Édesapja Szerényi (1901-ig Spitzer)[3] Mózes pápai születésű oktató volt, édesanyja Götzl Lujza, 1904. március 29-én Budapesten kötöttek házasságot.[4] Apai nagyszülei Spitzer Simon és Schwarcz Cecília, anyai nagyszülei Götzl Jónás és Greiff Fáni voltak. 1952. május 24-én Budapesten házasságot kötött Kohn Edittel, Kohn Sámuel és Weisz Stefánia lányával.[5]
Apja fővárosi tanítóként 1908-tól a szociáldemokrata, 1919-től a kommunista párt tagja volt. A Magyarországi Tanácsköztársaság bukása után szülei a családfő politikai szerepvállalása miatt másfél évtizedig emigránsként Bécsben éltek,[1] ő azonban Magyarországon maradt. Szülei az auschwitzi koncentrációs táborban haltak meg.[6]
Élete és politikai pályafutása
1931-ig Budapest, Bécs, Párizs
Szülei politikai elkötelezettsége révén már nyolcéves korában munkásgyűlésekre járt, nagy hatással voltak rá Bokányi Dezsőnek, a magyar szociáldemokrácia egyik legkiválóbb szónokának beszédei.[6] Reáliskolába járt, ezután műbútorasztalosnak tanult, és segédlevelet kapott. Reáliskolai tanulóként 1919. januárban csatlakozott a kommunista irányítás alatt álló Ifjúmunkások Országos Szövetségéhez, amely a Tanácsköztársaság idején, 1919. áprilisban a szociáldemokrata párt ifjúsági szervezetével egyesülve felvette a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetsége (KIMSZ) nevet. 1919. novembertől Héber Antal műasztalosmesternél volt tanonc. 1921. februárban lett az illegális Kommunisták Magyarországi Pártja tagja, de legálisan a Faipari Ifjúmunkások Országos Szövetsége keretében politizált.
1922-ben a lebukás elkerülése érdekében Bécsbe emigrált, ahol bekapcsolódott az ottani, Landler Jenő vezette emigráns kommunisták munkájába. 1924-ben Párizsba küldték, ahol a szakmájában dolgozott, belépett a Francia Kommunista Pártba, tagja lett a CGTU szakszervezet magyar famunkás csoportjának,[1] és a Francia Kommunista Párt magyar csoportjában fejtett ki munkát, majd annak titkára lett. 1925-ben egy tüntetés kapcsán letartóztatták és kiutasították Franciaországból, ekkor egy időre Berlinbe költözött, majd visszatért Bécsbe.[7]
1926-ban pártfeladattal Magyarországra küldték (álneve Sas, illetve Sas Ernő volt),[8] hogy szervezze meg a famunkások szövetségében az illegális kommunista frakciót. A Magyarországi Szocialista Munkáspártban tevékenykedett, mint az Oktatási Bizottság vezetője,[9] és Budapest VI. kerületi szervezetének titkára lett, emellett az illegális KMP budapesti területi titkára volt. 1927. februárban Szántó Zoltánnal együtt letartóztatták, és statáriális bíróság elé állították.[10][11] Az utolsó szó jogán bátor beszédet mondott a fennálló kapitalista rendszer ellen,[12] majd a per negyedrendű vádlottjaként két év és két hónap fogházbüntetést kapott.[1] Az ítélethirdetéskor Szántó Zoltán és a többi vádlott a kommunizmust, az Internacionálét és a proletárdiktatúrát éltették, ezért az ügyészség 1928-ban még „a magyar állami és társadalmi rend felforgatására irányuló vétség” miatt is vád alá helyezte.[13]
Miután kiszabadult, 1929. májusában állást vállalt Kelemen Henrik kirakat portál és áruház berendező cégénél. 1929 tavaszától 1931-ig a KMP Központi Bizottságának tagja volt, ezután a titkársághoz tartozott. Még 1929-ben a Szovjetunióba, Moszkvába ment, ahol 1929-ben részt vett a Komintern megbeszélésén,[9] ahol a Komintern Végrehajtó Bizottsága megbízásából a KMP tagjaihoz intézett nyílt levelet megfogalmazó bizottság tagja lett Kun Bélával és Révai Józseffel együtt. 1930 elején részt vett a KMP II. aprelevkai kongresszusán, ahol a legfontosabb határozatok a magyarországi politikai helyzetről és a KMP feladatairól, a szakszervezeti munkáról, valamint a falusi munkáról szóltak, amelyeket Kun Béla, Szerényi Sándor, illetve Révai József beszámolója alapján fogadtak el.[14] Ezen a kongresszuson a KB első titkárának választották meg, ám mivel 1930–1931-ben besúgók révén a rendőrség több kommunista párttagot lefogott, 1931. júliusban a Komintern Nemzetközi Ellenőrző Bizottsága leváltotta.[15]
1931-től Szovjetunió és a Gulag
1931-ben Moszkvában az AMO Autógyár asztalossegédje volt, majd a Lomonoszov Egyetem aspiránsa. Vitába keveredett Kun Bélával és körével, ennek következtében 1932. december 29-én koholt vádak alapján lefogták, és halálraítélték, mely ítéletet később 10 év kényszermunkára változtattak. Először Kembe, majd a Szoloveckij-szigeteken levő kényszermunkatáborba (amely a Gulag egyik legelső kényszermunka-tábora, és sok más láger mintája, előképe) szállították, ahol hét évet töltött.[6] A tábor 1939-es megszüntetése után még több különböző szovjet lágerben (Murmanszk, Vlagyimir, Orjol, Omszk) majd a Gulag uhta-pecsorai táborában raboskodott az Északi-Jeges-tenger partján. A tízéves büntetés letelte után, mivel Magyarország hadban állt a Szovjetunióval, nem engedték haza, hanem Grúziába száműzték, itt élt 1946-ig, ahonnan kalandos úton szökött haza Magyarországra.[1]
