PROFILPELAJAR.COM

	Várkert sétány; (După ziduri)
	Közigazgatás
Ország	Románia
Település	Brassó
Városrész	Belváros
Létrejötte	1575
	Földrajzi adatok
Tengerszint feletti magasság	595 m
Hossza	0,6 km
Távolság a központtól	0,4 km
	Elhelyezkedése
	Várkert sétány; Pozíció Brassó belváros térképén
	é. sz. 45° 38′ 36″, k. h. 25° 35′ 15″45.643252°N 25.587558°EKoordináták: é. sz. 45° 38′ 36″, k. h. 25° 35′ 15″45.643252°N 25.587558°E
	A Wikimédia Commons tartalmaz Várkert sétány; témájú médiaállományokat.

A Várkert sétány vagy Graft-menti sétány (románul: Aleea După ziduri, németül: An der Graft) Brassó északnyugati, jórészt épen fennmaradt várfalát és a Graft folyását követő promenád, mely a történelmi központ megkerülésével köti össze Bolgárszeget a Postaréttel. A városiak és a turisták egyik kedvelt kikapcsolódó helye.

Elnevezése

19. századi magyar elnevezései Árokmente, majd Kovács Antal sétány, később Graft-menti sétány. Németül az An der Graft és Hinter der Graft elnevezéseket jegyezték fel. Hivatalos román elnevezése După ziduri (A falak mögött); 1920–1945 között Vasile Conta román antiszemita filozófus nevét viselte.^[1]

Története

A városközponttól északnyugatra húzódó Graft-csatornát a 14. században alakították ki, és a város egyik legelső védművének számított. A 15. században a patak mentén nyolc toronnyal ellátott várfalat emeltek, és a patak fölötti meredek Bácsélen (a Warthe-domb délkeleti oldalán) felépítették a Fekete tornyot és a Fehér tornyot, a városerőd részeiként. A 16. század közepén egy bástyák által védett második várfalat is építettek, az elsővel párhuzamosan.^[2]^[3]

A várfal és a patak közötti gyalogos utat, a mai Várkert-sétány elődjét 1575-ben alakították ki. Az átjárót veszély esetén, továbbá a „csempészet megakadályozásának érdekében” a Fekete toronyból leengedett háromszáz kilogrammos lánccal lehetett lezárni (a lánc jelenleg a Takácsok bástyája udvarán tekinthető meg). Ezzel a szászok arra kényszerítették a bolgárszegi román kereskedőket, hogy bármerre is induljanak, átmenjenek a városerődön, és így vámot fizessenek.^[4] A korai újkorban erről vicc is született: „Melyik Erdély legvadabb városa? Brassó, mert vasláncon tartják.”^[5]

A Várkert-sétány a 19. században nyerte el mai formáját, mikor részben feltöltötték a Graft medrét, és a Kovácsok bástyája melletti részt kiszélesítették. A század végén a Szíjgyártók bástyáját és a várfalak egy részét lebontották, később itt építették fel a Római Katholikus Főgimnázium központi épületét. Mellette több Kolostor utcai épület hátsó bejárata van: itt volt az egykori Európa Szálló nyárikertje (később a Corso mozi kijárata) és a Spitz-palota hátsó szárnya (jelenleg itt működik a Vöröskereszt). Egy további falszakasz lebontásával, a Graft-bástya közelében építették fel Friedrich Czell iparos házát (a főtéri Czell-palota mögött).^[2]^[6]

1928-ban a csatorna északi végét befedték, és parkolót alakítottak ki rajta. 1968–1969 között a várfalat és a sétányt helyrehozták és felújították.^[3] A 21. század elején többször tervezték, hogy megszüntetik, és autók által járható utcává alakítják át.^[7]

Leírása

A Várkert sétány a középkori városerődöt megkerülve a Bolgárszeg szélén álló Kovácsok bástyájától az Óbrassót határoló Postarétig húzódik. Az árnyékos, falakkal és fákkal határolt, patak csobogásától hangulatos hely^[8] Teofil Mihăilescu műépítész szerint „a kamaszkori titkolózások helye, a kissé rejtett sétáké, a csendes útrövidítés a Postarét és a Bolgárszeg között, ha egy percre szabadulni akarsz a város zajától [...] és csak saját gondolataiddal foglalkozni. A várfal, a sziklák és patakmeder világa pontosan az a hely, ahol a világok közötti átmenet megtörténik: [...] ahogy a Bolgárszeg olyan, mint kis házak, keskeny és kanyargós utcák, apró kertek vízesése, úgy a Postarét mintha tág sugárutak, nagy épületek és széles sétautak zuhataga lenne”.^[9]

Látnivalók

A Várkert sétány a városiak és a turisták egyik kedvelt kikapcsolódó helye, számos látványossággal. A főbb látnivalók délről (a Bolgárszegtől) indulva észak felé (a Postarét irányába):

