A Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete (SZVISZ) a nagyváradi diákok szervezete volt, amely 1956 őszén alakult, azzal a céllal, hogy segítse a magyarországi forradalmat, ha erre szükség lenne. Eredetileg csak Szabadságra Vágyó Ifjak mozgalma volt. Az akkor 15 éves Domokos Miklós hozta létre.[1] Röpcédulákat írtak és terjesztettek, jelszavakat írtak a falakra. 1958 őszén feloszlatták a szervezetet, de néhányan tovább működtek, találkoztak egymással egészen 1960 őszéig. Az üggyel kapcsolatos letartóztatások 1960 októbere és 1961 januárja között voltak, becslés szerint 400–500 személyt hurcoltak meg, közülük 59-et ítélték el. A kolozsvári katonai bíróság 1961. december 15–16-án Nagyváradon tárgyalta ügyüket. Mindannyian amnesztiával szabadultak, legkésőbb 1964 augusztusában.
A perben elítéltek
András Gusztáv Ágoston (Nagyvárad, 1941 – Nagyvárad, 2000) magyar–francia szakos középiskolai tanár volt Nagyváradon. 18 évre ítélték. 1964-ben szabadult. A tanügybe nem térhetett vissza, eleinte munkásként dolgozott, majd könyvelői állást kapott. 1990-től óraadó tanár volt a nagyváradi Sulyok István Református Főiskolán.
Andrási Ede – 7 évre ítélték. Szabadulása után egészségügyi asszisztens volt.
Ágoston Dénes (Székelyszentmiklós, 1943 –) 7 évet kapott. 1963. január 15-én szabadult. Előbb Piatra Neamţon dolgozott egy építőcsoportban, majd a székelykeresztúri bútorgyárban 1997-es nyugdíjazásáig.
Balogh Béla – 7 évre ítélték, elhunyt.
Barcsa Istvánt 16 évre ítélték az SZVISZ szakiskolás csoportjának vezetőjeként. 1964. augusztus 3-án szabadult a Duna-deltából.
Bartos Jánost (1940 – Érbogyoszlón, 2002) 1961 szeptemberében ítélték el 15 évre. 1964. augusztus 3-án szabadult. Előbb egy kertészetben dolgozott, majd pedig könyvelőként.
Benkő Ferenc Nagyváradon volt gépész. 3 évre ítélték. Elhunyt.
Bikfalvy György (Tasnád, 1943–) műbútorasztalos volt, 15 év börtönre ítélték. 1964. augusztus 1-jén szabadult. Hazatérése után műbútorasztalosként dolgozott, majd elvégzett egy faipari technikumot. 1989 után a tasnádi bútorgyárban minőségi ellenőr, majd egyéni vállalkozó volt. Visszaemlékezéseit közölte az Erdélyi Napló 2003. október 28-i számában.
Bodnár Márton (Nagyvárad, 1942–), letartóztatásakor középiskolai tanuló volt. Feljelentés elmulasztásáért 5 év fogházra ítélték, 1963 januárjában szabadult. Egy ideig segédmunkás volt, majd érettségizett és mezőgazdasági mérnöki diplomát szerzett. Budapestre költözött.
Bódis Pál (Mezőtelegd, 1936–) villanyszerelő volt Nagyváradon, feljelentés elmulasztásáért 4 (más forrás szerint 3) évre ítélték. 1964 májusában a Duna-deltából szabadult. Hazakerülése után egy ideig a nagyváradi villamosműveknél, majd a mezőtelegdi gép- és traktorállomáson dolgozott. 1994-ben megkapta „A Hazáért és a Szabadságért” 1956-os emlékérmet.
Bónis Pál
Budaházi István Nagyváradon lakott, 5 évre ítélték. Elhunyt.
Csepeli Imre
Dallos Árpádot (Köröstarján, 1942–) 5 évre ítélték. 1963. január 20-án szabadult. Szabadulása után elvégezte az aradi hidrotechnikai technikumot. Előbb Nagyváradon, majd 1966-tól Szalárdon élt és dolgozott.
Debreczeni KárolyJilaváról szabadult 1963. január 14-én. Élesden telepedett le.
Domokos Miklóst (Kolozsvár, 1941–) az SZVISZ szervezőjeként 22 év börtönre ítélték. 1964. augusztus 1-jén szabadult Szamosújvárról. Szabadulása után közgazdászként dolgozott Kolozsváron.
