A 17. század közepéig Røros egy apró falu volt az erdővel borított környéken, melynek lakói földműveléssel, vadászattal és halászattal foglalkoztak.
A történet szerint Hans Olsen Aasen1644-ben, egy vadászat során talált rá a rézércre,[4] jóllehet vannak arra utaló jelek, hogy az érclelőhely már egy-két évtizeddel korábban is ismert volt. Bár lehetséges, hogy illegálisan már néhány évvel korábban is működött, az első bányát hivatalosan 1644-ben nyitották meg, és két évre rá az első olvasztókohó is felépült.[5]
Mivel Norvégiának nem voltak bányász hagyományai, egész Európából, de főként német területekről, Szászországból érkeztek bányászok.
A város 1869-ben
A 17-18. század folyamán többször elfoglalták a svédek: 1678-ban és 1679-ben porig rombolták,[5] majd a nagy északi háború folyamán 1718-ban is elfoglalták, hogy a rézércet biztosítsák a hadiipar számára. XII. Károly svéd király halála után visszavonultak, ez azonban katasztrófába torkollott: mintegy 3000 svéd katona vesztette életét a várostól északkeletre fekvő fagyos hegyvidéken a mostoha körülmények között.
A nyolcszögű templom 1779-1784 között épült. 1640 ülőhelyével ma az ország harmadik legnagyobb befogadóképességű temploma, a kongsbergi templom és a nidarosi katedrális után.
Az utolsó érclelőhelyet 1936-ban fedezték fel; az itt nyitott bánya nevét Olaf trónörökösről kapta. Miután az olvasztókohó 1953-ban harmadszor is leégett, felszámolták, és az ércet a svédországi Bolidenbe szállítoták feldolgozásra. 1977-ben a Røros Kobberverk A/S bányatársaság csődöt jelentett, ami a 333 éves tevékenység végét jelentette.
Két évvel később az Olaf-bányát megnyitották a látogatók előtt, és V. Olaf király megnyitotta a bányamúzeumot. 1980-ban a város felkerült az UNESCOvilágörökség-listájára, és tíz évre rá a Røros Múzeum is megnyitotta kapuit az újjáépített olvasztókohó épületében.
Belvárosi utca és a templomA hagyományos téli vásár
A 333 évi bányaművelés sajátos települést hozott létre a hegyek között. A város épületei kizárólag fából épültek. Maga Røros kultúrák olvasztótégelye volt, ahol német, dán, svéd hatások keveredtek a helyi és trondheimi elemekkel. Eza a sokszínűség alakította ki a faépítészet sajátos stílusát, ami a várost különlegessé teszi.
A világörökségi terület a városközpontra és a faépületekre terjed ki. A településszerkezet és utcahálózat a 17., az épületek többnyire a 18-19. századból maradtak fenn.[6]
A templom: 1779-1784 között épült, az ország egyik legnagyobb temploma. A norvég barokk építészet egyik jellemző alkotása. Tornyán a kereszt kalapácsból készült, utalva a városlakók foglalkozására.
Aasen Gard: az érclelőhely felfedezőjének háza, a város legrégebbi épülete.
Olaf-bánya: az 50 m mély, 500 m hosszú akna 1981 óta mutatja be a látogatóknak a bányászatot.
Irodalom
A világ természeti csodái és kultúrkincsei – Észak- és Közép-Európa. Az UNESCO világöröksége sorozat 2., [Pécs], Alexandra, [1997], ISBN 963-367-272-4
↑World Heritage Destination (angol nyelven). Røros Reiseliv. [2007. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. június 10.)
↑ abcTimeline (angol nyelven). worldheritageroros.no. [2006. december 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. június 10.)
↑Røros World Heritage Site (angol nyelven). worldheritageroros.no. [2007. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. június 10.)
