Schön Dezső

Schön Dezső
Született1906. október 11.
Hidalmás
Elhunyt2000. július 8. (93 évesen)
Tel Aviv
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaújságíró,
író
SablonWikidataSegítség

Schön Dezső (Hidalmás, 1906. október 11.Tel-Aviv, 2000. július 8.) erdélyi, később izraeli magyar újságíró, író, a kolozsvári Új Kelet, majd az izraeli Új Kelet szerkesztője, főszerkesztője, az Istenkeresők a Kárpátok alatt szerzője.

Életútja, munkássága

Erdélyi évek

Kiváló fogalmazási készsége miatt már fiatalon a kolozsvári Új Kelet szerkesztőségébe került, ahol elsajátította az újságírás alapjait. Az itt töltött évek során Marton Ernő felelős kiadó támogatta szakmai előmenetelét. Az ő biztatására kezdett el alaposabban foglalkozni az erdélyi haszidizmus múltjával, hagyományaival is; elsősorban a Teitelbaum-dinasztiával. S bár eredetileg csak cikksorozatot tervezett a haszidizmus gyökereit is bemutató családtörténetből, végül Istenkeresők a Kárpátok alatt címmel, 1935-ben önálló könyv formájában jelentette meg kutatásait. A könyv megjelenését követően az előkészületekről a Hogyan készül egy haszid regény? című publicisztikai írásában adott hírt.

Az Új Kelet című lap Chajjim Weiszburg cionista vezető kezdeményezésére jött létre. Az 1918-as megalapításban és kezdeti szerkesztésben a következő személyek segédkeztek: Székely Béla, Giszkalay János, Kaczér Illés, Újvári Péter, Szabó Imre, Benamy Sándor, Salamon László és Danzig Hillél. Schön Dezső mentora, Marton Ernő 1919-ben csatlakozott a szerkesztőséghez mint felelős kiadó. A lapot 1940 őszén, a második bécsi döntést követően a magyar hatóságok betiltották.

Istenkeresők a Kárpátok alatt

Schönnek még alkalma volt személyesen ismerni az erdélyi haszid irányzat jeles képviselőit, valamint kutatni a deportálások következtében szétszóródott híres máramarosszigeti Weisz Izrael-féle nyilvános könyvtárban. Így született meg az Istenkeresők a Kárpátok alatt című könyve, amelyben egy kegyetlenül elpusztított világról ad hírt. A mű alapja egy, a harmincas években készült riportsorozat, amely az egyedülálló kulturális adottságokkal rendelkező máramarosszigeti zsidóságot mutatja be. Az ott élőket folyamatos – kit gyökereiből eredő, kit közvetlen – lengyel, magyar, ukrán, román hatások formálták, és eme kulturális hatások következtében fejlődött ki a haszidizmus helyi változata.[1]

Schön Dezső a haszidizmus általános történetét tekinti át műve első harmadában, majd a máramarosszigeti ág történetét, jellemzőit, és később harcait mutatja be. A haszidok életét a mélyszegénység és a pazar luxus egyaránt jellemezte – a könyv mindkét élethelyzetet hűen szemlélteti.[2] Műfaja riportregény: a szerző valódi élményeit hatásos írói eszközökkel: feszültségkeltéssel és gazdag humorral ábrázolja.

A kortársak közül sokan olyannyira nagyszerűnek vélték az író stílusát, hogy egyenesen Isaac Bashevis Singer – a Nobel-díjas jiddis író – magyar képviselőjeként tartották számon.[3]

Érdemes itt megemlíteni Elie Wiesel, a magyar származású, de nem magyar nyelven alkotó Béke Nobel-díjas író nevét, első – jiddis nyelvű – művével, Az éjszaká-val kapcsolatban, amely ugyanennek a közösségnek állított emléket.

Schön Dezső generációjának egyik legkiemelkedőbb és leghosszabb ideig alkotó személye volt. Epikája a magyar irodalomban egyedülálló. Számos folklorisztikus és dramatikus elemet hordoznak művei. Ez utóbbi sajátosság azért is fontos, mert az egykori Magyarország területén élő zsidóság népszokásainak dramatikus elemeiről mára szinte semmilyen dokumentált adat nem maradt fenn. Néprajzi beszámolók hiányában a népi szokások ezen aspektusát így kizárólag irodalmi leírásokból lehetséges tanulmányozni. Remek forrásanyagot nyújt számunkra mindehhez Schön regénye, az Istenkeresők a Kárpátok alatt, melyben – többek között – megjelenik Hers Lájb (Hirsch Leib Gottlieb Szigeter, 1829–1930), a marselik hagyomány képviselője, a purim-spielek szerzője is.[4]

Schön Dezső munkássága tehát igen árnyalt és összetett képet fest egy olyan világról - a kárpátaljai haszid kultúráról -, amely a holokauszt következtében szinte teljesen megsemmisült.

