Possonyi László

Possonyi László
Született1903. május 3.
Nagyvárad
Elhunyt1987. július 17. (84 évesen)[1]
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
SírhelyeFarkasréti temető
SablonWikidataSegítség

Possonyi László (Nagyvárad, 1903. május 6.Budapest, 1987. július 17.) író, újságíró, aranydiplomás közgazdász, a VIGILIA alapító főszerkesztője, az ÚJ EMBER nyugalmazott főmunkatársa, több regény és színmű alkotója, műfordítója.[2]

Életpályája

Nagyváradon végezte el a középiskolát. 1921-ben Budapestre költözött. Budapesten közgazdasági diplomát szerzett. Egy ideig a Magyar Írás budapesti szerkesztője volt, majd a Korunk Szava (1931–1938) című folyóirat irodalmi és kulturális rovatát irányította, s az „ifjú katolikusok” reformköveteléseihez csatlakozott. 1935-ben Balla Borisz és Aradi Zsolt mellett ultimátumot intézett a lap főszerkesztőjéhez, Széchenyi Györgyhöz, aki nem teljesítette követelésüket. Ezért megalapították az Új Kor című folyóiratot, amely eleinte nyíltan Gömbös Gyula reformterveit támogatta, s ezért a kor vezető személyiségei is elítélően nyilatkoztak törekvéseikről. 1935-ben nagy anyagi áldozatok árán megalapította a Vigiliát, melynek 1944-ig szerkesztője volt. 1940-ben Just Bélával együtt két kiadásban is megjelentette A mai katolikus irodalom kincsesháza (1942) című gyűjteményt. 1944-ben a németek bevonulása után megszüntette lapját, és bujkálnia kellett. 1945 után az Új Ember című katolikus hetilap munkatársa lett, a Vigiliában rendszeresen jelentek meg a Színházi őrjárat című rovatban szellemes bírálatai.

Munkássága

Pályakezdő regénye, az Üldözni fognak titeket (Budapest, 1938) a magyar neokatolicizmus komoly tehetségének ígérte. Fontos tevékenységet fejtett ki különféle gyűjtemények válogatójaként és szerkesztőjeként. Kaleidoszkóp (Budapest, 1940) címmel elbeszélésantológiát szerkesztett. Szépirodalmi művet kevesebbet írt ezekben az években, elsősorban az Új Emberben közölt színes riportokat. „Legendásított” önéletírása Tettenérés (Budapest, 1980) címmel jelent meg. Ebben némi nosztalgiával, öniróniával idézte fel hányattatott pályafutása történetét, s azokat a szellemi mozgalmakat, melyekben része volt. Átköltötte Calderon: A nagy világszínházát (1938), s néhány jó színvonalú fordítása is maradandó (Mauriac: A Frontenac-misztérium, 1934).

Temetése a Farkasréti temetőben zajlott.[2]

Művei

  • A történeti regény (regény, 1935)
  • Üldözni fognak titeket… (regény, Budapest, 1938)
  • Kaleidoszkóp (elbeszélés-antológia, fordítások, Budapest, 1940)
  • Az árnyék (regény, Budapest, 1940)
  • XII. Pius (tanulmány, Budapest, 1941)
  • Szilágyi Irma (regény, Budapest, 1942)
  • Játék az apostolokról (dráma, Budapest, 1947)
  • Bűnbak és áruló (Kuthy Lajos életregénye, Budapest, 1968)
  • Tettenérés (önéletrajzi regény, Budapest, 1980)
  • A testben való ember (Bécs, 1981)

Műfordításai

  • R. Garrold: A Fekete Szövetség (ifjúsági regény, 1930)
  • F. Mauriac: A Frontenac-misztérium (regény, 1934)
  • R. Schneider: Las Casas és a császár (regény, 1941)
  • E. Kiel: A szeretet nagy szentje, Árpádházi Erzsébet (1970)

Színházi munkái

Szerzőként

  • Szilágyi Irma (1943)

Műfordítóként

  • Strindberg: Húsvét (1938, 1940)
  • Calderón de la Barca: A nagy világszínház (1938)
  • Bourdet: Rab lélek (1946)

