Perbált elhagyva hosszabb külterületi szakasza következik több éles, közel 90 fokos kanyarral, melyek az előjelzések és a sebességkorlátozások ellenére gyakori baleseti helyszínek. Itt ér át a Budakeszi járás területéről a Pilisvörösvári járásba. Tinnye területére érve is több éles kanyart vesz, ezek között akad olyan is, amelyre 30 kilométeres sebességkorlátozás vonatkozik.

Tinnye szélén ismét keresztezi – immár a forrása közelében – az egész Zsámbéki-medencén végigkanyargó Békás-patakot, a település központjában pedig két elágazása van: előbb az 1133-as út ágazik ki belőle, Piliscsaba és a népszerű kirándulóhelynek, horgászhelynek számító Garancsi-tó irányába, majd az 1106-os út torkollik bele Dorog-Csolnok-Dág-Úny irányából. Tinnye belterületét elhagyva elhalad a községhez tartozó Királyvölgyi lakópark mellett – itt egészen közel kerül Pest és Komárom-Esztergom vármegyék határához (Úny közigazgatási területéhez), de nem lépi azt át –, mert Pilisjászfalu területére érve, a településközpont közelében beletorkollik a 10-es főútba, annak 29+800-as kilométerszelvényénél.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 21,094 kilométer.

Története

1934-ben a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter 70 846/1934. számú rendelete az akkori 1-es (ma 10-es) főút és Zsámbék közti szakaszát harmadrendű főúttá nyilvánította, a Bicskén át egészen Söréd-Bodajk térségéig húzódó 806-os főút részeként.[2]

2013-ig az útvonal nagy része négy számjegyű útnak számított, 1101-es, illetve 1104-es számozással. Már ekkor tervbe volt véve az út olyan módon történő fejlesztése, hogy az elkerülje az érintett települések belterületeit, csökkentve így azok forgalomterhelését. Ezzel kapcsolatban végül 2015-ben született kormányhatározat, melyben megvalósítási határidőként 2020. december 31. szerepelt.[3]

A fejlesztés ügyében lefolytatott szakmai viták során két fő nyomvonalverzió alakult ki: ezek egyike Tinnye után nagyjából a Zsámbéki-medence közepén haladna Perbál, Tök és Zsámbék belterületétől keletre. A másik alternatíva szerint viszont az útvonal még Tinnye előtt dél-délnyugati irányba fordulna és nyugat felől kerülné meg a Nyakas-hegy tömbjét. A keleti nyomvonal várhatóan valóban tehermentesítené az érintett településeket az átmenő forgalomtól, ellenzői azonban félnek a környezetszennyező hatásától, a kétszer két sávos kialakítás miatt elképzelhető forgalomnövekedés állandó zajterhelésétől és attól, hogy egy esetleges útlezárás miatt már az így megnövekedett forgalom haladna át – még ha csak átmeneti, eseti jelleggel is – a településeken. A nyugati nyomvonal kivitelezése ezzel szemben távolabb vezetne a településektől, ám a domborzati viszonyok miatt valószínűleg jóval magasabb költségű lenne és ellenzői szerint az átmenő forgalom nagy része továbbra is megmaradna a településeket átszelő eredeti nyomvonalon.

A nyugati nyomvonal támogatására 2016-ban lakossági aláírásgyűjtés indult.[4][5] Vélhetően részben ennek a hatására Lázár János 2016. október 13-án bejelentette, hogy a nyugati változat győzött, azt fogják megvalósítani.[6][7] Ezzel együtt azonban az időközben R11-es gyorsúttá minősített projekt céldátumai is kitolódtak: az építkezés megkezdésének időpontja 2019-re, a befejezésé pedig 2022-re módosult.[8]

