Idősebb Wesselényi Miklós
Született	1750. december 11. Zsibó
Elhunyt	1809. október 25. (58 évesen) Zsibó
Beceneve	„zsibói bölény”
Állampolgársága	magyar
Házastársa	Cserey Heléna
Gyermekei	Wesselényi Miklós
Szülei	Wesselényi István
Foglalkozása	erdélyi magyar katona, politikus, főúr
Tisztsége	a magyar főrendiház tagja (1790–1791) a magyar főrendiház tagja (1792–1792) a magyar főrendiház tagja (1796–1796) a magyar főrendiház tagja (1808–1808)
A Wikimédia Commons tartalmaz Idősebb Wesselényi Miklós témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Ez a szócikk Wesselényi Miklósról, a „zsibói bölényről” szól. Hasonló címmel lásd még: Wesselényi Miklós (egyértelműsítő lap).

Idősebb Wesselényi Miklós (Zsibó, 1750. december 11. – Zsibó, 1809. október 25.) erdélyi magyar katona, politikus, főúr, a „zsibói bölény”.

Felvállalta a magyar erdélyi és magyarországi kultúrélet, valamint a kolozsvári és pesti színházalapítás ügyét, és ezek felépítéséhez anyagilag is jelentősen hozzájárult. Színdarabokat írt és fordított is – hiszen angolul, olaszul, németül és románul közel anyanyelvi szinten beszélt.^[1][2][3]

Petrőczy Kata Szidónia költőnő dédunokája.

Apja báró hadadi Wesselényi István (1708–1757), anyja báró vargyasi Daniel Polixénia (1720–1775) voltak. Nyolcéves korában apja elhunyt. Tizenegy testvére közül csak öt lánytestvére érte meg a felnőttkort. Nevelője kezdetben Deáki Filep Pál, később pedig Cornides Dániel volt. Tizenkilenc éves korában a kolozsvári református kollégium padjaiból kilépve állt be katonának. Édesanyja halálakor, 25 éves korában már kapitány. Kolozsváron ismerkedett meg a székely kisnemesi származású Cserey Helénával,^{[m 1]} Cserey Farkas udvari kancellári tanácsos lányával. Az ismeretségből szerelem, abból pedig – 1777-ben – házasság lett. Eltérő felekezethez tartoztak, Wesselényi kálvinista volt, míg a Cserey család római katolikus. A házasságot az egyház beleegyezésével csak úgy köthették meg, ha vállalják, hogy születendő gyermekeiket katolikusnak keresztelik (reverzális). Ám őket mégis reformátusnak keresztelték, ami a híresen pápista Cserey-ág haragját vonta maga után, ezért, és mert 1782-ben Heléna áttért református vallásra, 1783-ban hatheti vallásosság oktatásra bevonult a szebeni orsolyita zárdába (cselédséget vihetett magával, férje meglátogathatta, kijárhatott ismerőseihez, és színházba is), illetve Mária Terézia azt a döntést hozta, hogy Wesselényinek kárpótlásul birtokán egy katolikus kápolnát kell építtetnie, és ott köteles a katolikus szellemben, szüleiktől elszakítva neveltetni fiait, Istvánt és Ferencet, akik azonban még ennek életbe lépése előtt, az uralkodói rendelet kiadásának hónapjában elhaláloztak.^[6][7][8]

Miklós szimpatizált a korabeli nemesi reform^[9] szabadságeszményeivel. Vitába került az erősen aulikus (a bécsi udvar konzervatív politikáját támogató személy – különösen főnemes – a reformkorban) természetű Haller János gróffal^{[m 2]}, a szomszédos csákigorbói kastély tulajdonosával. Kettejük vitája hamar szimbolikus hadviseléssé alakult, aminek egyik mozzanataként Wesselényi elfoglalta a kastélyt, a gróf embereit pedig elfogatta, és saját zsibói várába vitette, majd rövid úton elengedte őket. Az erdélyi Királyi Tábla pénzbüntetésre ítélte, ám Haller és neje panaszára Wesselényi Miklóst 1785-ben letartóztatták, perbe fogták, elítélték és a kufsteini várbörtön császártornyába, pontosabban annak 5-ös számú cellájába zárták előbb két évre, majd ezt – itt is féktelen, de egyben nemzeti érzelmű természete miatt – bizonytalan időre változtatták. 1789. december 15-én szabadult. A gróffal kibékült, s mint a hadakozás és fogság előtt, újra barátok lettek.

