A Speak & Spell című album a brit Depeche Mode debütáló stúdióalbuma, mely 1981. október 5-én,[1] más információk szerint október 29-én jelentetett meg a Mute Records. Ez volt a csapat egyetlen albuma, melyen Vince Clarke közreműködött. Az album sokkal könnyedebb hangvételű, mint későbbi albumaik.
Az album a 10. helyezést érte el az Egyesült Királyság albumlistáján, és bekerült a 2000-ben megjelent könyv, a "Minden idők legjobb 1000 albuma" közé, ahol a 991. helyet érte el.[2]
Előzmények
Ez volt az egyetlen Depeche Mode album, melyen Vince Clarke közreműködött, mielőtt megalakította a Yazoo-t, majd később az Erasure-t.
Az album hangszínekben, és dallamokban is lényegesen könnyedebb, mint későbbi albumaik, mely nagyrészt Clarke írásainak tulajdonítható. Távozása után Martin Gore vette át a dalszerzői feladatokat, és a zenekar szinte minden anyagát ő írta. Az általa írt albumok jóval sötétebb témákat, és dallamokat mutattak be.
Amikor 2005-ben Simon Amstell interjút készített a Channel 4 nevű televízió Popworld című műsorában, Gore és Fletchter is azt nyilatkozták, hogy a "What's Your Name?" című dal volt minden idők legkevésbé kedvenc Depeche Mode daluk.
Kritikák
A "Speak & Spell" album általában pozitív kritikákat kapott. A Record Mirror munkatársa méltatta a Depeche Mode okos egyszerűségét, és megjegyezte, hogy az album "sok csodálni valót, és kevés csalódást" hordoz magában. Megjegyezte továbbá, hogy a csapat fő készsége a művészet művészet nélküli megszólalásban rejlik. Az egyszerű szintetizátoros dallamok, Gahan dallamos, de nem drámai éneklése, és a lényegre törő, trükköktől mentes produkciók mind-mind segítenek elérni ezt a kikényszeríthetetlen hatást. Összességében úgy írja le, mint "a kényszeres táncdallamok bájos, pimasz gyűjteményét". Mike Stand (Smash Hits) ezt írta: A szintetizátorok, és a rágógumi hangzás úgy járnak együtt, mint a konzerv őszibarack és a Carnation, ezért a csapat slágereiben a dallam, a rendezetlen elektronika, és a szép hangok humanizáló harmoniában vannak. Paul Morley a New Musical Express munkatársa az albumot nagylelkű, buta, fogékony elektro-csiklandós poplemeznek írta le, aminek könyörtelen pörgőssége és elvtelen vidámsága ellenére bíztató, nem pedig elkeserítő. A zene elterelő vitalitása során arra a következményre jut, hogy a Depeche Mode gyorsan mozoghatna, messze fel, és távol attól, hogy enyhén szarkasztikus csilingeléseket alkosson.[3]
Paul Colbert (Melody Maker) úgy érezte, hogy a Depeche Mode "győztes közvetlenséggel" beszél, majd az albumot a "motiváció mozgató óriásának nevezte, amely minden izmot rávesz arra, hogy időben ugorjon a zenével együtt", ugyanakkor azonban kritizálta bizonyos dalok jelenlétét, mint például a "Nodisco" amely megismétli a korábbi gondolatokat, és érzéseket anélkül, hogy új nézeteket adna hozzá.[4] Rob White a Christchurch Press-től kevésbé volt pozitív az albummal kapcsolatban. Az album zenéjét azonnali popnak, eldobhatónak, és értékesnek nevezte, mint az örömteli hattyú a borítón...megjegyezve, hogy a dalok valójában elfújnak a széllel..ha nem lennének képesek véletlenül olyan dallamkampókat találni, amelyek minden tiltakozás nélkül magukkal sodornak. Nem utolsósorban végül unalmasnak nevezte az albumot.[5]
Az AllMusic retrospektív ismertetőjében Ned Raggett az albumot egyszerre konzervatív, funkcionális poplemeznek, és úttörő kiadványnak nevezte, és "hígítatlan örömnek" nevezte. Nitsuh Abebe a Pitchforktól azt mondta, hogy az album nem olyan stílusos futurizmust tartalmaz, hanem olyan tinédzserek boldog zajait, akik stílusos futurizmusnak hitték - elbűvölő komolysággal. 2005 januárjában a Spek & Spell az "esszenciális" albumok közé került a Mojo magazin "Depeche Mode + the Story of Electro-Pop különkiadásában.[6]
2006-os újrakiadás
Az albumot 2006. április 3-án adták ki újra (a Music for the Masses és a Violator című albumokkal együtt), a Mute kiadó kiterjedt Depeche Mode újrakiadási ütemtervének részeként. Ez a különleges kiadás dupla lemezes volt, amely tartalmazott egy hibrid SACD/CD-t és egy DVD-t. Ez a formátum öt formátumban tartalmazta az albumot – többcsatornás SACD, sztereó SACD, PCM sztereó CD, DTS 5.1 és Dolby Digital 5.1.