Jegyzetek

  1. Magyar életrajzi lexikon (magyar nyelven). Akadémiai Kiadó, 1967. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. a b Gyászjelentése

Források

További információk

  • Makay Gusztáv: Katolikus regényírók (Vigilia, 1940)
  • Ijjas Antal: Possonyi László: Szilágyi Irma (Vigilia, 1942)
  • Thurzó Gábor: Színházi krónika (Vigilia, 1943)
  • Magyar Ferenc: Possonyi László: Bűnbak és áruló (Vigilia, 1969)
  • Rónay György: Possonyi László köszöntése (Vigilia, 1973)
  • Hegyi Béla: A Vigilia beszélgetése Possonyi Lászlóval (Hegyi Béla: A magunk vallomásai, portrék és beszélgetések, Budapest, 1979)
  • Rónay László: Possonyi László: Tettenérés (Vigilia, 1981)
  • Vásárhelyi Miklós: Korunk szava (Vigilia, 1986)
  • Búcsú Possonyi Lászlótól (Vigilia, 1987)
  • Pásztai Ottó-Gerhardt László: Jeles egykori premontrei diákok. Nagyvárad. 2008. Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesülete.
  • Keresztény magyar közéleti almanach I-II. [3. kötet: Erdély. 4. kötet: Délvidék.]. Felelős szerkesztő és kiadó: Hortobágyi Jenő. Budapest, 1940.
  • Magyar Hírlapírók Országos Nyugdíjintézetének … évi jelentése. Budapest, 1940-1943.
  • Magyar irodalmi lexikon II. (L–R). Főszerk. Benedek Marcell. Budapest: Akadémiai. 1965.  
  • Révai új lexikona XV. (Nem–Rab). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2005. ISBN 963-955-623-8  
  • Új magyar életrajzi lexikon V. (P–S). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2004. ISBN 963-547-414-8  
  • Új magyar irodalmi lexikon III. (P–Zs). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6807-1  

Read other articles:

Baudouin IISegel Baudouin IIKaisar Latin KonstantinopelBerkuasa1228-1261Penobatan15 April 1240PendahuluRobert dari CourtenayPenerusMikhael VIII Palaiologos (restorasi Kekaisaran Bizantium)Informasi pribadiKelahiranskt. 1217KonstantinopelKematianOktober 1273NapoliWangsaWangsa CourtenayAyahPierre II dari CourtenayIbuYolande dari FlandriaPasanganMarie dari BrienneAnakPhilippe dari CourtenayAgamaKatolik Roma Baudouin II dari Courtenay (1217 – 1273), merupakan Kaisar Latin Konstantinopel terakhi...

 

Halo, Bulandari27. Selamat datang di Wikipedia bahasa Indonesia! Memulai Bacalah halaman Pengantar Wikipedia terlebih dahulu. Baca juga informasi tentang berkontribusi di Wikipedia. Lihat pula aturan yang disederhanakan sebelum melanjutkan. Tips Selalu tanda tangani pertanyaan Anda di Warung Kopi atau halaman pembicaraan dengan mengetikkan ~~~~ pada akhir kalimat Anda. Jangan takut! Anda tidak perlu takut salah ketika menyunting atau membuat halaman baru, menambahkan, atau menghapus kalimat....

 

Slogan fasis: Kami memimpikan Italia Romawi Propaganda Italia Fasis adalah materi yang diberikan Italia Fasis untuk menjustifikasi kekuasaan dan program-programnya, serta meningkatkan dukungan populer. Kegunaan Rezim fasis Italia menggunakan propaganda secara besar-besaran, termasuk sendratari dan retorika untuk menginspirasi rakyat umum agar bersatu dan patuh.[1] Pada awalnya, segala usaha propaganda ditugaskan kepada kantor berita. Secara perlahan, usaha propaganda ini mulai terorga...

American actor Tony RobertsRoberts in 2019BornDavid Anthony Roberts (1939-10-22) October 22, 1939 (age 84)Manhattan, New York City, U.S.OccupationActorYears active1962–present From the original Broadway cast of Play It Again, Sam. Third from left is Tony Roberts; fourth from left is Woody Allen. Diane Keaton is on the far right. (1969) Tony Roberts (born David Anthony Roberts; October 22, 1939)[1] is an American actor. He is known for his roles in six Woody Allen movies—...

