Brazília 1986-ban természetvédelmi területté nyilvánította a São Pedro- és São Paulo-szigetcsoportot, a Fernando de Noronha-szigetcsoporttal és a Rocas-atollal együtt. A legnagyobb szigeten 1998. június 25-i óta folyamatos jelleggel működik egy a brazil haditengerészet által fenntartott, de civil kutatókat foglalkoztató tudományos megfigyelőállomás.
Földrajz és élővilág
A São Pedro- és São Paulo-szigetcsoport a széttartó dél-amerikai és az afrikai tektonikus lemezek között húzódó Szent Pál-törésvonal mentén emelkednek ki a vízfelszín fölé. A sziklákat ultrabázikus mélységi kőzet, peridotit és szerpentinit alkotja.
A szigetcsoport öt szigetből és számos kisebb-nagyobb sziklából, sziklacsúcsból áll.
Belmonte-sziget, területe: 5 380 m²
Challenger-sziget (más néven São Paulo-sziget), területe: 3 000 m²
Nordeste-sziget (más néven São Pedro-sziget), területe: 1 440 m²
Cabral-sziget, területe: 1 170 m²
South-sziget, területe: 943 m²
A szigeteken nincsen ivóvíz forrás.
A Belmonte-sziget kivételével, -amelyet szórványosan benépesítenek mohák és fűfélék- a szigetek teljesen kopárak.
A szigetek számos tengeri madárfajnak nyújtanak költőhelyet és védelmet, mint például a barna noddi (Anous stolidus), a fekete noddi (Anous minutus) és a fehérhasú szula (Sula leucogaster).
Történelem
A szigetcsoportot portugál tengerészek fedezték fel véletlenül, 1511-ben. Egy hat karavellából álló flotta PortugáliábólIndia felé tartott a nyílt tengeren, amikor a São Pedro nevű vitorlás az egyik éjszaka folyamán, a rossz látási viszonyok miatt hajótörést szenvedett az ismeretlen sziklákon. A legénységet a flotta másik hajója, a São Paulo mentette ki. Az eseményben részt vevő két karavella lett a szigetcsoport névadója.
_-_en_-_colored.svg)