Fekete Imrét (1942–) 3 évre ítélték. 1963. január 14-én szabadult Jilaváról. Nagyváradon lakott, ács volt.
Fodor György (1942–) 7 év börtön után 1964 nyarán szabadult. Nagyváradon lakott.
Fodor Lászlót 1961. január 15-én Nagyváradon tartóztatták le, 16 évre ítélték. 1964 nyarán a Duna-deltából szabadult. Nagyváradon lakott. A kilencvenes években vállalkozóként dolgozott. Meghalt.
Hajdu Károlyt 3 évre ítélték.
Harangi Istvánt (1942–?) feljelentés elmulasztásáért 3 évre ítélték. Szabadulása után technikusként dolgozott. Utóbb Budapesten lakott. Meghalt.
Hutira Grám János (1942–?) feljelentés elmulasztásáért 3 évet kapott. Nagyváradon lakott, elhunyt.
Jancsó Csabát (Nagyvárad, 1943–2007) 16 évre ítélték. 1964. augusztus 3-án szabadult a Duna-deltából. 1990 után vállalkozóként dolgozott Nagyváradon.
Joó Sándor (Nagysolymos, 1941–2000) a székelykeresztúri gimnáziumban volt karbantartó szerelő amikor letartóztatták, és az SZVISZ feljelentésének elmulasztásáért 4 évre ítélték. 1963-ban szabadult. Utána Marosvásárhelyre költözött. 1996-ban megkapta A „Hazáért és a Szabadságért” emlékérmet.
Kácsor Ferencet (1942–) az SZVISZ-ben való részvételért 7 évre ítélték. 1964 nyarán szabadult. Utána vasesztergályosként dolgozott Nagyváradon.
Kakócz Gyulát 9 évre ítélték. Szabadulása után technikusként dolgozott Nagyváradon. Elhunyt.
Karcis Lajost (Nagyvárad, 1942–?) 12 évre ítélték. 1964-ben szabadult. Hazatérése után szakmunkás volt Biharszentjánoson.
Karlovszky Ferenc (Nagyvárad, 1943 – Nagyvárad, 1996) letartóztatásakor (1960. november 8.) középiskolai tanuló volt. 5 év fogházra ítélték 1964. június 24-én szabadult. Hazatérése után előbb munkásként dolgozott, majd 1965-ben érettségizett, és elvégzett egy mesteriskolát, és művezetőként dolgozott tovább.
Kerekes Attila (Nagyvárad, 1943–) letartóztatásakor a nagyváradi Klasszikus Magyar Vegyes Líceum XI. osztályos diákja volt. 10 évre ítélték, Peripraváról szabadult 1964-ben. Hazatérése után betanított munkás volt, közben magánúton befejezte középiskolai tanulmányait, és 1968-ban az egészségügyi technikumban szerzett szakképesítést. Orvosi műszertechnikusként dolgozott az aradi megyei kórházban, később a Szatmár megyei egészségügyi igazgatóságon. 1989-ben áttelepült Magyarországra, ahol klinikai szakmérnöki diplomát szerzett, és kórháztervező mérnökként dolgozott.
Kiss Kálmán (Zilah, 1942–) letartóztatásakor Marosvásárhelyen volt orvostanhallgató. 5 évre ítélték.
Kormos János (1944–?) 7 év börtönbüntetést kapott. Szabadulása után Dernán lakott.
Kőműves Lajos (1942–?) feljelentési kötelezettségének elmulasztása vádjával 3 év börtönbüntetést kapott. 1964-ben szabadult a Duna-deltából. Szabadulása után ácsként dolgozott.
Krecsmer Miklós (Élesd, 1940 – Élesd, 1985) mozigépész volt, 9 évre ítélték. 1964-ben Jilaváról szabadult. Hazatérve az élesdi villanytelepen, majd Székelyhídon dolgozott, később visszakerült az élesdi mozivállalathoz.
Krisztik János (Margitta, 1942–) letartóztatásakor a temesvári műegyetem hallgatója volt. 7 évre ítélték. 1963. január 15-én szabadult. 1965-ben újra felvételizett a temesvári műegyetemre, amelynek elektrotechnikai fakultásán 1971-ben végzett. Szatmárnémetiben, majd Margittán dolgozott mérnökként.