Holokauszt

A háború alatt jelent meg Schön Dezső Tízmillió zsidó nyelve című könyve (Kolozsvár, 1942), amelyben saját közössége szétesésének kezdetéről számolt be. Később az egykoron népes közösség teljesen elpusztult.

A „V-1” titka

Schön Dezső maga is megjárta a poklot, auschwitzi munkatáborban szerzett tapasztalatairól a „V-1” titka című írása tudósít. A munkatáborban szerzett tapasztalataival egyidejűleg a kollektív tragédia feldolgozását, vagyis inkább annak a képtelenségét jelenítette meg e műben.

A „V-1” annak idején egy forradalmian új bombatípus volt, amelyet például London bombázásánál is használtak, és amelynek bizonyos részeit egy sötét gyárban, többek között munkaszolgálatosoknak kellett előállítania. A regényben van egy jelenet, amelyet szintén a valóság ihletett. A rabokat szállító vagon megáll Bonn városában, egy személyvonat mellett, amelyre elegáns városi polgárok szállnak fel és le. A rabok néhányukkal megpróbálják felvenni a szemkontaktust, ám sikertelenül. „De ezek itt nem vesznek tudomást a létezésünkről, a végén nyugodtan állíthatják, hogy semmiről sem tudtak."[5]

Egy másik jelenet egy olyan párbeszédet elevenít meg, amelyben két rab a rájuk váró auschwitzi rémségeket latolgatja, de valójában nem akarják tudomásul venni, hogy mi is történhet később.

Izrael és az Új Kelet

Schön Dezsőnek – iszonyú megpróbáltatások után – sikerült megmenekülnie a felszabadító csapatoknak köszönhetően. 1947-től újságírói pályáját előbb Németországban, majd Tel-Avivban folytatta; az újraindított Új Kelet segédszerkesztője és kiadója lett. A lap 1948-ban indult újra Tel-Avivban, továbbra is Marton Ernő irányításával. 1975-től Schön Dezső főszerkesztésében működött, aki 1986-ig volt a lap élén. Később Rappaport Ottó került a főszerkesztői székbe, majd 1990 után egy új bizottság vett át a folyóirat szerkesztését. A lap főszerkesztője 2015-ig Erős-Hajdu Szilvia volt, amíg több ezer példányban jelent meg, hetilapként.[6] 2015 óta Vadász Éva főszerkeszti a lapot, melyet már önkéntes munkában adnak ki annak fenntartása érdekében.

Az Új Keleten kívül magyar zsidó szervezetek kisebb lapjainak (Darkénu, Máramarossziget) is írt. Tel-Avivban elbeszéléskötete is megjelent (Az örökség, 1960). A jeruzsálemi per címmel az Eichmann-perrel kapcsolatos jegyzeteket, dokumentumokat adott közre. Tel-Avivban adták ki újra 1964-ben Istenkeresők a Kárpátok alatt című könyvét – amint maga írja az előszóban – „új fogalmazásban, de az eredeti, harminc év előtti csapáson haladva”. Újabb műve: A tegnap városa. A nagyváradi zsidóság emlékkönyve (Tel-Aviv, 1981).

Kiemelkedő újságírói pályafutásáért megkapta a Herzl-díjat, amely a magyar származású zsidó alkotók munkájának egyik legfőbb elismerése.[7]

Legfőbb munkái

  • Schön Dezső: Istenkeresők a Kárpátok alatt. A haszidizmus regénye, 2. átdolgozott kiadás. Tel-Aviv, 1964, Új Kelet Kiadó, 510p. [1. kiadás, Kolozsvár, 1935.] [3. kiadás, Budapest, 1997.]
  • Schön Dezső: Tízmillió zsidó nyelve. Kolozsvár, 1942, Fraternitas Kiadó.
  • Schön Dezső: Az örökség. Elbeszélések. Tel-Aviv, 1960, Új Kelet Kiadó, 301 p.
  • Schön Dezső: A jeruzsálemi per. Jegyzetek, dokumentumok az Eichmann perről. A szerző bevezetőjével, Tel-Aviv, 1962, Új Kelet Kiadó, 416 p.
  • Schön Dezső (szerk.): A tegnap városa. A nagyváradi zsidóság emlékkönyve. Tel-Aviv, 1981, Kiadta a Nagyváradról Elszármazottak Egyesülete Izráelben a váradi és vidéki zsidóság deportálásának harminchetedik évfordulóján, 446 p.

