A történelmi hagyományőrzés vagy kevésbé közismert elnevezéssel történelmi újrajátszás egy olyan oktatási-szórakoztató tevékenység, amely adott történelmi korszak vagy esemény élő szereplőkkel történő bemutatására irányul. A legtöbben hobbiként űzik, ugyanakkor a módszert néha hivatásos múzeumpedagógusok és történészek is alkalmazzák.[1]
Csatarekonstrukció
Csatarekonstrukció során a résztvevők egy adott ütközet eseményeit, fiktív csata esetén pedig az adott korszakra jellemző harcmodort mutatják be. Jellemző rájuk, hogy az alakulatokat jelentősen csökkentett létszámmal modellezik, és a bemutató tere is szűkebb, a nézők elhelyezését megkönnyítendő. A bemutató sokszor az eredeti csata helyszínén zajlik. Az események egy előre megbeszélt forgatókönyvet követnek, amelyet a nézőtéren narrációval is kísérhetnek.
Életmód-rekonstrukció
Az életmód-rekonstrukciók résztvevői az ábrázolt korszak egy emberének szerepébe bújva mutatják be a korszak egy szeletét. Általában hétköznapi tevékenységeket (főzés, ruhajavítás, kézimunka), kézművességet, szabadidős tevékenységeket (zene, tánc) mutatnak be, illetve a csatarekonstrukciókkal összekapcsolva gyakori téma katonai táborok élete is.
Újrajátszás Magyarországon
A történelmi újrajátszás Magyarországon még nem tekint vissza hosszú múltra. Az első hazai katonai hagyományőrző egyesületek az 1980-as években alakultak, amelyek tagjai később újrajátszással is foglalkoztak. Hazánkban ma leginkább még csak a magyar történelem csatáit játsszák újra, ugyanakkor ehhez kapcsolódóan egyre gyakrabban jelennek meg életmód-rekonstrukciós bemutatók is. Későbbi korszakokban a legjellemzőbbek az élő diorámák, statikus kiállítások.