Tone (folyó, Japán)

Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.
Hasonló cikkcímek és megnevezések: Tone (egyértelműsítő lap).
Tone
A Tone folyó látképe Narita és Kavacsi közelében
A Tone folyó látképe Narita és Kavacsi közelében
Közigazgatás
OrszágokJapán
RégióKantó
Földrajzi adatok
Hossz322 km
Vízgyűjtő terület16 840 km²
ForrásOminakami-hegy
é. sz. 37° 03′ 16″, k. h. 139° 06′ 05″37.054417°N 139.101500°E
TorkolatCsendes-óceán
é. sz. 35° 44′ 46″, k. h. 140° 51′ 07″35.745972°N 140.852056°E
Elhelyezkedése
Térkép
A Wikimédia Commons tartalmaz Tone témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A Tone folyó (利根川; Tonegava; Hepburn: Tonegawa?) Japán második leghosszabb folyója. Kantó régióban található. Hossza 322 km, vízgyűjtő területének nagysága 16 840 km². A helybeliek Bandó Taró (坂東太郎) néven emlegetik: a „Bandó” a Kantó régió régies elnevezése, míg a „Taró” az elsőszülött fiúk gyakori utóneve.[1]

A Tone forrása az Óminakami-hegyen (大水上山) található, amely Gunma és Niigata prefektúrák határán fekszik.[1] A folyó a Csiba prefektúra területén fekvő Csósi város (銚子市) közelében ömlik a Csendes-óceánba.[2] Az Edo folyó a Tone folyóból ágazik el, és a Tokiói-öbölben éri el a Csendes-óceánt.

A Tone legjelentősebb mellékfolyói az Agacuma, a Vatarasze, a Kinu, az Omoi és a Kokai folyók.

Története

A folyó régebben megzabolázhatatlan természetéről volt nevezetes, a nagyobb áradások rendszeresen megváltoztatták a folyását, éppen ezért a folyómeder történetének feltárása elég nehézkes.

A folyó eredetileg a Tokiói-öbölbe torkollott és egyes mellékfolyói, mint pl. a Vatarasze és a Kinu, saját vízgyűjtő-rendszerrel rendelkeztek. A 17. században kiterjedt munkálatok kezdődtek a rendszeres áradások megfékezésére és a folyami hajózás lehetővé tételére.[3] A folyó jelenlegi folyását a Meidzsi-kor során határozták meg, a holland Anthonie Rouwenhorst Mulder mérnök segítségével.[4][5]

Szerepe

A Tone folyó egészen a 19. századig, a vasutak elterjedéséig igen fontos közlekedési útvonal volt. Ezt követően vesztett ugyan jelentőségéből, de a folyamszabályozás során számos gátat és víztározót építettek a folyón, amely ma többmillió embernek szolgáltat ivóvizet és vízenergia segítségével elektromos áramot Tokió körzetében.[2]

Képek

Jegyzetek

  1. ↑ a b 利根川の紹介 (japán nyelven). Ministry of Land, Infrastructure, Transport and Tourism, Japan. (Hozzáférés: 2019. október 16.)
  2. ↑ a b Tone River, Encyclopædia Britannica. Chicago, Ill.: Encyclopædia Britannica (2012). Hozzáférés ideje: 2012. december 19. 
  3. ↑ Edo-jidai no Tonegawa (japán nyelven) (pdf). Ministry of Land, Infrastructure, Transport and Tourism, Japan. [2014. augusztus 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. október 16.)
  4. ↑ Tonegawa kindai kaishū no hajimari (japán nyelven) (PDF). Ministry of Land, Infrastructure, Transport and Tourism, Japan. [2014. augusztus 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. október 16.)
  5. ↑ Crown Prince Naruhito, Dutch prince visit canal in Chiba Pref.. AP, 2010. szeptember 14. [2014. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva].

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Tone River című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.