A szegényített urán olyan urán, amelyben a hasadóanyagként használható 235-ös izotóp aránya kisebb a természetes 0,71%-os aránynál (általában 0,2-0,4%). A szegényített urán az urándúsítás melléktermékeként jön létre. Nagy sűrűsége miatt ideális lövedékek anyagának (67%-kal nagyobb a sűrűsége mint az ólomnak), mivel a nagyobb sűrűség (tömeg) adott méretű, és alakú lövedéknek egyenesebb röppályát biztosít. Radioaktív sugárzása ugyan nem jelentős, azonban erős mérgező hatása miatt alkalmazása etikai kérdéseket vet fel, mivel becsapódáskor a lövedék gyakran meggyullad, és a mérgező égéstermékek nagy területen szóródnak szét.[1]
Előállítás
A szegényített urán az, ami visszamarad, amikor természetes uránból kivonják az atomerőműi fűtőanyagokhoz vagy az atomfegyverekhez szükséges 235-ös hasadó izotópot. A 235-ös izotóp azonban csak az összes urántartalom körülbelül 0,72 százalékát teszi ki, úgy, hogy a szegényített urán szinte teljes egészében a 238-as izotópból áll. A szegényített urán és a természetes urán között semmi vegyi vagy mérgezési hatásbeli különbség nincs (mivel ugyanannak az elemnek az izotópjai), csupán a sugárzása alacsonyabb körülbelül 40 százalékkal. A szegényített urán az atomipar hulladéka. Szerte a világon 1,1 millió tonna szegényített urán fekszik el tárlókban; amihez évente legkevesebb 46 000 tonna jön hozzá. A szegényített urán előállításának éllovasai az Egyesült Államok és Oroszország, messze mögöttük Nagy-Britannia és Kína.
A szegényített urán sűrűsége kb. 19 kg/dm³, ami 67 százalékkal nagyobb az óloménál és közel annyi mint az aranyé vagy volfrámé, azonban azoknál jelentősen olcsóbb. Ezen túlmenően a szegényített urán pirofóros, azaz finoman eloszlatva, levegővel kapcsolatba lépve, spontán gyulladásra hajlamos, ami fokozza a lőszer romboló hatását, ezért előszeretettel használják páncéltörő lövedékek gyártásához. Harckocsik páncélzatában sugárzáselnyelő rétegként használják (például T-72). Repülőgépekben a nagy sűrűsége miatt ellensúlyként használják. A polgári életben sugárzáselnyelő anyagként alkalmazzák radiológiai laboratóriumokban
Az ENSZ környezetvédelmi szervezete, a United Nations Environment Programme (UNEP) az A-10-es bombázó földi cél elleni jellegzetes támadását 2 másodperces tűzcsapásként írja le, aminek során mintegy 200 lövedék, egyenes vonalban, egymástól 1-3 méteres távolságra körülbelül 500 négyzetméteres területet terít be. Ebből a 200 lövedékből azonban alig 10 talál célba vagyis 5 százalék, a maradék eltűnik a talajban. A UNEP azzal számol, hogy Koszovóban körülbelül 30 000 szegényített urán lövedéket lőttek ki. A UNEP-től 2000 novemberében kiküldött Balkan Task Force kereső-expedíció azonban mindössze csak 7 teljes és 1 fél lövedéket talált meg. És éppen itt kezdődik a bonyodalom: eddig csak a mérgezési és környezetvédelmi szempontból célba talált, csekély számú szegényített urán lövedéket vették számításba, amik becsapódáskor elégnek uránoxid-porrá és terhelik a levegőt vagy megfertőzik a tárgyi környezetet. A szegényített lövedékek sokkal nagyobb, azon hányadának sorsa, amelyek – anélkül, hogy célba találtak volna – a földbe csapódtak, messzemenően ismeretlen. Az urán mérgező nehézfém, ami elsősorban a csontozatban dúsul fel és különböző betegségeket okozhat, kezdve a vesék, a tüdő, és a máj működési zavaraitól, folytatva a rákig és az öröklési anyag megváltoztatásáig. Az uránterheléseket különösen azoknál a katonáknál hozzák kapcsolatba az úgy nevezett öbölháborús tünetcsoporttal, akiket ezeken a területeken vetettek be; olyan körülmény, ami a szegényített uránnak a Metal of Dishonor elnevezést (a becstelenség féme) elnevezést hozta meg a veteránok körében.
Német kutatás
A németországi braunschweigi Szövetségi Mezőgazdasági Kutatási Intézet tudósai évek óta vizsgálják átfogó és jelentős költségráfordítású kísérletekben azokat a tényezőket, amik szerepet játszanak az urán és oxidjai talajban történő feloldódásában. A talajokban beállított uránkoncentrációk megfeleltek az „átlagos DU-belövés” terhelésének. Az eredmények azt mutatják, hogy a talajba urán-oxidként bevitt urán fizikai-kémiai és biológiai folyamatoktól feloldódik és a növényektől felvehetővé válik. 3 év elteltével a talajból az oda bevitt urán közel 40 százaléka mobilis vegyületekbe ment át. A növények az ilyen mobilis uránvegyületeket vagy felvehetik vagy átkerülhetnek a talajokba és a vizekbe. A Szövetségi Mezőgazdasági Kutatási Intézet kísérleteiben a növényektől felvett uránmennyiségek közvetlenül a talajban lévő uránkoncentrációtól függtek. A növények föld feletti részeibe a talajban lévő összes urán mennyiségének 0,4-0,6 százaléka vagy a rendelkezésre álló urán hányadának 5-6 százaléka ment át. A növények uránkoncentrációi már a legcsekélyebb terhelési fokozatban is akár ezerszeresét is elérték az ellenőrzési csoportban megállapítottaknak. A Szövetségi Mezőgazdasági Kutatási Intézet tudósai azt is megállapították, hogy az urán mobilizálása növekszik a talaj csökkenő termőképességével (alacsony PH-értékek, a növényi tápanyagot jelentő ásványi anyagok – elsősorban a foszfor – alacsony tartalma). A háborús területeken azonban éppenséggel a kevésbé talajok a jellemzőek és a lakosság rá van szorulva az önellátásra a saját talajokból. Mindkét szempont jelentősen fokozza a szegényített urán hatásainak súlyosságát. nevezik „a becstelenség / gyalázat fémének”.
