A Szociáldemokraták (dánul: Socialdemokraterne , rövidítése: A) egy dániai balközép, szociáldemokrata[2][3] szellemiségű párt. A pártot 1871-ben alapította Louis Pio, 1884-ben került be először a Folketingbe. A párt a 20. század legjelentősebb pártja volt Dániában, néhány megszakítással összesen 70 évig volt a párt kormányon. Az 1980-as években a Konzervatív Néppárt volt kormányon.
Története
1871-ben alapították azzal a céllal, hogy a dán gyári munkásosztályt társadalmilag és politikailag megszervezzék. Az első kormányzásukra 1924-ben került sor, Thorvald Stauning lett az első szociáldemokrata miniszterelnök.
Meghatározó politikusok
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Social Democrats (Denmark) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Jegyzetek