Tessényi-Jakob János

Tessényi-Jakob János
Született1884. április 6.
Szenttamás
Elhunyt1980. május 16. (96 évesen)
Los Angeles, Kalifornia
Állampolgársága
Foglalkozásalelkész,
szuperintendens
SablonWikidataSegítség

Tessényi-Jakob János, született Johann Jacob (Szenttamás, 1884. április 6.Los Angeles, Kalifornia, 1980. május 16.)[1] metodista lelkész, szuperintendens a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban (1919–1929), majd Magyarországon (1931–1948).

Családi háttér

Édesapja Philipp Jakob (1843–1910) életének első felét Újverbászon töltötte, majd haláláig, három évtizeden keresztül a közeli Szenttamáson élt. A helyi evangélikus egyház presbitere volt, négy fiú és két leány apja. Szenttamáson az evangélikus gyülekezet az ő hathatós segítsége révén tett szert egy saját iskolára. Környezetében építőmesterként, fakereskedőként megbecsült személyiség

Apjának, aki 1901-ben elsőként lett metodista egyház Szenttamási Gyülekezetének tagja nagy szerepe volt a magyarországi metodista misszió megindításában. Apja az 1890-es évek második felében kékkereszt egyletet szervezett saját otthonában. Az antialkoholista „mértékletességi egyletben” a németországi metodista énekeskönyvet (Frohe Botschaft) és az amerikai kiadású német nyelvű metodista hetilapot (Der Christliche Apologete) forgatták. 1898-ban többek között ő volt az, aki meghívta a bécsi metodista lelkészt, Robert Möllert igehirdetői vendég szolgálatra. Ez az időpont a magyarországi metodista misszió kezdő dátuma. A meghívás nyomán Robert Möller Szenttamáson a Jakob házban, Újverbászon a református templomban, valamint Feketehegyen prédikált.

Kezdetek a metodista egyházban

Az 1884-es születésű Jakob János a századforduló elején rövid ideig patikusként dolgozott. 1903 telén már próbatagja volt az egyháznak, rendes tagnak 1904. június 5-én vették fel. Ebben az esztendőben ő volt az, aki Szenttamáson magyar ifjúsági csoportot alapított, s ezzel megkezdte a metodista misszió magyar nyelvű munkáját. Az 1903. október 10-én tartott szenttamási negyedévi konferencián már a „Magyarország Körzetben állomásoztatott prédikátorként” tekintettek személyére – nyilván lelkészjelölti minőségben. A fiatalember, 1904-ben kezdte teológiai tanulmányait Frankfurtban, a metodista egyház lelkészképző Szemináriumában, 1907-től ő lett az első magyar metodista lelkész.

A hároméves teológiai tanulmányok után az első szolgálati helye Budapest (1907–1911). A fővárosban magyar nyelven tartott igehirdetéseket, missziót kezdeményezett Palotaújfalun és lefordította a Püspöki Methodista Egyház Általános Szabályait. 1911-től Szenttamáson szolgált, majd 1912-től a Verbászi Körzet vezetésére kapott megbízatást. A háború alatti lelkészhiányos helyzetben 1915-ben ő lett felelős az Újvidéki Körzetért is. 1917 májusában ő is bevonulásra kényszerült: a fővárosba került, ahol a 16-os helyőrségi kórház gyógyszertárába lett beosztva. 1913-1917 és 1918-1919 ő szerkesztette az egyház lapját a Békeharangot.[2]

Szuperintendensi szolgálata a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban

Az 1920-ban elszakadt bácskai területek metodista missziójának vezetésére Jakob János kapott megbízatást. Az előállt új helyzetben egy évtizeden keresztül titkár, segéd és pénztáros nélkül vezette a jugoszláv munkát. Egyházvezetői feladatai mellett Jakob pásztorolta a jugoszláv egyház központi gyülekezetét Újvidéken. Munkakörei „három ember számára is elég tennivalót adnának” – hangzott a tudósítás. A háború utáni években a jugoszláv munka nagyot fejlődött: 1922. május 25-én Újverbászon felszentelték a Kárpát-medence első tornyos metodista templomát, Belgrádban pedig metodista gyermekkórházat nyitottak. A jugoszláv egyház szuperintendense Sándor királytól a valláserkölcsi nevelés terén szerzett érdemeinek elismeréseként ugyanebben az évben megkapta a Szent Száva rendjelet.

