Udvarhelyi Híradó

Az Udvarhelyi Híradó jelenleg Székelyudvarhely napilapja, amely megalakulása óta (1877) a város szellemi és kulturális életének tükre. A lap alapítása óta eltelt 131 év alatt kétszer szűnt meg ideiglenesen. Volt, hogy veszített színvonalából, hol meg rivális félként tekintettek rá, de egy jellemzője mindig megmaradt: magyar nyelven a magyar emberekhez szólt.

A Lap sajtótörténete

A kezdet

Az Udvarhelyi Híradó első száma 1877. január 6-án jelent meg hetilapként. Indításának kezdeményezője és mecénása Szakács Mózes református kollégiumi tanár volt.

A Híradó első számában a szerkesztő, Becsek Dániel kiadóval együtt, megfogalmazta a lap programnyilatkozatát, azaz egy politikamentes hetilapot szeretnének sikerre vinni. Elsősorban Udvarhely vármegye olvasóközönségéhez szerettek volna eljutni, bemutatva a vármegye gazdasági, történelmi értékeit, és megismertetni különböző intézményeit: „Lapunk is e főfő célra, t. i. az újabb kori magyar társadalom fejlesztésére, felvirágoztatására akar legalább Udvarhely megye területén közremunkálni, midőn a közmivelődés, közgazdaság és közegészség kérdéseit veszi fel munkakörébe, óhajtván az egyén miveltségét tudományban és erkölcsben emelni, vagyonosságát előmozdítani és egészségét ápolni…” (Udvarhelyi Híradó, 1877. január 6.) A fent említett céloknak megfelelően a Híradót közművelődési, közgazdasági és közegészségügyi hetilapként határozták meg, s a fejlécen is feltüntették.

Sajnos az első próbálkozás nem volt hosszú életű, ugyanis előfizetők hiányában és a többletköltség miatt 1877. december 29-én, az 52. lapszámmal bezárólag megszűnt. Bár a pénz is gondot jelentett, de mégsem mondhatjuk ki azt, hogy ez volt az egyedüli oka annak, hogy az újságot tovább nem adták ki. Sokat számított az akkori székelyudvarhelyiek kulturális és közéleti ügyek iránti érdektelensége. A Híradó bár megszűnt, de hatása, s az újság iránti igény érlelődött.

Becsek Aladár Híradója

Az Udvarhelyi Híradó sokkal kedvezőbb társadalmi és közéleti viszonyok között indult újra 1898. január 1-jén. A felelős szerkesztő Becsek Dániel fia, Becsek Aladár lett, és az általuk vezetett Becsek Dániel Fia nyomdában adták ki a lapszámokat. Az újságot négy oldalas terjedelemben nyomtatták és szépirodalmi, gazdasági és társadalmi lapként hirdette magát a fejlécen. Az oldalszámok lassan növekedni kezdtek, és 1899-ben már számonkénti hat oldalt tudhatott magáénak. Igaz, hogy nem mindig sikerült kibővíteni hat oldalas terjedelműre a megjelenő példányokat, de 1900-tól ez egyre gyakoribban megtörtént. Ilyenkor az első oldal alján külön felhívták erre az olvasók figyelmét.

1903-ban már független társadalmi, közgazdasági hetilapként jelent meg, míg az említett év június 21-től politikai, társadalmi és közgazdasági hetilapként jött ki a nyomdából. A június 28-án megjelent számban a főszerkesztő a Híradó céljaként Magyarország függetlenségének és önállóságának fokozatos elérését jelölte meg. A liberális ideológiai eszméket valló Becsek szívén viselte Magyarország sorsát. 1905 nyarán, pontosabban a június 25-i számtól kezdődően, a Híradót Udvarhely megye független politikai lapjává alakította, ami óriási fordulatot jelentett a hetilap történetében. Az újság szerkesztését egy csoport vette át, név szerint: Kovácsy Albert főszerkesztő, Becsek Aladár felelős szerkesztő, Pál Ernő, id. Szemlér Ferenc, Vajda Ferenc, Valentsik Ferenc.

Az első világháború nemcsak a közéletben, hanem a közéleti sajtóban is óriási változást idézett elő. Az Udvarhelyi Híradó ekkor négy oldalasra korlátozódott és az ára is megdrágult. 1916-ban 20 fillérbe, míg 1918-ban 30 fillérbe került. A felelős szerkesztő ekkor Cs. Szabó Kálmán író lett, szerkesztőnek és laptulajdonosnak viszont megmaradt Becsek Aladár. 1901. április 15-től kezdődően csak Becsek Aladár neve jelent meg az impresszumban, és az ő kezében maradt a lap sorsa egészen a megszűnésig.

