Thin Lizzy címmel jelent meg az ír Thin Lizzy hard rock zenekar debütáló nagylemeze 1971. április 30-án. A lemezt a Decca Records adta ki, az amerikai és a kanadai terjesztést pedig a London Records végezte. A lemez zenei anyaga nagymértékben különbözik a későbbi, ismertebb albumaik stílusától, ugyanis ezen a lemezen a blues-rock mellett a folk-rock és némi pszichedelikus rock[2] hatás érhető tetten, szemben a későbbi albumok direktebb hard rock stílusával. A korong megjelenését egy 4 számos EP kiadása követte, melynek dalai a debütáló album későbbi újrakiadásaira is felkerültek. Az EP New Day címmel, 1971. augusztus 20-án jelent meg.[1]
Háttér, fogadtatás
Az együttes első hanghordozója 1970 nyarán jelent meg, amelyen két dal volt hallható, és csak Írország-ban lehetett kapni. Az anyag mindössze 283 példányban kelt el,[3] majd az ekkor még négytagú formáció hamarosan trióvá fogyatkozott. 1971-ben szerződtette őket a Decca Records, majd Londonba utaztak, hogy rögzítsék első albumukat. A Scott English producerkedésével készült albumot 5 nap alatt vették fel a kiadó stúdiójában, majd 1971 április 30-án jelentették meg.
Zenei hatásaik közül a Faces, Jimi Hendrix és a Cream[3] volt a leghangsúlyosabb, így a dalokban a blues-rock mellett pszichedelikus hatások is felbukkantak. Emellett már ekkor jelen volt az együttes zenéjében a később is meghatározó kelta dallamvilág.
Kritikák |
Szerző | Értékelés | AllMusic | [4] | Martin Popoff:Collector's Guide to Heavy Metal | 8/10[5] |
|
Megjelenésekor az album nem keltett különösebb figyelmet, a kritikusok nagyrészt negatívan cikkeztek róla. A rajongók körében általános vélekedés, hogy a lemezen hallható dalok színvonala jócskán elmarad a későbbi albumokon hallható szerzeményekétől.[6] Az albumon hallható dalok nagy részét az AllMusic kritikusa Eduardo Rivadavia laposnak, zavarosnak és befejezetlennek minősítette, hozzátéve, hogy Eric Bell korántsem olyan karizmatikus gitáros, mint Jimi Hendrix vagy Eric Clapton.[4] Meglátása szerint az album meglepően lágy, és messze nem képviseli azt a színvonalat, ami az 1970-es évek közepén jellemezte az együttest, még ha Lynott költői dalszövegei már ekkor is figyelmet érdemeltek.[4]
A Sputnikmusik 3 pontot adott rá a lehetséges ötből, hozzátéve, hogy az album meglepetésként érheti azt, aki a későbbi hard rock-os hangvételű albumok után ismerkedik meg a debüttel.[7] A szerző kifejtette, hogy az album kellemes hallgatnivaló lehet a késő esti órákban, hozzátéve, hogy a zenekart jellemző határozatlanság és stíluskavalkád néhány esetben jól működik, mint például a meglepően progresszív Diddy Levine esetében is.[7] Ebben az írásban is kitért a szerző Eric Bell hiányosságaira, magát az albumot pedig az "érdekes" jelzővel illette.[7] Martin Popoff kanadai újságíró dicsérte az album kísérletezős hozzáállását, hozzátéve, hogy az album néhány meglepően jó dalt is tartalmaz.[5]
Az album dalait olyan befolyásos műsorvezetők játszották, mint John Peel és Kid Jensen,[1] ennek ellenére a lemez gyenge eladásokat produkált és nem került fel az angol lemezeladási listákra sem. A megjelenést koncertezés követte, főleg Írország-ban, azonban az együttes 1971 márciusától London-ba tette át a székhelyét az előrelépés reményében.
