Robert de Dampierre Jeanne Louise Basset de Châteaubourg (1854–1922) és Éric de Dampierre (1851–1927) fiaként született. Az első világháború előtt külügyi szolgálatba lépett, és attaséként szolgált Franciaországbécsi követségén. 1917-ben követségi titkár lett Tokióban. 1920. szeptember 27-én feleségül vette Catherine D’Ollone-t (1896–1926), aki néhány évvel később elhunyt; egy kislányuk született.[5]
1924-től 1929-ig Rómában követségi tanácsossá léptették elő, ahol 1929-ben megkapta a fogadó állam részéről történt elfogadást tanúsító felhatalmazást (exequatur), és 1933 júliusában ügyvivőként működött.[4] Itt ismerkedett meg Leïla Sélim Pacha Mehamével, akivel San Remóban összeházasodtak.[5]1936. május 13-tól 1937. augusztus 26-ig belgrádi, augusztus 26-tól 1940. március 9-ig ottawai, március 9-től április 9-ig oslói követ volt.[4]
1940 augusztusától 1942 decemberéig Budapesten szolgált követként. Ebben az időszakban többek között cikket jelentetett meg a francia-magyar barátságról a Nouvelle revue de Hongrie tízéves jubileumi számában. A magyarországi társadalmi életben egyre növekvő szerepet játszott, elsősorban az 1940. júniusi összeomlás után a németországi francia hadifoglyok számára indított gyűjtés kapcsán, amely a lengyelek megsegítéséhez hasonlóan népszerű ügy lett (a hadifogolytáborok egy része Magyarországhoz közel helyezkedett el[5]). Jó viszonyt ápolt többek között Auer Pállal.[6]Leïla Dampierre költő és festő volt; 1941-ben négy verse jelent meg a Nouvelle revue de Hongrie hasábjain, és műveit egészen 1944-ig több alkalommal kiállították Budapesten.[4]
Dampierre 1942 decemberében lemondott,[5] mert nem tudott tovább azonosulni a Vichy-kormány politikájával. A határok lezárása miatt ugyanakkor lányukkal és menyükkel Budapesten rekedtek, egy zsidó által kölcsönadott lakásban (aki később koncentrációs táborban halt meg). Magyarország 1944. március 19-i német megszállása napján a Gestapo behatolt a lakásba; míg Dampierre és lánya misén voltak, Leïlát letartóztatták és a Bécs melletti oberlanzendorfi táborba szállították. Csak közvetlenül a Magyarország elleni invázió előtt bocsátották szabadlábra. Budapest ostroma alatt lakóhelyet változtattak, elkerülendő, hogy a Gestapo ismét rájuk találjon. A város szovjet megszállását követően, 1945 márciusában térhettek haza, Bukaresten keresztül.[5]
↑Robert Gaston Marie Aymar de Dampierre (francia nyelven). Base de données Léonore (Légion d'honneur). Archives nationales. (Hozzáférés: 2017. december 27.)
