Révész Mihály (újságíró)

Révész Mihály
SzületettReizner Miksa
1884. december 16.
Kemenesmihályfa
Elhunyt1977. május 18. (92 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Tisztsége
  • Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja (1925–1941)
  • az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja (1945. április 2. – 1945. november 3.)
  • magyarországi parlamenti képviselő (1945. november 4. – 1948. április 26.)
SablonWikidataSegítség

Révész Mihály, született Reisner Miksa (Kemenesmihályfa, 1884. december 16.[1]Budapest, 1977. május 18.) magyar újságíró, szerkesztő, történész, szociáldemokrata politikus.

Tanulmányai

Resner Gyula és Fellner Naca gyermekeként született. Nyolcgyermekes szabómester fiaként lett első generációs értelmiségi. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Kolozsvárott végezte, s ott szerzett államtudományi doktorátust. Az MSZDP-nek 1903-ban lett tagja, s részt vett a szocialista diákok első csoportjának munkájában, amelynek szellemi vezetője Szabó Ervin volt. Bekapcsolódott a Jövő Munkásképző Egylet tevékenységébe, ahol társaival együtt segítette az érdeklődő munkásfiatalok oktatását. Ezt a tevékenységet más és más keretekben még hosszú évtizedeken át végezte. Újságírói pályáját Makón kezdte meg, majd 1906-ban lett a Népszava munkatársa. Végigjárta a szerkesztőségi hierarchia grádicsait, előbb szerkesztőségi titkár, utóbb éjszakai szerkesztő, majd rovatvezető lett. Kiváló gyorsíróként ő jegyezte a pártkongresszusok vitáit, s ő rendezte sajtó alá a pártgyűlési jegyzőkönyveket.

Tudományos és közéleti pályafutása

A történeti tárgyak, s témák iránti fogékonysága hamar megmutatkozott. Először az 1871/72-es úgynevezett hűtlenségi per politikai és jogi környezetét vizsgálta meg önálló publikáció formájában, majd megírta A magyarországi munkásmozgalom története 1867 -1913 című kismonográfiáját. A munka úttörő jelentőségét Szabó Ervin is elismerő sorokkal méltatta. A háborús években – amikor a szerkesztőségek élete általában, s széles körben elnehezedett – sikerült kiadnia az 1890-es pártalakító kongresszus jegyzőkönyvét. Közvetlenül az őszirózsás forradalmat követően megírta az eseményeket summázó tanulmányát, A győzelmes magyar forradalom című brosúráját.

A polgári demokratikus forradalom idején lehetőséget kapott a belügyminisztérium és a rendőrség irattárában való kutatásokra. Akkori gyűjtőmunkája tette lehetővé a későbbi korok kutatói számára az 1914 és 1918 közötti történések részleges rekonstruálását. A Tanácsköztársaság kikiáltása után másfél hónapig vállalta a Kormányzótanács ülései jegyzőkönyvezését. Az „első kommün” bukása után Pozsonyba, majd Bécsbe emigrált. Ott a Garami Ernő által alapított Jövő címen megjelenő orgánumot szerkesztette, s egyidejűleg a Népszava bécsi tudósítójaként is tevékenykedett. A XX. század húszas éveiben tanulmányokat és esszéket írt a kolozsvári Erdélyi Munkásba és annak Naptárába. Remekbe szabott összefoglalókat készített egy-egy év külpolitikai eseményeiről. Budapestre 1924-ben tért haza, s helyét azonnal el is foglalta az MSZDP napilapjának szerkesztőségében. Egy esztendő múltával tagja lett a főváros Törvényhatósági Bizottságának, 1927 és 1933 között ő szerkesztette a párt elmélet folyóiratát, a Szocializmust. Szakmai munkája, s közéleti szerepvállalása mellett folytatta a munkásmozgalom mindennapjait láttató dokumentumok gyűjtését és történetírói munkásságát és összekötő kapocsként működött a párt hivatalos vezetői, s a vele vitázó szocialista emigráció képviselői között. Számos rövidebb lélegzetű írása mellett megjelentette a szociáldemokrata párt történetét az 1890-es megalakulásától 1940-ig láttató, Fél évszázad című monográfiáját, amely azután két alkalommal, legutóbb 1995-ben újabb kiadásokat is megélt. Jelentőséggel bírt a Táncsics Mihály élete és kora című kötete is, amelyet 1942-ben a cenzúra alaposan megcsonkított, míg a munka 1948-as újabb kiadását a nyomdából egyenesen a zúzdába vitték.

