Vékony Gábor

Vékony Gábor
Született1944. december 15.
Csengőd
Elhunyt2004. június 10. (59 évesen)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásatörténész,
régész,
nyelvész,
egyetemi tanár
KitüntetéseiAkadémiai Díj (1987)
SablonWikidataSegítség

Vékony Gábor (Csengőd, 1944. december 15.Budapest, 2004. június 10.) történész, régész és nyelvész, egyetemi docens, a történettudományok kandidátusa, az ELTE Régészeti Tanszékének tanára. A rovásírás egyik szakértője, magyar őstörténet-kutató.

Élete

Általános iskoláit Tabdiban, a gimnáziumot Kiskőrösön végezte, itt érettségizett 1963-ban, majd az ELTE Régészet-Történelem szakán végzett 1968-ban. 1969-ben megvédte bölcsészdoktori értekezését kora vaskor témájában. 1968-tól a tatai Kuny Domokos Múzeumban dolgozott, 1970-től haláláig az ELTE Régészeti Tanszékén, illetve az Ős- és Koratörténeti Tanszéken tanított.

Főbb kutatási területe: Közép- és Kelet-Európa őskora, valamint a népvándorláskor. Régészeti és történeti feldolgozásai mellett filológiai filológiai és nyelvészeti munkái is megjelentek. Több ásatást vezetett Magyarországon, ezek közül a fontosabbak a süttői kora vaskori település egység és a tatabányai népvándorlás-, honfoglalás- és Árpád-kori települések. Szervezője volt Vas megye 9. századi kutatási programjának. Több nemzetközi kongresszuson, konferencián is tartott előadást.

A szakmában László Gyula tanítványaként tartották számon, bár nézete több lényeges kérdésben eltért a mesterétől. Megállapításaival, írásaival számos vitát kavart szakmai körökben. Új szempontok szerint vizsgálta a magyar nép etnogenezisét. először fejtette meg a nagyszentmiklósi és szarvasi, valamint a bodrog-alsóbűi rovásfeliratokat. Tőle származik a kárpát-medencei rovás elnevezés.

Tagja volt az Erdély történetét feldolgozó munkaközösségnek, amiért 1987-ben Akadémiai Díjban részesült.

Művei

  • 1970 Lábatlan-Rózsa Ferenc utca (Komárom m., dorogi j.) RFüz I: 23. 1970. 9.
  • 1970 Vespasianus-kori építési felirat Aquincumban (Tóth Endre társsz.), Arch. Ért. 97, 109-115.
  • 1981 Az onogurok és onogundurok a Kárpát-medencében, SzMMÉ
  • 1982 Das nordwestliche Transdanubien im 9. Jahrhundert und die "Uungariorum marcha", Savaria 15
  • 1983 Veneter – Urnenfelderkultur – Bernsteinstrasse, Savaria 16
  • 1983 A gyepű szerepe az etnikai és politikai átalakulásokban, in: Tőkei Ferenc (szerk.) : Nomád társadalmak és államalakulatok (Körösi Csorna kiskönyvtár 18). Budapest 1983, 215-236.
  • 1986 A Karoling birodalom „délkeleti” határvédelme kérdéséhez, KEMMK 2
  • 1986 A dák királyság (Mócsy András társsz.), in: Makkai László - Mócsy András (szerk.): Erdély története I. A kezdetektől 1606-ig. Akadémiai Kiadó Budapest, 32-46.
  • 1987 Spätvölkerwanderungszeitliche Kerbinschriften im Karpatenbecken
  • 1988 Késő népvándorláskori és Árpád-kori települések Tatabánya-Dózsakertben, in: Gombkötő G. (Főszerk.):Komárom megye története I.
  • 1989 Dákok, rómaiak, románok. Akadémiai Kiadó, Budapest.
  • 1997 Protobolgárok a Kárpát-medencében, KEMMK 5
  • 1999 Komárom-Esztergom megye a honfoglalás korában, Tudományos Füzetek 11
  • 2000 „A Dunántúl középső bronzkora és kapcsolatai”, KEMMK 7
  • 2000 A koszideri korszak a Dunántúlon, KEMMK 7
  • 2000 A Bodrog-alsóbűi felirat, SMK 14
  • 2002/2005/2016 Magyar őstörténet - Magyar honfoglalás
  • 2004 A székely írás emlékei, kapcsolatai, története
  • 2007 A rézkortól a hunokig

Jegyzetek

  1. PIM-névtér-azonosító. (Hozzáférés: 2020. május 28.)

Források

Read other articles:

Biji bersayap pada Dipterocarpus sp. Biji bersayap pada Hopea sp. Biji bersayap pada Pterocymbium tinctorium Tumbuhan Anemokori adalah tumbuhan yang bijinya tersebar menggunakan perantara angin. Biji pada tumbuhan ini memiliki sayap atau bulu hasil modifikasi struktur kulit biji, kulit buah kering atau bagian mahkota bunga yang mengering.[1] Nama ilmiah Genus Nama lokal Acer laurinum Hassk. Sapindaceae Hulu kapas, madang alu, walik sana, huru kembang, maple Alstonia pneumatophora Back...

