A nemesi származású szádecsnei Szádeczky-Kardoss család sarja. Édesapja szádecsnei Szádeczky Sámuel (1824–1894) evangélikus református lelkész, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tüzérhadnagya,[1] édesanyja ivanóczi Kanócz Jeanette (1836–1914) volt.[2]
1914. április 9-én I. Ferenc József magyar királytól újabb előnevet és címert kapott, és egyben engedélyt arra, hogy „Szádeczky” vezetéknevét Szádeczky-Kardosra változtassa.[3]
Egyetemi tanulmányait Budapesten és Bécsben végezte, 1881-ben történelem–latin szakos középiskolai tanári oklevelet, 1882-ben bölcsészdoktori diplomát szerzett. A budapesti Egyetemi Könyvtárban kapott tisztviselői állást, itt a könyvtárosi munka mellett a magyar történelem kutatásával is foglalkozott. Tanulmányutakon vett részt még egyetemi hallgatóként (Románia, Lengyelország, 1880), majd könyvtári tisztviselőként (Bukovina, 1883). A budapesti egyetemen magántanárrá habilitálták, 1883-ban, A magyar történelem XVI. és XVII. századbeli része témakörből.
1895-ben tagja volt Zichy JenőKaukázusba, Közép-Ázsiába szervezett expedíciójának. Zichy, mivel Szádeczky kitűnő gyorsíró is volt, őt választotta az expedíció történeti feljegyzéseinek, néprajzi tanulmányainak és útinaplójának vezetésére. Az útinaplót gyorsírásból Schelken Pálma, Kosztolányi Dezső, Szabó Lőrinc és gyorsírásos kézirat számos más megfejtője tette át magyar nyelvre, és jelentette meg, 2002-ben.
Törökországban (1903) tett tanulmányutakat, majd vilniusi, román és lengyellevéltárakban kutatott. Számos forrásértékű kötetet tett közzé, ő volt a Székely oklevéltár szerkesztője, s a Századok című, ma is élő történelmi szakfolyóirat segédszerkesztője.
Olyan kiváló tanítványait is bevezette a történetírás rejtelmeibe, mint Kelemen Lajos és Veress Endre.
Széles körű nemzetközi szakmai kapcsolatokkal rendelkezett, munkássága hazájában és külföldön egyaránt ismert és elismert volt. 1888-ban az MTA levelező, 1909-ben rendes tagjává választották. A vesztes első világháború véget vetett oktatói és kutatói munkájának a megszűnt kolozsvári magyar egyetemen. Ő is menekülni kényszerült, 1921-től 1929-ig a Szegedre telepített Ferenc József Tudományegyetem Magyar Történelmi Intézetét vezette, az ugyancsak Erdélyből menekült Márki Sándor pedig az Egyetemes Történelmi Intézetet,[4]Erdélyi Lászlóé a Művelődéstörténeti Intézet lett, lényegében a volt kolozsvári intézményszervezésnek megfelelően. Szádeczky 1920–1922 között Hódmezővásárhely kormánypárti országgyűlési képviselője volt.
Szádeczky-Kardoss Lajos szegedi évei alatt, 1927-ben került kiadásra A székely nemzet története és alkotmánya c. monográfiája, mely több évtizedes kutatómunka eredménye. 70 éves korában, 1930. október 30-án nyugdíjazták.
Házassága és gyermekei
Feleségül vette farkaslaki Hincs Máriát (1862–1943),[5] farkaslaki Hincs Miklós (1819–1887), királyi táblai hites ügyvéd, a gróf széki Teleki család jószágigazgatója, táblabíró, és Kalke Károlina (1820–1882) lányát. A házasságukból született:
Dr. Szádeczky-Kardoss Lajos (1886–1962), jogász, nyugalmazott ítélőtáblai bíró, ügyész. Felesége Fromm Ilona
Szádeczky-Kardoss Margit (1894–1978), első férje dömsödi és hajósi Hajós Iván (1893–1918), huszár főhadnagy, majd Bánhegyi István (1885–1965) MÁV-főigazgató felesége.[6]
szádecsnei Szádeczky Mária (1888-1912), kis- és nagypirithi dr. Hagymássy Dénes ügyvéd felesége.
Szádeczky-Kardoss István (1889-1918), m. kir. tüzérhadnagy, a párizsi Crédit Lyonnais bankhivatalnoka.
Zichy-expedíció. Kaukázus, Közép-Ázsia, 1895. Szádeczky-Kardoss Lajos útinaplója; gyorsírásból megfejtette Schelken Pálma, szerk. Erdélyi István, Joó István; Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó Kft., Budapest, 2000 (A magyarság keleti gyökerei könyvsorozat)
Irodalom
Lukinich Imre: Szádeczky-Kardoss Lajos nekrológja lásd Századok, 1936
_magyar_t%C3%B6rt%C3%A9n%C3%A9sz.jpg)
