Septimania

Septimania
Septimania 537-ben
Septimania 537-ben

Septimania történelmi régió volt, eredetileg Gallia Narbonensis római provincia nyugati része. Neve először Sidonius Apollinaris 472-ben keltezett levelében olvasható. Nevét onnan kapta, hogy itt telepítette le Augustus császár a Legio VII Claudia veterán katonáit.

A Vizigót Királyság (462–720)

A frank–gót háború hadjáratai 507–509

418 végén vagy 419 elején a vizigótok átkeltek a Pireneusokon, és elfoglalták Toulouse-t, Bordeaux-t. 462-ben Libius Severus római császár átengedte a vizigótoknak Narbonne-t és Gallia Narbonensis nagy részét. A vizigótok Galliának nevezték Septimaniát, a frankok pedig Gothiának, az oda települt vizigótokról.

507-ben a vouillé-i csatában a vizigótok döntő vereséget szenvedtek az I. Klodvig frank király vezette egyesült frank és burgund csapatoktól, és 508-ban már addigi fővárosuk, Toulouse is frank kézre került. A gótok kénytelenek voltak feladni galliai területeik zömét, csak Septimaniát tudták megtartani. A következő kb. kétszáz évben a tartomány határai többé-kevésbé állandóak voltak:

Nîmes és Maguelonne között felépítették Millia várát (castellum) — erről 678-ből van az első adat.

A tartományban az ariánus hitű vizigótok egy főegyházmegyét alakítottak ki nyolc püspökséggel. Ezek székhelyei:

voltak.

Az Arab Birodalom

Hadjáratok a Pireneusok vidékén 735–742
Baszkföld környéki hadjáratok 756–760

A gót fennhatóságnak a muszlim hódítás vetett véget. 716-ban Al-Szamh ibn Malik al-Khawlani kormányzó átkelt csapataival a Pireneusokon. 719-ben legyőzte az utolsó gót királyt, II. Agilát, ezután egy-két erődítmény kivételével elfoglalta az egész tartományt — az utolsó vizigót erősség, Carcassonne 725-ben esett el. A septimaniai emirátus székhelye a korábbiakhoz hasonlóan Narbonne lett. A tartományból elűzött gótok és gallo–rómaiak az ezidőtájt perszonálunióban egyesült Akvitániában és Baszkföldön találtak menedéket.

Az Arab Birodalom északi terjeszkedését Martell Károly állította meg. Miután 732-ben, a poitiers-i csatában I. Odo aquitániai herceggel szövetségben legyőzte (a frank krónikákban al-Gafiqi néven szereplő) Abd ar-Rahmán ibn Abdalláh kormányzó fosztogató seregét, 736-ban öccsével, Childebranddal kiszorította a mórokat Provence-ból. 737-ben a Berre menti csatában szétverték a Gallia visszafoglalására összegyűjtött arab sereget. Ezután végigdúlták Septimaniát, de Narbonne ostromával ekkor még nem próbálkoztak — a feltételezések szerint azért, mert Odo utóda, I. Hunald aquitániai herceg folyamatosan „zaklatta” csapataikat és fenyegette utánpótlási vonalaikat.

A tartományban a mórok szívós védelemre rendezkedtek be. Megerősítették a Vizigót Királyságnál felsorolt városok, továbbá:

erődítéseit.

Martell Károly utóda, Kis Pipin 752-re gyűjtött össze elegendő erőt Narbonne ostromához. A városig könnyen jutott el, mert a vizigót származású grófok harc nélkül átadták neki erősségeiket. Így kapta meg:

Az ostrom hét évig tartott, és eredményeként sikerült az arabokat teljesen kiszorítani a Pireneusoktól északra eső területekről; Septimania hosszú időre frank fennhatóság alá került. A történészek az elhúzódó ostrom okai között említik, hogy a sereg Ansemundus elestével elvesztette helyi utánpótlását. A frank területről hozott ellátmányt állandóan fenyegették Waifer aquitániai herceg csapatai, amelyek rendszeresen zaklatták a frankokat. Pipin erőit megosztotta a Nîmes-ben kitört felkelés, aminek leverése után a környék igazgatására frank kormányzót nevezett ki, egy bizonyos Radulf grófot. A város bevétele után a moszlim helyőrséget felkoncolták.

A Frank Királyság (Gothia)

Gothia és Marca Hispanica grófságai

Narbonne bevétele után Pipin megszállta a Pireneusoktól északra megmaradt utolsó mór támaszpontot, Roussillont, majd Délnyugat-Akvitánia ellen fordult.

A frank közigazgatás kiépítéséhez le kellett küzdeni a helybéli, többségében gallo–román lakosság ellenállását, amely főleg a városokban volt jelentős. A tartomány pacifikálása érdekében 759-ben Pipin garantálta, hogy lakosai megtarthatják törvényeiket — és valószínűsíthető, hogy uraikat is. Ennek ellenére Nîmes után felkelések robbantak ki Uzès-ben és Rouergue-ben is — leverésük után Pipin ezekbe a városokba is frank grófokat nevezett ki.