Az ellenforradalmi rendszer bukása után, 1945-ben az MTI, illetve a szociáldemokrácia délutáni lapjának, a Világosságnak főszerkesztője. 1945 és 1947 között nemzetgyűlési képviselő. A sajtó világában elfoglalt hangsúlyos pozíciói mellett Klió munkásaként is termékeny éveket tudhatott maga mögött. Ugyancsak ezekben az években készítette elő a párt archívumának felállítását. 1949/50-ben a Munkásmozgalmi Intézet kutatójaként állították félre, majd röviddel ezután nyugdíjba kényszerítették, s „egyúttal brutálisan és szakszerűtlenül” – ÁVH-s asszisztencia igénybevételével – megfosztották gyűjteményének nagy részétől. Az irat- és könyvanyag nála maradt része az 1956-os forradalom idején a harcok tüzében esett martalékul. Révész Mihály élete alkonyáig szakadatlanul folytatta gyűjtőmunkáját. Emlékeit kéttucat kéziratos kötetben foglalta csokorban. Élete utolsó esztendeiben terjedelmes biográfiai interjúsorozat készült vele, amelyben felidézte pályáját, s számos kor- és harcostársának alakját.

Jegyzetek

Források

Read other articles:

Bank perdagangan kekaisaran KanadaCanadian Imperial Bank of CommerceBanque Canadienne Impériale de CommerceJenisUmumKode emitenTSX: CM NYSE: CMIndustriJasa keuangan, perbankanDidirikan1867KantorpusatToronto, Ontario, KanadaTokohkunciGerald T. McCaughey, CEOPendapatan$12,1 miliar CAD (2010)Laba bersih $2,5 miliar CAD (2010)Total aset$352,0 miliar CAD (2010)Karyawan42.354 (penuh waktu, 2010)AnakusahaCIBC World MarketsCIBC Retail MarketsCIBC Imperial ServiceCIBC Wood GundySitus webwww.cibc...

 

طعم مجازة الشريان التاجي عملية طعم مجازة الشريان التاجي معلومات عامة من أنواع مجازة وعائية،  وجراحة مجازة  الاستعمالات مرض القلب التاجي  التاريخ سُمي باسم شرايين تاجية  وصفها المصدر مدلاين بلس  تعديل مصدري - تعديل   طعم مجازة الشريان التاجي الجراحية أو طعم �...

 

Big BenBig Ben tahun 2007Informasi umumJenisMenara jamGaya arsitekturKebangkitan GotikLokasiWestminster, London, InggrisKoordinat51°30′03″N 0°07′28″W / 51.5007°N 0.1245°W / 51.5007; -0.1245Koordinat: 51°30′03″N 0°07′28″W / 51.5007°N 0.1245°W / 51.5007; -0.1245Rampung31 May 1859; 164 tahun lalu (31 May 1859)Tinggi316 kaki (96 m)Data teknisJumlah lantai11Desain dan konstruksiArsitekAugustus Pugin Big Ben adalah na...

Artikel ini bukan mengenai Partai Indonesia Raya. Partai Gerakan Indonesia Raya Ketua umumPrabowo SubiantoSekretaris JenderalAhmad MuzaniKetua Fraksi di DPRAhmad MuzaniDibentuk6 Februari 2008; 16 tahun lalu (2008-02-06)Kantor pusatJl. RM. Harsono No. 54Ragunan Pasar Minggu JakartaSelatan 12550Sayap pemudaTIDAR (Tunas Indonesia Raya)Sayap wanitaPIRA (Perempuan Indonesia Raya)Sayap IslamGEMIRA (Gerakan Muslim Indonesia Raya)Sayap KristenGEKIRA (Gerakan Kristiani Indonesia Raya)Sayap Hindu-...

