Középiskolai tanulmányait a máramarosszigetilíceumban, a jogiakat Eperjesen végezte. Miután 1837-ben hazatért egy évig gyakornokoskodott atyja mellett. Ezt követően a magyar testőrségbe került, ahová a vármegye őt ajánlotta. A katonai szolgálat gyakorlása céljából 1839. február 12-én belépett a Wasa-gyalogezredbekadet ranggal és 1840-ben kinevezték királyi testőrnek. Itt ismerkedett meg Görgeivel, Klapkával, Máriássy Jánossal és Asztalos Sándorral, akik ebben az időben szintén testőrként szolgáltak. Belépését követően hamarosan a testőrség könyvtárnoka lett. Akkor több társával együtt megalapította a "Remény" című kézirati szépirodalmi közlönyt. Az 1843. évi országgyűlés megnyitására a király kíséretébe kirendelt testőrök közt volt ő is. Az országgyűlés alkalmával kedvet kapott a polgári pályára és végül 1848-ban lemondott a testőrségről, letette az ügyvédi vizsgát, hazament a megyéjébe és mint ügyvéd és tiszteletbeli főjegyző működött. Részt vett az országgyűlési utasítások készítésével megbízott küldöttség munkálataiban.
Az 1848-as mozgalom megindításával hozzákezdett a máramarosszigeti nemzetőrség megalakításához; akkor századossá választották; amikor pedig a magyar kormány a honvédsereg megalakítását rendelte el, a megyei választmány a máramarosi honvédszázadok szervezésével bízta meg. Ezalatt felkérték a szabolcsi szabadcsapat parancsnokának. E csapat élén azután Katona Mihályerdélyihadtestéhez csatlakozott; a budfalvi, majd a dragomérfalvi előőrségi parancsnokságot vette át; 1849 februárjában pedig Rapaicsalezredes megbízásából a máramarosi önkéntes nemzetőrségi zászlóaljat alakította meg, amely utóbb a 105. honvéd-zászlóalj lett. A fegyverletétel után rövid ideig Szatmáron és Pesten tartózkodott; majd 1850 januárjáig Nyitra vármegyében rejtőzött; aztán Bécsbe, onnét pedig álnéven Bajorországba menekült. Württembergben a hohenheimi gazdasági intézetbe iratkozott be. Később feleségével - aki utána ment - Stuttgart közelében Cannstattban telepedett meg. Itt kieszközölte a kegyelmet és az engedélyt a visszatérésre.
Megyéjébe érkezve, ügyvédi irodát nyitott és tevékeny részt vett a társadalmi mozgalmakban. 1860-ban másodalispán lett, 1861-ben pedig a técsői kerület országgyűlési képviselőnek választotta. Ekkor a Határozati Párt tagja volt. Az országgyűlés föloszlatása után ismét átvette mint másodispán a törvényszéki elnökséget és ismét ügyvédséggel foglalkozott. A técsői kerület 1865-ben ismét megválasztotta. A kerületet harmincegy évig képviselte; a képviselőháznak alelnöke is volt egy időben. Tisza Kálmán csoportjának tagjaként 1865-től balközép párti, 1875-től szabadelvű párti képviselő. Tiszteletbeli gondnoka volt a máramaros-ugocsai református egyházmegyének, azonkívül törvényhatósági és városi képviselő. Elnöke volt a múzeumegyesületnek, a Máramaros megyei honvéd-egyesületnek és felügyelője volt a máramarosszigeti líceumnak. Elnöklete alatt megalakult Máramarosszigeten a kisdedóvó-intézet és a jótékonysági nő-egyesület.
1892-ben nyugalomba vonult, egy nappal a nyolcvanhatodik születésnapja után hunyt el.
Munkái
Országgyűlési levelei. Kiadta Szilágyi István. Pest, 1871. Két kötet. (Ism. Hon 240. sz.)
Beszéde Técsőn 1878. aug. 8. választóihoz. Bpest, 1878.
Két beszéde, mondotta Técsőn a kerület választói előtt. 1881. jún. 19. és 27. M.-Sziget, 1881.
Hulló levelek. Uo. 1892., 1894-95. Három füzet. (Emlékiratai. Ism. Vasárnapi Ujság, 1893. 5. sz. Pester Lloyd 1893. 52. sz.).
A máramarosi múzeum-egylet mélyen tisztelt választmányához intézett előterjesztése. Uo. 1898.
Megalapította 1865. április 5-én a Máramaros című politikai hetilapot és rövid ideig szerkesztője is volt (több évig írta a vezércikkeit); kiadta a Szilágyi-Albumot Bpesten, 1885.