1971-ben jelent meg a a New Day című 4 számos EP, amely a debüthöz hasonlóan észrevétlen maradt,[8] annak ellenére, hogy a Dublin című szerzemény megmutatta Lynott szerzői tehetségét.[4] Az augusztus 20-án megjelenő anyag mind a 4 dala felkerült a debütáló album újbóli kiadására. A 2010-es újrakiadás további bónuszdalokat rejtett, közöttük azt a The Farmer című szerzeményt is, ami csak Írország-ban jelent meg 1970-ben egy kétszámos kislemez formájában.
A debütlemezen található Honesty Is No Excuse című dalt az amerikai Cass McCombs dolgozta fel a 2013-as Big Wheel and Others albumán.
Számlista
Az összes szám szerzője Phil Lynott, kivéve ahol jelölve van..
1. |
The Friendly Ranger at Clontarf Castle (Eric Bell, Lynott) |
3:01 |
2. |
Honesty Is No Excuse |
3:40 |
3. |
Diddy Levine |
7:04 |
4. |
Ray-Gun (Bell) |
3:05 |
5. |
Look What the Wind Blew In |
3:23 |
6. |
Eire |
2:07 |
7. |
Return of the Farmer's Son (Brian Downey, Lynott) |
4:14 |
8. |
Clifton Grange Hotel |
2:26 |
9. |
Saga of the Ageing Orphan |
3:40 |
10. |
Remembering |
5:59 |
11. |
Dublin |
2:26 |
12. |
Remembering, Pt. 2 (New Day) (Bell, Downey, Lynott) |
5:04 |
13. |
Old Moon Madness |
3:52 |
14. |
Things Ain't Workin' Out Down at the Farm |
4:29 |
54:30 |
Remaszterizált és bővített újrakiadás
A 2010. október 11-én megjelent kiadás bónusz dalai:
11. |
The Farmer |
3:40 |
12. |
Dublin |
2:30 |
13. |
Remembering Pt. 2 (New Day) |
5:08 |
14. |
Old Moon Madness |
3:56 |
15. |
Things Ain't Working Out Down at the Farm |
4:32 |
16. |
Look What the Wind Blew In (1977-es újrakevert változat) |
3:22 |
17. |
Honesty Is No Excuse (1977-es újrakevert változat) |
2:46 |
18. |
Dublin (1977-es újrakevert változat) |
2:32 |
19. |
Things Ain't Working Out Down at the Farm (1977-es újrakevert változat) |
3:58 |
71:03 |
Közreműködők
- Thin Lizzy
- Vendégzenészek
- Ivor Raymonde – mellotron a Honesty Is No Excuse c. dalban.
- Eric Wrixon – billentyűs hangszerek a The Farmer c. dalban.
- Gary Moore – gitár és billentyűs hangszerek a 16-19 dalokban.
- Midge Ure – háttérvokál és gitár a 16-19 dalokban.
- Produkció
Jegyzetek
- ↑ a b c Byrne. Thin Lizzy: Soldiers of Fortune. London, UK: SAF Publishing, 34-40. o. (2006). ISBN 978-0946719815
- ↑ Évtizedelő - 1977 : Beindul a gőzkalapács. (magyar nyelven). hardrock.hu. [2018. október 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. június 18.)
- ↑ a b A Thin Lizzy története a rockerek.hu oldalon. (magyar nyelven). rockerek.hu. [2019. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. június 18.)
- ↑ a b c d Rivadavia, Eduardo: Thin Lizzy - Thin Lizzy review. AllMusic. Rovi Corporation. (Hozzáférés: 2011. június 13.)
- ↑ a b The Collector's Guide to Heavy Metal: Volume 1: The Seventies. Burlington, Ontario, Kanada: Collector's Guide Publishing, 277. o. (2003. október 1.). ISBN 978-1894959025
- ↑ Thin Lizzy: Black Rose - A Rock Legend (magyar nyelven). shockmagazin.hu. (Hozzáférés: 2019. június 18.)
- ↑ a b c Thin Lizzy-Thin Lizzy kritika (angol nyelven). sputnikmusic.com. (Hozzáférés: 2019. június 18.)
- ↑ Stuart Bailie, "The Ballad of the Thin Man", Boxtree, 1996.