1926-ban a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban 1440 tagja volt az egyháznak. Az első világháború alatt (1916-ban) alapított szenttamási metodista árvaház folyamatosan működött, de árvákat Újvidéken is befogadtak, ahol az 1927-ben nyitott jó hírű leányintézetnek 50-nél több tanulója volt. Az újvidéki egyházközpontban az 1920-as évek közepén nyitották meg – kezdetben csak néhány fő részére – az egyház öregotthonát. 1926-ban a jugoszláv konferenciában vetődött fel a gondolat, hogy összefogva a szomszédos konferenciákkal egy közös diakonissza képző intézetet hozzanak létre. A terv 1928 nyarán vált valóra, amikor Simon Lujza diakonissza főnővér vezetése alatt öt diakonissza költözött be az Újvidéken létrehozott otthonba. A diakonissza ügy fő mozgatója Jakob szuperintendens volt. Jakob János szuperintendensi (és leányintézet igazgatói) munkáját három kerületi (vagy „egyházmegyei”) szuperintendens segítette 1928-ban: Bácskában Ferdinand Mayr, Bánátban Sebele György, Macedoniában P. Temkovic lelkészek.[3]

Lelkészi és szuperintendensi szolgálata Magyarországon

Az 1929-es magyar Évi Konferencia jegyzőkönyve szerint Jakobot a püspök helyezte át Magyarországra. Az átköltözés pontos oka nem ismert, úgy tűnik, „saját kívánságára helyeztette magát a magyarországi konferenciába”. Jakobot a Budapest II. Körzetből leválasztott Kispesti Körzet pásztorolásával bízták meg, ahol 1931-ig szolgált.

1931-ben Funk Márton (1920–1931) korábbi magyar szuperintendens a németországi Sátormisszió (Zeltmisszion) vezetésére kapott megbízatást, utódja Jakob János lett, mint a „Központi-kerület” szuperintendense, a diakonissza munka vezetője (Tábor intézmény igazgatója), egyúttal az egyház pénztárosa. 1931-ben az egyház kerületi rendszere tehát továbbra is működött, Jakob mellett Wallrabenstein Jakab vezette az Északi kerületet, Szalós pedig a Délit. 1935-től két éven keresztül az egyházvezetés mellett ismét a Kispesti Körzet lelkésze.

Az 1935 végén a bevonuló Hecker Ádámtól Tessényinek részben a fővárosi német gyülekezet ügyeit is magára kellett vállalnia. A túlfeszített munkatempón azonban rövidesen változtatásra kényszerült. 1937-ben a Kispesti Körzet vezetése mellett Tessényi megvált a Békeharang szerkesztésétől is (1935–1937), mert mint írta, „be kellett látnom, hogy a sokoldalú munkám mellett nem maradhattam még tovább szerkesztő is”. E funkcióban Liebstöckl Jenő követte egészen 1939 végéig, amikor a sajtótörvény módosításai miatt, a szerkesztést ismét a szuperintendens végezte, a lap megszűntéig, 1944-ig.

Tessényi János szuperintendens (balra), Paul Neff Garber püspök, Szalós Artúr lelkész 1947 novemberében Budapesten az Évi Konferencián.

17 éves egyházvezetői munkásságát értékelve elmondhatjuk: az elődje által kitaposott úton haladva a világválság és a világháború évei közepette is a korábbi alapokon tudta tartani az egyházat. A politikai légkör radikalizálódása mellett is képes volt folyamatosan fenntartani az egyház pozitív, kivételezett megítélését. Bár az elismerés esélye ebben az időszakban minimálisra csökkent, a beszüntetést sikerült elkerülnie. Az elismerés ügye végül a háború után váratlan módon gyorsan sikerrel járt. Paul Neff Garber püspök jelenlétében a világháború utáni első évi konferencián 1947. október 31-én a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium (a 120000/1947. II. számú rendelet alapján) hivatalosan elismerte a metodista egyházat. A szuperintendens a két világháború között bizonyos anyagi biztonságot teremtett azzal, hogy 1932-ben a budakeszi Tábor intézményt jövedelmezővé tudta tenni: a Tábor szanatórium az egyház kiadásainak olykor több mint az egyharmadát fedezte. Ráadásul úgy, hogy az intézet nem vált külső bérleménnyé, megőrizhette egyházi jellegét, s ezzel a diakonissza munka jelentős felfejlődését is elősegítette. A háború után a németek kitelepítése és a szlovákok kitelepülése nagy érvágást okozott, ám biztató jel volt az új munkatársak megjelenése (Wladár Antónia, Sinka Magdolna, Varga Cecília, Iványi Tibor, Szabó Andor) és újabb missziós kezdeményezések (Hidas – 1946, Szolnok – 1947).[3]

