A Scooby-Doo és a 13 szellem (eredeti címén The 13 Ghosts of Scooby-Doo) a hetedik spin-offja a Hanna-Barberaszombat reggeli rajzfilmjének, a Scooby-Doo, merre vagy? sorozatnak. 1985-ben készült a sorozat mind a 13 epizódja. Első adása az év szeptemberében, utolsó adása premierjének az év decemberében érkezett el az amerikai ABC csatornán. A rajzfilmet később újra műsorra tűzte a Cartoon Network, majd ennek testvércsatornája, a Boomerang. Magyarországon 2002-ben a TV2 vetítette és rendelte meg a magyar változatát. A magyar változat 2010 óta DVD-n is megvásárolható.
Történet
Igaz, hogy Scrappy, Bozont, Diána és Scooby a meleg Honoluluba készülődnek, de Tibetben landolnak. Egy templom belsejében Pacni és Csonti éppen arra készülnek, hogy becsalják a halandókat a démonok templomába, hogy azok felnyissák a démonok ládáját, melybe egykoron a világ 13 legrettenetesebb démoni lelkét és szellemét zárták be, hogy ne háborgassák a Földet. A szellemek viszont csak úgy lehetnek szabadok, ha halandók felnyitják a ládát. A két együgyű szellem, akik a légynek sem tudnak ártani, Csonti és Pacni azt akarják, hogy Bozont és Scooby felnyissák a ládát. Miután a bandához csatlakozik a dühös tömeg elől menekülő gyerekbűvész, Flim Flam, tervük célba ér: ezek után az ő feladatuk összeszedni a világon szétszóródó 13 rémet, mielőtt nagyobb károkat okoznak. A kalandban segítségükre lesz Vincent Van Gond, akit Vincent Price horrorszínészről mintáztak.