A Johannes Honterus Líceum egykori szárnya, jelenleg szülészet. 1911–1913 között épült Albert Schuller városi építész felügyeletével, mivel a líceum templomudvari épületei kicsinek bizonyultak a diákok számára. 1948-ban a románok államosították az épületet és kórháznak nevezték ki.^[2]
Kovácsok bástyája, a városerőd nyugati szögletbástyája. A 16. században emelték; az erődítmény védelmi szerepének hanyatlása után, a 18. században raktárrá alakították, később hivatalokat és lakásokat is kialakítottak benne. A 20. századtól itt működik a Brassó Megyei Levéltár.^[10]
Fekete torony, a város középkori külső őrtornyainak egyike. A 15. században épült, nevét több villámcsapás, tűzvész rongálásának köszönheti, bár koromrétegét a 20. században eltávolították.^[11] Erkélyéről kiváló kilátás nyílik a történelmi központra; ez a látvány szerepel a legtöbb könyvben, kalauzban.
Fehér torony, szintén a város fölé magasodó Bácsélen emelték, a falakhoz viszonyított szintkülönbsége 30 méter. Egykoron csak mozgóhídon lehetett elérni, jelenleg lépcső vezet hozzá. A 15. században épült, az első várfalakkal együtt.^[12]
Graft-bástya, a Fehér torony alatt. Kettős célt szolgált: az egyik, hogy felügyelje az északnyugati várfal mentén húzódó utat, a másik, hogy összeköttetést teremtsen a vár és a Fehér torony között.^[3] A városerőd leglátványosabbnak tartott bástyája, ma múzeumi kiállítás tekinthető meg benne.
A Graft fölé emelkedő magaslatot, a 718 méteres Warthe-domb délkeleti oldalát Bácsélnek nevezik.^[13] Német neve, Raupenberg (Hernyó-hegy) nagy valószínűséggel népetimológiás: régi formája Ruppin Berg, mely a latin rupes, azaz szikla szóból származik.^[14] A Fekete és Fehér torony közötti részét Rámahegynek (Romuri, Rahmenberg) is nevezték, ugyanis itt 1850 után egymás mellé, több sorban 137 állványt állítottak fel, amelyeken a posztót szárították és a vásznat fehérítették; ezeket a századvégi vámháborúig használták.^[15] 1887–1888-ban erdeifenyővel ültették be az addig csupasz domboldalt, mely már korábban is népszerű sétálóhelynek számított, és az oldal tetején létrehozták az úgynevezett Királyi sétautat (Promenada Regală, Königsweg), melyet az 1960-as években elpusztítottak a DN1E főút építése során.^[7]^[16]
Friedrich Czell iparos egykori háza.
Brassaï tér, az egykori Jegyzők zwingere; kis tér, melyet a régi várfalak vesznek körül, és megtekinthető az egyik középkori őrtorony is.^[17]
A Spitz-palota és az egykori Európa Szálló hátsó kijáratai; az előbbiben működik a helyi vöröskereszt.
Áprily Lajos Főgimnázium, főépületét 1900–1901-ben húzták fel Alpár Ignác tervei alapján.^[2]
A sétány végén, a Postarét határán látható az 1888-ban épült Baiulescu-ház és a kereskedelmi kamara 1926-ban épült egykori székhelye (jelenleg George Barițiu Megyei Könyvtár).

Képek

Nyár
A Fekete torony a Bácsélen
A patak és a várfal
A Graft-bástya és egy boltív
A Fehér torony kilátóján
Az Áprily épülete

Jegyzetek

↑ Pavalache 488. o.
↑ ^a ^b ^c ^d Nussbächer 2013 193–200. o.
↑ ^a ^b ^c Nussbächer 2016 41–42. o.
↑ Pavalache 194. o.
↑ Roth, Harald. Kronstadt in Siebenbürgen – Eine kleine Stadtgeschichte (német nyelven). Köln: Böhlau Verlag, 77. o. (2010). ISBN 9783412206024
↑ Aldea, Vasile. Crâmpeie din Brașovul de ieri și azi (román nyelven). Vidombák: Haco International, 164–167. o. (2016). ISBN 9789737706416
↑ ^a ^b Iliescu, Mariana. „Brașov: zona După Ziduri”, Dilema Veche, 2014. május 8. (Hozzáférés: 2018. június 15.)
↑ Epuran, Gheorghe. Țara Bârsei (román nyelven). Bukarest: Editura Uniunii de Cultură Fizică și Sport, 32–34. o. (1962)
↑ Mihăilescu, Teofil. Brașov: Atmosferă, arhitectură și spațiu urban. Brassó: Libris, 78. o. (2014). ISBN 9786061904006 . Magyarra fordította Andreea Biro, Ana-Maria Biro, Csortán Ferenc.
↑ Nussbächer 2013 83–84. o.
↑ Nussbächer 2016 38–39. o.
↑ Nussbächer 2016 44–45. o.
↑ Brassó. A Pallas nagy lexikona. (Hozzáférés: 2020. július 16.)
↑ Toma, Ion. 101 nume de locuri (román nyelven). Bukarest: Humanitas, 248. o. (2015). ISBN 9789735047306
↑ Kovács Lehel István. Térben és időben – Barangolás a Barcaságon (magyar nyelven). Négyfalu: Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság, 247. o. (2017). ISBN 9789730258783
↑ Pavalache 434. o.
↑ „Pavaj nou în Piațeta Brassai”, Bună Ziua Brașov, 2020. augusztus 18. (Hozzáférés: 2020. december 7.)

Források

↑ Nussbächer 2013: Nussbächer, Gernot. Aus Urkunden und Chronicken, 13 (német nyelven). Brassó: Aldus (2013). ISBN 9789737822710
↑ Nussbächer 2016: Nussbächer, Gernot. Caietele Corona (román nyelven). Brassó: Aldus (2016). ISBN 9789737822949
↑ Pavalache: Pavalache, Dan. Cronică ilustrată de Brașov (román nyelven). Vidombák: Haco International (2015). ISBN 9789737706355