Emigrációban

A 64 éves Tessényi szuperintendenst 1948-ban tartóztatta le fürdőbe menet az ÁVO, hogy bevigyék az Andrássy út 60-ba kihallgatásra. Az események folytatása a pártállami éra kezdetének egyik közismert epizódját vezette be: a „Tessényi-ügy” Ordass Lajos evangélikus püspök letartóztatásának egyik láncszemét jelentette. A bekísért Tessényit azzal próbálták megbízni, hogy a márciusi svájci útja alkalmával figyelje meg az evangélikus püspököt és tegyen pontos jelentést róla. „Választási alternatívaként” börtönbüntetéssel fenyegették meg, amiért a háború idején segítséget nyújtott Jugoszláviából kiutasított német metodistáknak. A megbízás végül azonban nem került teljesítésre. 1948. március 2-án a svájci légtérbe érve a szuperintendens odalépett az evangélikus püspökhöz, és azt kérte tőle, hogy Zürich-be érve szakítson vele időt egy bizalmas beszélgetésre. Tessényi Svájcba érve feltárta a Budapesten kapott megbízatását, egyúttal átadta azt a fél ív papírost, amelyen a püspök neve állt, s mellette sorban azok a kérdések, amelyekre választ kellett volna adnia. Ordass ettől kezdve tisztában volt azzal mi vár rá. (Szeptember 8-án le is tartóztatták Magyarországon.) A szuperintendens, akit feleségével együtt engedtek ki Svájcba, nem tért haza, a beszélgetésüket azzal zárta: ő a feleségével együtt disszidál.

Tessényi Svájcból – feltehetően az 1950-es években – az Egyesült Államokba költözött. Az USA-ban előbb Indiana államban, majd a Kaliforniában, Pasadena-ban telepedtek le. Lelkészi nyugdíjat az Egyesült Államokbeli Iowa Évi Konferenciától kapott. Tessényi a tengerentúlon is az egyház szolgálatában állt, úgy tűnik, hogy az 1950-es évek közepén vonult nyugdíjba. 96 évesen 1980-ban Los Angeles-ben hunyt el.[3]

Jegyzetek

  1. http://vitals.rootsweb.ancestry.com/ca/death/search.cgi?surname=Tessenyi&given=John[halott link]
  2. Khaled A. László: A magyarországi metodizmus története 1901 és 1911 között., Khaled A. László: A magyarországi metodizmus története 1912 és 1919 között. In: Lakatos Judit (Szerk.): Keskeny utak. Tanulmányok a Magyarországi Metodista Egyház történetéről. Budapest, 2005.
  3. a b c Khaled A. László: A magyarországi metodizmus története 1920 és 1948 között - Egy vallási alternatíva esélyei Trianontól a fordulat évéig. Disszertáció. Pécs, 2011.

Read other articles:

Prasejarah Papua Nugini dapat ditelusuri kembali sekitar 60.000 Tahun yang lalu ketika orang pertama kali bermigrasi menuju benua Australia. Sejarah tertulis dimulai ketika navigator Eropa pertama kali melihat New Guinea di bagian awal abad ke-1.Dan juga melihat kota kecil di Indonesia,yaitu Kakas. Kakas adalah kota yang misterius pada waktu itu. Kakas terletak di Manado, Sulawesi Utara. Dikatakan misterius karena adanya suatu kelompok yang bernama Wazeng. Arkeologi Bukti arkeologi menunjukka...

 

Gonzalo Pineda Informasi pribadiNama lengkap Gonzalo Pineda ReyesTanggal lahir 19 Oktober 1982 (umur 41)Tempat lahir Mexico D.F., MexicoTinggi 1,79 m (5 ft 10+1⁄2 in)Posisi bermain GelandangInformasi klubKlub saat ini Queretaro (pinjam)Nomor 7Karier senior*Tahun Tim Tampil (Gol)2002–2005 UNAM 63 (1)2006– Guadalajara 128 (5)2010 → San Luis (pinjaman) 14 (1)2010– → Cruz Azul 35 (1)2011-2012 → Puebla 31 (1)2012- → Querétaro 22 (1)Tim nasional2004–2008 ...

