Zsikva (1890-ig Zsikava, szlovákul Žikava) község Szlovákiában, a Nyitrai kerület Aranyosmaróti járásában.
Fekvése
Aranyosmaróttól 8 km-re északra fekszik.
Története
A települést "Sikua" alakban 1075-ben a garamszentbenedeki bencés apátság alapítólevelében említik először.[2] Később 1209-ben "Sichoua", 1293-ban "Sitva" néven szerepel a korabeli forrásokban. A garamszentbenedeki apátság birtokaihoz tartozott. 1388-tól a hrussói, később a nagytapolcsányi uradalom része volt. 1424-ben említik vámját is. 1536-ban 6 portája adózott. 1573-ban a török pusztításoknak esett áldozatul.[3] 1601-ben 30 ház állt a faluban.
1715-ben 20 adózója volt. Lakói mezőgazdasággal, rákászattal foglalkoztak. Később főként mezőgazdasági idénymunkákat végeztek.
Vályi András szerint " ZSIKAVA. Tót falu Bars Várm. földes Ura Gr. Keglevics Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Kis Tapolcsánynak szomszédságában, és annak filiája; határja jó."[4]
Fényes Elek szerint " Zsikava, Bars m. tót falu, 335 kath. lak. F. u. gr. Keglevics. Ut. p. Verebély."[5]
Bars vármegye monográfiája szerint "Zsikva, a Tribecs-hegyek nyúlványai alatt fekvő tót kisközség, 528 róm. kath. vallású lakossal. Hajdan Hrussó vár tartozéka volt és akkoriban Zykava alakban van említve. Mátyás király 1486-iki adománylevelében Sykawa néven említi. Később a kistapolcsányi uradalomhoz csatoltatott és a Keglevich család és Károly Lajos főherczeg után József főherczegé lett. 1573-ban a törökök a község lakosait felkonczolták. Korabinszky e községet 1786-ban Zikava néven említi és megjegyzi róla, hogy hajdan híres ráktenyésztése volt. Katholikus temploma 1780-ban épült. Ide tartozik Széplakmajor és Krászni s Piszki telep is. A község postája, távirója és vasúti állomása Kistapolcsány."[6]
A trianoni békeszerződésig Bars vármegye Aranyosmaróti járásához tartozott.
Népessége
1828-ban 47 házában 322 lakos élt.
1880-ban 432 lakosából 404 szlovák és 2 magyar anyanyelvű volt.
1890-ben 473 lakosából 452 szlovák és 12 magyar anyanyelvű volt.
1900-ban 528 lakosából 509 szlovák és 14 magyar anyanyelvű volt.
1910-ben 589 lakosából 535 szlovák, 53 magyar és 1 német anyanyelvű volt.
1921-ben 649 lakosából 647 csehszlovák és 2 magyar volt.
1930-ban 683 lakosából 679 csehszlovák volt.
1970-ben 787 lakosából 785 szlovák volt.
1980-ban 701 lakosából 693 szlovák volt.
1991-ben 614 lakosából 610 szlovák volt.
2001-ben 584 lakosából 569 szlovák volt.
2011-ben 514 lakosából 476 szlovák és 1 magyar.
Neves személyek
Nevezetességei
- Római katolikus temploma 1804-ben épült klasszicista stílusban, 1849-ben átépítették.
Jegyzetek
- ↑ The 2021 Population and Housing Census. Szlovák Statisztikai Hivatal
- ↑ Györffy György 1992.: Diplomata Hungariae Antiquissima I. Budapest, 150; Hoffmann István 2004: Az oklevelek helynévi szórványainak nyelvi hátteréről. Helynévtörténeti Tanulmányok 1, 44-50; Szőke Melinda 2006: A garamszentbenedeki apátság alapítólevelében szereplő szórványok nyelvi alkata és szövegbeli helyzete. In: Kovács, Z. – Szirák, P. (ed.): Juvenilia I. Debreceni bölcsész diákkörösök antológiája. Debrecen, 271; 2018: The Textual Positioning of Toponyms in Latin Language Medieval Hungarian Charters. Onomastica Uralica 2018, 37.
- ↑ Reiszig Ede: Bars vármegye története.
- ↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása I–III. Buda: Királyi Universitás. 1796–1799.
- ↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851.
- ↑ Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914. → elektronikus elérhetőség Bars vármegye.
Források
- Peter Ivanič 2015: Majetky opátstva v dnešnom Hronskom Beňadiku v rokoch 1075 a 1209. Studia Historica Nitriensia 19/1.
- Keglevich Kristóf 2012: A garamszentbenedeki apátság története az Árpád- és az Anjou-korban (1075-1403). Szeged, 200.
- Štefan Rakovský a kol. 1969: Zlaté Moravce a okolie. Bratislava, 159-160.