Átalakították az egyházi életet is: 788 után Nagy Károly, majd fia, Jámbor Lajos megbízásából Anianei Szent Benedek sorra püspökségeket és apátságokat alapított a tartományban, amit Gothiára neveztek át.

A területet grófságokra tagolták.

Jegyzetek

Források

Read other articles:

Cet article est une ébauche concernant une athlète chinoise. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Yan Hong Informations Disciplines Marche athlétique Période d'activité Retraite sportive Nationalité Chinoise Naissance 23 octobre 1966 (57 ans) Tieling Palmarès Médailles obtenues Championnats du monde 0 0 1 Championnats du monde en salle 0 1 0 Coupe du monde de marche 1 0 0 modifier  Y...

 

 

Boeing Model 6, juga dikenal sebagai B-1 adalah perahu terbang biplan kecil yang dirancang oleh William Boeing lama setelah Perang Dunia I. Model 6 adalah desain komersial pertama untuk Boeing (sebagai lawan desain militer atau eksperimental), maka penunjukan B-1. Tata letak adalah konvensional untuk hari itu, dengan mesin baling-baling pendorong Hall Scott dipasang di antara struts cabane. Pilot duduk di kokpit terbuka di haluan, dan sampai dua penumpang bisa dibawa dalam kokpit terbuka ked...

 

 

† Человек прямоходящий Научная классификация Домен:ЭукариотыЦарство:ЖивотныеПодцарство:ЭуметазоиБез ранга:Двусторонне-симметричныеБез ранга:ВторичноротыеТип:ХордовыеПодтип:ПозвоночныеИнфратип:ЧелюстноротыеНадкласс:ЧетвероногиеКлада:АмниотыКлада:Синапсиды�...

Ганс Юрген Айзенкнем. Hans Jürgen Eysenck Дата рождения 4 марта 1916(1916-03-04) Место рождения Берлин Дата смерти 4 сентября 1997(1997-09-04) (81 год) Место смерти Лондон Страна  Великобритания Научная сфера психология Место работы Королевский колледж Лондона Альма-матер Лондонский универ...

 

 

Douglas Skystreak ( D-558-1 atau D-558-I) adalah pesawat jet penelitian sayap rendah (low wing) Amerika Serikat satu-mesin dari tahun 1940-an. Ini dirancang pada tahun 1945 oleh Douglas Aircraft Company untuk U.S. Navy Bureau of Aeronautics, dalam hubungannya dengan National Advisory Committee for Aeronautics (NACA). Skystreak adalah pesawat bertenaga turbojet yang lepas landas dari tanah di bawah tenaga mereka sendiri dan memiliki permukaan terbang unswept. Referensi NASA Dryden D-558-1 gal...

 

 

CraoncomuneCraon – Veduta LocalizzazioneStato Francia Regione Nuova Aquitania Dipartimento Vienne ArrondissementChâtellerault CantoneLoudun TerritorioCoordinate46°47′N 0°02′E / 46.783333°N 0.033333°E46.783333; 0.033333 (Craon)Coordinate: 46°47′N 0°02′E / 46.783333°N 0.033333°E46.783333; 0.033333 (Craon) Superficie21,3 km² Abitanti206[1] (2009) Densità9,67 ab./km² Altre informazioniCod. postale86110 Fuso orari...

此條目可能包含不适用或被曲解的引用资料,部分内容的准确性无法被证實。 (2023年1月5日)请协助校核其中的错误以改善这篇条目。详情请参见条目的讨论页。 各国相关 主題列表 索引 国内生产总值 石油储量 国防预算 武装部队(军事) 官方语言 人口統計 人口密度 生育率 出生率 死亡率 自杀率 谋杀率 失业率 储蓄率 识字率 出口额 进口额 煤产量 发电量 监禁率 死刑 国债 ...

 

 

Chinese cyclist In this Chinese name, the family name is Gong. Gong JinjiePersonal informationBorn (1986-11-12) 12 November 1986 (age 37)Team informationDisciplineTrackRoleRiderRider typeSprint Medal record Olympic Games 2016 Rio de Janeiro Team sprint 2012 London Team sprint World Championships 2015 Yvelines Team sprint 2008 Manchester Team sprint 2010 Ballerup Team sprint 2013 Minsk Team sprint 2013 Minsk Keirin 2016 London Team sprint 2011 Apeldoorn Team sprint 2012 Melbourne Tea...

 

 

This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Eesti Televisioon – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (August 2022) (Learn how and when to remove this message)Estonian national television channel For other uses, see ETV (disambiguation). Estonian Television redirects here. For the list of Estonian ...

British-based gambling company Sky Betting & GamingCompany typeLimited companyIndustryOnline gambling and gamingHeadquartersLeedsProductsSports betting, online poker, online casino, online bingo, odds comparison service, fantasy football and football predictor gameOwnerFlutter Entertainment Sky Betting & Gaming is a British-based gambling company, owned by Flutter Entertainment, with headquarters in Leeds, West Yorkshire and offices in Sheffield & Solihull. Sky Betting & Gamin...

