1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2020. december 27. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2016. december 4.
Pályafutását ifjúsági szinten 2002 és 2005 között a Bulacher SC csapatánál töltötte, majd két éven keresztül az SVK Beiertheim csapatában szerepelt. A következő állomás a SpVgg Durlach-Aue csapata volt, de egy szezon után tovább állt a FC-Astoria Walldorf csapatához. 2010-ben a Karlsruher SC akadémiájához került, ahol egészen az U19-es csapatig vitte, majd 2012-ben leszerződtette a Schalke 04.[1] Itt az utánpótlás csapatokban szerepelt, majd 2014-ben a felnőtt és a második csapat keretébe került. A második csapatban első számú kapusa lett csapatának. 2015 nyarán részt vett az U20-as válogatottal a 2015-ös U20-as labdarúgó-világbajnokságon, de csak másodszámú kapus volt. A tornát követően kölcsönbe került a spanyol másodosztályba szereplő RCD Mallorca csapatához, ahol 33 bajnokin védett. 2017. május 23-án két évre szóló szerződést írt alá a holland Willem II csapatával.[2] 2020. június 5-én 2023/24-es szezonig írt alá a belga RSC Anderlechthez.[3]