 

Japanese voice actor and narrator (born 1982) Yoshimasa Hosoya細谷 佳正Born (1982-02-10) February 10, 1982 (age 42)Onomichi, Hiroshima, JapanOccupations Voice actor narrator Years active2004–presentAgents Mausu Promotion (2006–2014) Freelance (2014–present) Height176 cm (5 ft 9 in)Websiteyoshimasa-hosoya.info Yoshimasa Hosoya (細谷 佳正, Hosoya Yoshimasa, born February 10, 1982) is a Japanese voice actor and narrator. Biography After attending To...

 

Genus of semiaquatic rodents that build dams and lodges For other uses, see Beaver (disambiguation). BeaverTemporal range: Late Miocene – Recent North American beaver (Castor canadensis) Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Chordata Class: Mammalia Order: Rodentia Family: Castoridae Subfamily: Castorinae Genus: CastorLinnaeus, 1758 Type species Castor fiber[1]Linnaeus, 1758 Species C. canadensis – North American beaverC. fiber – Eura...

此條目可参照英語維基百科相應條目来扩充。 (2021年5月6日)若您熟悉来源语言和主题,请协助参考外语维基百科扩充条目。请勿直接提交机械翻译,也不要翻译不可靠、低品质内容。依版权协议,译文需在编辑摘要注明来源,或于讨论页顶部标记{{Translated page}}标签。 约翰斯顿环礁Kalama Atoll 美國本土外小島嶼 Johnston Atoll 旗幟颂歌:《星條旗》The Star-Spangled Banner約翰斯頓環礁�...

 

French professional basketball club Limoges CSPLeaguesPro AChampions LeagueFounded1929; 95 years ago (1929)HistoryLimoges CSP(1929–present)ArenaBeaublancCapacity6,506LocationLimoges, FranceTeam colorsGreen, white, gold     Head coachJean-Marc DuprazChampionships1 EuroLeague1 Saporta Cup3 Korać Cup 11 French Championships6 French Cup2 French League Cup1 French Basketball SupercupRetired numbers3 (4, 7, 8)Websitelimogescsp.com Home Away Limoges Cercle Saint-P...

 

Roldano LupiLupi dengan Evi Maltagliati dalam Yes, Madam (1942)Lahir(1909-02-08)8 Februari 1909Milan, ItaliaMeninggal13 Agustus 1989(1989-08-13) (umur 80)Roma, ItaliaPekerjaanPemeranTahun aktif1942-1967 Roldano Lupi (8 Februari 1909 – 13 Agustus 1989) adalah seorang pemeran film asal Italia. Ia tampil dalam 60 film antara 1942 dan 1967. Ia lahir di Milan, Italia dan wafat di Roma, Italia.[1] Filmografi pilihan Jealousy (1942) Yes, Madam (1942) The Priest's H...

Self-governing British Crown dependency in the Irish Sea This article is about the British island territory. For the island in Canada, see Isle of Man (Cataraqui River). For the racehorse, see Isle of Man (horse). British Crown Dependency in United KingdomIsle of ManMannin, Ellan Vannin (Manx)British Crown Dependency FlagCoat of armsMotto: Quocunque Jeceris Stabit (Latin)(English: Wherever you throw it, it shall stand)Anthem: O Land of Our Birth[a] Location of the Isle ...

 

Open di Francia 2021Singolare femminileSport Tennis Vincitrice Barbora Krejčíková Finalista Anastasija Pavljučenkova Punteggio6-1, 2-6, 6-4 Tornei Singolare uomini (q) donne (q)   ragazzi ragazze Doppio uomini donne misto ragazzi ragazze Singolare carrozzina uomini donne quad Doppio carrozzina uomini donne quad 2020 2022 Voce principale: Open di Francia 2021. Iga Świątek era la campionessa in carica, ma è stata eliminata ai quarti di finale da Maria Sakkarī. In finale Barbora Kre...

 

American actress (1903–1979) Dolores CostelloCostello in 1926Born(1903-09-17)September 17, 1903Pittsburgh, Pennsylvania, U.S.DiedMarch 1, 1979(1979-03-01) (aged 75)Fallbrook, California, U.S.Resting placeCalvary Cemetery (East Los Angeles, California)OccupationActressYears active1909–1943Spouses John Barrymore ​ ​(m. 1928; div. 1934)​ John Vruwink ​ ​(m. 1939; div. 1950)​ Children2, i...