Kulcsár Ferenc
Kun József (Belényes, 1922–) letartóztatásakor tanár volt a Nagyváradon. Ellenforradalmi összeesküvés vádjával 25 év börtönre ítélték. Börtönéveit Nagyváradon és Szamosújváron töltötte, 1964-ben szabadult, de a tanügyben nem vállalhatott állást. Fél évig munkanélküli volt, majd különböző tisztviselői állásokat töltött be. 1973-ban áttelepült Magyarországra, Miskolcon lett tanár. Börtönévei történetét Miképpen mi is megbocsátunk címmel Miskolcon adta ki 1992-ben.
Mátyás Gyulát (1943–) az SZVISZ-perben 7 évre ítélték. További sorsa ismeretlen. (Feltehetően azonos a Mátyási Attilaként is emlegetett személlyel.)
Molnár Istvánt 9 évre ítélték. 1963. január 14-én szabadult Jilaváról. Biharszentjánoson lakott. (Keresztneve más forrásban János.)
Nagy Sándort (1943–) feljelentési kötelezettségének elmulasztása miatt 5 évre ítélték. 1964 nyarán szabadult Szabadulása után fogtechnikus volt Nagyváradon.
Oláh János 1956-os elítélt sírja. A síron a név alatti morzejelek jelentése: SZVI (szabadságra vágyó ifjú)
Oláh Jánost (Nagyvárad, 1944 – Nagyvárad, 2017) 1961. július 5-én tartóztatták le középiskolásként. 1961. december 15-én 5 évre (más forrásban 3 évre) ítélték. 1963. január 13-án szabadult. Szabadulása után betanított munkás volt Nagyváradom. 1964-ben érettségizett, majd beiratkozott a konstancai Tanárképző Főiskolára. A főiskolát Kolozsváron fejezte be 1967-ben. 1968 és 1974 között a Babeş–Bolyai Egyetemen tanult, ahol magyar–német szakos tanári oklevelet szerzett. Közben a kolozsvári Állami Magyar Színházban is dolgozott. Verseit az Utunk, Igaz Szó, Előre, Ifjúmunkás, Bihari Napló közölte. 1990 után líceumi tanár volt Nagyváradon.
Petri József (Hegyközcsatár, 1941–) letartóztatásakor középiskolai tanuló volt, 5 év börtönre ítélték. 1964-es szabadulása után elvégzett egy egészségügyi technikumot, és 1966-tól fogtechnikusként dolgozott Borossebesen, Élesden, majd Nagyváradon.
Pusztai Lajos (Élesd v. Köröskisjenő, 1943–) kőműves volt. 1961-ben tartóztatták le és 3 évre ítélték rendszer elleni tevékenység vádjával. 1964 nyarán a Duna-deltából szabadult. Utána Élesden lakott.
Rédli Józsefet (1942–) 9 évre ítélték. 1964 nyarán a Duna-deltá-ból szabadult. Az Egyesült Államokban él vállalkozóként.
Rocska Gyula (Élesd, 1943–) középiskolás diák volt Nagyváradon amikor letartóztatták 1960. október 31-én Temesvár mellett tiltott határátlépési kísérlet miatt. A Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetének tagjaként 20 év börtönre ítélték, amelyet másodfokon 8 évre csökkentették. Börtönéveit Nagyváradon és Szamosújváron töltötte, 1964-ben szabadult. Balánbányán dolgozott a bányászként, kazánfűtőként, majd Élesden különböző vállalatoknál, illetve a Bukarestben. Később a nagyváradi ipari építkezési trösztnél technikus volt.
Ruff Mihály (Tasnád, 1943–) műbútorasztalos volt. A társadalmi rend elleni izgatás vádjával 6 év börtönbüntetésre ítélték. 1963. augusztus 3-án szabadult. Hazatérése után a Tasnádon, Nagybányán, Avasfelsőfalun dolgozott, végül visszakerült Tasnádra, ahol eredeti szakmájában dolgozott.
Sárközi Béla Élesden lakott, pincér volt, tiltott határátlépés kísérlete miatt tartóztatták le 1960. október 24-én Temesvár mellett Rocska Gyulával és Krecsmer Miklóssal együtt. Az SzVISz tagjaként hét évre ítélték. Szabadulása után Élesden lakott, villanyszerelő volt. Elhunyt.
