1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2024. május 20. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2024. június 15.
Vargas a svájci Adligenswil községben született. Az ifjúsági pályafutását az Adligenswil és a Kriens csapatában kezdte, majd a Luzern akadémiájánál folytatta.
2017-ben mutatkozott be a Luzern első osztályban szereplő felnőtt keretében. 2019. július 1-jén szerződést kötött a német első osztályban érdekelt Augsburg együttesével.[1][2][3] Először a 2019. augusztus 17-ei, Borussia Dortmund ellen 5–1-re elvesztett mérkőzésen lépett pályára.[4] Első gólját 2019. augusztus 24-én, az Union Berlin ellen hazai pályán 1–1-es döntetlennel zárult találkozón szerezte meg.[5]
A válogatottban
Vargas az U21-es korosztályú válogatottban is képviselte Svájcot.
2019-ben debütált a felnőtt válogatottban. Először a 2019. szeptember 8-ai, Gibraltár ellen 4–0-ra megnyert mérkőzés 74. percében, Granit Xhakat váltva lépett pályára.[6] Első válogatott gólját 2019. november 18-án, szintén Gibraltár ellen 6–1-es győzelemmel zárult EB-selejtezőn szerezte meg.[7] 2024. június 7-én bekerült Murat Yakın szövetségi kapitány 26 fős keretébe, akik utaznak az Európa-bajnokságra.[8]