1791-től 1809-ig állandó tagja volt az erdélyi diétának (rendi országgyűlésnek) az ellenzék (az alkotmánypártiak) padsoraiban (az udvarhűekkel szemben). Ennek ellenére 1804-ben Közép-Szolnok vármegye főispáni helytartójává lett (amelynek 1794-től követe volt, de az ispánságig nem vihette). A rendi országgyűléseken a nemzeti ügyek, a nemzeti kultúra és mindenek előtt a magyar színjátszás lelkes és nagy-formátumú szónoka volt. 1797-től haláláig igazgatta az erdélyi magyar színtársulatot, melynek turnékat szervezett, sőt drámákat írt és fordított. 1809. május 10-én még Wesselényi elnökletével tartott gyűlést az országgyűlés színházi bizottsága, s beszédét mondott a színészet ügyében, de a figyelem középpontjában ekkor már az inszurrekció, a nemesi felkelés állt. Júliusban megbetegedett – ekkor harci feladatait a még csupán 13 éves fia vette át – és otthonában októberben elhunyt.

Wesselényi Miklós híres vadászatokat és lakomákat tartott. Szertelen, arisztokratikus életének köszönhette becenevét is. A zsibói kastélyához kapcsolódó ménese Erdély- és Magyarország-szerte híres volt. Művelt volt: Horatiust, Montesquieu-t, Voltaire-t olvasott. Kedvenc olvasmányai közt volt a Biblia. Bőkezű, különc és szeszélyes főúr volt. Szerencsétlenség kísérte gyermekeivel, tizenegy gyermeke közül csak egy (a tizedik) érte meg a felnőttkort, ifjabb Wesselényi Miklós, a későbbi „árvízi hajós”.

1. ↑ Cserey Heléna (a Szilágy vármegyei Kraszna, 1754 – Zsibó, 1830. december 13. vagy 16.): nagyajtai Cserey Farkas és csíkszenttamási Boros Katalin lánya.^[4] Akárcsak férje, maga is irodalom- és művészetpártoló volt. Annak börtönévei alatt „kénytelen-kelletlen”, de sikeresen kitanulta a gazdaság irányítását, és mindkét Wesselényi – férje és fia – közéleti szereplése idején ő vitte a birtokot.^[5]
2. ↑ Haller János gróf: Csáky Borbála és Haller György fia, felesége Nemes Zsuzsanna. Az erdélyi területek, így Gorbó is, 1742 után, hosszú pereskedést követően kerültek édesanyja zálogbirtokosságba Csáky Miklóstól 25 évre, majd azt – annak lejártakor – János 1767 májusában már Kornis Mihály (kolozsi és bihari főispán) grófnak adta át (aki nem sokkal a birtok Csákyak általi visszavétele előtt halt meg). 1784-ben kerül újra vissza ez a jog. Mivel Haller János 1793-ban gyermektelenül halt meg, földjeit anyja testvére, Bornemissza Jánosné (Csáky Kata) lányai szerezhették meg a területet.^[10][11] Más forrás szerint 1770-ben Haller János birtokában volt Gorbó.^[12] Kazinczy Ferenc – aki a kufsteini börtönévek után szintén Wesselényi barátja volt^[13] – 25. levele szerint 1781-ben a barátok viszonya egy ló és a lovászlegénye miatti bosszúságból mérgesedett el.^[14]

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIV. (Telgárti–Zsutai). Budapest: Hornyánszky. 1914.  
• Veress Dániel: Wesselényi Miklós, Budapest, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1983
• ↑ eclap.eu: Id. Wesselényi Miklós színházi levelezése (Színháztörténeti Könyvtár)^{[halott link]} – időb Wesselényi színigazgatókhoz írott levelei, ECLAP Connecting stages/OSZMI – 1983
• Kazinczy Ferenc: Eredeti munkái… – XXIV., XXV. levél (356–366. o.) – 1839 (online: google könyvek)
• Beke László, Gazda István, Szász Zoltán, Szörényi László: Nemzeti évfordulóink 2009: Soós István : Idősebb Wesselényi Miklós (42. oldal); Balassi Intézet – 2008 (online: Google e-könyv)

• Kemény Zsigmond: A két Wesselényi Miklós, megjelent: Csengery Antal: Magyar szónokok és státusférfiak. Politicai jellemrajzok (85–186. oldal) – 1851 (online: google könyvek)
• Nyirő József: A sibói bölény – 1929
• Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája – XV. fejezet: Wesselényiek Id. Miklós és Cserei Heléna 2003. ISBN 963 9374 74 1
• A Wesselényi-családfa