S 35
Egyik testvérhajója, az S 56
Hajótípus	romboló (nagy torpedónaszád – Großes Torpedoboot)
Névadó	Schichau hajógyár sorozatszámmal
Tulajdonos	Kaiserliche Marine
Hajóosztály	S 31-osztály
Pályafutása
Építő	Schichau Werke, Elbing
Megrendelés	1913
Építés kezdete	1914.
Vízre bocsátás	1914. augusztus 30.
Szolgálatba állítás	1914. december 4.
Szolgálat vége	1916. május 31.
Sorsa	legénységével együtt odaveszett a skagerraki csatában (1916. május 31.)
Általános jellemzők
Vízkiszorítás	802 t (konstrukciós) 971 t (max.)
Hossz	79,6 m (teljes) 79,0 m (vízvonalon)
Szélesség	8,33 m
Merülés	3,6 m
Hajtómű	3 Marine-gőzkazán 2 Schichau-gőzturbina 2 db háromszárnyú hajócsavar (∅ 2,5 m)
Üzemanyag	olaj (220 t)
Teljesítmény	24 000 le (17 760 kW)
Sebesség	33,5 csomó (62 km/h)
Hatótávolság	2040 km (1100 tmf) 20 csomós (37 km/h) sebesség mellett
Fegyverzet	3 × 8,8 cm L/45 C/14 löveg (300 lövedék) 6 × 50 cm torpedóvető cső (8 torpedó) 24 akna (opcionális)
Páncélzat	–
Legénység	87 fő
Sablon • Wikidata • Segítség

Az SMS S 35^{[m 1]} a Császári Haditengerészet egyik rombolója – korabeli német meghatározás szerint nagy torpedónaszádja (Großes Torpedoboot) – volt. Az 1913-as költségvetési év egyik hat egységből álló hajóosztályának volt a tagja, melynek megépítésével a haditengerészeti minisztérium (Reichsmarineamt) az elbingi Schichau-Műveket bízta meg. A romboló 1916. május 31-én süllyedt el a skagerraki csata során teljes legénységével együtt.

Az 1913-as évre a haditengerészeti minisztérium eltért attól a korábbi szándékától, hogy kisebb és olcsóbb rombolók (torpedónaszádok) beszerzésével próbálkozzon, mint ahogy azt tette az 1911-es évben. A tervek szerint az új egységeknek a brit rombolókkal megegyező méretűeknek kellett lenniük, azonban azokénál könnyebb fegyverzettel. A rombolók kapcsán még mindig élt az a Tirpitztől származó elképzelés, hogy azok fő fegyverzete a torpedó, és a tüzérségnek csak a védelmet kell szolgálnia. Hat 50 cm-es űrméretű torpedóvető csővel rendelkezett, melyek két dupla- és két szimpla platformon voltak elhelyezve. Lőszerkészletükhöz 8 torpedó tartozott. A tüzérségét három 8,8 cm űrméretű, 45 kaliberhosszúságú löveg alkotta összesen 300 lövedékes készlettel.

Az 1913-as mintájú rombolók voltak a Császári Haditengerészet első olyan rombolói, melyek kazánjainak fűtéséhez már kizárólag olajt használtak fel. Mint ahogy az évszázad kezdete óta megszokott volt, a rombolókat a Kaiserliche Marine egymással rivalizáló magáncégekkel gyártatta le. Ezek az 1913-as rombolók esetén a stettini AG Vulcan és az elbingi Schichau-Werke voltak. A rombolók a gyártó cég nevének kezdőbetűje után kapták a nevüket (V ill. S) amit egy sorszám egészített ki. A stettini Vulcan a V 25-től V 30-ig terjedő számozással gyártott le egy félflottillát, míg a Schichau S 31-től S 36-ig tartóval.