Sárközy Endre (Tasnádszántó, 1943–) A kolozsvári Politechnikai Intézet hallgatójaként tartóztatták le 1960. november 11-én. A fennálló társadalmi rend elleni szervezkedésben való részesség vádjával 10 év börtönre ítélték. Büntetésének letöltését Nagyváradon kezdte, onnan hat hónap után Jilaván át a Brăilai Nagyszigetre, Luciu-Giurgeni-be, majd a Duna-deltába (Periprava, Grind, Sfiştofca) került. Peripraváról szabadult 1964. augusztus 4-én. Hazatérése után 1965 őszéig a nagyszalontai húskombinátban dolgozott. 1970-ben elvégezte a Babeș–Bolyai Tudományegyetem matematika–mechanika karán a számítógép szakot. 1977-ig a temesvári Területi Számítóközpontban dolgozott, majd áttelepült Magyarországra. Az SZVISZ 2004-ben megjelentetett emlékkönyvének egyik szerkesztője.
Sárközi Gyula (5 év)
Sárközi Sándor (5 év)
Schnepf Zoltánt (Nagyvárad, 1942–) évre ítélték. 1963-as szabadulása után mérnöki diplomát szerzett. Németországba költözött.
Sótanyi József (Szalacs, 1941–) öt évet kapott. 1963. január 14-én szabadult Jilaváról. Magyarországon él.
Sütő Sándor (1943– Nagyvárad, ?) feljelentési kötelezettségének elmulasztása vádjával 5 évet kapott. 1963-ban szabadult a Duna-deltából. Szabadulása után technikus volt.
Szabó Imre (?–Hegyközszáldobágy, ?) gazdálkodó volt, de nem volt tagja a szervezetnek, koholt vádak alapján ítélték el hét évre.
Szabó Jánost (Micske, 1942–) 5 évre ítélték feljelentési kötelezettségének elmulasztása vádjával.
Szilágyi József (Tóti, 1942– ) 1960-as letartóztatásakor a nagyváradi elektrotechnikum elsőéves hallgatója volt. 15 évre ítélték. 1964-ben szabadult, eleinte Margittán volt kőműves-napszámos, majd a villamosművekhez került villanyszerelőnek. 1965 őszén sikerült felvételije a nagyváradi posztliceális iskola energetikai szakjára, ahol 1968-ban végzett, 1984-ben művezetői szakképesítést is szerzett. Ezt követően Margittán a villamosműveknél volt technikus 2002-es nyugdíjazásáig.
Takács Ferenc László (Nagyvárad, 1941–) Bukarestben volt egyetemi hallgató, amikor letartóztatták 1960. november 7-én. 15 évre ítélték. 1964. augusztusi hazatérése után a nagyváradi cipőgyárban dolgozott, majd 1965–1970 között egyetemi hallgató a kolozsvári Babeș–Bolyai Egyetemen. 1987-ig tanár volt Érsemjénben, Hodoson, Csatáron, 1990-től köztisztviselő Budapesten. Visszaemlékezéseit Váradi Ferenc álnéven közölte (Szemüveg mögött, Hitel, 1986/5–10).
Tassy Gyula Lajos (Budapest, 1943–) letartóztatásakor középiskolai tanuló. Rendszerellenes szervezkedés, tiltott könyvek tartása és engedély nélküli fegyvertartás vádjával 15 év kényszermunkára ítélték. Hazatérése után segédmunkás volt a bányaipari berendezés-gyártó vállalatnál, utána betanított munkás a Viitorul Műanyagipari Vállalatnál. Csak az 1966/67-es tanévben engedték leérettségizni esti líceumban. 1968-ban sikerült bejutnia a jászvásári műegyetem vegyészmérnöki karára. 1973–1976 között Brassóban vegyészmérnök volt. Később hazaköltözött Nagyváradra, egy gumiüzem mérnöke lett. 1982-ben áttelepült Magyarországra, ahol több gumiipari vállalat mérnöke volt.
Török György (1942–) Élesden lakott, 15 évre ítélték. 1964 augusztusában szabadult, majd technikus volt Nagyváradon.
Török Gyulát 15 évre ítélték. Szabadulását követően Nagyváradon élt.
Török László (Máramarossziget, 1944–) letartóztatásakor középiskolás volt Nagyváradon. 15 évre ítélték. 1964-ben szabadult. Hazatérése után segédmunkás volt, majd magánúton érettségizett. 1967–1971 között a Babeș–Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán szerzett diplomát, utána 1983-ig az élesdi cementgyárban a könyvelőségen dolgozott, majd 1983–1991 között az Érmihályfalván volt könyvelője. Utána adóhivatali, majd polgármesteri hivatali alkalmazott volt.