 

American-Israeli author, rabbi, activist speaker Abby SteinStein in 2019Born (1991-10-01) October 1, 1991 (age 32)[1]New York City, U.S.NationalityAmerican, IsraeliEducationYeshivath Viznitz (semikhah)Columbia University (BA)OccupationsActivistauthorYears active2012–presentKnown forTransgender activismTelevisionDark NetSpouse Fraidy Horowitz ​ ​(m. 2010⁠–⁠2013)​Children1Writing careerGenrenon-fictionSubjectsMemoir...

 

Ambassador of the United States to Timor-LesteSeal of the United States Department of StateIncumbentMarc Weinstockas Chargé d’Affaires ad interimsince August 15, 2023NominatorThe President of the United StatesAppointerThe Presidentwith Senate advice and consentInaugural holderShari Villarosaas Chargé d'Affaires ad interimFormationMay 20, 2002WebsiteU.S. Embassy - Dili The diplomatic post of United States Ambassador to East Timor (now Timor-Leste) was created after the formalization ...

Cargo ship of the United States Navy For other ships with the same name, see USS Lewis and Clark. USNS Lewis and Clark in the Atlantic Ocean, December 2006 History United States NameUSNS Lewis and Clark NamesakeMeriwether Lewis and William Clark Ordered18 October 2001 BuilderNational Steel and Shipbuilding Laid down23 March 2004 Launched21 May 2005 In service20 June 2006 Identification IMO number: 9271418 MMSI number: 369854000 Callsign: NLNC Statusin active service General characteristi...

 

Населённый пунктХанькоу Церковь в честь святого князя Александра Невского 30°34′52″ с. ш. 114°16′21″ в. д.HGЯO Страна  Китайская республика Режим Ван Цзинвэя Реформированное правительство Китайской Республики Китайская республика империя Цин История...

 

Kabupaten Empat LawangKabupatenTranskripsi bahasa daerah • Abjad Jawiامڤت لاواڠStasiun Tebing Tinggi, stasiun utama di kabupaten ini. LambangMotto: Saling keruani sangi kerawati(Bahasa Lintang) Saling mengenal dan saling menjagaPetaKabupaten Empat LawangPetaTampilkan peta SumatraKabupaten Empat LawangKabupaten Empat Lawang (Indonesia)Tampilkan peta IndonesiaKoordinat: 3°45′S 103°00′E / 3.75°S 103°E / -3.75; 103Negara Indonesi...

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (فبراير 2023) آلية الحماية المدنية في الاتحاد الأَوْرُبِّي (بالإنجليزية: Union Civil Protection Mechanism)‏ يشير إلى اتفاقيات الاتحاد الأوربي التي تنظم زيادة التعاون بين أعضاء الاتحا�...

 

1950 film Who Is This That I Love?Directed byGéza von BolváryWritten byHugo Maria Kritz (novel)Hans Fritz BeckmannProduced byFranz SchierWilhelm SperberStarringJester NaefeAdrian HovenIván PetrovichCinematographyFranz WeihmayrEdited byFriedel BuckowMusic byTheo MackebenProductioncompanyMerkur-FilmDistributed byHerzog-FilmverleihRelease date 15 November 1950 (1950-11-15) Running time100 minutesCountryWest GermanyLanguageGerman Who Is This That I Love? (German: Wer bist du, de...

 

عازف جاز لويس أرمسترونغ أحد من أهم موسيقي الجاز الأمريكان تسمية الإناث عازفة جاز  فرع من موسيقي  المجال جاز  تعديل مصدري - تعديل   عازف الجاز هو موسيقي يعزف موسيقى الجاز بآلات عزف الجاز المحددة وهي الساكسفون، والتشيللو، والبيانو، والترومبون، وآلات القرع.[1] و�...