 

Collège de Montaigu, ca. 1850 Collège de Montaigu: dasar-dasar dan statuta. Naskah Latin, abad ke-17 (Bibliothèque de la Sorbonne, NuBIS) Collège de Montaigu adalah salah satu kolese konstituen dari Fakultas Filsafat Universitas Paris. Sejarah Kolese ini, awalnya bernama Collège des Aicelins, didirikan pada tahun 1314 oleh Gilles I Aycelin de Montaigu, Uskup Agung Narbonne dan Uskup Agung Rouen.[1] Nama kolese ini diubah setelah direstorasi pada tahun 1388 oleh kerabatnya Pierre ...

Gold CoastQueenslandCakrawala Gold Coast dari Pantai Surfers ParadiseGold CoastKoordinat28°01′0″S 153°24′0″E / 28.01667°S 153.40000°E / -28.01667; 153.40000Koordinat: 28°01′0″S 153°24′0″E / 28.01667°S 153.40000°E / -28.01667; 153.40000Jumlah penduduk679,127 (2018)[1] (ke-6) • Kepadatan972/km2 (2.520/sq mi)Luas414,3 km2 (160,0 sq mi)Zona waktuAEST (UTC+10:00)Letak66 km...

 

Supercard of Honor VIIILogo de Supercard of Honor VIIIMain event Adam Cole vs. Jay Briscoe pour le ROH World ChampionshipInformationsFédération Ring of HonorDivision Ring of Honor WrestlingDate 4 avril 2014Spectateurs 2 000 personnesLieu John A. Alario Sr. Event CenterVille(s) Westwego, Louisiane, États-UnisChronologie des événements12th Anniversary ShowGlobal Wars (2014)Chronologie des Supercard of HonorSupercard of Honor VIISupercard of Honor IXmodifier - modifier le code - modif...

 

بلدة كو   الإحداثيات 43°30′17″N 84°40′21″W / 43.5047°N 84.6725°W / 43.5047; -84.6725   [1] تقسيم إداري  البلد الولايات المتحدة  التقسيم الأعلى مقاطعة إيزابيلا  خصائص جغرافية  المساحة 36.2 ميل مربع  ارتفاع 232 متر  عدد السكان  عدد السكان 3032 (1 أبريل 2020)[2]  ا...

Alfabet KoptikJenis aksara Alfabet Bahasabahasa KoptikPeriode~300 M sampai abad ke-14 M (Masih digunakan sampai sekarang di gereja Koptik di Mesir dan luar negeri)Arah penulisanKiri ke kananAksara terkaitSilsilahHieroglif MesirProto-SinaiFenisiaAlfabet Yunani dengan pengaruh DemotikAlfabet KoptikAksara kerabatbahasa Nubia kunoAlfabet LatinAlfabet KirilAlfabet ArmeniaISO 15924ISO 15924Copt, 204 , ​KoptikPengkodean UnicodeNama UnicodeCopticRentang UnicodeU+2C80 to U+2CFF U+03E2...

 

كوزمين كونترا (بالرومانية: Cosmin Contra)‏  كونترا في 2018 معلومات شخصية الاسم الكامل كوزمين ماريوس كونترا[1] الميلاد 15 ديسمبر 1975 (العمر 48 سنة)[1]تيميشوارا,  رومانيا[1] الطول 1.80 m[1] مركز اللعب مدافع أيمن الجنسية رومانيا  معلومات النادي النادي الحالي ضمك (مدرب) م...

 

  ميّز عن ابن كثير المكي. الإمام  ابن كثير الدمشقي معلومات شخصية اسم الولادة إسماعيل بن عمر بن كثير القرشي الدمشقي الميلاد سنة 1301 [1][2]  مجدل  الوفاة سنة 1373 (71–72 سنة)  دمشق  مكان الدفن مقابر الصوفية  [لغات أخرى]‏  المذهب الفقهي شافعي أقربا�...

American ice hockey player Ice hockey player Kevin Lynch Lynch with the Laval Rocket in 2020Born (1991-04-23) April 23, 1991 (age 33)Grosse Pointe, Michigan, U.S.Height 6 ft 1 in (185 cm)Weight 210 lb (95 kg; 15 st 0 lb)Position CenterShot RightPlayed for Syracuse CrunchManitoba MooseLaval RocketNHL draft 56th overall, 2009Columbus Blue JacketsPlaying career 2013–2021 Kevin Lynch (born April 23, 1991) is an American former professional ice hockey ...