 

 

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (ديسمبر 2018) هولندا كأس العالم 1990 الاتحاد المشرف اتحاد هولندا لكرة القدم البلد المضيف  إيطاليا المدرب مونديال 1986 م�...

 

 

His EminenceLuigi DadaglioArchpriest of the Basilica di Santa Maria MaggioreDadaglio in 1988.ChurchRoman Catholic ChurchAppointed15 December 1986Term ended22 August 1990PredecessorCarlo ConfalonieriSuccessorUgo PolettiOther post(s)Cardinal-Deacon of San Pio V a Villa Carpegna (1985–90)OrdersOrdination22 May 1937Consecration8 December 1961by Amleto Giovanni CicognaniCreated cardinal25 May 1985by Pope John Paul IIRankCardinal-DeaconPersonal detailsBornLuigi Dadaglio28 September 1914Sezz...

The following highways are numbered 3E: United States Georgia State Route 3E (Atlanta–Marietta) (former) Georgia State Route 3E (Thomaston) (former) New York State Route 3E (former) Oklahoma State Highway 3E Secondary State Highway 3E (Washington) (former) vteList of highways numbered ...0–9 0 1 1A 1B 1D 1X 2 2A 2N 3 3A 3B 3C 3E 3G 4 4A 5 5A 5B 6 6A 6N 7 7A 7B 7C 8 9 9A 9B 9E 9W 10–16 10 10A 10N 11 11A 11B 11C 12 12A 12B 12C 12D 12E 12F 13 13A 14 14A 15 15A 16 16A 17–22 17 17A 17B 17...

 

 

Contursi Termecomune Contursi Terme – Veduta LocalizzazioneStato Italia Regione Campania Provincia Salerno AmministrazioneSindacoAntonio Briscione (lista civica Ora) dal 4-10-2021 TerritorioCoordinate40°38′N 15°14′E40°38′N, 15°14′E (Contursi Terme) Altitudine250 m s.l.m. Superficie28,93 km² Abitanti3 230[3] (31-12-2021) Densità111,65 ab./km² FrazioniBagni di Contursi, Bagni Forlenza, Monte di Pruno, Ponte Mefita, Pruno So...

 

 

Disambiguazione – Qing rimanda qui. Se stai cercando altri significati, vedi Qing (disambigua). Impero Cinese 中華帝國 ZhonghuaDiguo Grande Qing Dà Qīng 大淸 (dettagli) (dettagli) Impero Cinese 中華帝國 ZhonghuaDiguo Grande Qing Dà Qīng 大淸 - LocalizzazioneLa Cina della dinastia Qing intorno al 1890. Dati amministrativiNome completoImpero del Grande Qing, Impero Cinese Nome ufficiale大淸帝國,中華帝國 Lingue ufficialiInizialmente lingua manciù, poi Lingua c...

L'antica Milano romana (Mediolanum) sovrapposta alla Milano moderna. Il rettangolo più chiaro al centro, leggermente sulla destra, rappresenta la moderna piazza del Duomo, mentre il moderno Castello Sforzesco si trova in alto a sinistra, appena fuori dal tracciato delle mura romane di Milano. Al centro, indicato in rosso salmone, il foro romano di Milano, mentre in verde il palazzo imperiale romano di MilanoLe basiliche paleocristiane di Milano sono le prime chiese cristiane costruite nella ...

 

 

Арагонский крестовый походОсновной конфликт: Крестовый поход и часть Войны Сицилийской вечерни Фреска из Замка Кардона, изображающая осаду Жироны в 1285 году; сейчас представлена в Национальном музее искусства Каталонии Дата 1284–1285 Место Каталония, Испания Итог Победа А�...

 

 

ميلتونفال   الإحداثيات 39°20′54″N 97°27′11″W / 39.34833°N 97.45306°W / 39.34833; -97.45306   [1] تاريخ التأسيس 1881  تقسيم إداري  البلد الولايات المتحدة[2]  التقسيم الأعلى مقاطعة كلاود  خصائص جغرافية  المساحة 1.96169 كيلومتر مربع1.961703 كيلومتر مربع (1 أبريل 2010)  ارت...

Former municipality in Bern, SwitzerlandGrafenriedFormer municipalityGrafenried village and church Coat of armsLocation of Grafenried GrafenriedShow map of SwitzerlandGrafenriedShow map of Canton of BernCoordinates: 47°5′N 7°31′E / 47.083°N 7.517°E / 47.083; 7.517CountrySwitzerlandCantonBernDistrictBern-MittellandArea • Total4.71 km2 (1.82 sq mi)Elevation520 m (1,710 ft)Population (2011-12) • Total980 �...

 

 

この記事には参考文献や外部リンクの一覧が含まれていますが、脚注によって参照されておらず、情報源が不明瞭です。 脚注を導入して、記事の信頼性向上にご協力ください。(2020年5月) この記事で示されている出典について、該当する記述が具体的にその文献の何ページあるいはどの章節にあるのか、特定が求められています。 ご存知の方は加筆をお願いします。...