Pruha József (Kispest, 1930 –) magyar hivatásos katona, ejtőernyős sportoló, oktató.
Életpálya
1945–1948 között a KÅ‘bányai Textilgyárban dolgozott, ezután ejtÅ‘ernyÅ‘s tanfolyamot végzett (Szabadságharcos Szövetség) és hivatásos katona lett. 1952–1953 között a Szovjetunióban járt Katonai Akadémiára. A székesfehérvári felderÃtÅ‘ zászlóalj parancsnoka lett, majd a Honvédelmi Minisztériumban (HM) a RepülÅ‘ Szövetség EjtÅ‘ernyÅ‘s alosztályának vezetÅ‘jévé nevezték ki. 1956-ban a forradalmárok oldalán tevékenykedett. Többször letartóztatták, börtönbe zárták. Kiszabadulását követÅ‘en több erdészetnél favágással, termelés irányÃtással foglalkozott.
Sportegyesületei
- Magyar Repülő Szövetség (MRSZ)
Sporteredmények
Magassági csúcs 6270
A Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség hét ejtÅ‘ernyÅ‘s sportolója 1955 májusában rekord kÃsérletet hajtottak végre. Rónai Mihály csapatkapitány, Tóth JenÅ‘, Pruha József, Dézsi Gábor, Magyar Miklós,Gyulai György és Hollósi Lajos a Malév utasszállÃtó gépének segÃtségével Kapitány István pilóta rekordmagasságba emelkedett. A sportolók mindegyike eddig több mint háromszáz zuhanóugrást hajtott végre. A magasságmérÅ‘ készülék grafikonja 6270 métert mutat. Az ugrók 250 kilométeres sebességgel zuhantak a föld felé, áttörve a felhÅ‘réteget. Közel kétperces szabadesés után 600 méter földközelben lobbantak az ernyÅ‘k. A hét ugró a Szovjetunió után a világ második legjobb csoportos eredményét érte el.
Magyar bajnokság
- 1953-ban az I. Országos Ejtőernyős Bajnokságon
- célba ugrás 600 méterről, 100 méteres sugarú körbe ezüstérmes pécsi csapat oktatója,
- csapat összetett verseny bronzérmes 12 fős pécsi csapat oktatója,
- célba ugrás 600 méterről, 100 méteres sugarú körbe ezüstérmese,
- zuhanás, 1500 méterről, 20 másodperce késleltetéssel szám ezüstérmese,
- vÃzbe célba ugrás szám ezüstérmese,
- 1954-ben a II. Országos Ejtőernyős Bajnokságon
- az 1000 méteres kombinált ugrásban harmadik,
- összetettben ezüstérmes,
Források
- Szödi Sándor: Az ejtőernyőzés áttekintése, története a selyemszárnyak története – 1993. Budapest, Műszaki Könyvkiadó
Külső hivatkozások
- Pruha József. filmintezet.hu. (Hozzáférés: 2011. december 26.)
- [www.eorsilaszlo.hu/eorsilaszlo.hu/el/portrek/49.doc Pruha József]. eorsilaszlo.hu. (Hozzáférés: 2011. december 26.)
- [www.vorosmeteor.hu/szakirodalom/03/05jegyzet/.../04hirl01.pdf Pruha József]. vorosmeteor.hu. (Hozzáférés: 2011. december 26.)
- Sportportál
• összefoglaló, szÃnes tartalomajánló lap