Kovács Antal (apát)

Felfalusi Kovács Antal (Désakna, 1791. február 2.Brassó, 1857. december 9.) római katolikus lelkész, esperes, apát és királyi tanácsos.

Élete

Kovács János királyi sóhivatali mázsamester és Radicsi Anna fia. A gimnáziumot Gyulafehérvárt végezte és 1807-ben az erdélyi egyházmegyei papnövendékek közé lépett. Nagyszombatba küldték, ahol a filozófiát végezte; de a francia háború miatt visszament Gyulafehérvárra és ott egy évig teológiát hallgatott. A zavarok lecsillapultával Kovács ismét visszament Nagyszombatba teológiai tanulmányait befejezni. 1813-ban Gyulafehérvárt gimnáziumi tanárnak nevezték ki és április 24-én áldozópappá szenteltetvén, Mártonffy József püspök ceremoniáriusa lett. Mártonffy halála után, a végrehajtójául kinevezett káptalani helyettes mellett titkár lett.

1816-tól a Bethlen grófok udvarában kilenc évig nevelő volt. 1824-ben báró Szepesy Ignác kinevezte zalatnai katekétának és gimnáziumi tanárnak; két év múlva Nagyágra ment plébánosnak. 1834-ben az országos iskolai főfelügyelőséget bízták reá; ekkor Kolozsvárott tartózkodott. 1836. január 30-án a brassói plébániába iktatták be és ezen hivatallal kapcsolatban barcasági dékán és sepsimiklósvárszéki esperes, ugyanezen év március 4-én Brassóban könyvvizsgáló lett. A közreműködésével megindított Kronstädter Wochenblatt (1837) és Brassói Hirlap (1838) lapokban üdvös terveinek kivitele végett a város, vidék, sőt Erdély közvéleményére törekedett hatni.

1837 októberében a plébániai laknak több brassói tehetősebb polgár anyagi segítségével átalakított szobáiban néhány tanítvány oktatásával alapította meg azt a gimnáziumot, amely később a brassói Római Katholikus Főgimnázium és az Áprily Lajos Főgimnázium lett. 1840-ben apáti méltóságra emeltetett, majd 1848. január 9-én királyi tanácsosi címet nyert. Mint a gimnázium igazgatójának sikerült a katolikus ifjakat a brassói protestáns gimnáziumtól elvonni és a németajkúakat a magyar nyelv megtanulásának megnyerni. Elindította Brassóban a vasárnapi iskolákat, a könyvolvasó egyletet, a testgyakorlóintézetet. Saját költségén és az általa gyűjtött közadakozásból építtette a Szent Kereszt-kápolnát a brassói várban (1846. szeptember 27-én szentelte föl); Bolgárszegen új kápolnát építtetett és hozzá iskolát is állított fel; 1854-ben Bolonya városrészben új iskolát létesített. 1855-ben pápai kamarás lett.

1857-ben, halála előtt három hónappal visszalépett a Római Katholikus Főgimnázium igazgatásától, utódjaként Iacob Mureșianut nevezte ki. Végrendeletében vagyona nagy részét a bolonyai iskolának, valamint a papnevelő és kántortanítók alapjának hagyományozta. Sírja az 1987-ben megsemmisített bolonyai római katolikus temetőben volt; sírkövét 1940-ben elhozták és beépítették a Római Katholikus Főgimnázium főbejáratának falába.

Több cikke jelent meg a brassói és más hazai lapokban; így a kolozsvári Nemzeti Társalkodóban (1832. I. 257. l. Szekerembánya)

Munkái

  • Fordítása: Római Éjszakák. Irta olaszul gróf Verri Sándor (Alessandro Verri, 1741–1816), Kolozsvár, 1823, két kötet (Ism. Hazai s Külf. Tudósitások. 1824. I. 23. sz.)
  • Die Krone des Lebens, welche sich Kaiser Franz der I. der von seinen gesammten Völkern kindlich beweinter Landesvater ... vorgetragen in einer Trauer-Rede zu Clausenburg am 27. März 1835. Klausenburg (Brassó)
  • Die Krone der Eltern und die Ehren der Kinder in einer Leichen-Rede vorgetragen ... den 14. Jänner 1837. Ofen (Buda)
  • Az érdem kicsiny rajzban előadva főtiszt. kézdi és orbai főesperes, leményi plébános Kelemen György ur főesperest beigtatása ünnepén a leményi anyaegyházban ... jan. 22. 1837. Brassó, 1837
  • Andere des General-Majors A. Csollich. des Dechanten A. Kovács und walashischen Erzpriesters J. Karabetz bei Übergabe der goldenen Medaille an den Herrn griechischen Richter Stephan Demeter Cservenvodaly, nebst Antwort des letztern, 15. Mai 1837. Kronstadt
  • Az erős lelkületű hölgy képe halotti beszédben, mélt. özvegy Kálnoki Józsefnő, szül Maurer Juliánna ur-asszony eő nagyságának gyász emlékül, készítette és szavalta... Miklósváron tavaszelő 28. 1840. Kronstadt, 1840