QuarkXPress開発元 Quark, Inc. 最新版 2022 / 2022年2月9日対応OS macOS Mojave 10.14.6以降 / Microsoft Windows 8.1 April 2014 update roll up update以降種別 デスクトッププリプレスソフトライセンス プロプライエタリ公式サイト http://www.quark.com/jp/Products/QuarkXPress/テンプレートを表示この記事は更新が必要とされています。この記事には古い情報が掲載されています。編集の際に新しい情報を記事に�...

 

American computer scientist Dan IngallsBornDaniel Henry Holmes Ingalls Jr.1944 (age 79–80)Washington, D.C.[3]CitizenshipUnited StatesEducationHarvard University (B.A.)Stanford University (M.S.)Known forBit blitPop-up menusSmalltalkobject-oriented programmingFabrik visual programming languageLively KernelAwardsACM Grace Murray Hopper Award (1984)ACM Software Systems Award (1987) Dr. Dobbs Excellence in Programming Award (2002) Computer History Museum Fellow (2022)[1...

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (يوليو 2019) مارسيلو بوش   معلومات شخصية الميلاد 7 يناير 1984 (40 سنة)  بوينس آيرس  مواطنة الأرجنتين  الطول 185 سنتيمتر  الوزن 97 كيلوغرام  الحياة العملية المهنة ل...

Economic theory John Maynard Keynes Wikiquote has quotations related to Keynesian Revolution. Part of a series onEconomics History Outline Index Branches and classifications Applied Econometrics Heterodox International Micro / Macro Mainstream Mathematical Methodology Political JEL classification codes Concepts, theory and techniques Economic systems Economic growth Market National accounting Experimental economics Computational economics Game theory Operations research Middle income trap Ind...

 

يفتقر محتوى هذه المقالة إلى الاستشهاد بمصادر. فضلاً، ساهم في تطوير هذه المقالة من خلال إضافة مصادر موثوق بها. أي معلومات غير موثقة يمكن التشكيك بها وإزالتها. (فبراير 2019) طواف فلاندرز 1951 تفاصيل السباقسلسلة35. طواف فلاندرزمنافسة1951 Challenge Desgrange-Colomboالتاريخ1 أبريل 1951المسافات274 كم�...

 

Questa voce sull'argomento centri abitati del Minas Gerais è solo un abbozzo. Contribuisci a migliorarla secondo le convenzioni di Wikipedia. Segui i suggerimenti del progetto di riferimento. OrizâniacomuneOrizânia – Veduta LocalizzazioneStato Brasile Stato federato Minas Gerais MesoregioneZona da Mata MicroregioneMuriaé AmministrazioneSindacoEderaldo de Souza Almeida TerritorioCoordinate20°30′23″S 42°12′24″W20°30′23″S, 42°12′24″W (Orizânia) Altitu...

Church in Copenhagen, DenmarkSt. Peter's ChurchSt Petri KirkeLocationLarslejsstræde 11 CopenhagenCountryDenmarkDenominationChurch of DenmarkPrevious denominationRoman CatholicWebsitewww.sankt-petri.dkHistoryStatusParish churchArchitectureStyleGothic with Baroque featuresRococo (spires)CompletedChurch: 15th centurySpire: 1757SpecificationsNumber of spires1Spire height78 metres (256 ft)ClergySenior pastor(s)Rajah ScheepersLaityOrganist(s)Mark Baumann St. Peter's Church (Danish: St. Petri ...

 

Technique used in strategic planning and futurology Futures studies Concepts Accelerating change Cashless society Global catastrophic risk Future Earth Mathematics Race Climate Space exploration Universe Historical materialism Kondratiev wave Kardashev scale Moore's law Peak oil Population cycle Resource depletion Singularity Swanson's law Techniques Backcasting Causal layered analysis Chain-linked model Consensus forecast Cross impact analysis Delphi Real-time Delphi Foresight Future-proof F...