 

Cet article est une ébauche concernant la Colombie. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) les recommandations du Projet:Colombie. Chronologies Données clés 1999 2000 2001  2002  2003 2004 2005Décennies :1970 1980 1990  2000  2010 2020 2030Siècles :XIXe XXe  XXIe  XXIIe XXIIIeMillénaires :Ier IIe  IIIe  Chronologies géographiques Afrique Afrique du Sud, Algérie, Angola, Bénin, Botswana, Burkin...

 

Collapse of communist control of Albania in the early 1990s This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Fall of communism in Albania – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (December 2017) (Learn how and when to remove this message) Fall of communism in AlbaniaPart of Revolutions of 1989The topplin...

Genre in painting, where the intent is to depict a specific human subject See portrait for more about the general topic of portraits. Self-portrait of Nicolas Régnier painting a portrait of Vincenzo Giustiniani, 1623–24, Fogg Art Museum. Portrait painting is a genre in painting, where the intent is to represent a specific human subject. The term 'portrait painting' can also describe the actual painted portrait. Portraitists may create their work by commission, for public and private person...

 

Chinese compact crossover SUV Motor vehicle Dorcen G60OverviewManufacturerDorcenAlso calledDorcen G60E[1]Production2018–2021AssemblyChinaBody and chassisClassCompact crossover SUV (C)Body style5-door SUVLayoutFront-engine, front-wheel drivePowertrainEnginePetrol:1.5 L I4 turbo1.6 L I4[2]Transmission5-speed manualCVTDimensionsWheelbase2,680 mm (105.5 in)Length4,523 mm (178.1 in)Width1,836 mm (72.3 in)Height1,682 mm (66.2 in) T...

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (مايو 2016) فيما يلي ترتيب سقوط المدن الاندلسية [1] [2][3] [4] في ايدي الأسبان خلال معارك حروب الاسترداد وقد تم ترتيب المدن أبجديا المدينة سنة السقوط هجريا ال�...

Depiction in the Oldenburg Sachsenspiegel (14th century) Eike of Repgow (German: Eike von Repgow, also von Repkow, von Repko, von Repchow or von Repchau; c. 1180 – c. 1233) was a medieval German administrator who compiled the Sachsenspiegel code of law in the 13th century. Life Little is known about Eike of Repgow, but he is mentioned in several documents dating from the period between 1209 and 1233.[1] He was a scion of the Eastphalian gentry and it is thought that his ...

 

Gastein Ladies 2011Sport Tennis Data11 luglio – 18 luglio Edizione5a SuperficieTerra rossa CampioniSingolare María José Martínez Sánchez Doppio Eva Birnerová / Lucie Hradecká 2010 2012 Il Gastein Ladies 2011 è stato un torneo femminile di tennis giocato sulla terra rossa. È stata la 5ª edizione del Gastein Ladies, che fa parte della categoria International nell'ambito del WTA Tour 2011. Si è giocato a Bad Gastein in Austria, dall'11 al 18 luglio 2011. Indice 1 Partecipanti 1.1 Tes...

 

Cet article est une ébauche concernant la Suède et le temps. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. Le calendrier suédois utilisé en Suède du 1er mars 1700 au 30 février 1712 était équivalent au calendrier julien mais décalé d'un jour. Introduction de ce calendrier En novembre 1699, il fut décidé que la Suède commencerait à adopter le nouveau calendrier grégorien à partir de 1700. Le pro...

Cet article est une ébauche concernant une unité ou formation militaire française. Vous pouvez partager vos connaissances en l’améliorant (comment ?) selon les recommandations des projets correspondants. 286e régiment d'artillerie lourde Insigne des véhicules de l'état-major du 286e régiment d'artillerie lourde de 1918. Insigne du 286e régiment d'artillerie lourde de 1940. Création octobre 1917 Dissolution novembre 1940 Pays France Branche Armée de terre Type...

 

International Scout organization World Organization of the Scout MovementHeadquartersWorld Scout Bureau: Geneva, Switzerland Secretary General's Office: Kuala Lumpur, Malaysia CountryWorldwideFounded1922[1][2]Membership 176 organizations[3][4] which have around 43 million participants (2021)[5] ChairDaniël CorsenVice-ChairsJulius KramerMori ChengSecretary GeneralAhmad Alhendawi[6][7] Websitehttp://www.scout.org Scouting portal The ...