Rudnai Ottó 1917-ben született Torontál vármegyei Lovrinban, majd családja gyermekkorában Budapestre költözött, ahol édesapja tisztiorvosként dolgozott. 1943-ban a budapesti tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát, majd tiszteletdíjas orvosként az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) járványügyi osztályának munkatársa lett. 1944 és 1950 között az intézet adjunktusa, 1950-től 1960-ig tudományos munkatársa volt. 1948-ban tisztiorvosi és sportorvosi, 1959-ben pedigközegészségügyi és járványügyi szakorvosi képesítést szerzett. 1955-től a Hygiénikus Orvosképző Tanfolyam vezetője volt.[3]
1960 és 1970 között az OKI kinevezett osztályvezetőjeként, majd 1970-től 1975-ig a járványügyi és mikrobiológiai főosztály vezetőjeként dolgozott, 1975 és 1985 között pedig az intézet főigazgató-helyettese volt, a magyar közegészség-járványügy elméleti és gyakorlati feladataival foglalkozott. 1960-ban az orvostudomány kandidátusa lett, majd 1979-ben pedig a trópusi betegségek szakorvosává minősítették. 1972-ben címzetes egyetemi docens lett, majd 1975-ben az Orvostovábbképző Intézet főiskolai tanárává választották, itt a közegészségügyi-járványügyi ellenőri szak vezetője volt. 1977-től haláláig vezette egyetemi tanárként az OKI bázisán működő Közegészségtani-járványtani Tanszéket.[4]
Fő kutatási területei a dizentéria, a poliomyelitis, a salmonellosis és a kanyaró voltak, munkássága a gyakorlati járványügyben is jelentős. Számos tudományos közleménye, könyve, könyvfejezete és jegyzete jelent meg. Főtitkára, majd elnöke lett a Magyar Hygienikusok Társaságának. Tevékenységét 1971-ben Fodor József-emlékéremmel ismerték el, 1973-ban pedig a kelet-német Gesellschaft für Seuchenschutz levelező tagjává választották.[4]
Főbb művei
A fertőző betegségek elleni küzdelem gyakorlata (Bp., 1954)
Általános és részletes járványtan (társszerző, Bp., 1954)
Dysenteria (társszerző, Bp., 1955)
Közegészségtan és járványtan (tankönyv, szerk., Bp., 1958)