 

Proses tekanan konstan pada diagram p–V. Untuk tenaga fluida, Fluida kerja adalah gas atau cairan yang terutama mentransfer gaya, gerak, atau energi mekanik. Dalam hidraulika, air atau fluida hidraulik mentransfer gaya antara komponen hidraulik seperti pompa hidraulik, silinder hidraulik, dan motor hidraulik yang dirangkai menjadi mesin hidraulik, sistem penggerak hidraulik, dan lainnya. Dalam pneumatik, fluida kerja adalah udara atau gas lain yang mentransfer gaya antar komponen pneumatik ...

 

Paulina Haning-Bullu Paulina Haning-Bullu (lahir 10 April 1956)[1] adalah seorang politikus Indonesia. Paulina Haning-Bullu adalah salah satu perempuan pertama di Nusa Tenggara Timur melalui proses panjang akhirnya dilantik sebagai Bupati Rote Ndao periode 2019–2024 di Aula Fernandes Kantor Gubernur NTT, pada Kamis, 14 Februari 2019. Paulina Haning-Bullu adalah istri dari mantan Bupati Rote Ndao dua periode, Leonard Haning. Dengan dilantiknya Paulina Haning Bullu menjadi Bupati Rote...

County in Missouri, United States County in MissouriScott CountyCountyScott County courthouse in BentonLocation within the U.S. state of MissouriMissouri's location within the U.S.Coordinates: 37°03′N 89°34′W / 37.05°N 89.57°W / 37.05; -89.57Country United StatesState MissouriFoundedDecember 28, 1821Named forJohn ScottSeatBentonLargest citySikestonArea • Total426 sq mi (1,100 km2) • Land420 sq mi (1,100...

 

Gastrointestinal peptide hormone Involved in glucose homeostasis GLP-1 and diabetes Glucagon-like peptide-1 (GLP-1) is a 30- or 31-amino-acid-long peptide hormone deriving from the tissue-specific posttranslational processing of the proglucagon peptide. It is produced and secreted by intestinal enteroendocrine L-cells and certain neurons within the nucleus of the solitary tract in the brainstem upon food consumption. The initial product GLP-1 (1–37) is susceptible to amidation and proteolyt...

 

United States historic placeBennington BattlefieldU.S. National Register of Historic PlacesU.S. National Historic Landmark The Bennington Battlefield State Historic Site in Walloomsac, New York, where the Battle of Bennington occurred on 16 August 1777.Show map of New YorkShow map of the United StatesLocationNY 67, Walloomsac, NYCoordinates42°56′19″N 73°18′16″W / 42.93861°N 73.30444°W / 42.93861; -73.30444Area1,250 acres (510 ha)[1]NRHP r...

Синелобый амазон Научная классификация Домен:ЭукариотыЦарство:ЖивотныеПодцарство:ЭуметазоиБез ранга:Двусторонне-симметричныеБез ранга:ВторичноротыеТип:ХордовыеПодтип:ПозвоночныеИнфратип:ЧелюстноротыеНадкласс:ЧетвероногиеКлада:АмниотыКлада:ЗавропсидыКласс:Пт�...

 

Peugeot 3008Generasi kedua 3008InformasiProdusenPeugeotMasa produksi2008–sekarangBodi & rangkaKelascrossover SUV kompakKronologiPendahuluPeugeot 4007Peugeot 4008 Peugeot 3008 adalah crossover SUV kompak yang diluncurkan oleh produsen mobil Prancis, Peugeot pada Mei 2008, dan ditampilkan untuk pertama kalinya kepada publik di Dubrovnik, Kroasia. Diluncurkan pada bulan April 2009. Pada 2016, Peugeot meluncurkan 3008 baru, dengan mobil yang tersedia pada Januari 2017. Mobil ini akan menjad...

 

Buddhist laity Translations ofhouseholderSanskritgṛhin, gṛhastha,gṛhapatiPaligihin, gahattha,gahapatiChinese居士Indonesianperumah tanggaJapanese居士Khmerគ្រហស្ថ(Kror Hors)Monဂရှ် ([həròh])SinhalaගිහිTibetankhyim-paTamilஇல்லறம்TagalogmaybahayThaiคฤหัสถ์ (RTGS: kha rue hat)VietnameseCư sĩGlossary of Buddhism Buddhist monks giving a teaching or blessing to lay people in Myanmar In English translations of Buddhist texts,...

Village in Devon, England Not to be confused with Morley. This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Moreleigh – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (February 2013) (Learn how and when to remove this message) Human settlement in EnglandMoreleighAll Saints ChurchMoreleighLocation within DevonOS&#...

 

Cet article est une ébauche concernant l’islam, la Malaisie et les femmes ou le féminisme. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Si ce bandeau n'est plus pertinent, retirez-le. Cliquez ici pour en savoir plus. Certaines informations figurant dans cet article ou cette section devraient être mieux reliées aux sources mentionnées dans les sections « Bibliographie », « Sources ...

