Székhelyét Nápolyban rendezte be. Szövetségese lett többek között Szkander bégnek is, akit támogatott balkáni harcaiban az Oszmán Birodalommal szemben. Az itáliai reneszánsz lelkes támogatója volt mind a művészetek, mind az irodalom terén, emellett nagyfokú építkezéseket folytatott a Castel Nuovóban. Halálával aragóniai címeit öccse, János, míg nápolyi koronáját az 1440-ben törvényesített házasságon kívüli fia, Ferdinánd örökölte.
1415. szeptember 19-én csütörtökön Alfonz mint aragón trónörökös fogadta az akkor Katalóniához tartozó Perpignanban az Aragón Korona országaiba érkező Luxemburgi Zsigmondot a betegen fekvő apja, I. Ferdinánd király nevében. (a következő szöveg korabeli, XX. század eleji helyesírással és nyelvi stílussal íródott, így némileg eltér a mai változattól): „Perpignanban is nagy előkészületeket tettek Zsigmond fogadására. A város kapujában két bíbornok fogadta, akik között vonult be a városba. Fogadására megjelentek továbbá a castiliai király követei: a Montesat-rend nagymestere a rend tagjaival együtt, azonfelül ott voltak még kíséretében Alfonso infáns az ország egyházi és világi nagyjaival, valamint a városban jelenlévő castiliai nagyok is. [...] A magyarok közül többek között [...] Garai Miklós nádor is jelen volt.”[2] I. Ferdinánd királlyal két nappal később, szeptember 21-én szombat délután találkozott személyesen Zsigmond az aragón király betegágyánál, hogy a nagy nyugati egyházszakadás megszüntetéséhez megnyerje Hispania urát, aki Kasztília régense is volt. Majd közvetlenül utána látogatta meg a királyi család többi tagját. „[...] Zsigmond elbúcsúzva Ferdinándtól, a királynét, leányát és Alfonso herceg feleségét látogatta meg. Beléptekor a királyi hölgyek az ajtóig mentek eléje. Zsigmond nagy tisztelettel köszöntötte őket és karját nyújtva a királynénak, helyéhez vezette. Helyet foglalva megkezdődött a társalgás. Zsigmond latinul beszélt, Alfonso herceg a tolmács szerepét vitte. A társalgás végeztével Zsigmond elbúcsúzott a hölgyektől és Alfonso kíséretében visszatért szállására.”[3]
V. Alfonznak feleségétől Trastamara Mária kasztíliai királyi hercegnőtől, aki elsőfokú unokatestvére volt, nem születtek gyermekei. Csak házasságon kívül született gyermekek maradtak utána. Vajay Szabolcs kutatásai megerősítik, hogy Alfonznak két Ferdinánd nevű fia volt. Az idősebb FerdinándAragóniai Margittól, Híjar (katalánul: Híxar) bárónőjétől született, de mind a kisfiút, mind pedig az édesanyját a féltékeny, gyermektelen aragón királyné, Kasztíliai Mária vízbe fojtatta. V. Alfonz ugyancsak Ferdinánd nevű másodszülött fiának pedig Giraldona Carlino volt az anyja. A történeti források és irodalmak sokszor egybemosták őket, és bizonytalanság volt az anya személye körül. A tévedést éppen az okozta, hogy mindkét gyermeket Ferdinándnak hívták.[4] V. Alfonz örökösének a származása már életében nagyon sok pletyka forrása volt, és egyesek szerint egészen a királyi családig értek a szálak, mégpedig az aragón királyné húgát, Kasztíliai Katalin villenai hercegnőt, III. Henrik kasztíliai király kisebbik lányát nevezték meg a gyermek anyjának,[5] de ez az újabb kutatások fényében nem állja meg a helyét.[4] Kasztíliai Katalin, aki V. Alfonz kisebb öccsének, Aragóniai Henrik villenai hercegnek volt az első felesége, és ugyanúgy V. Alfonz elsőfokú unokatestére volt, mint a felesége, Mária királyné, egy gyermeket biztosan világra hozott, amely szülés az ő és gyermeke életébe került 1439-ben, de ismereteink szerint ez volt az egyetlen szülése.
V. Alfonz a másodszülött fiára már sokkal jobban vigyázott, és Giraldona Carlinótól még két lánya született, és a feleségétől távol neveltette őket. Törvényes fiúörökös hiányában, mikor 1442-ben I. (Jó) Renátusznápolyi királytól elhódította a Nápolyi Királyságot, természetes fiát szerette volna az örököséül jelöltetni az újonnan szerzett országában, hiszen örökölt királyságaiban a száli törvény értelmében csak törvényes házasságból született fiúk örökölhettek, így ott az idősebb öccse, II. Jánosnavarrai király volt a törvényes örököse.
V. Alfonz 1440. február 17-én már törvényesíttette Ferdinándot a pápával, és 1443. február 23-án a Nápolyi Királyság parlamentje trónörökösnek ismerte el, és megkapta a trónörökösnek kijáró Calabria hercege címet.
Gyermekei
Feleségétől, Trastámara Mária (1401–1458) kasztíliai királyi hercegnőtől, nem születtek gyermekei
Eleonóra Diána (–1450) /törvényesítve/, férje Marzanói János Ferenc Marino, Rossano hercege, Nápoly tengernagya (–1494/98), 6 gyermek, utódai között van a Frangepán és a Zrínyi család, többek között:
Ágyasától, Hippolita úrnőtől, Giovanni de' Giudici feleségétől, 1 leány:
Colia (Covella de' Giudici) (1423/24–1473/75), a biológiai apja nem vette a nevére, nem lett törvényesítve, így anyjának férje volt hivatalosan az apja, férje Appianói Emánuel gróf, Piombino ura (1380 körül–1457), nem születtek gyermekei
Schwennicke, Detlev: Die Könige von Aragón 1412–1555 a. d. H. Trastamara des Stammes Burgund-Ivrea, 1412–1458 und 1468–1555 Könige von Sizilien, 1428–1458 und 1502–1555 Könige von Neapel, 1474–1555 Könige von Kastilien und León, 1492–1555 Könige von Granada, Reyes de las Islas y Tierras Firme del Mar Océano etc., In: Detlev Schwennicke (szerk.): Europäischen Stammtafeln, Stammtafeln zur Geschichte der Europäischen Staaten, Neue Folge, Band II, Die außerdeutschen Staaten, Die regierenden Häuser der übrigen Staaten Europas, Tafel 66., Verlag von J. A. Stargardt, Marburg/Berlin, 1984.
Vajay, Szabolcs (de): Les rapports gènéalogiques hungaro-portugais au moyen âge, Braga, 1960.