Felfalusi Kovács Antal Alapítvány

A brassói Felfalusi Kovács Antal Alapítvány 1990-ben alakult meg azzal a céllal, hogy Brassó megye magyar tannyelvű iskoláit, kiemelten az Áprily Lajos Főgimnáziumot, lehetőségeihez mérten támogassa. Az Alapítvány igyekszik javítani az oktatási feltételeket és támogatja a magyar diákok tudományos, kulturális és sportrendezvényeit, hogy versenyképesek legyenek a város, illetve a megye többségi iskoláinak tanulóival szemben.

A Felfalusi Kovács Antal-díjat hagyományosan az Áprily Lajos Főgimnázium tanévzáró ünnepsége keretében adják át a négy év iskolai teljesítménye alapján legjobbnak ítélt végzős diáknak. Ugyanekkor az adott iskolai év legjobb tanórai és tanórán kívüli eredményét produkáló áprilys diákok is kitüntetésben és anyagi juttatásban részesülnek. A tehetséges középiskolás fiatalok támogatása mellett az Alapítvány a nehéz anyagi és szociális helyzetben levő brassói magyar diákoknak és pedagógusoknak is segítséget nyújt.

Források

További információk

  • Erdélyi katolikus nagyok. Szerk. Bíró Vencel, Boros Fortunát. Kolozsvár, Szent Bonaventura könyvnyomda, 1941
  • Ferenczy JakabDanielik József: Magyar írók. Életrajzgyűjtemény I–II. Pest: Szent István Társulat. 1856–1858.   (elektronikus elérhetőség)
  • Incze Dénes: Erdély katolikus nagyjai. Tusnádfürdő, [Szerző], 2003
  • Ferenczi Sándor: A gyulafehérvári (erdélyi) főegyházmegye történeti névtára. Budapest-Kolozsvár, Szent István Társulat-Verbum, 2009
  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Budapest, Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János
  • Sávai János: Zsinat és forradalom. Erdély 1848/49. Szeged, Agapé, Ferences Nyomda és Könyvkiadó Kft., 1999

Read other articles:

Helena NoguerraHelena Noguerra, festival Musique & Cinéma di AuxerreLahir18 Mei 1969 (umur 54)Brussels, BelgiaPekerjaanaktor, penyanyi, presenter televisi Helena Noguerra (lahir 18 Mei 1969) adalah seorang aktris, penyanyi, dan presenter Belgia keturunan Portugis. Ia adalah saudari dari penyanyi Lio. Lagu-lagunya digunakan dalam program-program televisi dan iklan seperti Lunettes noires pour nuits blanches oleh Thierry Ardisson (1988–1990). Ia menyanyi pada permainan video 2009 B...

 

Irene VecchiVecchi pada Kejuaraan Anggar Dunia 2013Informasi pribadiNegaraItaliaLahir10 Juni 1989 (umur 34)LivornoSenjataSaberTangantangan kananTinggi badan1.70 mBerat badan64 kgKlubGS Fiamme GiallePelatih kepalaNicola ZanottiPeringkat FIEperingkat saat ini Rekam medali Kejuaraan Dunia 2017 Leipzig Tim 2013 Budapest Saber 2017 Leipzig Saber Kejuaraan Eropa 2011 Sheffield Saber Tim 2017 Tbilisi Saber Tim 2009 Plovdiv Saber Tim 2010 Leipzig Saber Tim 2012 Legnano Saber Tim 2013 Zagreb Sabe...

 

Questa voce o sezione sull'argomento funzionari non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Commento: Praticamente nessuna fonte da 10 anni Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Leka ZoguLeka Zogu nel 2012Pretendente al trono d'AlbaniaStemma In carica30 novembre 2011 –in carica PredecessoreLeka Zogu Nome completoLeka Anwar Zog Reza Baudouin Msiziwe Zogu NascitaClinica Sandto...