Jegyzetek

  1. NIF ZRT. - M1 Esztergom Tervezés Megval.tan - AF, 2017. június 27. (Hozzáférés: 2017. december 14.)
  2. Magyarország közlekedési térképe, 1937. Hungaricana, hozzáférés: 2022. október 22.
  3. A Kormány 1010/2015. (I. 20.) Korm. határozata a központi költségvetésből finanszírozott kiemelt közúti beruházásokról. Magyar Közlöny, 2015. január 20., p193.[halott link]
  4. Aláírásgyűjtés. Zsámbék 102-es gyorsút érdekvédelmi csoport információs honlapja, 2016. szeptember 1. (Hozzáférés: 2016. szeptember 7.)[halott link]
  5. Tinnye szórólap. Zsámbék 102-es gyorsút érdekvédelmi csoport információs honlapja, 2016. augusztus 20. [2016. november 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 7.)
  6. Rovó Attila: Lázár beszólt a Népszabadság kiadójának, jön a Fidesz-MSZP csúcstalálkozó – Esztergomot bekötik az M1-esbe. Index.hu, 2016. október 13. (Hozzáférés: 2016. november 18.)
  7. Tamásné Szabó Zsuzsanna: Győztek a civilek: mégsem lesz rémálom a zsámbéki elkerülő útból. 24.hu, 2016. október 13. (Hozzáférés: 2016. november 18.)
  8. A migránsokról, a Jobbikról és helyi ügyekről tartottak sajtótájékoztatót Pilisszentivánon. Várkapu.info, 2016. november 18. [2016. november 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 18.)

Read other articles:

Bandar Udara Internasional PhiladelphiaIATA: PHLICAO: KPHLFAA LID: PHLInformasiJenisPublikPemilikKota PhiladelphiaMelayaniDelaware ValleyLokasiPhiladelphia / Kota Kecil Tinicum, Pennsylvania, Amerika SerikatMaskapai penghubung UPS Airlines US Airways Ketinggian dpl11 mdplSitus webwww.phl.orgPetaDiagram bandara FAALandasan pacu Arah Panjang Permukaan kaki m 8/26 5,000 1,524 Aspal 9L/27R 9,500 2,896 Aspal 9R/27L 10,506 3,202 Aspal 17/35 6,500 1,664 Aspal Statistik (2010)Pengoperasian ...

 

 

University of California, DavisNama sebelumnyaUniversity Farm (1905–1922)Northern Branch of the College of Agriculture (1922–1959)MotoFiat lux (Latin)Moto dalam bahasa InggrisLet there be lightJenisPublic, Land-grant, Space-grantDidirikan1905 (1959 as a general UC campus)Dana abadi$790.1 million (2013)[1]KanselirLinda P.B. KatehiProvosRalph HexterStaf akademik2,236 (2011-12)[2]Staf administrasi20,812 (2011-12)[2]Jumlah mahasiswa34,155 (Fall 2013)[3]Sar...

 

 

Lanskap di Boa Vista, Tanjung Verde Tanjung Verde merupakan negara kepulauan yang terletak di Samudra Atlantik. Terdapat bebagai spesies burung dan reptil. Kepulauan ini termasuk wilayah ekologi dalam klasifikasi World Wide Fund for Nature. Lokasi dan deskripsi Kepulauan Tanjung Verde terletak di tengah Samudra Atlantik kurang lebih 570 km (354 mi) ke arah barat dari lepas pantai Afrika. Salah satu gunung tertinggi yaitu Gunung Fogo.[1] Kepulauan ini terdiri dari 10 pulau da...

العلاقات اليونانية الكوبية اليونان كوبا   اليونان   كوبا تعديل مصدري - تعديل   العلاقات اليونانية الكوبية هي العلاقات الثنائية التي تجمع بين اليونان وكوبا.[1][2][3][4][5] مقارنة بين البلدين هذه مقارنة عامة ومرجعية للدولتين: وجه المقارنة اليونا�...

 

 

750Ω resistor yang ditunjukkan dari kode warnanya Artikel ini merupakan bagain dari seriListrik dan MagnetMichael Faraday. Bapak kelistrikan dunia, dan sosok penting pada ilmu kemagnetan. Buku rujukan Statika listrik Muatan listrik Medan listrik Insulator Konduktor Ketribolistrikan Induksi Listrik Statis Hukum Coulomb Hukum Gauss Fluks listrik / energi potensial Momen polaritas listirk Statika magnet Hukum Ampere Medan magnet Magnetisasi Fluks magnetik Kaidah tangan kanan Kaidah tangan ...