Az Egyesült Államokban az albumot 2006. június 2-án adták ki újra, azonban az amerikai változat csak CD-t tartalmazott, nem pedig a SAACD/CD hibridet, bár még mindig tartalmazott egy DVD-t, mely megegyezett az Európai kiadással, néhány szerzői jog kivételével, és logókkal.
Az újrakiadás némileg megőrizte az album eredetét, mely többnyire megegyezett a brit változattal. Az Észak-Amerikai kiadás kibővült néhány olyan dallal, melyet még soha nem adtak ki ott. Például a "New Life" eredeti változat, nem pedig a remix került fel, vagy az "I Once Wish I Was Dead" című dal. A kiadvány végén szerepel az első Depeche Mode dal, a "Dreaming of Me", mely nem szerepelt az eredeti kiadáson. Az Egyesült Királyságban megjelent eredeti CD négy bónusz dala kimaradt az újra kiadott CD-ről, de a DVD-n rajta volt.
A DVD tartalmaz egy 28 perces dokumentumfilmet is az album elkészítéséről melynek a Depeche Mode: 1980-1981 (Do We Really Have to Give Up Our Day Jobs?) a címe. Továbbá interjúkat tartalmaz a csapattal, köztük Vince Clarke-val is, és más releváns munkatársakkal, mint pl. Daniel Miller. Illetve különféle fellépések is láthatóak, a Top of the Pops adáson túl az első fellépésükről is 1981-ből a "New Life" című dallal. A Speak & Spell turnéről készült régi BBC felvételek is helyet kaptak a DVD-n.
Az újra maszterelt album limitált kiadású bakeliten is megjelent 2007 márciusában.
Számlista
- A „Dreaming of Me” (Fade Out Version) dal az „I Sometimes Wish I Was Dead” helyére lép az eredeti német hanglemez kiadásokon, és CD-n.
- A "Shout!" (a "New Life" kislemez B. oldaláról) CD-n és az összes későbbi kiadáson "Shout" néven szerepel, felkiáltójel nélkül.
- A "Dreaming of Me" és "Ice Machine" című dalok CD-n található verziói megegyeznek a 7" inches kislemezen található "cold end" verzióival. Ezzel szemben az amerikai CD újrakiadásán a "fading out" verziók szerepelnek.
1. |
New Life (remix) |
3:56 |
2. |
Puppets |
3:57 |
3. |
Dreaming of Me (fade out version) |
3:42 |
4. |
Boys Say Go! |
3:04 |
5. |
Nodisco |
4:13 |
6. |
What's Your Name? |
2:41 |
7. |
Photographic |
4:58 |
8. |
Tora! Tora! Tora! |
4:24 |
9. |
Big Muff |
4:21 |
10. |
Any Second Now (Voices) |
2:33 |
11. |
Just Can't Get Enough (schizo mix) |
6:41 |
1. |
New Life (remix) |
3:46 |
2. |
I Sometimes Wish I Was Dead |
2:18 |
3. |
Puppets |
3:56 |
4. |
Boys Say Go! |
3:08 |
5. |
Nodisco |
4:15 |
6. |
What's Your Name? |
2:45 |
7. |
Photographic |
4:43 |
8. |
Tora! Tora! Tora! |
4:38 |
9. |
Big Muff |
4:24 |
10. |
Any Second Now (Voices) |
2:35 |
11. |
Just Can't Get Enough |
3:44 |
12. |
Dreaming of Me (cold end version) |
4:03 |
- A CD egy hibrid SACD/CD többcsatornás SACD réteggel van ellátva.
1. |
Depeche Mode: 1980–81 (Do We Really Have to Give Up Our Day Jobs?)" (rövidfilm) |
28:24 |
2. |
New Life |
3:46 |
3. |
I Sometimes Wish I Was Dead |
2:18 |
4. |
Puppets |
3:56 |
5. |
Boys Say Go! |
3:08 |
6. |
Nodisco |
4:15 |
7. |
What's Your Name? |
2:45 |
8. |
Photographic |
4:43 |
9. |
Tora! Tora! Tora! |
4:38 |
10. |
Big Muff |
4:24 |
11. |
Any Second Now (Voices) |
2:35 |
12. |
Just Can't Get Enough |
3:44 |
13. |
Dreaming of Me (cold end version) |
4:03 |
- A CD-hez tartozó DVD a Speak & Spell anyagát tartalmazza DTS 5.1, Dolby Digital 5.1 és PCM Stereo-val ellátva, bónuszokkal ellátva (lásd lejjebb)
14. |
Ice Machine (cold end version) |
4:05 |
15. |
Shout! |
3:46 |
16. |
Any Second Now |
3:08 |
17. |
Just Can't Get Enough (schizo mix) |
6:44 |
Közreműködtek
Slágerlista
Heti összesítés
|
Év végi összesístés
|
Minősítések
Jegyzetek
- ↑ Depeche Mode: The Archives (Speak And Spell). DepecheMode.com . (Hozzáférés: 2015. március 22.)