Ballybofey Bealach FéichKotaBallybofeyLokasi di IrlandiaKoordinat: 54°48′00″N 7°47′24″W / 54.8°N 7.790°W / 54.8; -7.790Koordinat: 54°48′00″N 7°47′24″W / 54.8°N 7.790°W / 54.8; -7.790NegaraIrlandiaProvinsiUlsterCountyCounty DonegalKetinggian30 m (100 ft)Populasi (2016)[1]4.852Zona waktuUTC+0 (WET) • Musim panas (DST)UTC+1 (IST (WEST))Situs webballybofeystranorlar.com Ballybofey ialah seb...

 

Artikel ini tidak memiliki referensi atau sumber tepercaya sehingga isinya tidak bisa dipastikan. Tolong bantu perbaiki artikel ini dengan menambahkan referensi yang layak. Tulisan tanpa sumber dapat dipertanyakan dan dihapus sewaktu-waktu.Cari sumber: Mal Ciputra Jakarta – berita · surat kabar · buku · cendekiawan · JSTOR Mal Ciputra JakartaMal Ciputra JakartaLokasiTanjung Duren Utara, Grogol Petamburan, Jakarta Barat, Daerah Khusus Ibukota JakartaAla...

 

Part of the Wars of the Three Kingdoms (1642–1646) For periods of civil war in England prior to the Wars of the Three Kingdoms, see List of English civil wars. First English Civil WarPart of Wars of the Three KingdomsThe Battle of Marston Moor 1644, by James BarkerDate1642 to 1646LocationEngland and WalesResult Parliamentarian victoryBelligerents Royalists Parliamentarians Scottish Covenanters Commanders and leaders Charles I Prince Rupert Lord Astley Lord Goring Sir Ralph Hopton Lord Newca...

此條目可参照英語維基百科相應條目来扩充。 (2021年5月6日)若您熟悉来源语言和主题,请协助参考外语维基百科扩充条目。请勿直接提交机械翻译,也不要翻译不可靠、低品质内容。依版权协议,译文需在编辑摘要注明来源,或于讨论页顶部标记{{Translated page}}标签。 约翰斯顿环礁Kalama Atoll 美國本土外小島嶼 Johnston Atoll 旗幟颂歌:《星條旗》The Star-Spangled Banner約翰斯頓環礁�...

 

此條目可参照英語維基百科相應條目来扩充。 (2021年5月6日)若您熟悉来源语言和主题,请协助参考外语维基百科扩充条目。请勿直接提交机械翻译,也不要翻译不可靠、低品质内容。依版权协议,译文需在编辑摘要注明来源,或于讨论页顶部标记{{Translated page}}标签。 约翰斯顿环礁Kalama Atoll 美國本土外小島嶼 Johnston Atoll 旗幟颂歌:《星條旗》The Star-Spangled Banner約翰斯頓環礁�...

 

This partial list of city nicknames in Michigan compiles the aliases, sobriquets and slogans that cities in Michigan are known by (or have been known by historically), officially and unofficially, to municipal governments, local people, outsiders or their tourism boards or chambers of commerce. City nicknames can help in establishing a civic identity, helping outsiders recognize a community or attracting people to a community because of its nickname; promote civic pride; and build community ...

American college basketball season 2019–20 Princeton Tigers men's basketballConferenceIvy LeagueRecord14–13 (9–5 Ivy)Head coachMitch Henderson (9th season)Associate head coachBrett MacConnellAssistant coaches Skye Ettin Jonathan Jones Home arenaJadwin GymnasiumSeasons← 2018–192021–22 → 2019–20 Ivy League men's basketball standings vte Conf Overall Team W   L   PCT W   L   PCT x-Yale 11 – 3   .786 23 – 7 ...

 

الاتحاد الألباني لكرة القدم الاسم المختصر .F.SH.F الرياضة كرة القدم أسس عام 6 يونيو 1930؛ منذ 93 سنة (1930-06-06) الرئيس أرماند دوكا المقر تيرانا  الانتسابات الفيفا : 1932 UEFA  : 1954 رمز الفيفا ALB  الموقع الرسمي www.fshf.org تعديل مصدري - تعديل   الشعار السابق للاتحاد الشعار ...

 

Map of the shipwrecks in the Great Storm of 1913 This is a list of shipwrecks on the Great Lakes of North America that are listed on the National Register of Historic Places. The locations of National Register properties for which the latitude and longitude coordinates are included below, may be seen in an online map.[1] This list includes shipwrecks that are located in the waters of Lake Superior, Lake Huron, Lake Michigan, Lake Erie and Lake Ontario. This National Park Service list...