Az S 35-öt egyik testvérhajójával, az S 36-tal együtt 1914 júniusában a hajógyárra hagyták és az eladásának a haditengerészeti minisztérium általi jóváhagyása után Görögországnak tervezték eladni, azzal a kitétellel, hogy a Schichau azonnal két egység építésének áll hozzá a pótlásukra. Erre azonban már nem került sor, mivel a minisztérium a világháború kitörésével 1914. augusztus 10-én mindkét naszádot lefoglalta és visszakapták eredeti megjelölésüket.^[1]

A csak a háború kitörése után, 1914. augusztus 30-án vízre bocsátott és gyorsított ütemben befejezett S 35-öt a tengerészet 1914. december 4-én vette át és került a IX. romboló-flottilla (IX. Torpedoboots-Flottille – IX. torpedónaszád-flottilla) állományába, mely ekkor épp felállítás alatt állt. Az S 31-gyel kezdett számozású testvérhajóival a 18. romboló-félflottillát alkották az ekkor sorhajóhadnagyi rangban szolgáló Werner Tillessen irányítása alatt. A IX. flottilla másik felét képező 17. romboló-félflottilla ugyanakkor a Vulcan által gyártott, V 25-től V 30-ig tartó számozással jelölt egységekből állt.

Az S 35-öt 1914. december 4-én állították szolgálatba Kielben és a Balti-tengeren teljesítette a próbajáratait. Modern és gyors hadihajók hiányában már a kiképzés keretében teljesített éles bevetéseket. Ezt követően mind az Északi-, mind a Balti-tengeren sor került az alkalmazására. Az 1915 januárjában lezajlott doggerbanki csatában Franz Hipper tengernagy csatacirkálóinak kíséretéhez tartozott. Februárban az Amrum-padnál aknára futott V 25 hajótöröttei után kutatott sikertelenül. Az év augusztusában a IX. rombolóflottilla kötelékében a Rigai-öbölben való előretörésben is részt vett, mely hadműveletben a Nyílt-tengeri Flotta egységei közül is több jelen volt támogatásként. Ennek során a Runö szigettől nyugatra aknára futott és elsüllyedt egyik testvérhajójának, az S 31-nek a legénységét mentette ki a V 184-gyel együtt.^[2] A Balti-tengeren való tevékenysége után új parancsnoka, Friedrich Ihn irányításával visszahelyezték az Északi-tengerre.^[3][4][5]

1915-1916-ban több a Skagerrak és a Kattegat irányába flottakötelékben végrehajtott felderítő előretörésben vett részt. Ezek során a semleges skandináv államok kereskedelmi hajóit vizsgálták át, hogy nem szállítanak-e kontrabandot. Ezek a tevékenységek csak csekély sikereket hoztak, mivel kevés az antanthatalmak tulajdonát képező árut találtak. Az 1916 áprilisi Yarmouth és Lowestoft elleni rajtaütés alkalmával is Hipper csatacirkálóit kísérte.^[6]

Az 1916. május 31-én kezdődő skagerraki csata első napján a IX. flottilla hajói részt vettek a brit csatacirkálók ellen 17:26-kor (KEI) indított torpedótámadásban, amit azonban a brit rombolók ellenakciója meghiúsított. A V 29-et ennek során a Petardról indított egyik torpedó eltalálta és a legénységét a S 35 és a V 26 mentette ki mielőtt még elsüllyedt volna. Az S 35 29 tengerészt, köztük a parancsnokot, Erich Steinbrincket vette a fedélzetére.^[3] Az V 27-et az összecsapás alatt mozgásképtelenné lőtték és a V 26 süllyesztette el végül tüzérségi tűzzel. Brit oldalon a Nomad romboló vált mozgásképtelenné egy a géptermét ért találat következtében s süllyedt el később.^[7] 19:00 körül a IX. flottilla ismét torpedótámadást kísérelt meg a brit csatacirkálók ellen, amit a rossz látási körülmények és a brit rombolók támadása nehezített.^[8] 20:15-től S 35 részt vett a VI. és IX. rombolóflottillák brit csatasor ellen indított masszív torpedótámadásában, hogy ezzel fedezzék a csapdába került német csatahajók nyugati irányba történő elszakadását (Gefechtskehrtwendung). A német rombolók a brit csatahajók heves tüzébe kerültek. Az S 35 két torpedót lőtt ki a brit csatasorra, de ezután két nehézgránát találta el, melyek feltételezhetően a brit flotta zászlóshajójáról, az Iron Duke csatahajóról leadott egyik sortűz lövedékei voltak.^[9] A hajó kettétört és 20:23-kor az É 56° 56′, K 6° 4′ koordinátán elsüllyedt. A legénységének mind a 89 tagja és a V 29-ről kimentett mind a 29 ember odaveszett. A német torpedók közül egy sem talált célt, de az előlük keletnek kitérő brit csatahajók közül több épphogy csak elkerülte a találatot.