- ↑ Rocklist. (Hozzáférés: 2018. július 22.)
- ↑ Morley, Paul. Depeche Mode: Speak & Spell (1981. november 7.)
- ↑ Colbert, Paul. Talking Hook Lines (1981. október 31.)
- ↑ White, Rob. „Pick Up the Beat, Shuffle Your Feet”, The Press , 1981. december 26.
- ↑ Black, Johnny. Depeche Mode: Speak & Spell, Depeche Mode + the Story of Electro-Pop, 52–53. o. (2005)
- ↑ Raggett, Ned: Speak & Spell – Depeche Mode. AllMusic . (Hozzáférés: 2011. június 25.)
- ↑ Abebe, Nitsuh: Depeche Mode: Speak & Spell / Music for the Masses / Violator. Pitchfork , 2006. július 20. (Hozzáférés: 2020. december 14.)
- ↑ Sunie. Depeche Get in the Mode, 18. o. (1981. november 7.)
- ↑ Fricke, David. Speak & Spell (1982. május 13.)
- ↑ Sheffield, Rob. Depeche Mode, The New Rolling Stone Album Guide, 4th, New York: Simon & Schuster, 229–30. o. (2004). ISBN 0-7432-0169-8
- ↑ Stand, Mike. Depeche Mode: Speak and Spell, 25. o. (1981. november 12.)
- ↑ Page, Betty. Pretty Boys on the Corner (1981. december 19.)
- ↑ Sheffield, Rob. Depeche Mode, Spin Alternative Record Guide. New York: Vintage Books, 108–09. o. (1995). ISBN 0-679-75574-8
- ↑ Dalton, Stephen. Enjoy the Silence: 20 Years of Depeche Mode Albums, 66. o. (2001. május 1.)
- ↑ Christgau, Robert. „Christgau's Consumer Guide”, The Village Voice , 1982. március 9. (Hozzáférés: 2014. január 5.)
- ↑ Kent, David. Australian Chart Book 1970–1992, illustrated, St Ives, N.S.W.: Australian Chart Book, 88. o. (1993). ISBN 0-646-11917-6
- ↑ "Depeche Mode – Speak & Spell" (német nyelven). GfK Entertainment Charts.
- ↑ "Depeche Mode – Speak & Spell". Charts.org.nz. Hung Medien.
- ↑ Salaverrie, Fernando. Sólo éxitos: año a año, 1959–2002, 1st (spanyol nyelven), Madrid: Fundación Autor/SGAE (2005. szeptember 1.). ISBN 84-8048-639-2
- ↑ "Depeche Mode – Speak & Spell". Swedishcharts.com. Hung Medien.
- ↑ "19811108 Top 40 Official UK Albums Archive | Official Charts". UK Albums Chart. The Official Charts Company.
- ↑ Lazell, Barry. Depeche Mode, Indie Hits 1980–1989: The Complete U.K. Independent Charts (Singles & Albums). Cherry Red Books (1997). ISBN 0-95172-069-4
- ↑ "Depeche Mode Chart History (Billboard 200)". Billboard.
- ↑ "Depeche Mode – Speak & Spell". Italiancharts.com. Hung Medien.
- ↑ The Top 100 UK Albums, Chart File Volume 2. London: Virgin Books, 82–83. o. (1983). ISBN 0-907080-73-1
- ↑ Gold-/Platin-Datenbank (Depeche Mode; 'Speak and Spell') (német nyelven). Bundesverband Musikindustrie
- ↑ Guld- och Platinacertifikat − År 1987−1998 (svéd nyelven) (PDF). IFPI Sweden, 1991. január 21.
- ↑ British album certifications – Depeche Mode – Speak and Spell. Brit Hanglemezgyártók Szövetsége, 1981. december 1. (Hozzáférés: 2022. február 16.)
|
---|
|
Stúdióalbumok | |
---|
Koncertalbumok | |
---|
Válogatások | |
---|
Kislemezek | 1980–1989 | |
---|
1990–1999 | |
---|
2000–2009 | |
---|
2010–2019 | |
---|
2020–2029 | |
---|
|
---|
Emlékalbumok | |
---|
Videók | |
---|
Koncertturnék | |
---|
Kapcsolódó szócikkek | |
---|
- Zeneportál
• összefoglaló, színes tartalomajánló lap