Thompson Island, Boston Harbor, 2008 Thompson Island is a 170-acre (69 ha) island in the Dorchester Bay section of Boston Harbor, offshore from downtown Boston, Massachusetts. It is located slightly more than 4 miles (6.4 km) from Boston's Long Wharf via boat,[1] while approximately 1 mile (1.6 km) straight-line distance from Boston's Columbia Point. The island is managed by the Thompson Island Outward Bound Education Center, a non-profit education organization. The isl...

 

Russian composer (1798–1870) In this name that follows Eastern Slavic naming customs, the patronymic is Fyodorovich and the family name is Lvov. Alexei Fyodorovich LvovPortrait by Alexei TyranovBorn(1798-06-05)5 June 1798Reval, Russian Empire (now Tallinn, Estonia)Died28 December 1870(1870-12-28) (aged 72)Romainiai, Kovno Governorate, Russian Empire (now Kaunas, Lithuania)Occupation(s)Army Officer; Violinist, Composer and Conductor Alexei Fyodorovich Lvov (Russian: Алексей �...

 

2013 studio album by Demi Lovato DemiStandard edition coverStudio album by Demi LovatoReleasedMay 10, 2013 (2013-05-10)GenrePop[1]Length47:48LabelHollywoodProducer Mitch Allan Jason Evigan Battleroy Carl Falk Andrew Goldstein Jonas Jeberg Emanuel Kiriakou The Monsters and the Strangerz Anne Preven David Quiñones Matt Rad Rami Yacoub Jarrad Rogers Matt Squire Ryan Tedder Noel Zancanella Demi Lovato chronology Unbroken(2011) Demi(2013) Confident(2015) Singles from De...

Ferrari SF15-T[1]Sebastian Vettel mengendarai SF15-T.KategoriFormula SatuKonstruktorFerrariPerancangSimone Resta (Kepala Desainer)[2]PendahuluFerrari F14 TPenerusFerrari SF16-HSpesifikasi teknisSasisCarbon fibre and honeycomb composite structure[3]MesinFerrari 059/4[4] 16 L (16.000 cc; 976 cu in) V6, turboMotor listrikKinetic and thermal energy recovery systemsTransmisiSemi-automatic, sequential8 forward gears, 1 reverse gear[3]Berat...

 

Thomas Arslan (Viennale 2017) Thomas Arslan (* 16. Juli 1962 in Braunschweig) ist ein deutsch-türkischer Filmregisseur und Drehbuchautor. Er gilt als Vertreter der Berliner Schule. Inhaltsverzeichnis 1 Leben 2 Filme 3 Literatur 4 Weblinks 5 Einzelnachweise Leben Der Sohn eines türkischen Vaters und einer deutschen Mutter wuchs in Essen auf und besuchte die Grundschule in Ankara, danach kehrte er nach Essen zurück. Nach dem Abitur leistete er seinen Zivildienst und studierte kurze Zeit Germ...

 

このページの項目名には、環境により表示が異なる文字があります。公式の表記では「辻」の「 辶 」(しんにょう)の点が一つです。 日本の政治家辻󠄀元 清美つじもと きよみ 国立女性教育会館より公表された肖像生年月日 (1960-04-28) 1960年4月28日(64歳)出生地 日本 奈良県吉野郡大淀町出身校 早稲田大学教育学部前職 国際交流NGOピースボートスタッフ所属政党 ...

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (يوليو 2019) الانتخابات الرئاسية في تنجانيقا 1962 1962 البلد تنجانيقا التاريخ 1 نوفمبر 1962  عدد الناخبين 1800000   اجمالي الاصوات 1149254   عدد الأصوات المقبولة 1149254   مرشحو�...

 

Japonais 1re rangée : Murasaki Shikibu • Oda Nobunaga • Tokugawa Ieyasu • Empereur Meiji2e rangée : Hirobumi Itō • Akiko Yosano • Hideki Yukawa • Empereur Akihito3e rangée : Samouraïs du domaine de Chōshū durant la guerre de Boshin • Famille japonaise contemporaine Populations importantes par région Japon ~125 000 000 Brésil ~1 500 000[1] États-Unis ~1 200 000[2] Philippines ~120 000[3] République populaire de Chine ~115 000[4] Pérou ~9...