Jegyzetek

  1. Baradlai László: A Teitelbaum haszid dinasztia regénye. Nagyvárad, 1936. január 12., In: Új élet, p. 5.
  2. Miskolczy Ambrus: „A vasgárda színre lép”. In: HOLMI folyóirat, 1.(2013) http://www.holmi.org/2013/01/miskolczy-ambrus-a-vasgarda-szinre-lep (Letöltés időpontja: 2014.11.30.)
  3. Horváth Rita: „Kárpátaljai irodalom mint jizkor-irodalom”. In: Zsidók Kárpátalján: Történelem és örökség a dualizmus korától napjainkig. Szerk.: Bányai Viktória, Fedinec Csilla, Komoróczy Szonja Ráhel. Bp., Aposztróf kiadó, 2013, pp. 328–335.
  4. Halász Tamás: A purimspíltől Thália szentélyéig, http://www.or-zse.hu/hacofe/vol1/halasztamas-purimspil.htm (Letöltés időpontja: 2014.11.11.)
  5. Schön Dezső, „A ’V-1’ titka”, in: Schön Dezső, A tegnap városa: A nagyváradi zsidóság emlékkönyve. (Tel-Aviv: Nagyváradról elszármazottak Egyesülete Izraelben, 1981) p. 354.
  6. Borbándi Gyula: A nyugati magyar lexikon és bibliográfia. Hága, 2006, Mikes International Press, 268 p.
  7. Borbándi Gyula: A nyugati magyar lexikon és bibliográfia. Hága, 2006, Mikes International Press, 109 p.

Források

  • Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés V. (S–Zs). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest–Kolozsvár: Kriterion; Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület. 2010.  
  • Baradlai László: A Teitelbaum haszid dinasztia regénye. Nagyvárad, 1936. január 12., In: Új élet, p. 5.
  • Dávid Gyula (főszerkesztő): Romániai magyar irodalmi lexikon, Bukarest–Kolozsvár, 2010, Kriterion Kiadó.
  • Féder Zoltán: Izraeli könyvtárakban. Két bibliográfia. Tel-Aviv, 2001, Eked, pp. 30; 34; 45; 48; 50; 59.
  • Halász Tamás: A purimspíltől Thália szentélyéig, (Letöltés időpontja: 2014.11.11.)
  • Horváth Rita: „Kárpátaljai irodalom mint jizkor-irodalom”. In: Zsidók Kárpátalján: Történelem és örökség a dualizmus korától napjainkig. Szerk.: Bányai Viktória, Fedinec Csilla, Komoróczy Szonja Ráhel. Bp., Aposztróf kiadó, 2013, pp. 328–335.
  • Miskolczy Ambrus: A vasgárda színre lép. HOLMI, 2013/1.
  • http://www.holmi.org/2013/01/miskolczy-ambrus-a-vasgarda-szinre-lep (Letöltés időpontja: 2014.11.30.)

További információk

  • Baradlai László: A Teilbaum haszid dinasztia regénye. Nagyvárad, 1936. január 12.

Read other articles:

The Finishing TouchPoster rilis layar lebarSutradaraClyde Bruckman Leo McCareyProduserHal RoachDitulis olehH. M. WalkerPemeranStan Laurel Oliver Hardy Dorothy Coburn Edgar Kennedy Sam LufkinSinematograferGeorge StevensDistributorMetro-Goldwyn-MayerTanggal rilis25 Februari 1928Durasi19 menitNegaraAmerika SerikatBahasaFilm bisuIntertitel Inggris The Finishing Touch adalah sebuah film bisu komedi pendek tahun 1928 yang diproduksi oleh Hal Roach, disutradarai oleh Clyde Bruckman dan dibintangi ol...

 

Swafoto yang diambil seorang penyiar radio Putri Anastasia Nikolaevna dari Rusia adalah salah satu remaja yang pertama kali mengambil fotonya sendiri melalui cermin menggunakan Kodak Brownie pada tahun 1914. Swafoto atau foto narsisis (Inggris: selfie) adalah jenis foto dengan cara potret diri yang diambil sendiri dengan menggunakan kamera digital atau ponsel cerdas. Foto narsisis sering dikaitkan dengan narsisisme, terutama dalam jejaring sosial. Di industri hiburan Korea, istilah yang d...

