Alcaraz a spanyolországi Barcelona városában született. Az ifjúsági pályafutását a Bon Pastor, a Barcelona és az Espanyol csapatában kezdte, majd a Damm akadémiájánál kezdte.
2009-ben mutatkozott be a Horta felnőtt keretében. 2010 és 2015 között a Gramenetnél, a Pratnál, és a L’Hospitaletnél szerepelt. 2015-ben a másodosztályban szereplő Girona szerződtette. A 2017–18-as szezonban az Almería csapatát erősítette kölcsönben.[1] 2018-ban az első osztályban érdekelt Valladolidhoz írt alá. 2022 januárja és júniusa között a Cádiznál szerepelt kölcsönben.[2] 2022. július 1-jén kétéves szerződést kötött a Cádiz együttesével.[3] Először a 2022. szeptember 10-ei, Barcelona ellen 4–0-ra elvesztett mérkőzés 72. percében, Fede San Emeterio cseréjeként lépett pályára.[4] Első gólját 2023. január 6-án, a Valencia ellen idegenben 1–0-ás győzelemmel zárult találkozón szerezte meg.[5]