Tionil-klorid
A tionil-klorid szerkezete
A tionil-klorid 3D-modellje
Más nevek	szulfinil-klorid
Kémiai azonosítók
CAS-szám	7719-09-7
Kémiai és fizikai tulajdonságok
Kémiai képlet	SOCl2
Moláris tömeg	118,97 g/mol
Megjelenés	színtelen vagy halványsárga színű folyadék
Sűrűség	1,638 g/cm³ (20 °C)[1]
Olvadáspont	−104,5 °C[1]
Forráspont	76 °C[1]
Oldhatóság (vízben)	Bomlik, hidrolizál[1]
Viszkozitás	0,6 cP
Gőznyomás	121 hPa (20 °C)[1]
Kristályszerkezet
Molekulaforma	trigonális piramis
Dipólusmomentum	1,4 D
Veszélyek
EU osztályozás	Maró (C)[2]
NFPA 704	0 4 2 W
R mondatok	R14, R20/22, R29, R35[2]
S mondatok	(S1/2), S26, S36/37/39, S45[2]
Lobbanáspont	nem gyúlékony
Rokon vegyületek
Rokon vegyületek	Szulfonil-klorid Szelén-oxidiklorid
Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak.

A tionil-klorid vagy szulfinil-klorid egy szervetlen vegyület, amelynek összegképlete SOCl₂. A kénessav savkloridja, szerkezete a kénessavéból vezethető le, a kénessavmolekulában található két hidroxilcsoportot klóratomokkal helyettesítve. A molekulája trigonális piramis alakú. Színtelen, levegőn füstölgő, szúrós szagú folyadék.

Vízzel hevesen reagál, hidrolizál. A folyamat során kén-dioxid fejlődik és sósav keletkezik. A hidrolízis reakcióegyenlete:

${\displaystyle \mathrm {SOCl_{2}+H_{2}O\rightarrow SO_{2}+2\ HCl} }$

Hevítés hatására elbomlik, a bomlás termékei a kén-trioxid, a dikén-diklorid és a klór. Ez a reakció megfordítható

${\displaystyle \mathrm {3\ SOCl_{2}\rightleftharpoons SO_{3}+S_{2}Cl_{2}+2\ Cl_{2}} }$

A tionil-klorid foszfor-pentaklorid és kén-dioxid reakciójával állítható elő.

${\displaystyle \mathrm {PCl_{5}+SO_{2}\rightarrow SOCl_{2}+POCl_{3}} }$

Előállítható a „kémiai tulajdonságai” részben szereplő második, megfordítható reakció alapján is.

A tionil-kloridot a szerves kémiában klórozószerként alkalmazzák. Elektrolitként szolgál a lítiumakkumulátorokban. Felhasználják növényvédőszerek, kártevőirtószerek, gyógyszerek és festékek előállításához is.^[1]

• Nyilasi János: Szervetlen kémia
• Bodor Endre: Szervetlen kémia I.