Recceswinth halála után az egybegyűlt nemesség egy előkelő gót férfiút, Wambát választotta meg királlyá,[3] akit, bár eleinte vonakodott, a toledói érsek kent föl.[3] Azonban Septimania grófja, Childerich és lakosai megint fellázadtak és magukkal ragadták a hegylakókat is.[3] Wamba a bizánci eredetű Paulust küldötte ellenük.[3] De csalódott benne, mert Paulus nagyravágyástól eltelve, a korona után áhítozott, s a helyett hogy a lázadást lecsendesítette volna, lángba borította az egész országot.[3] A fölkent uralkodóhoz csak a papság maradt hű.[3] Wamba e kedvezőtlen fordulat láttára tüstént fegyvert ragadott s késedelem nélkül a lázadás színhelyén termett.[3] Leigázta a baszkokat, lecsendesítette Tarraconiát s egyenesen Septimaniába hatolt, hol heves ostrom után bevette Narbonne-t és azután bekerítette Nîmes-t, melynek falai közt vonta meg magát Paulus.[3] Borzasztó tusa után bevette a várost s ellenfele a római amphitheatrum falai közé húzódva, kegyelemért könyörgött.[3] Wamba trónon ülve és fegyveres katonáitól körülvéve felolvastatta előtte a toledói törvényt, mely a lázadók fejére halálbüntetést mért.[3] Mindazáltal megelégedett azzal, hogy ráüttette a becstelenség bélyegét, vagyis lenyíratta haját s életfogytiglan börtönre kárhoztatta.[3]
Wamba rendbe hozva Septimania ügyeit, diadalmenetben vonult be Toledóba.[3] A menet élén a többi lázadókkal együtt megbecstelenítve, daróc-ruhában Paulus haladt, s hogy gyalázata még nagyobb legyen, fekete bőrből készített koronát nyomtak a fejébe.[3]
A király ekként lecsendesítvén az országot, a hadszervezet újjáalkotásához látott.[3] Fejlesztette a hajóhadat s kiterjesztette a védkötelezettséget. Elrendelte, hogy az egyháziak épp úgy tartoznak hadikötelezettséggel, mint a világiak.[3] De a terhek, melyeket ezáltal a lakosságra rótt, sok ellenséget szereztek neki.[3] Úgy látszik, az elégületlenek megbízásából járt el egyik rokona, Erwig, ki titokban álomitalt kevert a király poharába, s midőn ettől eszméletét vesztette, lenyíratta haját, barátcsuhába bujtatta s kolostorba küldötte, a hol hátralevő napjait leélte.[3]
Emlékezete
Emlékét őrzi Móra FerencKirályok föld felett és föld alatt című elbeszélése (megjelent a Túl a Palánkon című kötetben).
_01.jpg){kind=small}