A Kriegsmarine az S 35 elesett parancsnoka után nevezte el az egyik rombolóját (Z 14 Friedrich Ihn).

1. ↑ A hajónév előtt álló három betű (SMS; pontosabban: S. M. S.) a német Seiner Majestät Schiff rövidítése. Jelentése: Őfelsége Hajója.

1. ↑ Köppen: Die Überwasserstreitkräfte und ihre Technik, 53. o.
2. ↑ Rollmann: Ostsee Bd. 2, 273. o.
3. ↑ ^{a b} Verlustliste: Halbstocks die Flagge!. [2021. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 16.)
4. ↑ Halpern 1994, pp. 196–198
5. ↑ Rollmann 1929, p. 273
6. ↑ Naval Staff Monograph No. 32 1927, pp. 19, 46
7. ↑ Campbell 1998, pp. 49–51, 56
8. ↑ Campbell 1998, pp. 113–114
9. ↑ Campbell 1998, pp. 210–214, 339

• Großes Torpedoboot 1913
• Az S 35 maradványainak helyzete

• Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS S 35 (1914) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS S 35 (1914) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Harald Fock: Schwarze Gesellen. Bd. 2 Zerstörer bis 1914. Koehlers Verlagsgesellschaft mbH, Herford 1981, ISBN 3-7822-0206-6.
• Harald Fock: Z-vor! Bd. 1 Internationale Entwicklung und Kriegseinsätze von Zerstörern und Torpedobooten 1914 bis 1939. Koehlers Verlagsgesellschaft mbH, Herford 1998, ISBN 3-7822-0207-4.
• Gröner, Erich. Die deutschen Kriegsschiffe 1815–1945: Band 2: Torpedoboote, Zerstörer, Schnelleboote, Minensuchboote, Minenräumboote. Koblenz, Germany: Bernard & Graefe Verlag (1983). ISBN 3-7637-4801-6 
• Otto Groos: Die Krieg zur See 1914 - 1918. Der Krieg in der Nordsee. Band 5: Von Anfang Januar bis Juni 1916. E. S. Mittler & Sohn 1925.
• Paul Köppen: Der Krieg zur See 1914 - 1918. Die Überwasserstreitkräfte und ihre Technik. E. S. Mittler & Sohn 1930.
• Rollmann, Heinrich. Der Krieg in der Ostsee: Zweiter Band: Das Kreigjahr 1915, Der Krieg zur See: 1914–1918 (german nyelven). Berlin: Verlag von E. S. Mittler und Sohn (1929) 
• Campbell, John. Jutland: An Analysis of the Fighting. London: Conway Maritime Press (1998). ISBN 0-85177-750-3 
• Corbett, Julian S.. History of the Great War: Naval Operations: Vol II. London: Longmans, Green and Co. (1921) 
• Halpern, Paul G.. A Naval History of World War I. London: UCL Press (1994). ISBN 1-85728-498-4 
• Conway's All The World's Fighting Ships 1906–1921. London: Conway Maritime Press (1985). ISBN 0-85177-245-5 
• Groos, O.. Der Krieg in der Nordsee: Dritter Band: Von Ende November 1914 bis Unfang Februar 1915, Der Krieg zur See: 1914–1918. Berlin: Verlag von E. S. Mittler und Sohn (1923) 
• Massie, Robert K.. Castles of Steel: Britain, Germany and the Winning of the Great War at Sea. London: Vintage Books (2007). ISBN 978-0-099-52378-9 
• Monograph No. 32: Lowestoft Raid. 24–25 April, 1916, Naval Staff Monographs (Historical). The Naval Staff, Training and Staff Duties Division (1927)