Pajkos ifjú rózsát lelt,
Rózsát a pusztában,
Ki sem nyílt, még bimbó volt,
Kit a szellő megcsókolt
Puszta szép virága
Rózsa, rózsa, harmatos,
Rózsa a pusztában!
Ifjú szólt: letéplek én,
Édes, édes rózsám!
Rózsa szólt: megszúrlak én,
Lelked rajta kis legény,
Száz tövisem szúr ám!
Rózsa, rózsa, harmatos,
Rózsa a pusztában!
És az ifjú kebelén
Hervad már a rózsa
Bárhogy küzdött is szegény,
Mert erősebb a legény
Betellett a sorsa
Rózsa, rózsa, harmatos,
Rózsa a pusztában!
Sah ein Knab ein Röslein stehn,
Röslein auf der Heiden,
War so jung und morgenschön,
Lief er schnell, es nah zu sehn,
Sahs mit vielen Freuden.
Röslein, Röslein. Röslein rot,
Röslein auf der Heiden.
Knabe sprach: Ich breche dich,
Röslein auf der Heiden!
Röslein sprach: Ich steche dich,
Daß du ewig denkst an mich,
Und ich wills nicht leiden.
Röslein, Röslein. Röslein rot,
Röslein auf der Heiden.
Und der wilde Knabe brach
s Röslein auf der Heiden;
Röslein wehrte sich und stach,
Half ihm doch kein Weh und Ach,
Mußt es eben leiden.
Röslein, Röslein. Röslein rot,
Röslein auf der Heiden.