 

Gilberto Kassab Gilberto Kassab (pengucapan bahasa Portugis: [ʒiwˈbɛɾtʊ kaˈsab(ɪ)] atau [ʒiwˈbɛʁtu kaˈsab(i)]; lahir 12 Agustus 1960) adalah seorang politikus asal Brasil dan mantan walikota São Paulo. Masa jabatannya berakhir pada 2013. Sebagai insinyur sipil dan ekonom, ia adalah salah satu orang Brasil keturunan Suriah paling terkenal.[1] Referensi ^ Gilberto Kassab (dalam bahasa Portugis). UOL Notícias. 2017. Diarsipkan dari versi asli tanggal 2021-06-16. Diakse...

Scottish nobleman This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Thomas Lyon-Bowes, 11th Earl of Strathmore and Kinghorne – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (March 2015) (Learn how and when to remove this template message) The Right HonourableThe Earl of Strathmore and KinghorneBorn(1773-05-03)3 ...

 

Artikel ini bukan mengenai Pteridiaceae. PteridaceaeRentang fosil: Senomanium–Sekarang PreЄ Є O S D C P T J K Pg N Suplir (Adiantum capillus-veneris) Klasifikasi ilmiah Kerajaan: Plantae Divisi: Pteridophyta Kelas: Pteridopsida Ordo: Polypodiales Famili: Pteridaceae Genera dibagi menjadi lima anaksuku: Cryptogrammoideae Ceratopteridoideae Pteridoideae Cheilanthoideae Vittarioideae (lihat teks) Pteridaceae merupakan salah satu suku anggota tumbuhan paku (Pteridophyta) yang tergolong sebaga...

 

Artikel ini sebatang kara, artinya tidak ada artikel lain yang memiliki pranala balik ke halaman ini.Bantulah menambah pranala ke artikel ini dari artikel yang berhubungan atau coba peralatan pencari pranala.Tag ini diberikan pada Oktober 2022. Di berbagai peta, Singapura ditandai dengan titik merah kecil di ujung selatan Semenanjung Malaya Logo perayaan 50 tahun kemerdekaan Singapura Little red dot (atau The Red Dot, Little Red Dot; Indonesia: Titik merah kecilcode: id is deprecated ) adalah...

AtarotLingkunganNegara IsraelProvinsiYerusalemKotaYerusalemZona waktuUTC+3 (EAT) • Musim panas (DST)UTC+3 (EAT) Atarot adalah sebuah lingkungan di kota suci Yerusalem di Provinsi Yerusalem, tepatnya di sebelah timur Israel.[1] Referensi ^ National Geospatial-Intelligence Agency. GeoNames database entry. (search Diarsipkan 2017-03-18 di Wayback Machine.) Accessed 12 May 2011. lbsLingkungan di YerusalemLingkungan-lingkungan Yerusalem sebelah timur garis gencatan senjata...

 

Questa voce o sezione sull'argomento matematica non cita le fonti necessarie o quelle presenti sono insufficienti. Puoi migliorare questa voce aggiungendo citazioni da fonti attendibili secondo le linee guida sull'uso delle fonti. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. Diagramma di Venn dei numeri In matematica i numeri naturali sono quei numeri usati per contare e ordinare. Nel linguaggio comune i numeri cardinali sono quelli usati per contare e i numeri ordinali sono quelli...

 

American progressive rock band Coheed and CambriaCoheed and Cambria performing in 2016 Left to Right: Travis Stever, Claudio Sanchez, Josh Eppard (obscured, on drums), Zach CooperBackground informationOriginNyack, New York, United StatesGenres Progressive rock progressive metal alternative rock post-hardcore emo Years active1995–presentLabels 300 Evil Ink Hundred Handed/Everything Evil B-Unique Columbia Equal Vision Roadrunner Sony SpinoffsThe Prize Fighter InfernoMembers Claudio Sanchez Tr...

أبطال خارقون 2Incredibles 2 (بالإنجليزية) الشعارملصق الفيلم مع الشعار العربيمعلومات عامةالتصنيف فيلم رسوم متحركة — فيلم ثلاثي الأبعاد الصنف الفني فيلم أكشن — فيلم كوميدي — فيلم مغامرة — فيلم بطل خارق تاريخ الصدور5 يونيو 2018 (2018-06-05) (لوس أنجلوس)14 يونيو 2018 (2018-06-14)...

 

List of events ← 1903 1902 1901 1904 in Japan → 1905 1906 1907 Decades: 1880s 1890s 1900s 1910s 1920s See also: Other events of 1904 History of Japan Timeline Years Events in the year 1904 in Japan. It corresponds to Meiji 37 (明治37年) in the Japanese calendar. Incumbents Emperor: Emperor Meiji[1] Prime Minister: Katsura Tarō Governors Aichi Prefecture: Masaaki Nomura Akita Prefecture: Ichiro Tsubaki then Oka Kishichiro Itami Aomori Prefecture: Ichiji Yamanouchi then ...