A Híradó az I. világháború évei alatt

A háború teljesen megváltoztatta minden ember életét, s a sajtó megjelentetésének körülményeit is. A Híradónak változtatnia kellett szerkezetén és funkcióján, ugyanakkor a lap árát is többször kellett emelni, hiszen az előállítási költségek jóval nagyobbak lettek.

Bár terjedelme négy oldalasra csökkent, mégis valamilyen szinten pótolta ezt a hiányt a csaknem mindennapi Rendkívüli kiadások megjelentetése. 1914-ben szám szerint 80 rendkívüli kiadás jelent meg, melyek aprólékosan tájékoztatták a lakosságot a háború állásáról. Pozitívan, szinte ujjongással közvetítették a háború kitöréséről szóló híreket, és az azt követő eseményekről szóló cikkek a győzelembe vetett hit pátoszával íródtak. „Mindenünket rendelkezésére bocsátjuk a hazának: vagyonunkat, vérünket, életünket. S boldogan, lelkesedve tesszük, minden titkos remegés nélkül.” (1914. augusztus 1.)

1916-ban Székelyudvarhelyt és az újságot is komoly megpróbáltatások érték. A Híradó augusztus 27-i számával felfüggesztette tevékenységét, hiszen a szerkesztőségnek is menekülnie kellett. Budapesten tudunk egy rendkívüli kiadásról, mely október 15-én jelent meg szintén Udvarhelyi Híradó címen. 1916. november 5-től kezdődően az újságot ismét olvashatták Székelyudvarhely lakosai, egészen 1918-ig. Ebből az időből fennmaradt utolsó lapszámot a kolozsvári Egyetemi könyvtárban lehet megtalálni, 1918. november 17-i keltezéssel.

A Híradó a jelenben

Az Udvarhelyi Híradó újraindulását három vállalkozó kedvű egyetemistának köszönheti, akik hazatérve Székelyudvarhelyre, „pénzkeresés” céljából elhatározták, hogy újságot alapítanak.

A három fiatal céljait sokan támogatták, bátorították őket. Az 1990 tavaszán indult Infopress nyomda, Keresztes Miklós és Albert András vezetésével szívesen felvállalta a lap kiadását. 1990-ben megjelenhetett az Udvarhelyi Híradó harmadik, és napjainkban is működő kiadása ifj. András Zoltán, Gál Ottó és Porsche László szerkesztésében. Elsőként a reklámokra fektették a hangsúlyt, többnyire az töltötte ki a lap oldalait. A korrektúrázásban és a cikkírásban nagy segítséget jelentett Fábián Lajos tanár, akinek a lakásán tartották meg a lapzártát is.

Ismert szerzőiből

Források

  • Kápolnási Zsolt történelem tanár jegyzetei, cikkei (Az Udvarhelyi Híradó rövid sajtótörténete).
  • Udvarhelyi Híradó
  • Az Udvarhelyi Híradó archívuma

Read other articles:

Roger StoneStone pada 2019LahirRoger Joseph Stone Jr.27 Agustus 1952 (umur 71)Norwalk, Connecticut, Amerika SerikatPendidikanUniversitas George Washington(tanpa gelar)Partai politik Partai Republik (sebelum 2012; 2015–kini) PartaiLibertarian (2012–15) Suami/istri Anne Wesche ​ ​(m. 1974; bercerai 1990)​ Nydia Bertran ​(m. 1992)​ Anak1Situs web rogerstone.com stonezone.com stonecoldtruth.com Roger Jason Ston...

 

Halobacteria (bentuk jamak dari kata halobacterium) beralih ke halaman ini. Untuk genus, lihat halobacterium. Haloarchaea Halobacterium sp. strain NRC-1, setiap sel panjangnya sekitar 5 µm. Klasifikasi ilmiah Domain: Archaea Kerajaan: Archaea Filum: Euryarchaeota Kelas: Halobacteria Ordo Halobacteriales Sinonim Halobacteria Grant et al. 2002 Dalam taksonomi, Halobacteria (juga Halomebacteria) adalah kelas dari Euryarchaeota,[1] yang ditemukan dalam air jenuh atau hampir jenuh dengan ...

