Szojuz–M
GRAU-kód	11A511M
Funkció	űrhajózási hordozórakéta
Gyártó	Progressz
Tervező	OKB–1 kujbisevi részlege
Fő üzemeltetők	Szovjetunió
Méret- és tömegadatok
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Hossz	50 m
Törzsátmérő	10,303 m
Szerkezeti tömeg	33 750 kg
Indulótömeg	307 065 kg

A Szojuz–M (oroszul: Союз–М, GRAU-kódja: 11A511M) szovjet űrhajózási hordozórakéta, melyet az OKB–1 tervezőiroda kujbisevi részlege (ma: CSZKB-Progressz) fejlesztett ki az 1960-as évek végén.

A rakéta kifejlesztése 1968-ban kezdődött az OKB–1 tervezőiroda Kujbisevben (ma: Szamara) működő, Dmitrij Kozlov irányítása alatt álló 3. sz. kirendeltségén. A rakétát eredetileg a szintén Kujbisevben tervezett katonai célú, 6,6 tonnás Szojuz 7K–VI űrhajó hordozóeszközéül szánták. 1968-ban a 7K–VI űrhajó programjával felhagytak, de a rakéta fejlesztése tovább folyt a Szojuz 7K–SZ indítóeszközeként. Később a 7K–SZ fejlesztését is abbahagyták, a szovjet vezetés helyette az OKB—52 (ma: NPO Masinosztrojenyija) tervezőiroda TKSZ katonai űrhajóját támogatta. A nehéz TKSZ indítására a Proton hordozórakéta állt rendelkezésre. A Szojuz–M azonban elkészült, a rendelkezésre álló hordozóeszközt így a CSZKB-Progressz által gyártott Zenyit–4MT felderítő műholdak indítására használták.

A Szojuz–M-el összesen indítást a Pleszeck űrrepülőtérről végezték. A rakétával összesen nyolc indítást hajtottak végre, melyek közül mindegyik sikeres volt. Az első indításra 1971. december 27-én, az utolsóra 1976. március 31-én került sor.

A háromfokozatú, 300 tonna össztömegű Szojuz–M-mel 6600 kg-os terhet lehetett 300 km magasságú, 65° fokos inklinációjú pályára juttatni.

• Szojuz hordozórakéta

• A Szojuz–M az Encyclopedia Astronautica oldalán
• Szamarszkij sztupenyi "Sztemjorki", CSZKB-Progressz, Szamara, 2011, pp. 94–95