The list of shipwrecks in 1898 includes ships sunk, foundered, grounded, or otherwise lost during 1898. This is a dynamic list and may never be able to satisfy particular standards for completeness. You can help by adding missing items with reliable sources. table of contents ← 1897 1898 1899 → Jan Feb Mar Apr May Jun Jul Aug Sep Oct Nov Dec Unknown date References January 4 January List of shipwrecks: 4 January 1898 Ship State Description City of Little Rock  Unit...

 

Genus of gastropods Priene Shell of Priene scabrum Scientific classification Domain: Eukaryota Kingdom: Animalia Phylum: Mollusca Class: Gastropoda Subclass: Caenogastropoda Order: Littorinimorpha Superfamily: Tonnoidea Family: Ranellidae Genus: PrieneH. Adams & A. Adams, 1858 Type species Murex anus Linnaeus, 1758 Synonyms[1] Argobuccinum (Priene) H. Adams & A. Adams, 1858 Lampusia (Priene) H. Adams & A. Adams, 1858 Liohindsia Coen, 1947 Tritonium (Priene) H. Adams & ...

 

1945 Mongolian independence referendum 20 October 1945 Referendum on the independence of the Mongolian People's Republic from ChinaResults Choice Votes % Yes 487,409 100.00% No 0 0.00% Valid votes 487,409 100.00% Invalid or blank votes 0 0.00% Total votes 487,409 100.00% Registered voters/turnout 494,960 98.47% Pro-independence propaganda (left) and a ballot paper (right)Politics of Mongolia Constitution Human rights Human Rights Commission LGBT rights Constitutional history Parliament State...

Container woven of stiff fibres This article needs additional citations for verification. Please help improve this article by adding citations to reliable sources. Unsourced material may be challenged and removed.Find sources: Basket – news · newspapers · books · scholar · JSTOR (November 2023) (Learn how and when to remove this message) Edible mushrooms in a basket. Basket of Plums, painting by Pierre Dupuis. A basket is a container that is traditiona...

 

هذه المقالة يتيمة إذ تصل إليها مقالات أخرى قليلة جدًا. فضلًا، ساعد بإضافة وصلة إليها في مقالات متعلقة بها. (أبريل 2019) ماري بات كريستي   معلومات شخصية اسم الولادة (بالإنجليزية: Mary Pat Foster)‏  الميلاد 15 سبتمبر 1963 (61 سنة)  باولي  [لغات أخرى]‏،  وبنسيلفانيا  مواطن�...

 

Museum in Málaga, Andalusia, Spain Museo Picasso MálagaEstablished2003LocationMálaga, SpainCoordinates36°43′18″N 4°25′06″W / 36.72167°N 4.41833°W / 36.72167; -4.41833Visitors391.319 (2011)DirectorJosé Lebrero[1]Websitehttp://www.museopicassomalaga.org/ The Museo Picasso Málaga is a museum in Málaga, Andalusia, Spain, the city where artist Pablo Ruiz Picasso was born.[2] It opened in 2003 in the Buenavista Palace, and has 285 works dona...

Khalil al-Sakakini Khalil al-Sakakini (in arabo خليل السكاكيني‎?; Gerusalemme, 23 gennaio 1878 – Il Cairo, 13 agosto 1953) è stato un poeta, insegnante e giornalista palestinese. Indice 1 Biografia 2 Pensiero 3 Note 4 Bibliografia 5 Altri progetti Biografia Khalil al-Sakakini nacque da famiglia araba cristiana a Gerusalemme il 23 gennaio 1878. Ricevette la sua istruzione a Gerusalemme presso scuole cristiane. Successivamente si recò nel Regno Unito e da lì negli S...

 

Seguros Bolívar Open Medellín 2013Sport Tennis Data22 luglio - 28 luglio Edizione10a SuperficieTerra rossa Montepremi$50,000+H LocalitàMedellín, Colombia CampioniSingolare Alejandro González Doppio Emilio Gómez / Roman Borvanov 2012 2014 Il Seguros Bolívar Open Medellín 2013 è stato un torneo di tennis facente parte della categoria ATP Challenger Tour nell'ambito dell'ATP Challenger Tour 2013. È stata la 10ª edizione del torneo che si è giocata a Medellín in Colombia dal 22 al 28...