 

Kay Lahusen pada 2001, di depan gambarnya dalam The Ladder. Kay Lahusen, dikenal juga sebagai Kay Tobin Lahusen atau Kay Tobin (5 Januari 1930 – 26 Mei 2021) adalah fotojurnalis wanita gay terbuka Amerika pertama.[1] Fotograf lesbian Lahusen muncul dalam beberapa sampul The Ladder dari 1964 hingga 1966 ketika pasangannya, Barbara Gittings, sebagai penyunting. Lahusen membantu mendirikan Aliansi Aktivis Gay (GAA) awal pada 1970, ia berkontribusi pada koran mingguan asal...

.sn

.sn البلد السنغال  الموقع الموقع الرسمي  تعديل مصدري - تعديل   sn. هو نطاق إنترنت من صِنف مستوى النطاقات العُليا في ترميز الدول والمناطق، للمواقع التي تنتمي إلى السنغال.[1][2] مراجع ^ النطاق الأعلى في ترميز الدولة (بالإنجليزية). ORSN [الإنجليزية]. Archived from the original on 2019-0...

 

Rectangular, enlarged or extended dolmen A rectangular dolmen (German: Rechteckdolmen), extended dolmen (German: erweiteter Dolmen) or enlarged dolmen[1] is a specific type of megalith, rectangular in shape, with upright sidestones and, usually, two capstones. The term rectangular dolmen was coined by Ekkehard Aner[2] and is used especially in the German state of Schleswig-Holstein, where dolmens with this type of ground plan primarily occur. A more precise term, however, is e...

 

Ligue du Centre-Ouest de football Sigle LCOF Sport(s) représenté(s) Football Création 1919 Disparition 2016 Président Henri Monteil Siège 102, rue d'Angoulême16400 Puymoyen Affiliation FFF Site internet lco.fff.fr modifier  La Ligue de Centre-Ouest de football était un organe fédéral dépendant de la Fédération française de football créé en 1919 et chargé d'organiser les compétitions de football au niveau des régions Poitou-Charentes et Limousin. La Ligue est fondée en...

خواكين مازداك لوتينجر   معلومات شخصية الميلاد 2 ديسمبر 1923   نيويورك  الوفاة 6 أبريل 1997 (73 سنة)   نيويورك  مواطنة الولايات المتحدة  عضو في الأكاديمية الأمريكية للفنون والعلوم،  والأكاديمية الوطنية للعلوم  الحياة العملية المدرسة الأم معهد ماساتشوستس للتكن...

 

  لا سولانا (بالإسبانية: Solana, La)‏[1]   - بلدية -    لا سولانا (سيوداد ريال) لا سولانا (سيوداد ريال) تقسيم إداري البلد إسبانيا  [2][3] المقاطعة مقاطعة ثيوداد ريال خصائص جغرافية إحداثيات 38°56′29″N 3°14′22″W / 38.941388888889°N 3.2394444444444°W / 38.941388888889; -3...

 

Song by Young Jeezy This article is about the Young Jeezy song. For the Girlicious song, see Pussycat Dolls Present: Girlicious. Leave You AloneSingle by Young Jeezy featuring Ne-Yofrom the album Thug Motivation 103: Hustlerz Ambition ReleasedFebruary 21, 2012[1]Recorded2011StudioThe G Spot in Irvine, CaliforniaGenrePop rapG-funkLength5:29LabelCorporate ThugzDef JamSongwriter(s)Jay Wayne JenkinsShaffer Chimere Smith, Jr.Warren Griffin IIIProducer(s)Warren GYoung Jeezy singles chro...

Bangladeshi military officer (1940–1981) Major GeneralMuhammed Abul ManzurBUNative nameমোহাম্মদ আবুল মঞ্জুরBorn(1940-02-24)24 February 1940Gupinathpur, Bengal, British IndiaDied1 June 1981(1981-06-01) (aged 41)Chittagong, BangladeshAllegiance  Pakistan (until 1971)  Bangladesh Service/branch  Pakistan Army  Bangladesh Army Years of service1957-1981Rank Major GeneralUnitEast Bengal RegimentCommands held Commander of Sector –...

 

У этого термина существуют и другие значения, см. Тур. Запрос «Bos taurus primigenius» перенаправляется сюда; см. также другие значения. † Тур Скелет тура Научная классификация Домен:ЭукариотыЦарство:ЖивотныеПодцарство:ЭуметазоиБез ранга:Двусторонне-симметричныеБез ранга:В...