 

Coordinate: 40°04′21″N 102°12′36″E / 40.0725°N 102.21°E40.0725; 102.21 Dune nel deserto di Badain Jaran. Localizzazione del deserto di Badai Jaran, sezione cinese del deserto del Gobi. Il deserto di Badain Jaran (林T, 丹S, 吉P, 漠W, lett. 沙|p=Bā|dān|jí|lín| Shā|mò) è un deserto della Cina che si estende sulle province di Gansu, Ningxia e Mongolia Interna. Con i suoi 49.000 km² di estensione è il terzo più grande deserto della Ci...

Patroli Bimbinganگشت ارشادLogo resmiInformasi lembagaDibentukMusim panas 2005[a]Dibubarkan Dibubarkan pada 3 Desember 2022[1] Diaktifkan kembali pada 16 Juli 2023.[2] Lembaga penggantiKomite Revolusi IslamJenisWakil regu/Polisi syariah menegakkan aturan berpakaian Islam di depan umum dengan menangkap orang-orang yang melanggar aturan, biasanya berkaitan dengan hijab.Departemen indukKomando Penegakan Hukum Republik Islam Iran Seorang polisi agama menegur seorang...

 

British politician For the American botanist, see John Hunter Thomas. James Henry Thomas redirects here. For the Australian politician, see James Thomas (Australian politician). The Right HonourableJ. H. ThomasSecretary of State for the ColoniesIn office22 November 1935 – 22 May 1936MonarchsGeorge V Edward VIIIPrime MinisterStanley BaldwinPreceded byMalcolm MacDonaldSucceeded byWilliam Ormsby-GoreIn office25 August 1931 – 5 November 1931MonarchGeorge VPrime MinisterRamsa...

 

Theatre in Lincolnshire, Illinois, United States Marriott TheatreMarriott Theatre, April 2018Former namesDrury Lane North TheatreLocation10 Marriott Dr, Lincolnshire, Illinois 60069Coordinates42°11′38″N 87°55′41″W / 42.194°N 87.928°W / 42.194; -87.928OwnerMarriott International, Inc.Genre(s)TheatreCapacity838OpenedApril 1, 1975Websitewww.marriotttheatre.com The Marriott Theatre in Lincolnshire, Illinois is a respected Chicago area regional theatre. Attached...

Television channel Factoría de FicciónCountrySpainBroadcast areaSpainAndorraProgrammingLanguage(s)SpanishOwnershipOwnerGlobomedia, Grupo Antena 3, Gestevisión TelecincoSister channelsAntena 3, La Sexta, Neox, Nova, Telehit, Telecinco, Telecinco Estrellas, Telecinco SportHistoryLaunchedMay 19, 2000 (2000-05-19)ClosedJuly 1, 2007 (2007-07-01)LinksWebsitefactoriadeficcion.com Factoría de Ficción (lit. 'Factory of Fiction') was a Spanish specialty televis...

 

County in Georgia, United States County in GeorgiaMurray CountyCountyMurray County courthouse in ChatsworthLocation within the U.S. state of GeorgiaGeorgia's location within the U.S.Coordinates: 34°47′N 84°45′W / 34.78°N 84.75°W / 34.78; -84.75Country United StatesState GeorgiaFounded1832; 192 years ago (1832)SeatChatsworthLargest cityChatsworthArea • Total347 sq mi (900 km2) • Land344 sq&#...

 

Ancient Indian sage, scholar, and Hindu philosopher JaiminiBorn~ 4th to 2nd century BCE[1]SchoolMimamsaMain interests Ethics Hermeneutics Language Rituals Linguistics Part of a series onHindu philosophy Orthodox Samkhya Yoga Nyaya Vaisheshika Mīmāṃsā Vedanta Heterodox Charvaka Ājīvika Buddhism Jainism Ajñana Sub-schools Smartist Advaita Vaishnavite Bhedabheda Vishishtadvaita Dvaita Shuddhadvaita Achintya Bheda Abheda Dvaitadvaita Mahanubhava Ekasarana Dharma Akshar Purushottam...

Sign language used in the United Kingdom British Sign Language (BSL)Breetish Sign Leid (Scots)Iaith Arwyddion Prydain (Welsh)Cànan Soidhnidh Bhreatainn (Scottish Gaelic)Teanga Chomharthaíochta na Breataine (Irish)Native toUnited KingdomNative speakers77,000 (2014)[1]250,000 L2 speakers (2013)Language familyBANZSL British Sign Language (BSL)Writing systemnone widely accepted SignWriting[2]Official statusOfficial language inScotland[3]...

 

Dieser Artikel oder Abschnitt bedarf einer grundsätzlichen Überarbeitung. Näheres sollte auf der Diskussionsseite angegeben sein. Bitte hilf mit, ihn zu verbessern, und entferne anschließend diese Markierung. Rechts Halbtonbild, links stark vergrößertes Raster. Ein Halbtonbild oder eine Halbtonabbildung ist ein Bild, das aus Mustern oder Punkten so zusammengesetzt ist, dass für das Auge beliebige Helligkeitsabstufungen entstehen.[1] Ein Halbtonbild zeigt ineinander verlaufende...