 

 

1989 single by Anna Oxa and Fausto LealiTi lasceròSingle by Anna Oxa and Fausto LealiB-sideTi Lascerò (Instrumental)Released1989GenrePopLabelCBSSongwriter(s)Franco Fasano, Fausto Leali, Franco Ciani, Fabrizio Berlincioni, Sergio BardottiAnna Oxa singles chronology Quando nasce un amore (1988) Ti lascerò (1989) Avrei voluto (1989) Fausto Leali singles chronology Mi manchi(1988) Ti lascerò(1989) Avrei voluto(1989) Ti lascerò is a 1989 song composed by Franco Fasano, Fausto Leali, F...

Hill in Norway RødkleivaLocationNordmarka, Oslo, NorwayNearest major cityOsloCoordinates59°59′08″N 10°39′14″E / 59.98556°N 10.65389°E / 59.98556; 10.65389Vertical169 m (554 ft)Top elevation479 m (1,572 ft) AMSLBase elevation310 m (1,017 ft)Trails1Longest run422.5 m (1,386 ft)Lift systemDouble pull-hook Rødkleiva is a hill located in Nordmarka in Oslo, Norway. It was taken into use as a slalom hill in 1947 and w...

 

 

Disambiguazione – Se stai cercando lo strumento musicale a canne privo della sacca di accumulo dell'aria, vedi Flauto di Pan. ZampognaSuonatori di zampogna e ciaramedda dell'Italia MeridionaleInformazioni generaliOrigineItalia Classificazione422.122-7+422.122-62 Aerofoni a serbatoio d'aria UsoMusica folk La zampogna è una tipologia di cornamusa in uso ancora oggi nell'Italia centrale e meridionale. Indice 1 Storia 2 Struttura 3 Zampogna per regione 3.1 Zampogna in Abruzzo, Lazio e Molise ...

 

 

Dutch footballer and manager Wim Tap Personal informationDate of birth (1903-10-03)3 October 1903Place of birth The Hague, NetherlandsDate of death 24 September 1979(1979-09-24) (aged 75)Place of death The Hague, NetherlandsPosition(s) StrikerSenior career*Years Team Apps (Gls)1920–1936 ADO Den Haag International career1925–1931 Netherlands 33 (17)Managerial career1936–1946 ADO Den Haag *Club domestic league appearances and goals Wim Tap (3 October 1903 – 24 September 1979) was a...

Map all coordinates using OpenStreetMap Download coordinates as: KML GPX (all coordinates) GPX (primary coordinates) GPX (secondary coordinates) Manchester Central Library Barton Swing Aqueduct in the closed position There are 236 Grade II* listed buildings in Greater Manchester, England. In the United Kingdom, the term listed building refers to a building or other structure officially designated as being of special architectural, historical or cultural significance; Grade II* structures are...

 

 

本條目存在以下問題,請協助改善本條目或在討論頁針對議題發表看法。 此條目需要編修,以確保文法、用詞、语气、格式、標點等使用恰当。 (2013年8月6日)請按照校對指引,幫助编辑這個條目。(幫助、討論) 此條目剧情、虛構用語或人物介紹过长过细,需清理无关故事主轴的细节、用語和角色介紹。 (2020年10月6日)劇情、用語和人物介紹都只是用於了解故事主軸,輔助�...

 

 

Saint Baldred of TyninghameAbbot and ConfessorBornUnknownDied(757-03-06)6 March 757Bass Rock, East LothianVenerated inRoman Catholicism; Anglicanism; Eastern OrthodoxyMajor shrineTyninghame, later removed to Durham Cathedral (destroyed)Feast6 March Balthere of Tyninghame (later Baldred) was a Northumbrian hermit and abbot, resident in East Lothian during the 8th century. Dating According to Hovendeus the date of Baldred's death is given as 756. Symeon of Durham says the twentieth year of...

1975 single by Bay City Rollers Give a Little LoveSingle by Bay City Rollersfrom the album Wouldn't You Like It? B-sideShe'll Be Crying Over YouReleased1975Recorded1975GenrePop[1]Length3:29LabelArista, BellSongwriter(s)Phil Wainman and Johnny GoodisonProducer(s)Phil Wainman and Johnny GoodisonBay City Rollers singles chronology Bye, Bye, Baby (Baby Goodbye) (1975) Give a Little Love (1975) Don't Stop the Music (1975) Give a Little Love, by the Bay City Rollers, was a UK number-one sin...