 

British rock band RainbowRainbow performing in 2017. (From left to right) keyboardist Jens Johansson, backing vocalists Lady Lynn and Candice Night, bassist Bob Nouveau, guitarist and founder Ritchie Blackmore, singer Ronnie Romero and drummer David KeithBackground informationAlso known asRitchie Blackmore's RainbowBlackmore's RainbowOriginLondon and Los AngelesGenresHard rockheavy metalAORprogressive rock (early)DiscographyRainbow discographyYears active1975–19841993–19972015–presentLa...

Australian nationals of Serbian heritage Ethnic group Serbian AustraliansСрпски АустралијанциSrpski AustralijanciTotal population 94,997 by ancestry (2021) 25,454 born in Serbia (2021)Regions with significant populationsSydney, MelbourneLanguagesAustralian English, SerbianReligionTraditionally Serbian OrthodoxRelated ethnic groupsOther Serbian diaspora groups, Montenegrin Australian, Croatian Australian and Bosnian Australian Part of a series onSerbs Native Serbia Vojvodina...

 

This article is about the stadium in Huntington, West Virginia. For the stadium in Jacksonville, Florida, see Gator Bowl Stadium. Fairfield StadiumPostcard showing the stadiumFairfield StadiumLocation in West VirginiaShow map of West VirginiaFairfield StadiumLocation in the United StatesShow map of the United StatesLocationHuntington, West VirginiaCoordinates38°24′36″N 82°25′54″W / 38.410113°N 82.431761°W / 38.410113; -82.431761OwnerCity of HuntingtonOperat...

 

نيفتيس الاسم الشائع نبت حوت اللقب سيدة البيت تفاصيل نيفتيس تمسك بصولجان واس ورمز الحياة عنخ في يدها الأخرى يرمز إلى آلهة الجنوب زوجات ست  الأب جب  الأم نوت  ذرية أنوبيس  تعديل مصدري - تعديل   جزء من سلسلة مقالات حولديانة قدماء المصريين مفاهيم الحياة الآخرة دوات ...

هذه المقالة بحاجة لصندوق معلومات. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة صندوق معلومات مخصص إليها. هذه المقالة تحتاج للمزيد من الوصلات للمقالات الأخرى للمساعدة في ترابط مقالات الموسوعة. فضلًا ساعد في تحسين هذه المقالة بإضافة وصلات إلى المقالات المتعلقة بها الموجودة في ال�...

 

Japan Template‑class Japan portalThis template is within the scope of WikiProject Japan, a collaborative effort to improve the coverage of Japan-related articles on Wikipedia. If you would like to participate, please visit the project page, where you can join the project, participate in relevant discussions, and see lists of open tasks. Current time in Japan: 20:16, July 11, 2024 (JST, Reiwa 6) (Refresh)JapanWikipedia:WikiProject JapanTemplate:WikiProject JapanJapan-related articlesTemplat...

 

American football player (1928–2014) Ken FarragutFarragut on a 1954 Bowman football cardNickname(s)DynamiteDate of birth(1928-12-23)December 23, 1928Place of birthPonchatoula, LouisianaDate of deathFebruary 16, 2014(2014-02-16) (aged 85)Place of deathLafayette Hill, PennsylvaniaCareer informationPosition(s)CenterUS collegeMississippiNFL draft1951 / Round: 6 / Pick: 68Career historyAs player1951–1954Philadelphia Eagles Career high...

1951 film by Fred F. Sears Pecos RiverDirected byFred F. SearsWritten byBarry ShipmanProduced byColbert ClarkStarringCharles StarrettJock MahoneyAnne JamesCinematographyFayte M. BrowneEdited byPaul BorofskyProductioncompanyColumbia PicturesDistributed byColumbia PicturesRelease date December 15, 1951 (1951-12-15) Running time55 minutesCountryUnited StatesLanguageEnglish Pecos River is a 1951 American Western film directed by Fred F. Sears and starring Charles Starrett, Jock Mah...

 

Rete tranviaria di GalațiServizio di trasporto pubblicoTiporete tranviaria Stati Romania CittàGalați Apertura1900  GestoreTransurb Galați  Lunghezza~ 25 km Scartamento1445 mm Trasporto pubblico Manuale La rete tranviaria di Galați è la rete tranviaria che serve la città rumena di Galați. Voci correlate Linee tranviarie rumene Altri progetti Altri progetti Wikimedia Commons Wikimedia Commons contiene immagini o altri file su rete tranviaria di Galați Collegamenti estern...