 

Trams in SzczecinTramwaje w SzczeciniePesa Swing in Szczecin, 2015OperationLocaleSzczecin, PolandOpen1879StatusoperationalLines12+1 (tourist line)Operator(s)Tramwaje Szczecińskie (since 2009)InfrastructureTrack gauge1,435 mm (4 ft 8+1⁄2 in) standard gaugeElectrification600 V DC OHLStatisticsTrack length (total)114 kmRoute length65,5 kmStops101 Horsecar era: 1879–1900 Status Converted to electricity Operator(s) Stettiner Straßen-Eisenbahn Gesellschaft Track gauge ...

Amsal 25Kitab Amsal lengkap pada Kodeks Leningrad, dibuat tahun 1008.KitabKitab AmsalKategoriKetuvimBagian Alkitab KristenPerjanjian LamaUrutan dalamKitab Kristen20← pasal 24 pasal 26 → Amsal 25 (disingkat Ams 25) adalah bagian dari Kitab Amsal dalam Alkitab Ibrani dan Perjanjian Lama di Alkitab Kristen.[1][2] Teks Naskah sumber utama: Masoretik, Septuaginta dan Naskah Laut Mati. Pasal ini terdiri dari 28 ayat. Berisi amsal-amsal raja Salomo bin Daud yang dikumpulk...

 

إيروانلو تقسيم إداري البلد إيران  [1] إحداثيات 37°41′19″N 45°04′27″E / 37.68861111°N 45.07416667°E / 37.68861111; 45.07416667   السكان التعداد السكاني 199 نسمة (إحصاء 2016) الرمز الجغرافي 6677413  تعديل مصدري - تعديل   إيروانلو هي قرية في مقاطعة أرومية، إيران.[2] يقدر عدد سكانها بـ...

 

World Sikh population breakdown Distribution of SikhsPercentage of Sikhs by countryNumber of Sikhs by country vte Most of the 25-30 million followers of Sikhism, the world's fifth-largest religion [disputed – discuss], live in the northern Indian state of Punjab, the only Sikh-majority administrative division on Earth,[1][2][3][4][5][6] but Sikh communities exist on every inhabited continent. Sizeable Sikh populations in count...

Hatred that is directed towards people in Thailand Part of a series onDiscrimination Forms Institutional Structural Statistical Taste-based Attributes Age Caste Class Dialect Disability Genetic Hair texture Height Language Looks Mental disorder Race / Ethnicity Skin color Scientific racism Rank Sex Sexual orientation Species Size Viewpoint Social Arophobia Acephobia Adultism Anti-albinism Anti-autism Anti-homelessness Anti-drug addicts Anti-intellectualism Anti-intersex Anti-left han...

 

Flag of a Navyvice admiral The rank of vice admiral (or three-star admiral) is the second-highest rank normally achievable in the U.S. Navy, and the first to have a specified number of appointments set by statute. It ranks above rear admiral (two-star admiral) and below admiral (four-star admiral). There have been 47 vice admirals in the U.S. Navy since 1 January 2020, three of whom were promoted to four-star admiral. All 47 achieved that rank while on active duty in the U.S. Navy. Admirals ...

 

Bernhard Schachner Informasi pribadiNama lengkap Bernhard SchachnerTanggal lahir 10 Januari 1986 (umur 38)Tempat lahir AustriaPosisi bermain GelandangInformasi klubKlub saat ini Admira WackerNomor 8Karier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2004–2007 Admira Wacker 51 (0)2007–2008 SK Schwadorf 10 (0)2008– Admira Wacker 41 (4) * Penampilan dan gol di klub senior hanya dihitung dari liga domestik dan akurat per 21:10, 16 Agustus 2011 (UTC) Bernhard Schachner (lahir 10 Januari 1986) ada...

District organisation of the Football Association of Finland Suomen Palloliiton Keski-Pohjanmaan piiriAbbreviationSPL Keski-PohjanmaaFormation1945PurposeDistrict Football AssociationLocationKankurinkatu 6 A1 67100 Kokkola FinlandDirectorKari MarsWebsitesplkeskipohjanmaa.fi The SPL Keski-Pohjanmaan piiri (Central Ostrobothnia Football Association) was one of the 12 district organisations of the Football Association of Finland. It administered lower tier football in Central Ostrobothnia.[1&...

 

11 U.S. government-sponsored banks Location of the territories for the 11 (previously 12) FHLBanks, post-merger of the Seattle and Des Moines banks in 2015 The Federal Home Loan Banks (FHLBanks, or FHLBank System) are 11 U.S. government-sponsored banks that provide liquidity to financial institutions to support housing finance and community investment.[citation needed] Overview The FHLBank System was chartered by Congress in 1932, during the Great Depression. It has a primary mission ...