 

 

Politics of Guyana Constitution Executive President (list) Irfaan Ali Vice President Prime Minister (list) Mark Phillips Legislature National Assembly Speaker: Manzoor Nadir Leader of the Opposition Administrative divisions Regions Neighborhood Councils Elections Recent elections General: 20152020next Political parties Foreign relations Ministry of Foreign Affairs Minister: Hugh Todd Diplomatic missions of / in Guyana Passport Visa requirements Visa policy Guyana portal Other countries vt...

 

 

American Al-Qaeda member (1978–2015) Adam Yahiye GadahnPersonal detailsBorn(1978-09-01)September 1, 1978Oregon, U.S.DiedJanuary 19, 2015(2015-01-19) (aged 36)Waziristan, PakistanCause of deathDrone strikeHeight5 ft 11 in (1.80 m)[1]OccupationAl-Qaeda operativeKnown forMember of al-Qaeda/FBI's most wantedMilitary serviceAllegiance Al-QaedaBranch/serviceAl-Qaeda central (1998–2015)Years of service1998–2015RankAdvisor to Osama bin LadenBattles/war...

Scottish statesman and colonial administrator (1812–1860) The Most HonourableThe Marquess of DalhousieKT PCGovernor-General of IndiaIn office12 January 1848 – 28 February 1856MonarchVictoriaPrime MinisterLord John RussellThe Earl of DerbyThe Earl of AberdeenThe Viscount PalmerstonPreceded byThe Viscount HardingeSucceeded byThe Viscount CanningPresident of the Board of TradeIn office5 February 1845 – 27 June 1846MonarchVictoriaPrime MinisterSir Robert PeelPreceded b...

 

 

Pisanello, medaglia di Pier Candido Decembrio Pier Candido Decembrio (Pavia, 24 ottobre 1399 – Milano, 12 novembre 1477) è stato un letterato, funzionario, traduttore e storico italiano dell'età umanistica. Indice 1 Biografia 1.1 L'educazione umanista 1.2 Al servizio di Filippo Maria Visconti 1.3 L'esilio, il ritorno a Milano e la morte 2 Produzione letteraria 2.1 Le opere giovanili 2.2 Le traduzioni in latino e in volgare 2.2.1 Il progetto culturale visconteo 2.2.2 Le versioni dal greco ...

 

 

Shake It UpSáng lậpChris ThompsonDiễn viên Bella Thorne Zendaya Davis Cleveland Roshon Fegan Adam Irigoyen Kenton Duty Caroline Sunshine Nhạc phimJeanne Lurie, Aris Archontis and Chen NeemanNhạc dạoShake It Up (Selena Gomez trình diễn)Soạn nhạc Eric Goldman Zed Kelley Ken Lofkoll Michael Corcoran Quốc giaHoa KỳNgôn ngữTiếng AnhSố mùa3Số tập75 (Danh sách chi tiết)Sản xuấtGiám chế Rob Lotterstein Chris Thompson (mùa 1) Jeff Strauss (mùa 2) Eileen C...

Bahasa Belanda Kuno Bahasa Franka Hilir KunoBahasa Franka Kuno Dituturkan diHolandia, Austrasia, Zeeland, dan FlandriaWilayahNegara-Negara Dataran RendahEraAbad ke-5 hingga pertengahan Abad ke-12 M, secara bertahap berkembang menjadi Bahasa Belanda Pertengahan Rumpun bahasaIndo-Eropa JermanikJermanik BaratFrankaBelanda Kuno Bentuk awalFranka Belanda Kuno Sistem penulisanRune, LatinKode bahasaISO 639-3odtLINGUIST List odtGlottologoldd1237[1]IETFodt Status pemertahanan Punah EXSing...

 

 

Amputee sports classification This article is about the parasports classification. For other uses, see A4. A4 is an amputee sport classification used by the International Sports Organization for the Disabled (ISOD).for people with acquired or congenital amputations. People in this class have one leg amputated below the knee. Their amputations impact their sport performance, including having balance issues, increased energy costs, higher rates of oxygen consumption, and issues with their gait....