1956-ig háttérben
1947-ben, miután visszatért hazájába, a közgazdasági kar könyvtárában kapott állást, kutatómunkát végzett, majd különböző közgazdasági beosztásokban dolgozott.[9] A Magyar Állami Szénbányák Rt. főelőadójaként, 1948–1951 között az Állami Villamos Művek Rt. osztályvezetőjeként, később a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdasági Dokumentációs Központja főelőadójaként, 1955-től a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Könyvtára tudományos kutatójaként, majd főelőadóként dolgozott.[1] 1951-ben a Budapesti Béketanács titkára volt.[16]
1956 után rehabilitáció
1956-ban a régi, ártatlanul meghurcolt párttagok érdekeinek képviseletében felszólalt a Petőfi Kör partizántalálkozóján.[9][17] 1957-től a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Központi Bizottsága (KB) politikai munkatársaként, 1958–1961 között a KB Tudományos és Kulturális Osztályának helyettes vezetőjeként dolgozott. 1957. december és 1961. szeptember között a Régi Párttagok Bizottsága tagjaként több volt társa egyéni problémáinak megoldásával is foglalkozott.[18]
1961-ben kinevezték az MSZMP KB Pártfőiskola igazgatójává, az intézményt 1966-os nyugdíjazásáig irányította. 1961-től a Politikai Bizottság munkáját segítő munkaközösségek közül a Filozófia-elméleti Munkaközösség elnöke volt.[18] 1959. decembere[19] és 1966. decembere között az MSZMP Központi Bizottságának, 1970–1989 között Központi Ellenőrző Bizottságának (KEB), 1975–1980-ban egyúttal a KEB Titkárságának tagja volt.[1] Évtizedekig ő volt a párt Kegyeleti Bizottságának elnöke.[18]
Sportvezetőként
1960-tól 1989-ig a Magyar Sakkszövetség elnöke, 1989-ben a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) tiszteletbeli tagja lett.[20] Az 1920-as években, emigrációja idején Párizsban és Berlinben is igazolt munkássakkozó volt.[21] Versenyszerűen sakkozott: 1923–1924-ben a bécsi Munkás Sakkegyesület, 1924–1925-ben a párizsi Club de Notre Dame d’Échecs játékosa, 1957-től a Bástya, majd a Sajtó SK versenyzője volt.[9]
1956 után Kádár János egyes számú sakkpartnere volt. Egyike azon keveseknek, akiket Kádár János tegezett és barátságával tüntetett ki.[22] Ennek, és politikai pozíciójának köszönhetően sokat tett a magyar sakkozás érdekében, annak népszerűsítéséért és sikereiért. Egy 1961-es felmérés szerint például a napilapokban a legtöbb közléssel a sporthírek között a labdarúgás után a második helyen a sakk szerepelt.[23] Sakkszövetségi elnöksége idején sok érmet nyertek a magyar sakkozók a legkülönbözőbb világversenyeken, ezek közül kiemelkedik az 1972-es sakkolimpián nyert ezüstérem, de a legfényesebb az 1978-as Buenos Airesben nyert csapat olimpiai arany, amellyel Magyarország sakkcsapata megtörte az évtizedek óta fennálló szovjet hegemóniát.[24] Egész életében megmaradt egyszerű munkásembernek, aki a becsületes, „tiszta” kommunista eszmék híve volt. 1989-ben a sakkszövetségi ülések nyilvánosságával kapcsolatban híressé vált mondása: „Kérem, ha demokrácia van, akkor legyen demokrácia. Mostantól minden elnökségi ülésünk nyilvános.”[25] Nem véletlenül írtak még a 2000-es években is megbecsüléssel és tisztelettel róla a médiában, és a Nemzeti Emlékezés Bizottsága dokumentumaiban. 2000. októberben 96 éves korában részt vett a világszerte egyedülálló, Pauer Gyula által alkotott Sakkolimpiai Emlékmű avatásán Pakson.[26]
Tizennégy év a Gulágon, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2004. ISBN 9630945487
Horváth Zoltánné, Zágoni Ernő, Szerényi Sándor: A Kommunisták Magyarországi Pártjának 2. kongresszusa, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1963.
Publikációi
Politikai és a sakkélettel kapcsolatos publikációinak teljes listája a MOKKA-ODR katalógus adatbázisában található.[27]
Szerényi Sándor (1960). „Lenin igazsága”. Magyar Tudomány67. (új folyam 5.) (7), 375–389. o. (Hozzáférés: 2016. január 21.)
Szerényi Sándor (1960). „Lenin az új típusú forradalmi párt megteremtője”. Pártélet5 (4), 24–33. o. (Hozzáférés: 2016. január 21.) (Hivatkozás a cikkre: Acta Historica 1961. 8. kötet, 1–2. szám 218. oldalán)
↑A család április 12-én közölte a hírt a Magyar Sakkszövetséggel, és a többi média is aznap közölte először, a halál pontos dátumának megjelölése nélkül.
↑A Belügyminisztérium 1901. évi 56074. sz. rendelete. MNL-OL 30806. mikrofilm 719. kép 2. karton. Névváltoztatási kimutatások 1901. év 37. oldal 8. sor.
↑Rainer M. János. Imre Nagy A Biography (angol nyelven). London, New York: I.B. Tauris & Co. Ltd. (eredeti magyar kiadás: Vince Kiadó, Budapest 2002.) [2002] (2009)
↑ abcdeSzerényi Sándor (1905–). Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete Közalapítvány (rev.hu). [2016. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 21.)