Török László (Élesd) (15 év)
Udvari Andrást (Nagyvárad, 1942 – Nagyvárad, 2003) 15 évre ítélték. 1964-es szabadulása után előbb Élesden, később a Nagyváradon dolgozott. 1989 után magáncéget alapított Nagyváradon.
Újlaki István Csabát (Nagyvárad, 1941–) a nagyváradi egészségügyi technikum hallgatójaként tartóztatták le 1961-ben, 9 évi börtönre ítélték. 1964. július végén kegyelmi rendelettel szabadult. Elvégezte az egészségügyi technikumot, és fogtechnikusként dolgozott Nagyváradon. Közben, 1968–70-ben munkaszolgálatos katona volt a Vaskapunál, Vârciorován. 1971-től a tasnádi kórházban, majd 1988-ig a szatmárnémeti poliklinikán, illetve a megyei kórházban dolgozott. 1988 áprilisában Magyarországra menekült. 1990-től Sárospatakon fogtechnikusként dolgozott.
Váncsa Árpád (Sepsiszentgyörgy, 1942–) letartóztatásakor Sepsiszentgyörgyön fémipari szakmunkás volt 6 év börtönre ítélték. 1963-ban szabadult. Hazatérése után Sepsiszentgyörgyön dolgozott.
Zemlényi Csaba (1940–) feljelentési kötelezettségének elmulasztása miatt öt évet kapott. Az Egyesült Államokba költözött.
Vizsgálati fogságban voltak
Árkosi József magyar szakos tanár volt Nagyváradon. A SZVISZ-perben tartóztatták le, de végül nem ítélték el, mert nem volt kapcsolata a szervezettel. Meghalt.
Diósszilágyi Ibolya (1918–2006) magyar szakos tanárnő volt Nagyváradon. A „diákjait nacionalista szellemben nevelő tanárként” tartóztatták le, de nem állították bíróság elé. 1961. szeptember 1-jétől elbocsátották tanári állásából, és öt évig állás nélkül volt. Az 1960-as évek végén sikerült visszakerülnie a tanügybe, de csak vidéki iskolákban taníthatott. Juhász Gyula nagyváradi éveivel kapcsolatos kutatásait csak az 1990-es években közölhette.
Filip (Filep) József (Nagyvárad, 1943–) letartóztatásakor középiskolás diák volt Nagyváradon. Nyolchónapi vizsgálati fogság után szabadlábra helyezték. Az érettségit magánúton tette le, majd a Tanárképző Főiskolán matematikatanári diplomát szerzett 1967-ben. Utána Mezőtelegden tanított. 1994-ben megkapta „A Hazáért és a Szabadságért” 1956-os emlékérmet.
Komáromi Gyula (1944– ) letartóztatásakor a székelyudvarhelyi tanítóképző diákja volt, az SZVISZ-szel való kapcsolattal gyanúsították, de 1961 szeptemberében szabadlábra helyezték. Tanulmányait nem folytathatta, munkás lett Nagyváradon. Később aktív szerepet vállalt a nagyváradi műkedvelő színjátszó mozgalomban.
Nagy Csaba (Nagybacon, 1942–) letartóztatásakor a marosvásárhelyi egészségügyi technikum tanulója volt. Az SZVISZ-szel kapcsolatban Nagyváradon volt vizsgálati fogságban, de a tárgyalás előtt, 1961. szeptember 13-án szabadlábra helyezték. Szabadulása után a belényesi Erdészeti Fakitermelő vállalatnál dolgozott 1992-ig.
Sótanyi Erzsébetet (Szalacs, 1942 – Nagyvárad, 1995) bátyjával, Sótanyi Józseffel együtt tartóztatták le. Több mint 10 hónapot töltött vizsgálati fogságban, ez idő alatt testileg-lelkileg összetört, közben kényszer-gyógykezelésre is elvitték a nagyváradi elmegyógyintézetbe.
Émlékezetük
2015-ben Nagyváradon emlékművet állítottak az SZVISZ tagjainak.[2]
Jegyzetek
↑Papp Annamária, Benkő Levente: Domokos Miklós: „Kinevettük a rettegett hatalmat a szekujukkal, veréseikkel, terrorjával együtt”, Szabadság, 2019. október 23. Online hozzáférés
↑Váradi emlékhely a szabadságra vágyóknak, Krónika, 2015. szeptember 21. Online hozzáférés
.svg){kind=small}
