A vörös és kék államok (angolul: red states and blue states) politikai kifejezés, ami a 2000-es elnökválasztás után kezdett el elterjedni az Amerikai Egyesült Államokban. Olyan államokra használják a szavakat, amelyek főként egy pártra szavaznak – kék a Demokrata Pártra, vörös a Republikánus Pártra.[1][2] Olyan államok, ahol általában változik az eredmény, a csatatérállam vagy a lila állam elnevezést kapják.[3]
Minden államban van sok liberális és konzervatív szavazó, de az ország választási rendszere miatt, ami szerint minden elektort a győztes kap meg, tűnnek csak vörösnek vagy kéknek.[4] Ennek köszönhetően 2016 és 2020 között mindössze öt állam váltott pártot, illetve 35 állam mindig ugyanarra a pártra szavazott, mióta a kifejezést elkezdték használni. Ugyan vannak államok, amik szinte sose váltanak pártot, idő elteltével nem kizárt, hogy kékből pirosak vagy pirosból kékek lesznek.
A győztes megszerezte a szavazatok relatív többségét, de az abszolút többséget nem
A győztes nem szerezte meg a szavazatok relatív-, és abszolút többségét sem