Richter-skála

A Richter-skála a földrengés erősségének műszeres megfigyelésen alapuló mérőszámát (a Richter-magnitúdót, vagy más szóval a méretet) adja meg. A magnitúdó a földrengéskor a fészekben felszabaduló energia logaritmusával arányos. Egy 4,5 magnitúdójú földrengés kipattanásakor nagyjából akkora energia szabadul fel, mint egy kisebb (20 kilotonnás, nagaszaki méretű) atombomba robbanásakor.

Az eljárást a kidolgozó Charles Richter 1935-ben tette közzé.

A rengés erősségét megfelelő korrekciókkal a szeizmográf által jelzett legnagyobb kitérésből és az epicentrumtól való távolságából határozzák meg. (Maga az érték a földrengés helyétől 100 km távolságban lévő Wood–Anderson típusú szeizmográf által mikrométerben mért legnagyobb kitérés tízes alapú logaritmusa.)

Ebből értelemszerűen következik: a skála felfelé nyitott, vagyis nincs formális maximuma, bár a földrengések hatásmechanizmusa és a Föld szilárd kérgének mechanikai jellemzői alapján gyakorlatilag 10 feletti értékek nem fordulnak elő. Másik fontos jellemzője, hogy két látszólag „hasonló” magnitúdójú érték, például 5,4 és 6,4 között a kipattanó energiában kb. 32-szeres különbséget takar. Gyakorlati szempontból nagyon fontos, hogy a földrengések magnitúdója és előfordulási gyakorisága között jól leírható kapcsolat van (Gutenberg–Richter-összefüggés).

A Richter-skála a longitudinális és transzverzális hullámok különbségeit nem veszi figyelembe, és sok egyszerűsítő feltevést tartalmaz (nem veszi figyelembe a közeg inhomogenitását, az obszervatóriumok altalajának eltéréseit és a mérőműszerek különbözőségét sem).

Bevezetése óta a legnagyobb erősségű földrengés a Richter-skála szerint 9,5-es volt: 1960. május 22-én Chilében pattant ki.[1] A közelmúlt legerősebb földrengése 2004. december 26-án, a Szunda-árok északi része alatt, Szumátra közelében pattant ki, és 9,3-as erősségű volt.[2]

A híradások gyakran a Richter-skála szerint közlik a földrengések erősségét, de a gyakorlatban már több évtizede nem a Richter-skálát alkalmazzák a szeizmológusok, annak fentebb leírt pontatlanságai miatt.[3] Amerikában a Momentummagnitúdó-skálát(wd) (MMS), Európában pedig az Európai Makroszeizmikus Skálát (EMS) alkalmazzák.

Fokozatai

Magnitúdó[4] A rengés ereje A pusztítás mértéke Hasonló erejű rengések gyakorisága
<2,0 mikrorengés csak műszerekkel érzékelhető naponta 8000
2,0–2,9 rendkívül gyenge a legtöbb ember még nem érzékeli naponta 1000
3,0–3,9 nagyon gyenge általában érzékelhető, károkat még nem okoz évente 49 000
4,0–4,9 gyenge a csillárok kilengenek, morajlás hallatszik, károk csak ritkán keletkeznek évente 6200
5,0–5,9 közepes a szerkezetileg gyenge épületekben komoly károk is keletkezhetnek évente 800
6,0–6,9 erős erősebb épületek is megrongálódnak az epicentrumtól 50–80 km távolságban is évente 120
7,0–7,9 igen erős súlyos károk: házak és hidak összeomlása, utak, vasúti sínek deformációja évente 18
8,0–8,9 nagyon erős súlyos károk több száz kilométeres körzetben, többméteres lezökkenések, hegyomlások évente 1
9,0–9,9 rendkívüli erejű rengés rendkívüli pusztítás, megváltozik a táj átlagosan 20 évente fordul elő
≥10 globális katasztrófa a földkéreg kettéreped, a törésvonalak tovább húzódnak, hihetetlen pusztítás az emberiség történetében még nem történt meg

Jegyzetek

  1. ↑ A USGS adatlapja az 1960-as chilei földrengésről [1] Archiválva 2009. október 7-i dátummal a Wayback Machine-ben
  2. ↑ A National Geographic Magyarország cikke a 2004-es szumátrai földrengésről [2]
  3. ↑ Scott Manley (2017. szeptember 9.). „Please Stop Saying 'Richter Scale' (unless you really mean it)”. 
  4. ↑ USGS: FAQ - Measuring Earthquakes (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. május 20.)

Kapcsolódó szócikkek