Szekeres József (Szolnok, 1964. július 9. –) egykori válogatott labdarúgó, csatár, balszélső, középpályás. Magyarországon az élvonalban Békéscsabai Előrében, a Tatabányában és a Csepelben játszott.
Pályafutása
Klubcsapatban
Az akkori Vasas edzője, Mészöly Kálmán is hívta Szolnokról, ennek ellenére ő a Békéscsabai Előrét választotta. Gyors balszélsőként 1982-89 között végig a békéscsabai egyletet erősítette, a viharsarki megyeszékhelyről a klub anyagi gondjai miatt igazolt Tatabányára. Az első éve a Bányásznál jól sikerült, de a bokasérülése után már óvatosabb volt. Élvonalbeli pályafutását 34 évesen Csepelen fejezte be, majd levezetésként Vértesszőlősön és Vértessomlón játszott, utóbbi helyen az utánpótlásban is dolgozott.[1]
A válogatottban
1986 és 1989 között hét alkalommal szerepelt a válogatottban és egy gólt szerzett. Ötszörös olimpiai válogatott (1987), tízszeres ifjúsági válogatott (1981, 1 gól), ötszörös utánpótlás válogatott (1984–86, 3 gól), 12-szeres egyéb válogatott (1987–89, 3 gól).
Sikerei, díjai
Statisztika
Mérkőzései a válogatottban
Források